Zöld Sasok (1990-2005)

1995 / 3.

3 ZÖLD SASOK A torinói „aranyéjszaka” A Juventus elleni VVK döntő 1965. június 23-án este fél tízkor kezdődött a torinói Stadio Commu- nale-ban. A hazai közvélemény biz­tos Juve győzelmet várt. Erre reális alapjuk volt, hiszen 1965-ben csak az Inter bajnokcsapata győzte le To­rinóban a Juventust! Az összes többi csapat vereséggel távozott a Stadio Communale gyepéről. A 71 ezres stadionban csak mintegy 30 ezer, de igen harsány hazai szurkoló foglalt helyet. Fradi szurkoló? Talán egy sem volt - mármint a napjainkban szokásos csoportos utaztatás szerint - egyszerűen nem adtak „Nyugatra” útlevelet - fradistáknak meg pláne. Szóval a csapat maga volt - de min­denkiben megdobbant a Fradi-szív. Ferencvárosi támadások után Géczi- nek csak a 10. percben akadt az első védenivalója. Szünet után azonban megváltozott a játék képe, a nagy hőség is alábbhagyott. A Juventus megpróbált erősíteni, de a zöld-fe­hérek állták a rohamokat, sőt, időn­ként felül is kerekedtek. Sokkal töb­bet támadtak, több helyzetük volt. Azután a 74. percben - mint később kiderült - eldőlt minden. Az előre­húzódó Novák mintegy 30 méterről nagyszerűen ívelt kapu elé. Fenyve­si dr. magasan felugrott és hat mé­terről fejjel lepattintotta a labdát, amely a hálóba vágódott. A gól után még higgadtabban játszott a Fradi, és a védők - elsősorban Mátrai és Géczi - minden nehéz helyzetben hárítottak. Aztán elhangzott Dienst játékve­zető mérkőzés végét jelentő sípsza­va. A ferencvárosi játékosok ölel­keztek a pálya közepén. Tapsolt a torinói közönség: ünnepelte a VVK győztest! Az idegent... Ez már ak­kor is nagy szó volt Olaszországban! Sir Stanley Rous, a FIFA és a VVK bizottság elnöke előtt sorakoz­tak fel a csapatok, majd átadta a ku­pát Mátrai Sándornak, az FTC csa­patkapitányának. Kár, hogy erről a sporttörténeti pillanatról mindössze egy gyenge minőségű „telefotó” érkezett Ma­gyarországra és a csapatról sem ké­szült a győzelem helyszínén csapat­kép! A Fradi tehát egyetlen mérkőzé­sen, idegenben aratta nevezetes ku­pasikerét. Persze a döntő előtt felve­tődött a kérdés, hogy mi lesz, ha döntetlenül végződik a találkozó? Szó volt kétszer 15 perces hosszab­bításról, újabb mérkőzésről - ezt egyébként a Fradi amerikai útja mi­att nem játszhatta volna le! A vita végül ott tartott, hogy amennyiben a 2x15 perces hosszabbítás után is dönttlen az eredmény, mindkét csa­patot győztesnek nyilvánítják! Fél évig az egyik, fél évig a másik őrzi a kupát... Erre a páratlan kuriózum­ra a fradista fiúk jóvoltából azonban nem volt szükség. A győztes ferenc­városiak hazahozták a trófeát, és egy évig őrizték az Üllői úti klubházban. Mindez három évtizede történt... Torinói túra a Fradi kupasikerének emlékére A Ferencváros labdarúgócsapata három évtizeddel ezelőtt - 1965 júniusában- Torinóban, a Juventus elleni döntő mérkőzéssel megnyerte a VVK-t! A Fradi futballmúzeum a három évtizeddel ezelőtti kupasiker tiszteletére emléktúrát szervez, 1995 júniusában. A részletes program: június 23. péntek: 30 éve ezen az estén nyerte meg a Ferencváros a VVK-t! Az utazáson résztvevők közös gyertyafényes vacsorán, az Üllői üti stadion gye­pén emlékeznek a régi játékosokkal közösen a három évtizeddel ezelőtti esemé­nyekre, majd a kupa másolatából pezsgőt is kortyolnak... A vacsora után szállás a népligeti FTC szállodában. június 24. szombat: villásreggeli után autóbuszos utazás Kiskörösre, dél­után az FTC-Stadler bajnoki mérkőzés megtekintése. A mérkőzés után éjszakai utazás. június 25. vasárnap: az utazás során pihenő a Garda tónál, majd este ér­kezés Milánóba. Vacsora, szállás. június 26. hétfő: félnapos városnézés, délután a San Siro stadion megtekin­tése, szabad program. Vacsora, szállás. június 27. kedd: Továbbutazás Torinóba. Városnézés, a Kossuth szobor megkoszorúzása. A csoport a Szuperga hegyre is felmegy, ahol az FC Torino csapatát szállító repülőgép 1949-ben lezuhant. Délután a stadion megtekintése, ahol a Fradi 30 éve a kupát megnyerte. Fotózás a stadion gyepén a kupa máso­latával. Vacsora és szállás Torinóban. június 28. szerda: továbbutazás Genovába - városnézés, stadionlátogatás. Dr. Sárosi György sírjának a megkoszorúzása. Vacsora és szállás Genovában. június 29. csütörtök: Egésznapos kirándulás Monacóba és Nizzába. Vá­rosnézés, Monacóban a festői környezetben lévő stadion megtekintése. Vacsora és szállás Genovában. június 30. péntek: utazás a Genova-Alssandria-Piacenza-Cremona-Bres- cia útvonalon Villachba. Vacsora és szállás. július 1. szombat: a reggelit követően hazautazás Budapestre. Érkezés az esti órákban, az FTC klubházhoz. A rendhagyó túráról emlékkönyv készül, mindenkinek a fényképével és nyi­latkozataival.. . Az utazásra a Fradi futballmúzeuzmban lehet jelentkezni - irány­ár 50-60 ezer Ft, a létszámtól függően. A 15 000 Ft-os előleget csak akkor kell befizetni, amikor már húsz fő jelentkezett. A teljes - pontosított részvételi díjat- az utazás előtt 10 nappal a Dohotourist irodába kérjük majd befizetni. A Ferencváros vezetőit és játékosait a Ferihegyi repülőtéren Buruncz János elnökhelyettes várta és köszöntötte a győztes 1965-ös kupadöntő után. A képen látható: Karába, Juhász, Perecsi, Végh Aladár az FTC elnöke, Albert, Németh és Horváth László A Fradi ezzel a Fenyvesi góllal jutott a döntőbe (FTC-M. United 2-1) - a dön­tőben pedig Fenyvesi góljával nyertük meg a kupát! A torinói stadion

Next

/
Thumbnails
Contents