Zöld Sasok (1990-2005)

1994. Sas Lap

SAS LAP ( KÖZÉPÉN így nézett ki az a bizonyos Kocsis-szaltó. meg nagyobb a félelem is, hogy fejbe csapják az embert. A szín­háznál kialakul egy rutin, bár ha­zudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok feszült minden fellé-» pés előtt, főleg amióta több az embernek a veszíteni valója. A ne­hezen megszerzett népszerűséget borzalmasan nehéz megtartani. De ez másfajta izgalom, nem lehet összehasonlítani a kettőt. • Pályája kezdetén is komikus színész szeretett volna lenni?- Eszem ágában sem volt. Prózai színésznek indultam, a vi­déki színházaknál még játszottam is prózai főszerepeket. Az élet azonban, úgy látszik, kiigazítja az ember elképzeléseit. Nekem meg­volt a komikus vénám, és mivel nagy hiány volt táncos-komikus színészekből, egyre gyakrabban „kényszerültem” ilyen szerepekbe. Ma már nagyon örülök, hogy így történt. Sokat dolgoztam az éjsza­kában is, bizony, ott lehet igazán megtanulni a szakmát. Aztán 73- ban a Rádiókabaré fesztiválon in­dultam egy számmal, és azóta ki­fejezetten ezt a mesterséget űzöm. • A magánéletben is viccelődő tí­pus?- Nem, én soha nem vagyok viccelődős... • ...hiszen a humort is komo­lyan kell venni...- ... sőt, leginkább komolyan venni, mert hiszen a tragédia édes­testvére. Ki se derül valamiről, hogy humor, ha nincs mellette szomorúság, mert abból táplálkozik. • Egy bokszmeccsre sokat kell edzeni. Hogyan „edzi” magát egy közéleti, politikai jellegű műsor­ra? Vagy egyszerűen adja magát a hülyeség, ha kicsit odafigyel az ember?- Az nem elég, a szemet na­gyon nyitva kell tartani. Megren­deltem az összes újságot, azokat - ha nem is olvasom el az utolsó betűig - mind átfutom. A téma ezekből, meg a valós helyzetekből és cselekedetekből adódik. Végül is az igazi kabaré nem más, mint a kor lenyomata. Lehet róla vitat­kozni, hogy művészet vagy sem. Témája viszont kimeríthetetlen, mert minden visszásság, furcsa­ság a kabaréban valahol az emberi butaságról szól. Márpedig az rendszer- és pártsemleges, és azt hiszem, hogy örök. Az elmúlt években többször volt úgy, hogy a televízióban nem merték leadni a Mikroszkóp Színpad számait; féltek attól, hogy túl szókimondó- ak vagyunk, pedig az emberek az utcán jóval szókimondóbbak. Ha igazi kabarét akarunk csinálni, az ma sem szólhat másról, mint a va­lós helyzetről. Persze, nem mé­lyütéssel, hanem egyenesen, tisz­tességesen, szembenézve, akár­csak a bokszban. • Mi az, amire mostanában - di­vatos kifejezéssel élve - azt mon­daná: „KO. vagyok"?- K.O. vagyok pl. a gyógyszer- áremeléstől, attól, ha a legelma­radottabb rétegeket valahogy kü­lön nem segítik - én elsősorban azokra gondolok, akik dolgoznak és akarnak is dolgozni. Leginkább attól vagyok K.O., hogy ha valaki a hatalomba kerülve rögtön azt hi­szi, hogy parancsolni és oktatni kell. Nem kell, nem hülye ez az or­szág. De megmondom őszintén, mostanában bizakodó vagyok. • Gondolt már arra, hogy a fut­ball jó kabarétéma lehetne?- Igen, lehetne, de ahhoz még egy kicsit jobb eredményt kellene elérni, hogy érdemes legyen róla beszélni. Ahhoz ez kevés, hiszen az a futball, amit elérünk nemzet­közi szinten, néha már önmagá­ban is kabaré. • Szórakoztatja vagy inkább bosszantja a foci?- Szeretem és nézem a futballt, és mint minden magyar állampol­gár, „értek” is hozzá. Tény, hogy aki annak idején a Franzstadtban lakott, annak tudnia kellett bokszol­ni, futballozni viszont kötelező volt. Akkor bosszant a foci, ha le- zserséget látok. Az nem bosszant, ha akarással futballoznak és úgy kapnak ki. Az viszont szégyen, bosszant és elkeserít, ha azt lá­tom, hogy lelketlenül játszanak, nem figyelnek oda, nem szívvel- lélekkel küzdenek. Az életben csak így lehet csinálni mindent, a szín­házat is. A bokszot is. • Melyik sportágakat kedveli leg­inkább?- Mindenekelőtt az ökölvívást szeretem, pontosan azért, mert ennyire tiszta sportot keveset látok a világban. Azt hiszem, ezt akkor is így gondolnám, ha nem csa­pódtam volna a bokszolók közé. Én tulajdonképpen az összes sportot szeretem, s elsősorban az fog meg, ha látom, hogy csillogó szemű, lelkes emberek csinálják. Med ez a legelső. A Fradi mostani futballcsapata is ezért tetszik, a szelleme kezd tetszeni, mert látom, hogy nagyon akarnak. • Kedvence is van?- Inkább a régiekről beszél­nék. Nagyon szerettem Rudast, Kispétert; aztán Fenyvesi Mátét, emlékszem, milyen nehezen fo­gadta el a B-közép, azután hogy megszerették - nem volt nála el­veszett labda. Ö és az ő játékstí­lusa áll hozzám legközelebb. A ré­giek közül Kocsis volt a kedven­cem, amíg a Fradiban játszott. Hozzá fűződik életem legszebb gólja - háttal ollózta az ellenfél kapjába -, itt, a Fradi-pályán tör­tént, de sajnos Honvéd-Wacker meccsen. Ekkor tolta le a gatyáját Puskás, de minden ellenkező hí­reszteléssel szemben, volt alatta másik! Kiemelkedő, különleges futbal- legyéniség volt Albert, a „Csá­szár”, ilyen nagyon kevés születik. Tetszett még Orosz, Ombódi is, okos futballisták voltak a pályán. Amit elmondtam, abból kitűnik, hogy nagyjából végigkísértem a Ferencváros futballtörténetét. A maiak közül nem emelnék ki külön senkit - van egy-két fiatal, aki különösen tetszik - inkább a csapat szellemét hangsúlyoznám még egyszer. • És mi a véleménye a Zöld Sa­sok névről?- Nagyon tetszik, találóan jel­képezik a Fradit. Remélem, hogy valóban sasok lesznek a fiúk, de nem a sasok kihalófélben levő ágát fogják képviselni, hanem a jövőt, amelyik törekszik, szárnyal és erőt képvisel. Nagy Ildikó

Next

/
Thumbnails
Contents