Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Dunaparti hétvége a Pesti Jesivával. 5768. chesván 21-23. 2007. november 2-4 - Zsidó Ismeretek Tára 13. (Budapest, 2007)

Chászid filozófia

hallgasson, és hagyja, hogy átjárja a fájdalom. Közönséges és arrogáns dolog, ha olyan valaki próbálja meg magyarázatokkal eloszlatni a szenvedő ember fájdalmát, aki maga nem szenved, vagy ha - szélsőséges esetben - kétségbe vonja a szenvedő embernek az Örökkévalóba vetett hitét.

Meg kell vizsgálnunk, mi is a szándékunk azokkal a kérdésekkel, amelyeket fájdalmunkban az Örökkévalónak folteszünk. Haragból fakadnak ezek a kérdések? Arra használjuk a fájdalmunkat, hogy igazoljuk a válaszunkat? Nem számít, mennyire nehéz is, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne hagyjuk az érzelmeinket eluralkodni rajtunk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a fájdalom nem normális jelenség, hanem rendellenesség, ezért nem szabad hagyni, hogy rendellenes gondolataink és kételyeink arra az álláspontra jutassanak minket, hogy a fájdalom a norma.

Előfordulhat, hogy egy bizonyos ponthoz érve úgy érezzük, hogy meg kell adnunk magunkat a fájdalomnak, sőt az is megtörténhet, hogy valaki fájdalmában elfordul az Örökkévalótól. Aki azonban elfordul az Örökkévalótól, elfordul a fájdalom és a szenvedés megoldásának lehetőségétől, és így lehetővé teszi, hogy a fájdalom áldozatul ejtse.

Még a legmélyebb elkeseredés pillanataiban sem szabad elfelejtenünk, hogy az Örökkévalóba vetett abszolút hit ad lehetőséget arra, hogy valamiképp megbéküljünk a gyászunkkal, hogy elviseljük azt. Egy Örökkévaló nélküli világban a fájdalom és a szenvedés valóban korlátok nélkül eluralkodhat. így azonban, hogy az Örökkévaló áll a kormányrúdnál, még ha nem csillapodik is a fájdalmunk, akkor is el tudjuk fogadni, hogy hozzátartozik az élethez: arra ösztönöz minket, hogy megoldásokat keressünk, hogy fedezzük fel az Örökkévalóhoz fűződő kapcsolatunkat, és hogy okuljunk a tapasztalatokból.

Ebben rejlik a fájdalom nagy kihívása: megengedjük-e, hogy elgyengítsen, vagy ösztönzésnek tekintjük, amely arra sarkall minket, hogy még mélyebbre szálljunk önmagunkba és hitünkbe? Megengedjük-e az érzelmeinknek, hogy eltorzítsák belső igazságérzetünket, vagy tűzpróbának tekintjük, amiből erősebben kerülünk ki, mint amilyen erősek valaha is voltunk.

A fájdalom igazi jelentőségéről csak a fájdalom előtt vagy után tudunk beszélni - a fájdalom és szenvedés közben nemigen van mit mondani. Tehát a ״bőség éveiben” fel kell készülnünk az ״éhség éveire”. Minél jobban, és minél igazabban megértjük az életünket olyankor, amikor jól mennek a dolgok, annál jobban megbirkózunk majd a lesújtó fájdalommal. Az erős gyökerű fa kiállja a tomboló vihart, de amikor a vihar már a láthatárra ér, aligha növeszthet már a fa erős gyökereket.

66________________Dunaparti hétvége a Pesti Jesivával — 2007. november 2-4