Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)
1944-09-23 / 216. szám
ZALAMEG VEI ÚJSÁG 1944. .szeptember 23. Beszéljünk a régiekről Festi lapokban olvastam néhány héttel ezelőtt —i a hírt, amelv arról számolt he, hogy Zala megye széjkkélyén, a 13 ezer lakoséi Egerezegnek nincs mozija. Pontosabban: mozija van úgy tudom — tágas, kényelmes mozi- helyisége. csak éppen előadásokat nem tartatlak benne. Hogy miért (bem. ezt szőlő- hazámban jobban tudják, mint én tudom. Hát erről tovább nem is beszélek. Nekem azonban ez a mozihistória azokat a .csendes, nyugodt éveket juttatja az 1 eszembe. — mert ilyenek is voltak az elmük ezeresztendőben — amikor szeretett, ía- tornvos hazámnak lakosa mindössze talán <3 ezer lehetett, ellenben mozija kettő is volt* Egyik a Kummer-ház emeletén, a másik pedig « régi zsinagógában működött. Ez az egerszegi zsi n agóga-t no zgó fén yk é p szính á z — esküszöm rá! — kuriózum volt annak idején a — Kárpátoktól az Adriáig. Máról-holnapra lett belőle mozi. •— átalakítás nélkül — rokkant fekete padjaival, az egy emberöltőn át elégetett faggvógyertyák orrfacsaró szagával a levegőjében, a fehér lepedő előtt vak zongorista verte egy lehangolt zongora plombáit fogsorát, verte,' ütötte — ha a két szem ű felesége fülébe súgta, hogy most autók1 versenyeznek, -vagy. a természetes. színes, felvételnél a Niagara zuhogott — és halkan, érzéssel, amikor Ásta Nilsen haldoklási jelenete pergett a mozi lepedőn. V vak zongorista felváltva kísérte a rokkant zenei int rn ment rumon a két egerszegi mozgóiényképszínház néma műsorát. Egyik nap a zsinagógában, másik nap a Kummer-mo- ziban játszott. Ö volt ngvarű.s az egyetlen) hivatásos zongorista, akihez — liogyis mondjam csak — mondjuk; más beosztása miatt — alkalmazkodniok kellett a mozitutajdonosok- nak. I nnep- és vasárnapokon azonban mind a kél moziban Psy lander Yaldemár vallott némán, de könnvfakasztóan szerelmet, <— délután és este is, — ilyenkor a Kommerhanv vagy a zsinagóga-moziban cigányzenekar kísérte a »csacska drámát« — szomorú magvar nótákkal, esetleg ke ringó kivel. A prímás há- tatfordított a mozivászonnak. csak a cimbalmos, meg a nagybőgős nyújtogatták a nyakukat: ők kelten ugyanis csak akkor jártak moziba, ha a banda cifrázta a némái ihn kísérőzenéjét. És a két mozi — illetve m ózó fénykép- színház — ahogyan visszaemlékezem rá — remek jövedelemforrás volt. Állandóan telt nézőtér előtt ]>eregiek és szakadtak a Fsvlan- derek és Ásta N i lsének némaságra ítélt családi drámái. A délutáni előadásokon különösen eleven volt az élet. Jó, bőséges ebédek1 — na, meg kis szunyókálások után — ugyanis a rendes családatyák — és ki nem volt Égerszögen az? — karon Ingták nejüket és vitték a moziba —; szórakozni. A gv elekeket előreküldték, hogy foglaljanak jó helyet. Na, már must: elhiszem. hogv a hangos filmeknek — már amely iknek! — nagy sikerük vau a mai időkben, de — szavamra mondom minden elismerést és sikert sokszorosan felülmúltak az egerszegi mozgóién vképszínhá- zakbau azok a néma csmíafilinek. amelyeket legtöbbször megs.-m lehetett érteni. De hát ez nem is volt fontos. Lehetett rajta köny- nyezni. amikor nevetni kellett volna; a gyerekek meg éppen a legtragikusabb jeleneteknél visítottak, torkuk szakadtából. \ agv megfordítva. llát kellett -ennél több? \z ilyen ünnepnapi előadásokról mindig azzal a megeléjgedell tudattal távozott a közönség apraja-nagy ja —hogy a csekély hiíszfilléres belépődíjak ellenében pompásan szór akozott. Irta: Szentgyörgyi Ferenc A délutáni mozielőadásoknak azonban volt még egy érdekes — azt is mondhatnám — kled vés utóesem én v e. Amikor a mozi után a családok bevonultak a — vendéglőkbe. Nyáron egy-két pohár sörre, télen — háromdeci — esetleg még kétdeci kisörsi borra. V családanyák télen fól iáit bort ittak, a gyerekek pedig télen-ny áron limonádét. És tömték magukba a sós- pe récékét. Szóval, azokban a ködbeborult, békességes, nyugodt, békességes években — legalább is Eger szegen — nemcsak a mozgófény képszín - házaknak volt szép jövedelmük, hanem a vendéglőknek is. Az utóbbiak — úgy vélem — ma sent j laüaszki k Ihatna k. 1 latiéin olvastam egy jó lóit is, mégpedig a »Zalamegyei Újság-«ban. amelynek, in int ismeretes, én vagyok a »legfiatalabb« munkatársa. Azt olvastam ugyanis, hogy Eger- szegre