Zöld Sasok (1990-2005)
1993 / 1.
MELLÉKLET Magyarországon a Csepel volt az első MIÓTA SZÁMOZZÁK A LABDARÚGÓ MEZEKET? Több, mint 15 évvel ezelőtt Pataki Mihállyal, az FTC legendáshírű középcsatárával beszélgetve egyszer megkérdeztem:- Pityke bácsi! - mindig a 9-es mezben játszottál? Rámnézett és szinte mentegetőzve mondta, hogy ő bizony semmilyen számú mezben sem játszott - akkor még csak „számozatlanul” rúgták a gólokat. Néhány sportbarátomtól próbáltam megtudni, hogy mióta számozzák a játékosokat, de bizony senki sem tudta pontosan megmondani. Egyikük azt mondta 50 éve, a másik csak 20-25 évre becsülte a játékosok mezén a számokat. Az FTC Napló anyagának gyűjtése közben félszemmel így mindig keresgéltem az erről szóló híreket. A Nemzeti Sport egyik 1905-ös számában ezt olvashattuk: „Számokat a footballistáknak! Ez a jelszó most Bécsben. A Cricketé- rek már el is határozták, hogy úgy jelölik játékosaikat, mint az atlétákat szokás, hátukon számokkal.” NS. 1905 szept. Ezután több mint 20 év telt el, de a „számozásról”, semmi hírt nem közöltek a sportlapok. A húszas évek végén Angliában viszont konkrét próbálkozás történt. Buckley őrnagy a W. Wanderers csapat menedzsere 1927-ben „számos mezben” szerepeltette játékosait. Flogy milyen volt a fogadtatás? „A számozás kétségkívül fokozná a játékosok felismerhetőségét, azonban a futballban a 11 játékos helye annyira szabott és szembetűnő, hogy itt a számozás szükségessége nem annyira nyilvánvaló, mint a rugbyben. Mr. Wall, az angol szövetség népszerű főtitkára is nyilatkozott a kérdésről:- „Nincs rá semmi szükség! Lévén Mr. Wall még mindig mindenható, a szabályok területén - a EGY OLDAL - EGY KÉRDÉS...- Mi a közös két Fradi kapus első válogatottságával kapcsolatban? A két kapus neve: Amsei Ignác és Balogh Tamás... számozott játékos ideája minden bizonnyal egyelőre ábránd marad.” (Nemzeti Sport) Angliában azonban voltak, akik másként vélekedtek. Legalábbis erre utal az a tény, hogy az 1933. április 29-i Angol Kupadöntőn már számokkal játszott a két csapat. Ez volt az 58. Angol Kupadöntő, a helyszín a Wembley stadion, a két résztvevő pedig az Everton és a Manchester City csapata. A kupadöntő előtti napon a Nemzeti Sportban így írtak a nagy eseményről: „A kupadöntő érdekessége az, hogy az angol szövetség ezen a meccsen próbálja ki először a játékosok megszámozását. Angliában, ahol annyi sokezer profijátékos van, a közönség nagy része nem ismeri ki magát a játékosok között. A közönség kedvébe akar járni a szövetség, amikor a játékosok mellére és hátára nagy számokat akaszt, hogy a műsorfüzet segítségével így minden néző egy pillanat alatt megállapíthassa az egyes játékosok kilétét. Everton kapta a számokat 1-11-ig, a Manchester City játékosait 12-től kezdve fogják megszámozni. A kupát az angol király képviseletében a yorki herceg adta át.” A döntőt egyébként az Everton 3:0-ra nyerte. Angliából hamar elterjedt az új szokás, hiszen Sárosi György egyik 1933 decemberi túralevelében már ezeket írta: „Svájcban és Franciaországban számokkal a hátukon játszanak a játékosok. Ez számunkra nagyon furcsa és zavaró dolog.” 