Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)
1944-08-12 / 182. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. augusztus 12. Hirdessen a ZAUMEGYEI ÚJSÁG-tall Eredményes — gyors és Biztosi Bégbeesve nagy csomagokkal utánuk, meg búa csúzni. — Minek jöttetek — fogadták valameny- nyit a vidám fiúk —, jól vagyunk mi itt és nem is kívánkozunk haza. Ekkor enyhültek csak meg a szülők, amikor megértették, hogy 19-én meg sem tűrik itt egyiket se, hanem hazaküldik, mert a tanfolyam ekkor befejeződik. A Menyér meg a svárgli | — Hát aztán hogy érzed itt magad? — veszem vallatóra az egyik fiút. — Jól és sok is — mondja idegen magyarsággal és közben majd kicsattan a mosolytól. — Milyen a koszt? — Finom, csak a kenyér kevés, meg a »svargli« nem szeretem. Kiderül aztán, hogy így van a dolog, mert a kenyeret frissen kapják meg és .fiát az ilyenféle jókosztú fiú, eicsípegeti. Sokszor nem is annyira cjsípegeti, amint az egyikkel történt a napokban, hogy gyomorfájást kapott a meleg kenyértől, annyit evett. Hát csak any- nyira kevés a kenyér, hogy belebetegszik, aki mind megeszi. A disznósajtot meg Muravidé-: kén nem készítik, azért nem szereti egyikmásik. (Én sem szeretem ezt, a tél óta nem is láttam.) — Hát aztán mi volt ma az ebéd? — Zöldbableves, meg nagy bukta. Finom leves, sok babbal. > ... Egy' szó, mint száz, ezek a fiúk jói érzik magukat. Valóságos nyaralás ez nekik. Hamar kitűnik, ha hazamennek este a fiúiskolái szállásukra, ahol előkerül a hangszer és a csendes, nyári éjtsaakába dallamos melódiák szállnak magyar nyelven vend és muraközi ajkakról. Érdekes megemlíteni, hogy vasárnapon- kint reggel nyolckor szentmise van részükre, amelyen Zvér István káplán vendül és mura- közi nyelven felváltva mond szentbe szedet— A nagyboldogasszonyi tábortűzre tessék eljönni — búcsúznak tőlem. És én megígérem, hogy ott leszünk. .. Ezzel már szaporái szedjük a lábainkat hazafelé. A kapuban még utánunk száll a magyar nóta: Én is olyan árva vagyok, Mert be vagyok zárva a zalaegerszegi három emelete» fiúiskolába . .. Aztán elhalkul a nóta és már csak a foszlányai érnek el hozzánk a lomha nyári nap szárnyain. A mi szívünk azonban továbbra is tele van élménnyel és szerettük volna valamennyi fiút megölelni... (ez) Jé worn, irgalmml óvóhely-falragasz és ima kapható a ZRÍNYI könyvkereskedésben Vallomás Irta: Szentgyörgyi Ferenc Foglalj helyei, kedves barátom. Ott a konyak. Tölfs magadnak. Ott a cigaretta. Gyújts rá . . . És hallgass. Csak tíz percig hallgass. Ez a kis ídőmennyiség talán elég lesz arra, hogy megmagyarázzak neked v iamit ami kezzei nem fogható és nem tapíátható. Ez a valami mélyen a lélek mélyén ereszt gyökeret, átmelegíti a testet és megdobogtatja a mar fáradt szívet is. Különös érzés, még neve sincs. Én akkor találkoztam először vele, amikor — majdnem egy emberöltővel ezelőtt — legfelsőbb parancsra megfürödtünk Búgban. Mindnyájan, az egész tüzérüteg. iisztek és legénység. Még a lovak is. Hely volt bősége sen és amíg a Bug méltóságteljesen hömpölygő vize lemosta rólam a parttalan gaiieiai és lengyel utak mocskos porát, amig a víz hátán kinyújíózva feküdtem, becsuktam a szememet, j Nem a nap elől, — ó, nem! — pedig mint az I olvasztott arany csurgatta sugarát — becsuktam, j mert — emlékeztem. Hidd el, emlékezni — szépre, jóra — csak becsukott szemmel lehet. Ha erre az egyszerű eljárásra idáig még nem gondoltál volna, most szíves figyelmedbe ajántom. Emlékeztem. Hét büszke jegenyére a Zala partján — az egyikbe, tudom, tőrrel megsebzett szívet is faragtam és egy leánynevet. Hél büszke, egyenes jegenyefa jutott az eszembe. Mint kötekedő parasztlegények álltak a folyó partján. Nyár volt, füliedt, tespedt nyári délután, a folyó is megunta ebien a pokoli hőségben a termelést, de azért maradék vízében vígan vísdngtak a gyerekek és lubickoltak térdkalácsukig az asz- sziHyok. Blúz volt rajtuk, elől nyakig begom- bolva, meg szoknya. Gyönyörű volt, barátom, olyan gyönyört, hogy amikor a Bug vize mellett legelt a lovam én meg úsztam hanyatt „szent Oroszország“ felé, beljebb vagy néhány métert, látod az a melegíti érzés, amelynek neve nincs, kézzel nem togható és nem tapintható, ekkor jelent kezett nálam először. A hét jegenye és a tolyé! Galamb-utca ! Ugy-e szép név? Nem is tudod másképpen kiejteni, csak mosolyogva. Ott virultak apró házai a tolyó partjáu, amely — néha komor őszik idején megharagszik vagy megunja