megérkeztelv a színészek, akik klasszikusokkal. színművekkel, modem magyar drámákkal és operettekkel hosszabb1 ideig fogják szórakoztatni a színházra szonrjúhozó közönséget. Igaz örömöm azonban abban lelt. amit a jelenlegi egerszegi színház jelenlegi titkára mondott. Hogy aszongya: »Ideieteket már jóformán tó 1 jegyezték«. Mer illát játszották ám a Káránv dísztermében színészek a békessége» béke meg- boldogult éveiben is. Lelkesek voltak, fiatalok voltak! a Bárány színpadára hullott lírába papjai és papnői és szegények voltak, de még milyen koldus- szegények! Én tudom, ők is tudják, ha élnek és még a jő Isten is feltétlenül tudja. Bérlet? llát az is akadt. Nyolcezer lakosból — a gyerekek, háztartási alkalmazottak és egyéb személyiségek beszámításával — akadt — mondjuk — húsz-harminc. De az is lehet, hogy kevesebben voltak. És ezen a gyenge alapzatról indult és erre épített — azokban a jobblétre szemlerült szépséges években a -— színház. Játszottak1 klasszikust, modern drámát, Ibsent. Mohert, sőt még Az ember tragédiáját is előadták. Madách halhatatlan remekművét azonban nem óhajtották meghallgatni kedves, jó földiéin). Emlékszem, — erre különösen emlékezem — a Sasfiók-ot is játszották, akinek a bécsi udvarban ábrándozásban és tüdővészben eltöltött éveit — mint tudjuk — rímes sorokba fűzve -— színpadra vitte Edmond Bestand francia költő. Hogy miért emlékszem világosabban erre a klasszikus darab egerszegi bemutatójára? Mert akkor láttam színpadon először Dallosv Gyöngyikét — mint Sasfiók-ot. Az én egerszegi Sasfiók-om nem egy tör ékeny test ű, légies tünemény v olt, sőt azt is mondhatnám pontosan, ellentéte annak a kis reichstadti hercegnek, aki a bécsi Burg- ban vért köhögött és akit Kostáiul a színpad számára meg mintázol I. Tankönyvet Zalaegerszegen a Cserkészboltban rendeljen Bárhol hirdetett szépirodalmi könyv kapható és rendelhető Dallosy Gyöngyikén tehát pompásan feszült a testhezszabott osztrák egyenruha, elől a blúza is remekül domborodott. — hát ki a csudának jutott is volna eszébe a nézőtéren — lehettek vagy harmincán —, hogy, Napoleon fia tüdővészben halt meg. Dallosy Gyöngyikével egyébként mindennap többször találkoztam, rikító selyem pongyolában. piros papucsban, amikor kiült a kertünkben, a rózsák közé — ahogy ő mondta — »sziesztáziiL«. Dallosy Gyöngyike ugyani« nálunk lakott, az egyik udvari szobában, míg a szomszédja egy mnziká Haléikő adótiszt volt, aki egyedül tengett-lengett a mi kisvárosunk! falai között. Az adótiszt cukrászsüteményeket hordott az egerszegi Sasfiók-nak. azután el- játszotta a nótáit is — szépen, csendesen —„ mert öreg fejjel már csak cnkrászsütemény- nvel és hegedűvel próbált szerelmet vallani. Hogy Dallosy Gyöngyike megértette-e edl a különös szerelmi vallomást, erre nem emlékszem . De emlékszem arra a papra, amikor Dallosy Gyöngyike — a hirtelen befejezett szaftházi szezon után — ót rak észen, két úti kosárba, becsomagolva, azzal búcsúzott édesanyámtól,; hogy a szobabért majd a színházi titkár fizeti. Édesanyám mosolyogva tudomásul vette. Dallosy Gyöngyikét az életben többé Sohasem láttuk. A színházi titkárt sem. De mások sem találkoztak vele. A színtársulat, tagjai ugyanis — művésziek és művésznők egyaránt — azzal búcsúztak a különböző helyekről, hogy, ők rideg anyagi dolgokkal nem foglalkoznak. Majd a titkár úr -— elintézi. A titkár úr ekkor már a keszthelyi vicinális egyik1 harmadik osztály ú fülkéjében szorongott és szív repesv e számolta, hogy a kilométerek — közte és Egerszeg — között — ha lassan is, de állandóan szaporodnak. Néhány hónap múlva — azt hiszem — Eger szegen csak egyetlenegy ember eiulékjiaf- zett a színészekre: a miizsiká l islelk‘ű adótiszt, aki zúzmarás, téli estéken két pelvhesállú diáknak hegedülte vissza a nyári liónapok emlékeit a kis udvar i szobánkban és Dallosv Gyöngyi utazókosaraiból kiáradt különös illatot kereste ... f Aztán a bozsoki erdő felől egyszeri«, váratlanul besurrant a tavasz mámoros lehelet* az egerszegi utcákba. Az adótiszt ekkor hegedűjét gyengéden belehelyezte, a tokjába, fedelét rázárta, kalapját belvárosán félrevágta és elindult a tavaszi illatok felé. Hogy Éger- szegen volt egyszer egy Sasfiók, erre már nem is emlékezett. UTAZIK? SIESSEN ÉS VEGYE MEG A Zalamegyei Újság új menetrendjét Ára csak 20 fillér.