1937-re már válogatott mérkőzésen is találkozhatunk a mezek számozásával. A Sporthírlap 1937. május 19-i számában jelent meg a következő rövid hír: Oslo, május 16. Oslóban számmal a hátukon játszottak az angolok. ANGL1A-NORVÉGIA 6:0. „A közönségnek nagyon tetszett a norvég szövetség újítása: számokat tettek az angolok hátára, így aztán nem volt nehéz megjegyezni a játékosok neveit. A legkönnyebben a jobbszélső Kirchen nevét jegyezték meg, ő ugyanis a 13-as számot kapta..." Az 1937. december 1-i Anglia- Csehszlovákia mérkőzésen is hódított az új szokás. „Megszámozzák a csehszlovák játékosokat is a londoni angol-csehszlovák mérkőzésen így döntött a Csehszlovák Szövetség az angolok átiratának hatására.” így is történt, mint a tudósításban írták „a játékosok nagy számokat hordanak a hátukon. Érdekes kísérlet.” A kísérlet hírére természetesen Magyarországon is felfigyeltek. A Nemzeti Sport 1937. december 31-i számában megjelent az első magyar vonatkozású reagálás: Megszámozzák a játékosokat! „A Keleti Labdarúgó Alszövetség elhatározta, hogy tavasszal - egyelőre csak válogatott mérkőzéseken próbaképpen - bevezeti a játékosok megszámozását. A játékosok a hátukon, vagy a mellükön viselik majd a számokat, s a mérkőzés előtt ki fogják hirdetni (de a programba is beírják), hogy az egyes játékosok milyen számot viselnek. Ha beválik ez az Angliában már többször - legutóbb az angol-csehszlovák mérkőzésen is - kipróbált kísérlet, s a közönség tetszését megnyeri, bajnoki mérkőzéseken is bevezetik a számozást.” A magyar kísérletről ezután semmi hír sem jelent meg, így az is kétséges, hogy megvalósult-e egyáltalán. A szigetországban azonban már egyre többet foglalkoztak vele. Íme az angliai „jelentések”. „A futballjátékosok megszámozá- sának kérdése (a korongosok mintájára) napirenden van Angliában. A FA legközelebbi ülésén valószínűleg el is fogadják ezt. De nem mindegyik mérkőzésen kapnak számot a játékosok, hanem csak az Angol Kupa elődöntőjén, és a válogatott mérkőzéseken.” (NS. 1938. június 27.) „A FA legutóbbi ülésén elhatározták, hogy a kupadöntőn, az elődöntőn, a nemzetközi mérkőzéseken és a jótékony célra tartott meccseken a játékosok 1—10-ig számot kapnak az ingükre (a kapus kivételével). Valószínűnek tartják Londonban, hogy rövidesen az egyesületi mérkőzéseken is számot kapnak a játékosok.” (SH. 1938. július 2.) Ami tetszett az angoloknak, nem nyerte meg a skótok tetszését. A skótok tiltakoztak a „számozás” ellen: Graham főtitkár kijelentette:- A játékosok azt mondják, hogy nem hagyják kinevetni magukat! Még az angol-skót meccseken sem fogják viselni a számokat! A folyamatot azonban már nem lehetett megállítani. Nem kisebb eseményen, mint az 1938. október 26-i Anglia-Kontinens válogatott (3:0) mérkőzésen történt. Az Angol Labdarúgó Szövetség 75 éves jubileuma alkalmából meghívta Londonba a Kontinens válogatottat. A magyarok közül Bíró Gyula (Hungária), Lázár Gyula és dr. Sárosi György (Ferencváros), Zsengellér Gyula (Újpest) kaptak helyet az Európa-válogatott 16-os keretében. Végül azonban diák Zsengellér Gyula tehetett eleget a megtisztelő meghívásnak. A két ferencvárosi játékost klubja nem engedte, Bíró pedig csak biztonsági tartalék volt, így nem kellett kiutaznia. Londonban az Arsenal pályán 50 ezer szurkoló üdvrivalgása közepette futottak ki a csapatok. Az angolok sötétkék nadrágban, fehér ingben, a Kontinens csapata fehér