Grünwald Lipót: A chászidizmus története Magyarországon cikksorozat, Egyenlőség 1918-19 - Zsidó Ismeretek Tára (Budapest, 2007)
A chaszidizmus története Magyarországon
Zsidó ismeretek tára 8 Örömkönnyeket sírt a jó Reisel, amikor az idegen rebbe ezen kijelentését hallotta, s habár sose látta volt még azelőtt, de nemes kifejezésű arca s hófehér, hosszú szakálla teljes bizalmat váltottak ki nála az idegen iránt, s hitt neki, hogy árva kisfiát oltalmába veszi, s rabbivá neveli. Az a gondolat, hogy az ő fia, a szegény özvegy Reisel gyermeke valaha rabbi lehet, minden aggodalmát elosztatta, fájdalmát elcsitította, s beleegyezését adta, hogy fiát a rebbe magával vigye, miután előbb őt magát is megáldotta. A nagy örömében majdnem eszelőssé vált anya fájós szívvel, érzékenyen elbúcsúzott gyermekétől, akit az idegen még aznap magával is vitt. Rabbi Léb Száráhsz nagyon őrült, hogy sikerült neki egy ״nagy lelket” felfedezni, akinek szárnybontogatását elősegítheti, nemkülönben örvendezett a kis Eisikel is, hogy már most ő tanulni fog, s - közelebb lesz az Istenhez, akit ő ״úgy szeret...” Elutaztak, s megérkeztek Nikolsburgba, ahol akkor a híres szent Rabbi Smelke Horovitz ült a rabbiszékben. Útközben - az út meglehetősen hosszú volt, s sokáig tartott - rabbi Léb Száráhsz Bibliára fogta a fiút, aki éles felfogása révén meglepő nagy elöhaladást tett. Amint Nikolsburgba értek, a rabbi búcsút vett a gyermektől. Ez sírva fakadt, s nem akart elválni tőle, de már a rabbi eltűnt, nem látta már sehol, s egyedűl maradt az utcán... A gyermek Rabbi Smelke házába került, aki szívesen befogadta, s maga kezdte tanítani. A fiúcska rendkívül tehetségesnek mutatkozott, felfogása nagyón könnyű, szorgalma lankadatlan, tudásvágya telhetetlen volt, s általános feltűnést keltett a városban. Teljes tíz évig volt a nagy rabbi Smelke keze alatt, akinél az egész Talmudot s több más fontos könyvet alaposan végigtanult. Most tanítója imigy szólt Eisikelhez: ״íme, fiam, Tórát nálam már eleget tanultál; most pedig utazzál Lizsenszkbe, rabbi Elimélech-hez, őtőle jirát (istenfélelmet) fogsz tanulni. Itt adok neked egy levelet hozzá, ő is saját fia gyanánt fog tekinteni; nála tökéletesíteni fogod tudásodat, erényeidet, s öt év múlva haza fogsz utazni édesanyádhoz, aki bizony már epedve várja visszatértedet.” * * * Fájdalmas érzéssel vált meg az immár fiatal emberré cseperedett kis Eisikel Taub szeretve tisztelt mesterétől, s mély gondolatokba merülten, szomorúan kelt útra Lizsenszk felé, persze gyalogszerrel. Ment, mendegélt vagy egy óra hosszáig, egyszer csak megriadva állt meg az út közepén: egy szekér jött vele szemben, amelyről egy nagyon ismerős öreg ember szállt le, barátságosan kezét nyújtva feléje... ״Eisikel! - szólt hozzá nyájasan. - Ülj föl hozzám a szekérre: én hoztalak volt Nagykállóból Nikolsburgba, most pedig elviszlek Lizsenszkbe.” A fiatalember fölismerte a hozzá szólót (hiszen rabbi Léb Száráhsz volt), áhítattal sietett kezet csókolni az öreg rabbinak, s szemei könnyekkel teltek
