Kraus, Naftali (szerk.): Sámuel imája - Klasszikus zsidó művek magyarul 1. (Budapest, 1996)
Hétköznapi imák
SÁCHÁRJT/REGGELI IMÁK 56 tottál a szolgaság házából. Megöltél ott minden elsőszülöttet, de a Te elsőszülöttedet megváltottad. Szétválasztottad a Sástengert, hogy a gonoszok oda süllyedjenek, kedveltjeidet átvezetted, ellenségeiket meg befedték a vizek, egy szál sem maradt belőlük. Ezért dicsérték és magasztalták szeretteid az Istent; kedveltjeid zsoltárral, dicsérettel, dicsőítéssel, áldással és hálaénekkel adóztak az igaz, élő Úristennek, aki magasztos és emelkedett, nagy és félelmetes, aki lealázza a gőgösöket, és felemeli a lealázottakat, kiszabadítja a foglyokat, és kiváltja a szerényeket, megsegíti a nyomorultakat, és felfigyel, mikor népe hozzá kiált. (Innen állua imádkozunk az Ámidá végéig, a 69. oldal aljáig.) Dicsőség a magasztos Istennek! Áldott Ő, és áldott legyen! Mózes és Izrael fiai nagy örömükben hozzád intézték háladalukat, s mind így szóltak: ״ ימ הכומכKi hasonlítható hozzád, Örökkévaló, a hatalmasok közül? Ki oly szent és magasztos, dicsőségében félelmetes és csodatevő?” [2Mózes 15:11.) הריש השלח A megmenekültek új dicséneket zengtek Nevednek a tenger partján, egyhangúlag hálát adtak, és Uruknak ismertek el, mondván: ״Az Örökkévaló uralkodni fog örökkön-örökké!” Rögtön a Gáál Jiszráél áldás befejeztekor Jeruzsálem (kelet) felé fordulva három lépést hátrálunk, majd visszatérünk helyünkre. Az Ámidát állva, összezárt lábakkal mondjuk. Sokan ilyenkor a tál ittál befedik fejüket. Mikor a báruch (״áldott”) szót mondjuk, meghajtjuk összezárt térdünket, az átá (״Te”) szónál meghajlunk, és a következő szónál, az Örökkévaló Nevénél kiegyenesedünk. Ezt a jelképes leborulási az ősatyákról szóló (1.) áldás és a hálaadó (18.) áldás elején és végén tesszük meg.