nadrágban, égszínkék mezben, mellükön a FIFA címerrel. Valamennyi játékos mezén számozás! - így mutatják be őket a nézőknek, és így mutatja be az Európa- válogatottat Pozzo a kenú hercegnek, aki valamennyi játékossal kezet fog. Zsengellér csak az első félidőben játszott, de így is „sporttörténeti” perceket szerzett. Ő volt az első magyar játékos, aki mezén számot viselt! És ez a mez a kontinens válogatott meze volt... Ezután már viharos gyorsasággal peregtek az események. Számot kapnak az angol profi futballisták! „Az angol liga tanácsa 24:20 arányban úgy határozott, hogy ősztől kezdve a ligamérkőzéseken kötelező a játékosok megszámozása.” (NS. 1939. június 16.) „Számot kapnak az olasz futballisták is. Az új rend már a most soron következő bajnokságban életbe lép." (NS. 1939. augusztus 8.) Mr. Allison az Arsenal igazgatója mondta 1939. augusztus 18-án:- Az idén csak megszámozott játékosokkal játszhatunk ligamérkőzést. Már az eddigi edzőmérkőzéseken is így játszottunk és holnap is úgy játszunk a Tottenham H. elleni hagyományos mérkőzésen. Tehát másnap - azaz augusztus 19-én - volt a számozott játékosok hivatalos premierje! Ekkor az Arsenal-Tottenham (1:0) jótékonycélú mérkőzést játszották. 40 ezren voltak... Az új módiról a mérkőzés után így írtak: „A számozás a kapusnál kezdődik és a balszélsőnél végződik. A kapus tehát az 1-es, a jobbhátvéd a 2-es, a jobbfedezet a 4-es, a jobbszélső a 7-es. Érdekes volt megfigyelni, hogy az 5-ös és az ellenfél 9- ese mindig egymás közelében voltak. Az ötös a középfedezet, a 9-es a középcsatár...” Az 1939. december 2-i Németor- szág-Olaszország mérkőzésen is sikert arattak a számozott játékosok. „Számokat viselő játékosok küzdöt- ték végig a berlini német-olasz válogatott mérkőzést. Minden játékos a hátán hordotta a számát. A kapus az 1 -est, a balszélső a 11 -est. A közönség hálásan fogadta ezt az intézkedést, mert olyan hatalmas stadionban, mint a berlini, a külső karéjban ülők bizony már nem nagyon tudják felismerni arcról, alakról az egyes, főleg idegen játékosokat.” A magyarok két évet még mindig vártak, csak utána történt újabb kezdeményezés: Számot kapnak játékosaink? „Az MLSZ elnöksége megkereste a Szent István Kupa mérkőzések rendezőbizottságát, hogy a résztvevő csapatok játékosait a játékosok mezén, kísérletképpen számozással lássa el. A szövetség ugyanis azzal a tervvel foglalkozik, hogy az 1942/43-as bajnoki idényben az NB I játékosait megszámozza. Ezzel a játékosok könnyen és gyorsabban felismerhetők lesznek.” (NS. 1942. VIII. 11.) A csapatok a kérésnek nem tettek eleget... Négy év elteltével azonban mégis a Latorca utca volt a nevezetes helyszín. Az 1946 augusztusában játszott Esti Kupa mérkőzéseken nagy feltűnést keltett, hogy az Újpest-Elektromos mérkőzésre a lila-fehérek „megszámozták” játékosaikat. „Úgy kezdődött, hogy 8 óra 25 perckor felgyuladtak a népszerű fények. A pályára kivonult fehérben az Újpest, a mellén Újpest felirattal, a hátukon hatalmas számokkal. Igazán jogosan mondhatjuk, hogy - az Újpestet számosán üdvözölték.” (Képes Sportláp) A siker ellenére maradt minden a régiben. Hivatalosan nem történt semmi. A MOGÜRT csapata azonban „magánszorgalomból” újított: az 1947. február 23-i FTC-MOGÜRT (3:1) 8" SZAKSZERVEZETEK 8" SZAKSZERVEZETEK