Zöld Sasok (1990-2005)

1994. augusztus 6.

3 ZÖLD SASOK ZALAEGERSZEG NEVE A FERENC­VÁROS NEMZET­KÖZI KUPA­KRÓNIKÁJÁBA IS BEKERÜLT! Tudja-e Ön? ... hogy a ZTE a fradisták ellen négyszer is 1-0-as győzelmet aratott. ... hogy az FTC bajnokságot is ünnepelt a zalaegerszegi stadionban! Az 1976-os júniusi 3-1-es győzelem után a Fradi bajnokként jött le a zalaegerszegi pályáról! ... hogy az 1981 -es 4-4-es mérkőzésen a nyolcból négy tizenegyesből esett! A nézők mégis hat 11 -est láthattak! Kettőt a játékvezető ugyanis megismétel­tetett a 16-osra történő „belépések” miatt. Nyilasi másodszor sem hibázott, Ka­kas viszont bosszankodhatott, hiszen kivédte Mihalecz büntetőjét, míg a meg­ismételtet már nem tudta hárítani... ... hogy a maiak közül az 1984 szeptemberében játszott találkozón már Kel­ler is szerepelt az FTC csapatában. ... hogy 1985-ben a Fradi úgy kezdte a II. félidőt, hogy két perc alatt két gólt kapott! A másodikat középkezdésből... ... hogy 1988-ban az első és az utolsó gólt a hazaiak lőtték - közben pedig volt egy mesterhármast hozó Fischer show... ... hogy az új - napjainkban is használatos - Fradi buszt 1991-ben adták át, s az első vidéki útja Zalaegerszeg volt... ... hogy az 1991-es 4-0-as siker fő részese Albert úgy érte el nevezetes mesterhármasát, hogy abban a „középső gól” 11-es volt. Élete első tizenegyesét lőtte... ... hogy augusztusban még soha nem volt ZTE-FTC bajnoki mérkőzés... Méghozzá arany betűkkel. A Fradi ugyanis 1990. október 3-án - az Üllői úti pálya betiltása miatt - Zalaegersze­gen rendezte az FC Antwerpen elleni UEFA Kupa mérkőzését. A hosszabbí­tásban elért 3-1-es Fradi siker után tom­bolt a tábor és éltette a kedvenceket, akik tiszteletkörrel köszönték meg a buzdítást. Ez a fénykép még a mérkőzés előtt készült a lelkes ferencvárosi tábor­ról. A Zöld Sasok zászló előbb létezett, mint a Zöld Sasok újság... A Zöld Sasok első száma ugyanis az ezt követő fordu­lóban, a Bröndby elleni meccsre jelent meg. Néhány mondat a beköszöntőből: „Új szolgáltatásként a mindenkor út­rakelő ferencvárosi játékosoknak, az őket buzdító lelkes szurkolóknak szeret­nénk egy jellegében ilyen célt szolgáló újságot útitársul ajánlani. A premiert az­zal is emlékezetessé kívánjuk tenni, hogy a ZÖLD SASOK lapot mintegy 10 000 méter magasban - a Ferencváros dá­niai kupamérkőzésére utazó játékosok­nak, újságíróknak és természetesen a kü- löngépen utazó szurkolóknak - ajduk át elsőként... Valamennyiüknek kellemes időtöltést és természetesen jó utazást kí­ván a lap szerkesztője.” A következő - 1990 decemberében színesben megjelenő - ZÖLD SASOK címoldalán a zalaegerszegi pályán kupa­sikert ünneplő ferencvárosiak látha­tók... Amíg a mérkőzés elkezdődik Néhány zalaegerszegi látnivaló A város látnivalói főként a vasútállomástól észak felé, köz­lekedési tengely mentén he­lyezkednek el. A vasútállomás­tól induló Zrínyi Miklós utca a Csány térre vezet, ahol a zala- csányi születésű Csány László szobra áll. Csány László a re­formkor egyik liberális ellenzé­ki politikusa volt, a szabad­ságharc idején Kossuth egyik legkitartóbb híve. 1849-ben Haynau parancsára kivégezték. A Kovács Károly tér közepén látható a szép barokk plébánia- templom, amely 1750-1760 kö­zött épült. A tér északi oldalán található a Göcseji múzeum épülete. A XIX. században épült, de a II. világháborúban részben elpusztult. 1950-ben a Gönczi Ferenc néprajzi gyűjte­mény továbbfejlesztésével ala­kult a Göcseji Múzeum. Állan­dó kiállításon mutatja be Frank Frigyes festőművész legszebb alkotásait. Az épületben kapott helyet a Kisfaludy Stróbl Zsig- mond gyűjtemény is. A Zala megyei Alsórajkon született szobrászművész mintegy 100 alkotása került itt kiállításra. Ha sétánkat a megkezdett irányban észak felé tovább folytatjuk, a Batthyány utcán a város északi peremébe jutunk. A 20 000 nézőt befogadó stadi­on után a Zala folyó hídja kö­vetkezik. A folyó partján áll a turista szálló, földszintjén a közkedvelt Halász-vadász csár­dával. Ezen az úton lehet eljutni a nagyon szép középkori vár­kastélyhoz Egervárra. A Göcseji Falumúzeumot a Zala folyó holtágánál, egy 200 éves, de ma is működő vízima­lom körül alakították ki, ez az első jelentős hazai szabadtéri néprajzi gyűjtemény. A Falu­múzeumban mintegy 40 jelleg­zetes épületben mutatják be a göcseji nép hajdani életét. A városszéli sétán szép kirándu­lást tehetünk az egerszeg-hegyi Becsali csárdába, a város dél­nyugati részén lévő Parkerdő­be, ahol erdei tornapálya és ki­tűnő vendéglő van. Fölötte a bazitai tetőn épült fel a tv-to- rony, 65 m magasban kilátó presszóval.

Next

/
Thumbnails
Contents