Zöld Sasok (1990-2005)
1993 / Ajándék szám
Amíg a Népstadion elkészült... Az első kapavágás 1948. július 13-án történt, Hegyi Gyula végezte. A gazzal benőtt, hepe-hupás régi Lóversenytéren a földmunkálatokkal kezdődött a Népstadion alapozása. Már az első évben több, mint 60 ezer köbméter földet mozgattak meg. A Középület Tervező Intézet stadiontermében pedig lelkes, fiatal mérnökök keresték az új, korszerű megoldásokat. Végül a 70 ezerre tervezett Népstadion végleges tervkialakításában a nézőhelyek számát 100 ezerre irányozták elő. 1950 tavaszán a Minisztertanács elfogadta a végleges terveket, s az év végén már igen előrehaladott volt az építkezés. Közben úgy döntöttek, hogy 1953. augusztus 20-án az építkezési ütemnek megfelelően, egyenlőre 78 ezer férőhellyel a Népstadiont felavatják. A pilonok, azaz a tribünt tartó hatalmas, 31 méter magas vasbeton oszlopok alapmunkái is elkészültek. Az egykori Lóversenytér nemrég még gazzal benőtt területe pedig lassan- lassan kis várossá alakult át. Egyideig az egyik cementárúgyár szállította az előregyártott elemeket az építkezés színhelyére. Ezeket eleinte kézierővel, görgőkkel helyezték el a megfelelő helyre. Később már siklót építettek és benzinmotoros felvonók vitték fel a betonlemezeket a lelátókra. Az előregyártott elemek szállítását 1952-ben már az új lakatosműhelyben készített kis- daruk, gépek végezték. Saját korszerű, új asztalos és ácsműhelye és vasbetonszerelő telepe volt az épíkezésnek. A földfeltöltés elkészülte után, egymásután nőttek ki a pilonok a földből, s nagy lendülettel folyt az építőmunka. Még az egyesületek sportolóit is bevonták különféle társadalmi munkákba... Télen is dolgoztak a Népstadion építői. Bemelegített kaviccsal, habarccsal, letakarással és hőlégbefuvásokkal még a legnagyobb hidegben is dolgoztak. Az építéshez végül egymillió százharmincezer téglát használtak fel. Ezt a mennyiséget egyvonalba rakva, téglavonalat lehetne vezetni Budapesttől Amszterdamig és onnan Varsóig! Kevesen tudják, hogy már 1949-ben fűmaggal vetették be a pálya talaját, s azt szorgalmasan éveken át ápolták. A pálya mérete egyébként 110x75 m nagyságú. Kezdetben 25 000 állóhely és 53 000 ülőhely volt. Az ülőhelyre felszerelt lakkozott felületű borovi fenyőlécezés minden személyre 45 cm széles, kényelmes ülést biztosított. A vasbeton tribünben épített két, egyenként 18 személyes lift az időseket, vagy a testi hibás nézőket pillanatok alatt repítette a tribün legfelsőbb soraiba. A Népstadion villanyújságja, órája nagyon sokáig Európában az egyik legkorszerűbb konstrukció volt. A 18x6 m méretű vasszerkezetű táblán 5 méter átmérőjű óra működött, amelyen 2,2 illetve 1,5 m hosszú mutató jelezte az órákat és perceket. Az óra mutatóit összesen 14 000 izzó világította meg! A kerítésekbe negyven pénztárfülkét építettek be. A szurkolók - részben újszerű belépőik révén - könnyen, pillanatok alatt megtalálhatták helyeiket. A nézőtér állóhelyi részét l-X-ig jelölték, e jegyek a játékoskijáró oldalára szóltak. Kérték a szurkolókat, hogy tanulmányozzák már a meccs előtt a jegyeket, mert azokon piros ponttal már előre feltüntették, hogy hová is szól a jegy, melyik kapun lehet a leghamarabb elérni. Szóval minden szép volt, jó volt- a szurkolók csak egy dologgal nem tudtak kezdetben megbarátkozni. Két betongerenda között az építkezés szabályai szerint némi rést kellett hagyni, mert a melegtől, hidegtől, terheléstől a gerendák hossza változik. Csakhogy a szurkolók ennek láttán azt magyarázták egymásnak, hogy biztosan azért vannak azok a rések, mert elszabták az anyagot. Hiába ez volt az első, előre gyártott betongerendákból készült sportlétesítmény... Aztán amikor 1956-ban földrengés rázta meg Budapestet és a Népstadionban az sem okozott semmi kárt, akkor nyugodtak meg a kedélyek... A megnyitó napján azonban izzottak a szenvedélyek- egy ország ünnepelte a régenvárt eseményt. A stadion zsúfolt nézőterén sokan könnyezve nézték amint Csermák József, a helsinki olimpia kalapácsvető bajnoka felvonta az árbócrudra a stadionzászlót. 28
