Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)
1944-09-02 / 199. szám
3. Miért sorvadt el a zalaegerszegi mézeskalácsos ipar? Kevés az anyagkiutalás, még kevesebb a haszon, szegény a város környéke 1 944. szeptember 2. ZALAMEGYEI ÚJSÁG Csordás János: Uj naplójegyzetek színjáték Moliére mester örökké élő ligurákat teremtett, vagy legalább is az emberiség gazdag kelléktárából nem volt rest előhúzni, szépen leporolni és kirakatba tenni néhány emberpéldányt, akik szinte voltak az idők kezdetétől, vagy legalább is emberemlékezet óta, és lesznek az idők végezetéig. Mert voltak, vannak és lesznek emberek, akik mindig úgy látják az életet, ahogy a Moliere mester teremtette figurák látják. Lehetetlen helyzetekben, derűsen és komikusán, világmegváltás szándéka nélkül, úgy, ahogy7 az életbe belecsöppennek. Vannak emberek, akiket a későbbi Strindberg homálvos északi szeme- őrültségig fokozott lelki dilemmája nem ejtett meg, vannak emberek, akik az »ahogy esik koppan« filozófia hívei, nem is annyira meggyőződésből, mint inkább véletlenül. Volt az életükben egy hajszálnyi vonal, amikor válaszút elé kerültek, Moliére vagy Strindberg között kellett választániok. S megmagyarázhatatlan szerencséjük az előbbi mellé szegőd- tette őket. A többi minden aztán magáttól jött. Véletlenül sem került ki soraikból olyan ember, aki szerelmi csalódásban öngyilkosságot követett volna el, vagy megitta volna felesége mosásra szánt lúgkövet világfájdalmas keservében. E nagy emberi és nemzeti tragédia fctól füstölgő világban, a végső idegkimerülések előestéjén e sorok írójával együtt jó lesz mindenkinek előkaparászni moliérei emlékeit, akár a színházból, akár az életből. Teljesen mindegy. Strindberg apót, a legnagyobb és legszebb embert, aki valaha csalódott nőkben és életben, el kell temetnünk későbbi időkre, nem haragszik meg érte és halhatatlanságának sem árt meg az Idő konzerválása. * * * Ahogy az emlékek lim-lomjai között kotorászok, az élet színházi kellékeit vizsgálhatva, egyre több és több emlék kerül elő a múltból, amikor az ember fenntartás nélkül szabadjáraengedett lélekkel kacaghatott, nem ütötték szájon az események, s legidegenebb ismerőse sem súgta kérdés nélkül is a fülébe., vigyázat: légó van. Ez az idő úgy nyúlik vissza a múltba, mint a megtaposott országút a szülői házhoz: porosán és messze- hagyottan. Ezen az úton kell visszaporosz- kálni az emlékek lomtárába, felidézni sejtelmes fényű és különös muzsikéjú színházi estéket, Moliére mester szellemes kacagtatásait szájunkra zsírozni s a régi, fenntartásnélküli étvággyal beleharapni a jókedvbe. •V sok-sok vidéki színházi esték e percekben úgy rohannak meg, mint a messziről hazavetődött tanítót diákjai, mindegyik kérdez v alamit és nem untat egyik kérdésre sem a válasz. Vannak az életben pillanatok, amikor nincs filozófia, nincs töprengés,, nincs barát és nincs ellenség, csak egy: a jó emlékeiben lubickoló ember. Itt jut eszembe, ismertem egy tehetséges, de már elkoptatott,/ öreg vidéki színészt, akinek egyetlen ruhája is foszladozóban volt s akiben, ismerősei szerint, a napi tíz nagy- fröccs tartotta a lelket. Ez az ember nyomasztó szegénysége ellenére is örökké vidám volt. Mégsem játszott komikus szerepeket. Ellenkezőleg! Orosz nagyherceget és fejedelmeket alakított a színpadon. Tökéletesen beleélte magát ezekbe az egyáltalán nem emberi sorsához szabott szerepekbe. Néhányszor megfigyeltem, nem úgy itta a nagyfröccseit, mint teljesen lerongyolódott színész, hanem mint egy orosz nagyherceg, aki mellesleg színész is. A szerepek és a kellékek illúziójában élt. Lehet, !io;; azzal a lélekkel halt meg, j hogy ő valódi nagyherceg, csupán egy rongyos kis vidéki színészt alakított az éleiben. I dék /cm, a moiierci figurákat szereke. i Mej-ősaiii) közölt 0 volt az egyelvén ember, a iné. igazat adok .. . Zalaegerszeg, szeptember I. Emlékezzünk csak vissza a boldog béke idejére, a gyermekkorunkra és annak vásáraira, búcsúira, amikor elkeseredetten huzigáltuk édesanyánk szoknyáját. — Édesanyám, vegyen huszárt! Édesanyám, vegyen babát! — Majd kapsz a nadrágodra — hangzott az erélyes anyai intelem néhány percig, de aztán, mivel úgy sem lehetett effélével elhallgattatni a