a szűkre szabott medrét és ilyenkor ellátogat a Galamb-utcába. Az én időmben megcsinálta ezt a förtelmességet. Tudod, hogy a bölcsőmet és benne engem már riagatott az árvíz, amikor, édesanyám bomlott hajjal, rémüt arccal Mentett ki földi életem első lakóhelyéről ? Hogy a megdagadt folyó — akkor, anno dazumal — talán megérti volt irántam, jót akart, — erről niosí nem beszélek. Aztán, tadod, időközben felcsepertdtem és ültem a Szajna partján. Hátam mögött a a N®tre Dame két csonka tornyával arra figyelmeztetett, hogy nem minden imádság jut el az Égig. Én csak a Szajnát néztem, nyugodt sárga vízével és arra gondoltam, hogy hát. . . igen költik verset írtak hozzá — jót, rosszat — de megihlette éket a Szajna sárga vize, amely alatt villamosvonatok robognak. Nevettem, barátom, nevettem. Az én folyóra jutott az eszembe, partján a bét büszke jegenyével. Villaraosvonat! Alatta? Ugyan! M«g sem tőmé. Egy egy kőhíduak, vashidnak még 6sak M&gkegyclmez, mert érzi, tudja — lelke van ám az én folyómiak — hogy például Kaszabázára csak hídon lehet átbandukolni. Oda mag vissza is. Amikor a Srajna partján orré gondoltam, az a különös érzés, amelynek uev« nine#,- n*«g- meiegítette a lelkemct és a szívem egy oktávval magasabban vert# az élőt ritmusát. A Szajna partján is a Zalára gondoltam. Aztán, tudod egy évvel ezoiitt szép, fiatal leány kozta bat a tavasz míidcu mámoros illatát abba a pesti szürke azorkaiztőségi szobába, amolyril a jéságos Úristen is megfeledkezett; még egy bágyadt napsagárrai sem ajándékozta meg soka. — Kérem én... — kezdte a szép, nagyleány és egy város névét említette, valahol messze-messze az ország szívétől, egy kisváros nevét, amely nekem — színes álmaimban, emlékezetemben a két fehértorriyú templomtól indul és a csendőrlaktanyánál megpihen. Ott van a Baross liget, meg a világ vége. Aki unatkozik, ott a világűrbe belelóbálhatja a lábát. Nem, nem tudtam voina megmagyarázni ennek a szép nagylánynak, hogy miért suhant át derű arcomon, amikor kimondta — mosolygós szájával a város, — a kisváros nevét. . . . Néhány nappal ezelőtt a Rákóczi út és a Nagykörút keresztezésénél szabálytalanul közlekedtem. Tudod, mostanában az ember kissé szórakozott. Szóval, nem vettem észre, hogy a közlekedési szemafort már tilosra állították. Isteni nyugatommal mentem át az úttesten, a villamosmegállóhoz. Egyik lábam már a villamos lépcsőjén volt, amikor egy kéz nehezedett a válíamra. Hátrafordultam. A kéz egy élénkszemű, nagybajuszé rendőrhöz tartozott Komoly voit a rendőr, amikor megkérdezte : — Uraságod vidéki? Egy pillanat, még annyi se és már ujjongva szereltem volna felelni: — Az vagyok, biztos úr, az vagyok. Vidéki. Pesten is vidéki. Csak kissé eltévedtem, elbitangeltam ebben a nagyvárosban. A rendőr már megnyálazta a ceruzája hegyét és írta a nyugtát. Kát pengő büntetés. Tízet szerettem volna neki adni, tíz pengőt papírban, mert közben belesugtam a füiéoe: — Biztos úr, én nem csak vidéki vagyok... Én, könyörgöm, egerszegi vagyok. Egerszegi... Zalaegerszeg;... Sajnos, kedves barátom, a rendőrt ez már nem érdekelte. Faképnél hagyott. Én meg kezemben a kétpengős közlekedési nyugtával, csak néztem utána, néztem sokáig és érezte«, újra érezte«, hogy testem minden porcikáját átmelegíti az a különös érzés, amelynek neve nincs, kézzel nem fogható és nem tapintható. Hát ennyi az egész, kedves barátom. Csak ezt akartam neked elmaséini, azokat az áldott perceket, amikor a kíizdő, loholó ember kimondja egy kisváros nevét és önkéntelenül is mosoly, derű suhan át az arcán. Ha virágot szagolsz — figyeld meg — akkor is mosolyogsz. Mondom, ennyi az egész Ha megértetted jó, ha nem, akkor is idd meg a konyakodat és siess haza. A rádió bizoaytalan időre beszüntette műsorát.. a #r«irr! Könnendy Aladár tíz. a V. 624. tábori számról üzeni: Most már hála isten, én i* jól vagyok és nem történt semmi bajom. Én hiszek a jó Istenben, hogy ezután is meg fog védeni és még viszontlátjuk egymást. Miniden egyleti tagot, üdvözlök. A mielőbbi viszontlátásig'. sok szeretettel üdvözlök minden ás- merőst. — Én is szeretettel üdvözlök m kiden- kit. Malkovics József. Gyurid Károly honvéd az M. 195 sriimrßl bajtársi szeretettel üdvözli a Zalamegyei Újság vezetőit és annak hű olvasóit. Sokat gondolok összes rokonaimra fis ismerőseimre, valamint az egerszegi kislányokra. Kaszap kilenced,j Kaszap Újság és Légó. ima kaphatói ZRÍNYI könyvkereskedésben)
