Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)

1944-07-01 / 146. szám

XXV íi. FILLÉR. 1944. július 1., SZOMBAT. hóra 3.40, negyedévre 9.30 P. Äßiizetes egy —- ^..ÖJ Hirdetések díjszabás szerint. Politikai napilap. Felelős szerkesztő: SZÁK ÁL' FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Tele ion: 12fb íuiiiíTiiTTTiiiTiT Wiliiiiifir Új Mohács felé? Napokkal ezelőtt Budapesten jártam s ek­kor hallottam égy névtelen Levélről, amelyben egyik zalaegerszegi tisztviselőről tárnak meg­döbbentőn feltalált adatokat vitéz Rácz Jenő miniszterelnökbelvettes elé. Ez talán nem is ferne olyan nagy dolog, ha a levél végén nem fenyegetné meg a mimszterelnökhelyettest és nem utalna arra, hogy levelének másolatát másnak is megküldött e, mert nem akarja, hogy elsikkadjon a magyar hivatalok gödrei­ben. Évtizedes szakadatlan igazságért és meg­győződésért folytatott harcos életpályámon azt, sajnos, meg kellett állapítanom, hogy Éger­szögen kaptam a legtöbb névtelen levelet ma­gam is, amit az ember bizonyos névtelen levél- irogatékrél alkotott vélemény után csendben megmosolyog, mert hiszen köztudomású, hogy «ki, a nevét nem meri felfedni, az becstelen és gyáva, sőt jellemteleii ember, de amit a (feléién levélirogatással és mostani háborús erkölcsi szellemi betegségekről hallottam, úgy megdöbbenhetett, hogy önkéntelenül is Mo­hácsra gondoltam. Sokat jártam közelében s most akaratlanul gondolatban ott barangoltam a mohácsi síkon, ahol a nemzet színe-jav a, dísze-virága elpusztult, mert nem értette meg egymást, ellenségeskedett a testvérével, anyagi harácsolását előbbre valónak tekintette a köz­érdek szolgálatánál és erkölcsében megfogyat­kozott a magyar. Valahogy úgy találtam, hogy a mai magyarság szelleme sokban hasonlít az akkorÜioz. Az emberek nagyrészéből ki­veszett a felelősségérzet, névtelen levelekkel rágalmaznak, magyar testvérük ellen törnek, araikor meg kellene fogni olyan szorosan egy­más kezét, hogy azt soha el ne eressze és az anyagi érdek még attól sem riad vissza, hogy egy idegen faj törvénytelenül összeharácsolt vagyonát magának akarja megszerezni. Hol van a magyar erkölcs, hol van a magyar faj- szeretet, /hol van magyar önbizalom? \ agy talán azt lyisszuk, hogy a nemzetet csak an­nak a kötelessége mcgvédelmezni, aki fegy­verrel áll űrt az ország határán? Elszorul vz embernek a szíve, ha hallja, hogy negyven­ezer névtelen levelet küldtek az ^elmúlt három hónap alatt arra illetéktelen fórumoknak, ha látom a »díszmagyarokat«, akiket azért ki- sórget a hatóság, mert a nemzeti vagyont jelentő zsidó értéktárgyakat igyekeztek el­orozni a nemzet elől. Ügy érzem, hogy a kettő teljesen egy húron pendül, mert egyik a nem­zet anyagi életét igyekszik aláásni aljas önző érdekből, a másik pedig a közszellemet akarja j rombadönteni ős ezzel akarva, nem akarva, a kommunizmus szálláscsináló ja lesz, holott c.ppen malomkővel döngetik a mellüket a nemzeti keresztény szellem mellett, s ugyan­akkor maga a legaljasabb zsidót is megszé­gyenítő módon fúrja hazáját és annak társa­dalmát. Talán így képzeljük el a nemzeti és keresztény társadalom felépítését? Talán így akarunk jövőt építeni, hogy lerombolunk min­dent, ami nemzeti és magyar? Hogy sárba- | (tiporjuk egymás becsületét, hogy az aljas szel- I feni partizánok csoportjává aljasulimk és biz­tos j»d 'zékhől: a névtelenségből lövöldözzük szennyes fullánkunkat a testvérünk ellen, hogy esetleg annak! helyére feltúrjuk magunkat? Hát hol itt az erkölcsi alap? Hol van itt az a tiszta nemzeti erkölcs, amire fel akarjuk épí­teni. az új ezredévet? Vagy talán lemond­tunk már róla, vagy talán egyesek nem is gondolták azt komolyan, csak alkalmat vártak a nemzet hátba támadására, a nemzeti tekin­tély aláűsására ? Off 111 ^ ^ ||g|j ‘ im it Hindi ni''" Finnországgal USA megszakította diplomáciai kap­csolatait — Gandhi beszélt és bizakodva Ítéli meg a helyzetet — Tovább pusztít a V71. Angliában — Sikerrel harcolnak a finnek — Új elnököt választott a MÉP — Caen ellen indult meg az inváziós roham A Magyar Távirati Iroda jelenti: • Július 30-án a későesti érákban észak­keleti irányból, több útvonalon, egyes ellen­séges gépek léptek be az ország légi terébe és azt délnyugati irányban átrepülték. Július 1-én a korabajnaíi érákban ugyanezen az útvonalon egyes ellenséges gépek délnyugatról észak fele repülték át az ország légiterét. Bombázásról, kál ókról nem érkezett jelentés. Mi» a kora hajnali érákban ^rz ország nyugati határán berepüli e >y ellenséges gép, tie visszafordult és dél felé távozott. A június 30-i délelőtti légitámadás alkal­mával a légvédelem és a vadászok 15 ellen­séges gépet, nagyrészt négymotoros bombázót lettek le. A lelőtt gépekből az ejtőernyősök nagyrészt égve zuhantak! le. AMSZTERDAM. Minit a brit hírszolgálat Uj-DelhibŐl közli, Gandhi csütörtökön este a kongresszus mint­egy 50 képviselője előtt kijelentette, hogy nincs semmi oka a borúlátásra, .vagy kétségbe­esésre. í BUDAPEST. A. Magyar Élet Pártja, mint .jelentettük, szerdán este párt értekezletet tartott, amelyen vitéz gróf Teleki Mihály volt földművelésügyi minisztert választották meg a párt elnökévé. Az értekezleten megjelent Sztójay Döme mi­niszterelnök. aki beszédében hangsúlyozta, hogyr az új tisztikar megválasztása ellenőre, nem helyesli a nemzeti társadalom politikai, szét tagolásának további fenntartását, mert az a mai időkben a nemzet küzdő és dolgozó ere­jének csökkentésére vezet. Az új elnök, aki a pártban mindig a kemény jóbbóld ah s á got képviselte, leszögezte,, hogy a párt továbbra is Gömbös utján halad. — © — BERLIN. Erős német csatarepülők német- és finn vadászok kíséretével tegnap is eredményesen folytatták támadásukat a Viipuritól keletre lévő terület ellen. A támadás alkalmával 15 szov jet páncélost romboltak szét. Telitalála­tokká! egy ludat is szétromboltak, amelyet az oroszok nemrég építettek. Megrongáltak ezen­kívül sok páncélost, gépkocsit és tehergépko­csit. Erős német csatarepülőkötelékek, ame­lyeket a szov jet hídfőállások ellen v etettek be, jó eredményeket jelenteinek. Légiharcokban a finn vadászok 17 szov jet gépet lőttek le. Ai német vadászok pedig az eddig beérkezett nem teljes jelentések szerint két gépet sem­misítettek meg. — © — HELSINKI. Az Egyesült Államok finnországi helyettes ügyvivője tegnap este 6 érakor a külügymi­niszterrel megbeszélte az amerikai kormány- mák azt az elhatározását, hogy megszakítja a diplomáciai kapcsolatait Finnországgal. — « — BERLIN. Nyugaton Stirinél a megsemmisített harc­kocsik mutatják, hogy milyen kémény küzde­lem folyhat. Az angolszászok vesztesége sok­szorosan felülmúlja a német veszteségeket. Az [ angolok megkísérelték, hogy Caen város be- j vételével nyomuljanak előre. A nemeteknek azonban eddig mindig sikerült a betöréseket elreteszelni és megsemmisíteni. A Caentől dél­nyugatra lév ő terület, amely átmenetileg angol kézre került, most ismét szilárdan a németek kezén van. Az eddigi' jelentések szerint az angolok'itt 38 páncélost vesztettek. De nő a vérveszteségük is, bár kifejezetten anyag- csatáréi van szó. Azokat az angolszász hajó- egységeket, amelyek Cherboifrg felé közeled­tek, a német ütegek még mindig visszafordu­lásra kényszerítették. St. Lo közelében az an­golok máris hozzáfogtak a támadáshoz. /V ne­héz harcok még tartanak. AMSZTERDAM. Ä brit hírszolgálat jelentése szerint Anglia déli vidékeire tegnap délután is érkeztek re­pülőbombák. Egész nap csaknem szünet nélkül tartott a támadás az éj német fegyverekkel. (Folytatása a 4. oldalon.) Hála Isten, nem az egész nemzet .ilyen férges és beteglelkű. De aki az, azt most már el kell távolítanunk a magyar életből, ha másképpen nem megy, a törvények erejének (kényszerű, egyszersmindenkörra való kiküszö- bölési módja útján. Hozzanak olyan kemény törvényeket, hogy ezeknek a szellemi brigan- tiknak és a zsidó vagyon harácsoléknak egy­szer smindélikorra elmenjen a kedve a nem­zeti élet aláaknázásától. Mert a keresztény eszme szeretedet és megbocsátást hirdet és nem gyűlöletet. Hiába küzdünk mi a nemzeti keresztény eszméért és azért, hogy mindenki találja meg egymás kezét, ha van itt egy kloakákban bujkáló patkány társaság, amely most a zsidók szerepét akar ja keresztény cé­gér alatt megvalósítani. Uj szellemet akarunk nemzeti keresztény szellemet? Hát éljünk úgy' magunk is és ne mások aljas és erőszakos' íélreálíításával, hanem sokszoros munkatelje­sítménnyel haladjunk előre. Mert másképp új Mohács felé rohanunk! M

Next

/
Thumbnails
Contents