Kraus, Naftali (szerk.): Sámuel imája - Klasszikus zsidó művek magyarul 1. (Budapest, 1996)
Áldások
ALKALMI ÁLDÁSOK 121 Úti imádság יהי ןוצר Legyen az az akaratod, Örök Istenünk, őseink Istene, hogy békében indulhassunk útra, békességben vezérelj bennünket, mutass nekünk utat, támogass békésséggel, és engedd, hogy békében, életben és örömben érjünk célhoz! (Aki még az ima elmondása napján haza akar indulni, az itt betoldja: ...és békességben visszatérjünk!) Ments meg minket ellenségtől, útonálló rablóktól, vadállatoktól és minden más szerencsétlenségtől, amelyek világunkat veszélyeztetik! Add áldásodat összes teendőinkre, fogadj minket szívesen és jó lélekkel Te és akivel találkozunk, hogy csupa jóban legyen részünk! Hallgasd meg imánkat, hiszen Te vagy, aki meghallgatja az imákát! Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki meghallgatja az imádságot! Rablók és vadállatok között... Az Úti ima talmudi eredetű. A római hódítás korában többféle veszély leselkedett az útra kelő zsidókra. A közbiztonság igen rossz volt: az utakon kóbor rablóbandák garázdálkodtak, és vadállatok veszélyeztették az utasok életét. A római közigazgatás szemében is gyanús volt, aki útra kelt: attól tartottak, hogy Tórát tanítani, illetve tanulni megy máshová, ahol a helyi hatóságok nem ismerik. Ezeknek a veszélyeknek az elhárítására vezették be az Úti imát, amelynek több váltózata ismeretes. A ma elfogadott szöveg Rabbi Jáákov ben Chiszdá névéhez fűződik (Bráchot 29b.). Az útra indulók imáját csak akkor mondjuk, ha utunk a város határán kívül legalább négy kilométernyire terjed, függetlenül attól, hogy járművel vagy gyalog tesszük-e meg. Miután egy kilométert mentünk, lehetőleg állva elmondjuk. Aki többnapos útra indul, csak az első nap mondja az imát ebben a formában: a többi napokon a befejező áldásból ki kell hagynia az Örökkévaló Nevét.
