Zöld Sasok (1990-2005)

1991 / 5. szám

ZÖLD SASOK Hat évtized a Fradi telkén Az FTC születésnapjához közeledve egy olyan fradistát kerestünk, aki a Ferencváros­ban született, és ma is itt él! Akit kerestünk - „karnyújtás­nyira” találtuk... CSISZÁR ISTVÁN 1919-ben a Franzstadtban, Nagyvárad té­ren, az István kórházban szüle­tett. 1933-tól pedig a Fradi pá­lya Gyáli úti sarkán lakik!- Édesapám az István kórház főportása volt, anyám pedig a kórházi konyhán főzött. Apám sportszeretetét mutatja: ő ala­pította meg a Ferencvárosi Sport Egyletet, ebből lett ké­sőbb a Fások klubja. Emlék­szem a Gyáli úti sorompón túl, a Katonaréten csinálták meg az első pályájukat. A játékosok az ócska tehervagonokban öltöz­ködtek. Az FSE később a For- nyák utcai pályára került -, amely köztudottan a Fradinak is edzőpályául szolgált. Ma már nem létezik, hiszen a területet a honvédség beépítette.- Mikor költöztek a Gyáli út- Könyves Kálmán körút sarkára, azaz a Fradival közös területre?- Édesapám halála után, 1933-ban a Gyáli út 10. lett az otthonunk. Ez a terület - amely megfelel a mostani edzőpályá­nak és a sarok épületek alkotta tömbnek - az első világháború idején szükség katonakórház volt. Aztán Zita telep néven szükséglakásokat képeztek ki a barakokból. Ahol mi lakunk, ott korábban orvosok, ápolók szállásai voltak. Na, és talán senki sem tudja, hogy a Zita te­lep egyik rozoga épületében működött a Szatmári féle ven­déglő. Körülbelül a mai edző­pálya közepénél.... Aztán le­bontották és áttelepítették a Gyáli űt-Könyves Kálmán kör­út sarokra - tehát a pályával szembeni oldalra.-Akinek a lakása egy futball- pálya területén van - gondolom minden meccsen ott szurkol a le­látón...- Természetesen sok-sok mérkőzést láttam, hiszen tőlem még jegyet sem kértek, csak át­mentem a telken és máris a Fradi „felségterületén” lép­kedtem. A Springer szoborral szembeni tribünön volt a törzs­helyem. Akkor is ott álltam, amikor szegény Korányinak el­tört a lába egy olasz-magyaron. Később még egy lábtörés tanú­ja voltam: Rudas Feri végzetes sérülését is láttam. No és hát az 1947-es tribün leszakadáskor is közel álltam a szörnyű helyhez. Ennyi talán elég is a fekete em­lékekből. A sok-sok nagyszerű mérkőzés emléke jóval kedve­sebb. Az örökrangadók mind felejthetetlenek, már csak azért is, mert egy MTK szurko­ló barátommal ezeken jókat él- celődtünk... Kis cukkoló mon- dókák akkor is léteztek, példá­ul ami hirtelen eszembe jut: Egy oldal - egy kérdés Rudas Ferenc a Fradi egykori váloga­tott hátvédje napja­inkban az FTC öregfi­úk szakosztályának elnöke. Az MLSZ- ben évek óta milyen társadalmi funkciót tölt be? „Tiki Taki-Táncos - ég a Fe­rencváros...” A negyvenes évek elején a Nagyváradi AC elleni rangadók mind nagy élményt jelentettek.- Kedvenc játékosok?- A Sárosi testvéreket sze­rettem a legjobban, pályán és magánéletben rendkívül szim­patikusak voltak. Toldi Gézát Fradi szívéért, bomba góljaiért, Gyetvai Lacit látványos elfutá­saiért kedveltem. Aztán jöttek az új generációk, Rudasék, Dé- kányék, Alberték. Sok játékost - Így Dékányt, majd Flórit is - kölyökjátékos korától nap mint nap láthattam. Sőt Ombődi Im­rét egész kiskorától, hiszen ő is lakott a Gyáli úton - a szomszé­dunk volt. Még a térdemen is lovagolatttam... Aztán később már ő vágtatott a Fradi pályán - nagyon jó játékos lett belőle.- Csiszár bácsi futballozott, sportolt?- Az FTC ökölvívója voltam, a felnőtt CSB-n is elindítottak. Kétszer kiütöttek, háromszor pontozással veszítettem, két­szer pontozással győztem. Szó­val nem voltam egy fenomén. Amire azonban büszke vagyok: nemcsak édesapám, hanem én is alapítottam egy alsóosztályú kis futballcsapatot: a Csatorná­zási Művek klubját. Éveken át - azon a szinten - szép sikereink voltak.- A gyerekek is a Fradi-pálya tribünjeinek tövében nőttek fel?- Természetes, a három gye­rek kapcsolódik is a Fradihoz. Mindkét lányom itt teniszezett, a nagyobbik jó közepes ered­ményeket is elért. Öt Anikónak hívják és később Csánk Laci a Fradi örökös bajnok jégkorong kapusának a felesége lett. Ildi­kót Rátkai Laci, a Ferencváros futballistája vette el. Pista fiam, az Üllői úton mindennapos - „Csiszi” az FTC Sportlétesít­mények autós anyagbeszerző­je, szombatonként az Üllői úti mérkőzések főrendezője...- Nem elképzelhetetlen, hogy a régi Gyáli úti házakat lebont­ják - vagyis megszűnik a hajdani jranzstadti otthon. Gondolom ez nagyon fájó lenne...- Amennyiben lebontásra ítélik házunkat, azt nagyon fájó szívvel venném tudomásul. Majd hat évtized után ez gon­dolom érthető. Mindig jól éreztem magam, szerettem ezt a sporttal, Fradi­val átitatott légkört - szerettem a Franzstadtot, utcáival, terei- vc’ kis sportpályáival, hangula­tos kisvendéglőivel, az itteni mindig szegény embereivel. Mi sem dúskáltunk sohasem. Én mégis nagyon gazdagnak ér­zem magam... Nagy Béla NOMEN EST OMEN Elakadt az EDOSZ (a korábbi és mai Ferencváros) sorozatos tá­madásainak egyike. A Bp. Pos­tás védők igyekeztek felhozni a labdát, a balfedezet Marku- sovszky azonban nem bízva a si­kerben, már jóval a félpálya előtt- talán csak az időhúzás, a leve­gőhöz jutás céljából - messze elrúgta a labdát a balszélső irá­nyába. Rudas Feri, a Ferencvá­ros futógyorsaságáról híres, sokszoros válogatott jobbhát- védje éppen a felezővonalon állt, amikor elsuhant előtte a labda. Nem mozdult, hiszen tudta-órez- te, a mögötte kiugrásra kész Óvári legalább 6-7 méteres le­sen van. Még a lábát is felemelte- viccnek szánta -, hadd érjen a címzetthez, úgyis lefújják a lest. A bíró azonban nem sípolt. Ru­das kinézett a túlsó oldalra, de csak azt látta, hogy a partjelző le­hajtott fejjel és leszegett zászló­val fut a támadással. A bíró is to­vább futott. Erre megfordult, hogy a szélső nyomába eredjen. Na - villant át az agyán -, „megbüntetem” a bí­rót, pillanatok alatt utolérem a csatárt, hadd ámuljon a publi­kum, milyen gyors vagyok. Ek­kor a sebes lóptú Óvári már 12- 14 méter távolságban robogott a labdával a Ferencváros kapuja felé. Rudas Feri utána eredt. Még azt is érzékelte, hogy mögötte a másik Postás csatár, Virágh Kál­mán kíséri a támadást. Vigyázott, nehogy az gólhelyzetbe hozhas­sa csatártársát, mielőtt ő utoléri a szélsőt. Vagy 25-30 méteres vágta végén érte be Óvárit, aki azonban nem passzolt, sőt, nem is lőtt, hanem tolt egyet a labdán. Mindössze 7-8 méterre voltak a kaputól, amikor Rudas már egyenlő testhelyzetben be­csúszva akarta kirúgni a szélső elől a labdát. Közben azonban - talán nem is annyira látta, mint in­kább érezte - egy nagy fekete tö­meg repült a lábszára felé. Henni Géza, a Ferencváros válo­gatott, nagy robinzonádjairól hí­res kapusa ugyanis, bár szük­ségtelen volt már a beavatkozás, kifutott a kapujából, s nagyot ve­tődött a labda irányába. Nem lehetett elkerülni az össze­ütközést. Rudas Feri agyában kétségbeesetten villant a gondo­lat: hogyan jövök ki ebből a „csin”-ből?... A sarka le volt tá­masztva, nem maradt ideje ol­dalra fordulni, hogy elkerülhesse a nagyobb bajt. Semmit sem hal­lott. De a nézőtéren közel ülők olyan erős reccsenésre kapták fel a fejüket, mint amikor egy vas­tag faágat ketté törnek. (Utólag matematikusok kiszámították az ő futógyorsaságából és Henni Géza súlyából, hogy mintegy 350 kilogrammnak megfelelő tö­meg zuhant a lábszárára.) Abban a pillanatban semmit nem érzett. Csak annyit látott, hogy mindenki a fejét fogja... A láb­szárára pillantott: a lábfeje erre, a térde arra állt... Rögtön tudta, hogy nagy baj van. Még azt is lát­ta, hogy a mindig visszavonult, csöndes, a nézőtéren félrehú­zódva izguló édesapja Is a fejét fogva rohan be a játéktérre. Zo­kogva borult fia vállára. Neki még arra is maradt lelkiereje, hogy apját vigasztalja:- Meglásd, nem lesz nagy baj, hamar meggyógyulokl Jött a mentő, hozták a hordá- gyat. Először a tribün alatti torna­terembe vitték, hogy elsősegély­ben részesítsék. Ekkor már a hi­deg rázta Rudas Ferit és pokoli fájdalmai voltak. Itt már eltorzult hangon kiabálta:- Vegyétek le a takarót, mert szétmegy a lábam!... Dr. Kreisz László, mindenki Laci bácsija, az akkori idők legendás tudású sportorvosa taxival ro­hant be a Benczúr utcai Sport­kórházba, hogy előkészítse az azonnali műtétet. Az ÉDOSZ-ve- zetők azonban sebtiben úgy döntöttek, ne oda, hanem a bal­eseti kórházba szállítsák Rudas Ferit, hogy a világhírű sebész, Petrovszkij professzor (később szovjet egészségügyi miniszter) vehesse kezelésbe. Az első diagnózis kétségbeejtő volt. Az alsó lábszárcsontja telje­sen kettétört ős még tíz centire fel is repedt. Ha három milliméterrel tovább reped, akkor egy tízcen­tis csontdarab kiesik a lábából... Úgy tűnt, egy csodálatos labda­rúgó pályafutás - mielőtt még az alig remélt magasságokig eljut­hatott volna, ezzel a véletlen, os­toba esettel, nőmén est omen - ugyancsak kettétört... Hét évtizedet is lepergetve élete rokkáján, Rudas Feri ezt a szo­morú esetet Is azok közé sorolja, amelyek élete sorsfordulóin min­dig „közbejöttek”, mindig meg­akadályozták maradandó bol­dogságát, mindig keresztülhúz­ták a „számításait”, megakadá­lyozták, hogy igazán sikeres em­ber lehessen, mindig „be kellett következniük” ahhoz, hogy soha ne tudja feltenni az i-re a pontot, hogy boldog, megelégedett em­bernek mondhassa magát. Jó néhány hasonlóan váratlan esemény, tragédia szabdalta ugyanis életútját magas csú­csokra és mélységekre. Hiába volt a nagy tehetség, hiába gaz­dálkodott jól a javaival, hiába áhí­tozta a tartós családi boldog­ságot, kereste, akarta az őt mél­tán megillető megbecsülést a pályán és a munkahelyen: soha sehol nem sikerült a remélt csú­csokra jutnia. Nem tudta az i-re feltenni a pon­tot... Erről és Rudas Ferenc élete kap­csán még sok minden másról szól Pongrácz György: Egy élet zöld-fehérben - címmel a közel­jövőben megjelenő könyve. Rudas és Ferrari IV. harca a labdáért 1947. olasz-magyar 3:2 é

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents