Zalamegyei Ujság, 1944. április-szeptember (27. évfolyam, 74-145. szám)

1944-04-08 / 79. szám

ÁRA 20 FILLÉR.

jXXVIL évfolyam. 79. szám.

1944. április 8., SZOMBAT.

Előfizetés egy hóra 3.40, negyedévre 9.80 P. Politikai napilap. j Szerkesztőség és kiadóhivatal: •

Hirdetések díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: SZÁKÁL FERENC. j Zalaegerszeg, Széohenyi-tér 4. Telefon: 128,

"I I I II

.......... II r I min -i~-------—w:-rir 11 ■■■liiii ?■■■ ■! i ■ iiWiT»üiMTliir,--iiiijiMfiimii^i«TTrm^ •

^ ^ tj>^:'c'V v-^£

irtai SZAKÁL FERENC

'falán. amióta újságírás \a.i, a kereszténység legnagyobb ün.- iiepe, a Húsvét, mindenkor a kgháláJ>b vezércikk, vagy .'cga’ább rs cikk veit a lapok hasábjain. Törté,neim-iinkn?k is egyik for du’ópontját (jelentette a mait szárad közepém a húsvéti cikk, amit a haza bölcse, a. izalai Deák Ferenc írt nagy megfontoltsággal, alapot szolga tatva a mjágyar nemzet és uraíkoiiőja, az ekkor már férfivá emberesedéit Ferenc József közötti megértésre, ami aztán olyan békés és boldog korszakot hozott a magyarságra, amilyenben mein voll hosszú száradok (alatt részünk. Sajnos, ez a korszak sem sokjáig tartott, mindössze fóti; évszázadig, a mait világháború kitörésének napjáig. Ez volt az a Ikkr- idő, amit azok is visszasírnak, akik csak hírből ismerik. Ez is az oka,, hogy mi, magyarok, különösen szeretjük a húsvéti cikket s azó-'íij sem hagyja ki egyetlen lap sem az alkalmat, hogy politikai -póri ja m-tíi- lefct a húsvéti gondo'aítal kapcsolata an ne csiná jón megfelelő hírverést. De ebben a húsvéti újságírásban mindig volt egy kis magyar Itragédiaérzés is, mivel sorsunk n-igyon sokban hasonlítóit Krisztus- Urunk szenvedéséhez, ö is másért áldozta fel magát a Golgotán.

Mát ma hogyne volna időszerű a goigofás Húsvét emlegetése.

Ma időszerűtlen és bűnös, megvetni való önzés Lerne pi.l. ikai párt mellett cikket írni, mert hiszen c: ak olyan pártnak' irhei ez a (gondja ma, amelyik nyíltan, vagy éppen burkoltan a nemzet életére, tör és nem a Hazai, hanem idegen, illetve nemzetközi eszmék uiűt {bolondul és rendeli alá a magyarság mindennél szebb és nemesebb! gondolatát. Ma azt mondjuk, hogy a nemzet Lgsorsdöntőbb napjait éli. Ehhez kétség sem férhet, mert hiszen Európa élei-ha?ólharcát vívja más földrészekkel szemben- Ha pedig Európa vívja nagy harca,!, hogy maradhatna ki a magyarság, amey talán a pogányság korában’ elkövetett bűneiért éppen azzal vérekéi, hogy ütközőpont leit a keletű ívd műveltségnek és a nyugati kul; uránok metszőpentjában. Talán a nemzeti felni apasztó ti:,ást kell előre ilyen keservesen megszolgálnunk, talán a jelen bűneit. Mindegy, akármelyiket, változtatnunk»nem lehet rajta, de nem is szabad. Őseink vállalták a nehéz, de /csak ritka nemzetre bízható szerepet és ni hídig helyt áTottak, mert tudták kote-essér güket, még abban az esetben is, ha azok, akiket vérrel, szenvedéssé! védelmeztek, el is feledték a hála érzetet. Pedig mit tagadjuk, sohasem a magyarság volt a ke'éti betörések célpontja, csak éppen útba esett, és olyan kemény akadályt képezett, amit legyőzni már nem tudtak!, vagy épperi erejükben erősen meggyengülve, nem merték vállalni a további küzdelmet.

Azt mondjuk, hogy a nemzet legtragikusabb napjait éli. Valóiban így is van, bar az elmúlt évezred harcaiban elég sokszor úgy judoit itt a magyar pőre csupaszságában, hogy az elmúlásával számoltak már. Tatár égette fel az egész országot, de feltámadt a magyar! 150 évig a török ülte meg az országot és nemzedékek hunytak le azzaíl a szomorú gondolattal, hogy elpusztul végleg az ország. Megújult a saját szenvedésében, mint a pogányság idején, amikor csak hét csonka hírmondó érkezett vissza az elvesztett augsburgi csatatérről. Aztán jött a negyven;; yo c szomoiú köveik: zm nyeként elvesztett alkotmány. A szellem hozott ekkor olyan megújhodás!, amibe ma is beleszédülünk, ha felidézni merészelünk. Ezek mind tragikus események voltak nemzetünk életében, db mindig megvolt a kiút és akaraterő a bajok kiküszöbölésére. S hátra van még a legtragikusabb esemény életünkben: Trianon. Álért itt kel! kezdenünk, ha szembe akarunk nézni a mostani; (események komolyságával és tragikus ágával. Nem volt hosszú életű le förtelmes szó és az, amit valójában takart, de örökké emlékezetes (marad, amíg magyar él egyetlen is ezen a földön.

A mostani háborúnak ugyanis Trianonban, illetve a párizsikörnyéki békékben kell keresnünk az eredetét. Ami ettől kezdve a Imái napig, illetve a mostani világháborúig lezajlott, az(csak fegyverszünet volt és minden nemzet erőgyűjtésre használta fel. Csak cgyeí- idül a iníagyar nem, mert nem volt hozzá ereje és alapja. Mert soha fiorzaln asabb csapás még nem érte ezt a földet, mint éppen ez a legutóbbi, amikor ellenségeink válogatott és kifinomult rafíinériával köpettek el mindent, hogy a magyarság életerejét minél hosszabb időre (megsemmisítsék. Mondjuk meg őszintén: az sikerű t is. S jólsz,á|mítöttságből még a-szövetséges Ausztriának, ami miatt tulajdonképpen a háborúba bekapcsolódtunk, vetettek oda ebek harmincadjára az ország testéből, hogy ezzel az utolsó mentsvár-barátunkkal szemben Ee, meg legyen az ütközőpont: Burgenlandi, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Románia határai életképtelen nagyságúra duzzadtak meg a magyar haza ezeréves testéből kiszakított- darabokból. S úgy körülzártak bennünket ellenséggel, hogy mozdulni se mertünk, nemhogy készülődni a leszámolásra, de hittünk és tűrtünk a békés igazságszolgáltatások reményében. Sajnos, c a’ódnunk kellett mindönkiiben, mert bár hangos szóvíai belátták az elkövetett hibákat, de a gyűlölet ellenünk olyanj nagy volt, hogy komolyan senki sem gondolt határaink visszaállítására. Csak mi reménykedtünk nyíltan. S azzal, hogy nemcsak velünk szemben, hanem a többi vesztes állammal szemben is hasonló békék kötöttek, illetve diktáltak, a történelem legtápdűsabb talajába ültették bele a mostani háború csíráit.

Húsvéti golgotát jártunk ’az elmúlt negyedszázad alatt s hittünk emberi becsületben, de reménytelenül. Míg most ismét fegyverben áll a világ. Sokkal nagyojbb' a tét minden eddiginél, mert életre- hJalálra megy ez a harc. Az európai államok kü .dbnek, hogy gazdaságilag függetlenítsék magukat, az angolszászok pedig azért, hogy rá- crő^y^jlák iparcikkeiket és gyarmatárujukat Európára. Naívság lenne ; másként látni a háború kitörésének igazi okát. Hiszen a mostari há- ! (borúriak minden egyes cselben gazdasági okai vannak. Németország I ,-nem élhet a nélkül, hogy iparcikkeinek piaca ne legyen, hisz kevés a | termőföldje, s nem engedheti meg, hogy ráerőszakolják más ájU;a- .mok behozatalát, viszont az Egyesüli Államoknak színién p'acra vasi szüksége, mert óriási méreteket öltő munkanélkülisége felfordulással fenyegeti a szabadság hazáját. Nem kicsi a tót, amit mutat az a fényi is, hogy. a demokráciák által annyira gyűlölt bolsevizmusnak is polgárjogot adnak a győzelem érdekében. 8 itt a világnézeti harc is felszínre került. Ázsia vad pusztáinak fanatizmussal átitatott népe indult cl sejtelmes és ismeretlen jelszavakkal feltüzelve Európa ellen és mérhetetlen ember tömegével akarja elözönieni a műveltség színterét. Nyugatról pedig a gazdasági műveltség támad Európára és nem riad visz- sz-a attól sem, hogy védtelen gyermekeidet és asszonyokat semniisít- tcsse.ii meg röhögő négereivel, mert így reméli, hogy lélekben töri meg a kis népeket.

A huszonöt évvel ezelőtt elindított háború ezzel most lép utolsó és legkegyetlenebb felvonásába. A magyarság által már jólismert bolsevista hordák itt állanak a Kárpátok tövében és mit tehet mást a magyar, mint fegyvert ragad, hogy megvédje örökét. Nem kíván senkitől egyetlen lépésnyi földet, csak a magáét, nem kívánja eszmeit hirdetni terrorisztikus eszközökkel mások között, mert hiszen azok teljesen egyéniek, csak védekezik. S most odaáll minden magyar a Kárpátok ezeréves gerincére, hogy egyetlen s utolsó emberig védelmezze ősi jussát, az ezeréves hazát. Nincs időnk magunkba szállni, ránca időnk siránkozni a megsemmisített gyermeki és asszonya tetemek felett. Fegyverben állunk és a húsvéti önfeláldozással álljuk a vártát s> legyen sorsunk a pusztulás és az elmúlás, becstelenek nem voltunk és nem lehetünk soha. Ezer esztendő hullámzó életén csak a harcot éhük •át s nem érhet senkit se váratlanul, amikor ismét el kell indulni, hogy hitet tegyünk, áldozatot hozzunk a jövőért és védelmezzük azt, ami (egyedül a mienk és amelyen semmi körülmények között sem osztozunk senkivel.

Nagypéntek után jön a Ilúsvét, a kereszténység legnagyobb és legmeghiatóbb ünnepe, Krisztus feltámadása, amikor bízunk és hiszünk abban, hogy nekünk is feltámadást hoz a megaláztatásban, a szenvedésben, a könnyben és vérben is örök magyarra. Csak úgy csipegettük a boldog nyugat kultúráját, csak annyi időnk volt és van az évek folyásában, hogy szablyát köszörülünk, eltakarítjuk a ha ott iáinkat és elterítsük a romokat, azután indulunk az új harcra, mert a mi! hivatásunk, a kereszténység, hit védelme, a Megváltó hivatása: megjárni a szenvedések útját, a magyar Golgotát és elérni a magyar ící- tán. adásig!