dolgot, csak megvette a huszárt, v agy a babát. Persze, ezek a babák, ezek a huszárok, nem porcellánból, vagy üvegből, de még nem is ólomból készültek, hanem mézeskalácsból. Emlékezzünk csak vissza, milyen só- várgóan, nézegettük órákhosszat a szép sorjában kirakott cifra, fehérhúsú húszárokat, babákat, na meg a tükrös szíveket, amelyek kínálkozva álldogáltak a sorban, amíg a gyermekes anyák, vagy éppen szerelmes párok sorjában meg nem vásárolták. Aztán ki ne ismerné a harmincon felüli generációból a marcot, meg a mézsört? Ilyenkor melegben az ember csak megállt a bábos sátor mellett és lehajtott belőle egy nagy pohárral. Ez volt az igazi élvezet. Olyan volt, mint a pusztai gyereknek a zsömle, amiből egyiket kenyérrel, a másikat a nélkül fogyasztotta el nagy meg- illetődöttségében. Mindez már a múlté Eger- szegen. Ma fagylaltot szopogat az újságárus gyerek a le nem kézbesített újságok árából, fagylaltot nyal a falusi levente és a városi .diák. Sokan már nem is ismerik a mézeskalácsot, amelyről olyan szépen szól Murgács nótája. Az utolsó egerszegi bábos De, hogy elejét ne vétsem a dolognak, most itt ülünk a hús szobában és beszélgetünk szép csendesen, mint ilyen nagy kánikulában illik, a hajdan való korról Vitay bácsival, aki ebben a szakmában az utolsó mohikán Eger szegen. Maga Vitay Sándor bácsi már a 67. évét tapossa. Rajta kívül aztán nincs is mézeskalácsos, bábos és gyertyakészítő Zalaegerszegen. Vele bogozzuk a mézeskalács szépséges múltját, amely nemcsak tisztes megélhetést hozott a négy zalaegerszegi családnak, hanem sok-sok boldogságot is a falusi lakosság apr aj ának-nagyj á n ak. — Hát én kérem 12 éves koromban kezdtem tanulni a szakmát, édesapám műhelyében, aki szintén mézeskalácsos és viaszkészítő volt. 1894-ben szabadultam fel és az akkori szokás szerint, vándorútra mentem. 12 évig jártam az országot, közben dolgoztam Buda- * pesten, Resnyőn, Nagykállón, Pápán, Tatató- városon, Késmárkon és Keszthelyen. — Mikor lett önálló? — 1905. március 11-én. Milyenek voltak akkor itt a \ iszonyok ezen a téren ? — Négy mézeskalácsos és egy cukrász volt a Kummer. Elmeséli még Vitay bácsi a régi szép katonaéveket, amit részben a balkánon töltött, Getinjében, Butuahan, aztán Pilsen!jen. Meg, hogy valamikor milyen nagy sátorokkal mentek búcsúra, vásárra. Mint megtudom, ketízben, a Faluszövetség és a Göcseji Hét kiállításain, szép kitüntető oklevelet is kapott Vitay bácsi, aki ez alkalommal bábos sátrával vett részt a kiállításon, amelyre egyébként ezer darab göcseji mézeskalács-szívet is készített a város megrendelésére. Abban a régi békevilágban még idejártak az utca gyermekei, akik ma már ismert emberek. De régen is volt, s azóta nemcsak Vitay bácsi, hanem a gyerekeknek is megcsapta a haját az ősz... — Mikor szabadult az utolsó inas a szakmában a megyeszékhelyen? — kérdezem közben. — Ah, kérem, az nagyon régen volt, még az én segédkoromban. Azóta sem akadt tanonc. \ Márc, meg a mézsör — Mi ennek az oka ? — A mézeskalács és viaszkészítő iparnak mindig a márc, a mézsör és a gyertyakészítés volt a bevételi forrása. A bábkészítés, az sok babramiinka, sokféle anyag kell hozzá így nem volt sohasem jól jövedelmező ipar. Ezért volt mindig ritka ipar. Jellemző erre, hogy 1896-ban Budapesten is csak 17 ilyen mestert tartottak nyilván. Közben ugyanebben az időben megkezdődött a gyáripar is, ami kivette kezünkből a gyertyakészítést és a pa- rafint (műviaszt) hozta be a méhviasz helyett. Közben bevezették a mézperegetőt is. Addig a mézet úgy mosták ki. Ennek a mosásnak a mellékterméke volt a 30 százalékos mézsör, amiből akószám elfogyott egy-egy vásáron. — Hát'"peregetett mézzel nem lehet csinálni mézsört? — Nem olyan az már. Nincsen benne a virágpor ezer illata és zamata, ami aztán megerjed és kellemessé teszi a mézsört, amitől aztán be is lehetett csípni. Ebben az időben a cukorfőzést is mi végeztük. S mi is árusítottuk. A múlt háború íejleszttete itt is a gyárSzókimondó, független, friss és szines, katolikus újság amely mindennap részletesen és budapesti napilapokat 12 órával megelőzve közli a vdagszenz -ic.okai. Ha behat lépést akar tartani a világeseményekkel ■íx cs-?■•••; •• í *•••*» 57 -vy * Ára havi 3*40 P,
