Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Dunaparti hétvége a Pesti Jesivával. 5768. chesván 21-23. 2007. november 2-4 - Zsidó Ismeretek Tára 13. (Budapest, 2007)
Chászid filozófia
Dunaparti hétvége a Pesti Jesivával - 2007. november 2-4. 70 A fájdalom enyhítésének másik módja paradox módon az, hogy örömmel fogadjuk. Azáltal, hogy megbékélünk a lelkűnkkel és az Örökkévalóval, meg kell próbálnunk felszabadítani a fájdalom által hordozott jót. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a fájdalom egyszersmind lehetőség a fejlődésre: lehetőség arra, hogy végiggondoljuk a viselkedésünket, hogy rohanó életünkben egy percre megállva megpróbáljuk megkeresni az ilyen fájdalom forrását. Fel kell ismernünk, hogy a fájdalom ugyanúgy képes megtisztítani minket, mint ahogy egy anya tisztítja meg gyermeke sebét jóddal. Az anya, természetesen, nem akar újabb fájdalmat okozni, de tudja, hogy a seb egészséges gyógyulása érdekében ez elengedhetetlen. Fontos, hogy a fájdalmat olyan próbatételként lássuk, amely azt vizsgálja, hogy mekkora helyet tölt ki bennünk a materiális kényelem óhajtása, és mekkorát a spirituális fejlődés iránti vágy. Ha felismerjük életünk igazi célját, és ahhoz szilárdan ragaszkodunk, az elénk tornyosuló akadályok próbatételekké alakulnak: megmérik, hogy az erőnek és az elszántságnak mekkora tartalékai rejlenek bennünk. Ezen a módon a fájdalom és a szénvédés próbára teszi az Örökkévalóhoz való kötődésünket. Ennek ellenére fel kell tennünk a kérdést: Miért van szükség a szenvedésre? Nem tehetné lehetővé az Örökkévaló, hogy ilyen fájdalom nélkül fejlődjünk? Az Örökkévalóba vetett hitünk azt diktálja: az, hogy erre a kérdésre nincs válasz, már önmagában is bizonyíték arra, hogy életcélunk beteljesítéséhez nem szükséges választ kapnunk erre a kérdésre. A fájdalom és a szenvedés kezelésének legjobb módja az, ha nem keresünk rá választ, ha nem akarjuk mindenáron kielégíteni a szellemünket. Végtére is az Örökkévaló teremtett minket, és nem fordítva. Hogyan is feltételezhetnénk, hogy megértjük az Ő útjait? Amikor tehát föltesszük magunknak a kérdést: ״Miért engedi az Örökkévaló ezt a sok szenvedést?” vagy ״Miért engedi az Örökkévaló, hogy ilyen tragédia megtörténhessen?”, akkor arra végső fokon csak egyetlen igaz válasz van: Ezt csak az Örökkévaló tudja. Ez a fajta bizalom nem tévesztendő össze a beletörődéssel, hanem olyan ösztönző lökésnek kell tekintenünk a fájdalmat, amelynek révén kéttőzött erővel törekedhetünk a helyes magatartásra, és másokat is erre serkenthetünk, és minden lehetséges alkalommal enyhíthetjük embertársunk szenvedését. Annak felismerésével, hogy a fájdalom mélyebb célt szolgál, egyszersmind feltárjuk, hogy mire való: olyan kihívás, amellyel szemben erős eltökéltséggel kell fellépnünk. Ne hagyjuk, hogy porig sújtson minket a fájdalom, inkább mutassuk ki az Örökkévalóba vetett teljes bizalmunkat, mégpedig az által, hogy továbbra is ajóság iránti erős elkötelezettség jegyében éljük az életünket, s ezáltal
