Kraus, Naftali (szerk.): Sámuel imája - Klasszikus zsidó művek magyarul 1. (Budapest, 1996)

Szombati imák

ÁRVIT - IMA SZOMBAT ÉS ÜNNEP ELŐESTÉJÉRE Innen kezdve a 180. oldal végéig nem szabad beszélgetni. Előimádkozó: Áldjátok az Örökkévalót, aki áldott! Az álló közösség, aztán az előimádkozó: Áldott az Örökkévaló, a megáldott, örökkön-örökké! Ezután le lehet ülni. ךורב Áldott vagy Te,* Örök Istenünk, Világ Ura, akinek szavára beesteledik, bölcsességével megnyitja a (mennyei) kapukat, ésszerűen változtatja az időt, cseréli a napszakokat, kedve szerint őrhelyükre rendeli a csillagokat az égbolton! Ő teremtette a napot és az éjt, felgöngyölíti a világosságot a sötétség előtt, a sötétséget a világosság előtt, véget vet a napnak, elhozza az éjt, és különbséget tesz nappal és éjszaka között, Seregek Ura a Neve. Élő, mindig létező Isten, mindörökké fog uralkodni felettünk. Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki elhozza az estét! תבהא םלוע Örök szeretettel szeretted néped, Izrael há­­zát, tanra és rendeletekre, törvényekre és jogszabályokra tanítottál minket. Ezért, Örök Istenünk, lefekvéskor és felkeléskor törvényeiddel foglalkozunk, örökké örömet lelünk tanod szavaiban és parancsolataid­­ban, mert azok rejtik életünk és napjaink hosszát, éjjel­­nappal ez tölti el gondolatainkat. Soha ne tagadd meg hát szeretetedet tőlünk! Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki sze­­réti népét, Izraelt! 172 ÁRVIT/ SZOMBAT ÉS ÜNNEP ELŐESTI IMA ךורב Áldott vagy Te... A jegyzetet 1. a 139. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents