Zalamegyei Ujság, 1944. október-novemberr (27. évfolyam, 223-252. szám)

1944-11-07 / 251. szám

ZALAMEGYE1 ÚJSÁG 1944. november János vasúti tisztje sok derűt keltett, s mint •m lilét tűk, Zilahv karikatúrát rajzolt ebben a figurában. Fábián János azonban elsőrangúan töltötte ki ezt az egyenruha-keretet, miután a színész nemigen ellenkezhetik az íróval. ki­sebb szerepeikben Erőss Irén. Dományi Olga, Marosamé, a két Sugár, Kiss Sándor, Kékessy. Firity s a nehány gyerek nyújtottak meg­felelőt. Külön meg kell emlékezni Széli ci­gányáról. Remek alakítás volt. Varga Jenő •rnagy-szerepe oly rövid volt, hogy az utóbbi időben tapasztalt komoly nekirugaszkodása csak néhám percig csillanhatott meg. Károlyi János rendezése jó volt. (Cs. J.) — o — Színházi műsor: November ' -én. 8-án, kedd©« és »aer- din (bérletsaünet): SÍ T A NAP — o — Csütörtök«« (bérlet): A VÉN DIÓFA — e — lf-é«, pénteken, .11 -én, s*ombat«n e#te (bérlet), 12-én. vasárnap délután és este (bcr- lef szünet): SZÁZ PIROS RÓZSA — • — Hétién (bérlet): AZ ÁRTATLANOK — & — 14 -én, kedden, 15-én, szerdán e*te (bérlet) RI ADÓ LÁNYOK (Csiceónénak három lánya) — o — Csütörtökön (utoljára) TACSKÓ —o — Pénteken, szombaton (bérlet), vasáranp dk U. és eete (bérletszünet): MINDEN KÜLÖN ÉRTESÍTÉS HELYETT — o — 20-án, hétfőn (bérlet): CSEREBOGÁR SÁRGA CSEREBOGÁR I Az előadások minden este 6 árakor kez­dődnek. vasár- és ünnepnap a délutáni előadás 3 órakor kezdődik. AUTÓBUSZ MENETREND Érvényes 1944. október 30-tóL Zalaegerszeg—Keszthely. 14*45 í. Zalaegerszeg Széchenyi-tér 6. 9*25 15*17 é. Bak Hangya szövetkezet i. 8 53 15-25 i. Bak Hangya szövetkezet á. $'45 15*55 é. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i. 8.20 17*35 é. Keszthely Hungária szálló i. 6-45 1745 é. Keszthely pályaudvar i. 6-30 8 15 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 17*35 847 é. Bak Hangya szövetkezet i. 17 03 8-55 1. Bak Hangya szövetkezet fi. 17 — 9-20 é. Zalaszentmihály— Pacsa pu i. 16 35 11 — é. Keszthely Hungária szálló i. 14 55 11-10 fi. Keszthely pu. i 1440 Bak—Non. 9 — *í. Bak Hangya szövetkezet fi. 8 40 9-40 fi Nova 8­** 5 40*—'—i. Bak pályaudvar fi *1515 15 45 17*10 i. Bak Hangya szövetk. í. 15 10 6 25 17 506. Nova ' i. 14 30 — o — Zalaegerszeg—Bánokgzentgyőrgy 18’— í. Zalaegerszeg Széchenyi-tér 6. 7 40 18*35 i. Bak Hangya szövetkezet é. 7 05 18 53 é. Söjtör Búza vendéglő i. 6 52 19 40 é, Bánokszenlgyörgy í. 6 — *) Csak hétfőn, szerdán cs »zombaton köz­lekedik. **) Csak kedden, csütörtökön és pénte­ken közlekedik. Az autóbuszközlekedés vasár- és ünnep a*, minden viszonylatban szünetel űeoente és Spcri — e — Leventéin® munkába á'Hsk a nem-et őaeelvnéeei A 1 e\ entcpai auesnokságoknak kiadóit ren­deletek érteimében a leventék segédkeznek a honvédség alakulatai részére szükséges külön­leges téli felszerelés, ruházat egy részének tár­sadalmi úton való gyűjtésénél. A gyűjtés le­folytatásával főleg a II. korcsoportbeli és az ennél fiatalabb leventéket hízzák meg elsősor­ban, akik inéff légo-szolgálatra nincsenek igcnybeveve. Hazánk létéért hősiesen harcoló honvéd­ségünk ezúton való megsegítésében, a testvér leven te i n tézmén \ bajtársi szellemének most is ragyogó példáját fogja mutatni. * A nyersbőr kidolgozásához szükséges cser­zőanyagok. így a lucfenyő és tüígvfakéreg be­szerzése az erdélyi háború miatt nehézségbe ütközik, ezért minden tanúiutartalrnú anyag­nak, így elsősorban a gab ácsnak az össze­gyűjtése elsőrendű honvédelmi és iveinzeigaz­dasági érdek. A katonai szolgálatra bevonult, az állami munkára és a hadiipar céljaira igénybevett munkaerők helyett a gyűjtés munkájának el­végzése a magyar ifjúság hazafias kötelessége. A gyűjtéssel foglalkozó leventék e munkájuk kai ke ecsethez is jutnak, mert az összegyűjtött gubacsért teljes egészében megkapják a ható ságilag megállapított beváltási árat. A Leventeegyesületek Országos Központja felhív ja az összes leventeparancsnokságokat, le­ventetiszteket és Ieventeegvesü leteket, hogy mindazokon a bel veken, ahol tölgyfaerdők van­nak, tehát ahol a guba es eredményes gyűjtése biztosítható, a gyűjtést azonnal szervezzék meg. Egyes leventészérvé.'■■'etek által összegyűj­tött gubacs vasúti kocsikon és teherautókon való elszállítása bizío ítv i van. V legtöbb he­lyen az összegyűjtött guhaesnik a levente- szemektől való átvételét a Magyar Bőripari Nyersanyagbeszerző és E1 osztó rí. megbízottja végzi és annak elszállításáról gondoskodik. Ebben az új munkakörben leventéink újra meg fogják mutatni, hogy méltó fiai a har­cos magyar népnekfés minden erejüket latba- vetik egyelőre ugyan még csak itth on is a végső győzelemért. (JJJKl *MpréMiróeíémi Az üzlet, a« ipar és a mai kerevbedehni élet lelke a hirdetés. Hirdee#e mindew el­adni-, vagy v ennivalóját a Zalamen^ei Uj- s ágiban. Minden szó 8 fillér. A va*tevg bet*i duplán seátnít. A »Cím a kiadóban« feladott hirde­tések kezelési díj-a 50 fillér. Téli almát a termelőinél vásároljon (P. 1.50-től) KinizBÍ-utea 15. Egv menekült család kér használatra, vagy megvételre, jó állapotban lévő takarék tár­helyet. Cím: Aranyosi. Kölesei-utca 13. srám. Eladó 2 darab 500 légköbméteres samott- kályha. Érdeklődni Munkácsy-utca 2. Három szobás udvari lakásomat, nagy kert­tel, a város közepén, elcserélném ugyancsak a város belterületén lévő 2 szobás, lehetőleg kertes lakással. Cím a kiadóban. Kasztér gyógyszertár megbízható takarító­nőt keres azonnali belépésre. Trágya eladó. Bethlen-utca 11. Gyorsfényképek igazolványra egv órán be­lül elkészülnek Antal fénykéjieóznel, Bíró M.- utca 4. Eladó egv jól fejlett fiatal becsikék ke­verék baknvúl. Arany János-utca 14. Hírek mindenfelől A soTlTogymvgyei Szülokon I lulier Mihály 58 eves' lö'íjmííweá felakasztó t i inasát s mir« hozzátartozói észrevették, már nem volt benne elet. í étiének, oka ismeretien, ennek kiderí­tése érdekében a kihal Iga lá.-.ok folynak. Baranya megyében Tóth József, a 3u- monyhoz tartozó vöröí>\ ölgvpnsziai .gazdaság jószágfelügyelője, a halastó gazdaság jogi kép­viselője. feljelentést tett ismeretlen tettes el­len, aki állítólag megmergezte a halakat. Fel­jelentésében előadta, hogy október 18-án. ami­kor a halakat a teleltelőhe lesngedlék. észre- vette, hogy a csatornában zöldes a víz. Mér­gezésre gyanakodott s a csendőrséghez fordult. A vizsgálat nyomban megindult és érdekes megállapításokra vezetett. Kiderült, hogv nem minden méreg, ami zöldre festi a vizei, mert a színező anyag a vegy\ izsgá'ó intézet vizsgá­latai alapján kátrány festéknek bizonyult. V/ is kiderült, hogy a festék a bükkösdi gyapjú- festő üzemből került a halastóba. A további nyomozást ilyen alapon beszüntették. Kaposvárott marad november 13-ig a pé- esi színtársulat. í)r. Székely György igazgató a közönségnek az előadások iránt tanúsított nagy érdeklődésére való tekintettel határozta el ígv. Székesfehérvárra mától kezdve a tüzelő­anyaghiány leküzdése érdekében naponta 15 vagon szenet szállítanak A árpalotáról. A szén­ből csak magánháztartások vásárolhatnak. Feli érd és Keresztespuszta vasúti meg­állók között, Baranya megyében, borzalmas sze­rencsétlenség történt. \z éjjeli órákban W olf Károly pályamestert a vonat elkapta, egy ik lábát bokában, a másikat valamivel bokán fe­lül elvágta és a lökés ereje az árokba taszí­totta. A borzalmas sebek következtében az eszméletlen pályamester elvérzett az éjtsza- kában. Szombathelyről elszállították az utolsó ci­gányt is, akiket már régebben kiadott ren­deletek értelmében azért gyűjtöttek ö-sze, !rog\ munkatáborba vigyék őket. Csak olyan cigá­nyokat hagytak meg Szómbathe'yen. akiknek rendes foglalkozásuk van. Nagymezőn a Szombathelyről Nagykani­zsa felé vezető vasútvonal mentén a szalma- kazalban holttestre akadtak. A tisztiorvosi megállapítás szerint a halált belső változás idézte elő. A halott Kulcsár József 52 éyes gyöngyösszöllősi lakos. Pécs előtt, Szent Lőrinc me let , egy e ze- veszetten száguldó autó beleszaladt egy ke­rékpárosba, aki erre gépjéről az árokba zuhant. Eltörött a sípcsontja, és koponyaalapi törést is szenvedett. Kaposvárott a törvényszéken egyé\ i bör­tönbüntetésre ítélték Töreki Irmát mert új­szülött gyermekét megfojtotta. Betudták neki a vizsgálati fogságban eltöltött egy hónapot. Szombathelyen, az ott megjelenő »A as- y7ármegye» című újság egyik cikkének ez a szenzációs címe van: »Miért nem volt a héten cigaretta és dohány Szombathelyen?« A cikk­ben aztán elmondja az újság, bogy a leg­utóbbi. hetekben Szombathelyen a dohányel­látás terén javulás volt észlelhető. Mindenki kapott dohányt, vagy cigarettát, ha nem is korlátlanul. Raj csak a múlt héten volt. mert oda sem érkezett meg a szállítmány. Duna szék csőn Ráve- Adóm lő éves fiú telefonálni .akart. A távbeszélőállomás meg­rongálódott és véletlenül összekötődött a vil- lamosáram vezetékével, úgyhogy a telefonba áram került, amely a fiút agyonsujtotta. Veszprémben Gólya János vasutas két kü­lönösen veszélyes ellenséges ejtőernyős ügy­nököt elfogott. Gólya élete kockáztatásával tel­jesítene hazafiéi kötelességét. A német csa­patok parannesnoka a magyar belső front hő» katonájának meleghangú elismerését fejezte ki és azonnal kétezer pengő pénzjutalmat utalt ki számára. ZALAMEGYEI ÚJSÁG Politikai napilap Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széehenyi-tér 4. Nyomdaberlo: GAAL ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents