Zöld Sasok (1990-2005)
1994. június 15.
18 ZÖLD SASOK Labdarúgó Magyar Kupa-döntő Félórás parádé Háromgólos előny A Magyar Kupa a Fradi futballmúzeumban... Balról: Bóna József törzsszurkoló, Horváth Jenő a Prop. Bizottság elnöke, Albert Flórián, Nagy Béla Tulajdonképpen már a mérkőzés kezdete előtt kiderült, hogy a kispestieknek semmi reményük sincs arra, hogy megszerezzék a Magyar Kupa díszes trófeáját. Ugyanis Nagy Béla, a ferencvárosiak történésze, a Fradi- múzeum igazgatója és kincstárnoka kijelentette, a serleget azt nem adja. S mivel az ő vitrinjében díszelgett a hatalmas ezüstkancsó, a szobára meg rázárta az ajtót, kilátástalannak tűnt minden serlegszerző kísérlet. A jeles krónikás azzal indokolta a kupa privatizációját, hogy egyrészt már megszokta, hogy mindennap látja, emiatt nehezen tudna megválni tőle. Másrészt, ha a kispestiek meg is próbálnák elorozni, a zöld-fehér futballisták tesznek róla, hogy újabb egy évig maradjon a trófea az Üllői úton. így festett tehát a helyzet fél órával a kupacsata első felvonása előtt. A lelátón emelkedett volt a hangulat, mondhatni döntőhöz illő. A tribünök jórészt megteltek, a jónép kellemes hangzavar közepette fogadta a csapatokat. Az első negyedórában csupán küszködtek a felek. Egy embernek egy volt a párja, az ott lógott a nyakán, nyomta, tuszkolta, taszigálta, ha kellett buktatta, csak éppen élni nem hagyta. Emiatt egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni. Az volt itt a kérdés, ki tudja előbb lerázni a másikat, ki tud előbb megszabadulni kellemetlen árnyékától. Nos, ez a ferencivárosiaknak sikerült. Mégpedig látványosan. Lipcsei a jobb oldalon a tizenhatos előtt egy jól időzített labdát varázsolt a kilépő Wukovics elé, akinek hét méterről küldött lövése után népünnepély lett a lelátón. Vezetett hát a Fradi, s a góltól szinte szárnyakat kaptak a hazaiak. Most már fölénybe kerültek, mivel sokkal lendületesebben, harcosabban, ötletesebben futballoztak, mint a Kispest. Lipcsei próbálgatta egy darabig, hogy a sorfal mellett becsavarja a labdát a bal felső sarokba, s majd mindegyik kísérlete biztató volt. Fél óra után ismét szakadni látszottak a dobhártyák. Megint Lipcsei térült- fordult a vendég tizenhatosa előtt, aztán gondolt egyet, s rásu- vasztotta a labdát a kapura. Brockhauser nem győzött csodálkozni a dolgon, de mire utána mozdult, már csak könyvelhetett. Újabb ferencvárosi gólt. A nézőtér úszott a boldogságban, a ferencvárosiak egyre magabiztosabbak, a kispestiek egyre fásultabbak lette. Szemlátomást nem bírták tartani a lépést a zöldekkel. Egyszerűen most nem volt bennük annyi tűz, küzdőszellem, mint ellenfelükben, védőjátékuk is szétesett, ellentámadásaikat szinte fél kézzel állították meg a ferencvárosi védők. Albert szólózott egyet, lett is belőle nagy kalamajka, a vendégek szerencséjére Brockhauser ezúttal bravúrosan állta útját a lapos labdának. Viszont nem volt ellenszere a Christiansen, Páiing kettős által kisakkozott akciónak. A szőke dán elporzott a jobb olda- oon, majd okosan odatálalt Páiing elé, aki behelyezte a harmadik Fradi- gólt a kapuba. Ez már Karnevál volt a javából. A zöld hívek annyira ellágyultak a látványtól, hogy egy ideig csak övéiket éltették, s teljesen elfeledkeztek arról, hogy ápolatlannak, mondhatni, mos- datlannak titulálják a vendégeiket. Itt már nem volt mese, a zöldek annak rendje és módja szerint kiütötték a piros-feketéket. így aztán a második félidőben már csak egészen gyenge kísérleteik voltak a kispestieknek, akiken a cserék sem lendítettek túl sokat. A nagyérdemű egyfolytában ünnepelt, hol ollózott, mint spanyol arénákban szokás, ahol a torreádor a szegény bikát fel és alá rohangáltatja, hol meg azt skandálta: kupagyőztes... kupagyőztes. Most is elsősorban Brockhauser vetődött nagyokat, Szeilemek kevés dolga akadt, egy-két lövést azért kipiszkált a léc alól. A vége felé már csak az okozott izgalmat, hogy Hrutka sárga lapot kapott, s mivel már volt egy olyanja, kiállította a bíró. A nép éltette a Fradit, olyannyira, hogy már csak formalitásnak tartotta a második meccset. És nem ok nélkük, bár a visszavágón azért még lesz némi teendője az FTC-nek. Az viszont aligha vitás, három gól előny, ennek ellenében négyet kell rúgni ahhoz, hogy Nagy Béla szomorúságára Kispesten fogják a serleget. Álomdöntőnek ígérkezett ez az összecsapás, és az is lett belőle, ösz- szegezte véleményét a találkozó végén Nyilasi Tibor és hozzátette: Csodálatosan játszottak a fiúk, de még nincs vége a dolognak. Előnyünk ugyan megnyugtatóank tűnik, de a kispesti ördög azért nem alszik. A honvédosok mestere, Dmitrije Davidovics tárgyilagosan értékelt. Mint mondta, az FTC harcosan, keményen, lendületesen játszott, kupaleckét adott az övéinek. A kispestiek elkövettek néhány hibát, zömmel alulmaradtak a párharcokban, Forrai és Duró nem tudta tartani Albertat és Lipcseit. Míg a hazaiak mindent beleadtak, a piros-feketék könnyedén vették a dolgot. Vereség is lett a nóta vége. Az nyert, akinek kellett. Ezt Puskás Öcsi mondta. Meg azt is, aki gyámoltalan, alig megy át a fél pályán, s elfelejtei, hogy lövésből lesz a gól, az semmi jóra nem számíthat. Aki bátor, tettre kész, hajt, ötletesen kombinál, s az első adandó alkalommal tüzel, annak számára terem a babér. Nos ez utóbbi volt a Fradi. így aztán a Kispest feje fájhat a visszavágóig. FTC-Kispest HFC 3-0 (3-0) Üllői út, 15 ezer néző. Vezette: Pillér. FTC: Sze- iler - Szűcs, Flrutka, Keller, Szekeres, Lipcsei, Páiing, Albert, Bubcsó, (Lisztes), Christiansen, Wukovics. Kispest: Brockhauser - Csábi, Mátyus, Bánfi, Stefanov, (Farkasházy), Illés, Forrai, Duró, Csehi, Sallói, (Fiamar), Vincze. Várkonyi Sándor (Mai Nap)
