Zalamegyei Ujság, 1944. január-március (27. évfolyam, 1-73. szám)
1944-02-23 / 43. szám
ZALA MEGYEI ÚJSÁG 3. Í944. február 23. tSfiapi —o- Holnap február 24.. CSíToRToK. szükn- Htap lesz. Ezüstkalászos gazdákat avattak Zalaudvarnok községben Éjjeli ügyele les gyégyszeríár: dr. K ászt r /K»»n«ay-tcr). Hamvazsunkl A mai v ilág zűrzavarában az eddiginél és talán a biblia tör téne ti idők énei is nagyobb jelentősége van a Hamvazószerdának. Hivatalosan ezen a napon veszi kezdetét a nagyböjt, amely előkészítője az embermegváitás borzalmasan szép emberi ünnepének. Kezdete a nagyböjtnek, de egyúttal emlékeztető azokra az őskeresz- ténv időkre, amikor a bűnbánat mélysége nemcsak a belsőben, a leiekben, bánéin külsőben is megnyilvánult abban, bogy a bűnbánatot tartó szőrruhát öltött, bojtölt és hamut hintett a fejére, mint- ' egv emlékeztetőül, hogy az ember porból való és az élet szikrájának kialvása után hamuvá lesz. Ha mai szemmel nézzük az őskeresztények hamus bűnbánatát, talán csak külsőségnek látszik, pedig akkor nem volt az, hanem külső megnyilvánulásai volt a belső érzelemnek, amikor a bűnbánatot tartó megalázottnak érezte magát és szinte a külsőségeket is megvetve omlott le a Megváltó elébe. Az elé a Megváltó elé, akiről mintha megfeledkezett volna a Kain átka alatt görnyedő lelkű ember, aki azért van, hogy betöltse és megszépítse a földet s aki mióta csak él, Kain gyilkos botjának zuhanásától kezdve testvért öl. felebarátot pusztít és bedugja fülét a krisztusi tanítás elől. amely pedig azt mondja: Szeresd felebarátodat, mini 1c maga diát! Emberek, embertestvérek! Hol vagyunk mi már ettől az isteni parancstól? Hol vagyunk mi már a hamuhintés és bűnbánat szív bői jövő. lelket átformáló őszinteségtől ? 1 lintsük a lejünket be hamuval és töredelmesen verjük a mellünket, amíg nem késő. amíg van erőnk visszatartani a halálos csapás erejét s amíg birtokosai vagyunk a kegyelemnek, amelyből újjászülethet a világ és egymásra talál az ember! (sz) — Vitéz Oszlányi Kornél lovag 1200 pengőt gyűjtött egy hadiárvának. Vasárnap nagyszabású estet rendezett a kanizsai Mária Kongregáció. amely en beszédet mondott vitéz Ősz- lányi Kornél lovag is, aki köztudomásúan az mellett, hogy kiv áló katona és hithű katolikus, kiváló mestere a szónak is. Mint az ünnepség szónoka, beszéde után kezébe vette katona- csákóját és azonnal végiggyüjtötte a termet a kongregáció kis hadiárvája javára. A meglepő aktus közel 1200 pengőt hozott egyetlen gyűjtés útján a kis hadiárvának. — Áthelyezés. A földművelésügy i miniszter dr. Szabó Béla m. kir. főállatorvost Budapestre, a fm. állategészségügyi központjába helyezte át. — Kinevezések a vármegyénél. \ itéz Teleki Béla gróf főispán Horváth Sándor vármegyei kezelőt irodasegédtisztté, Grubits Aliz vármegyei díjnokot pedig vármegyei kezelővé, Fiiszár Ferenc zalagyertvánosi korirnokot és Szabó András murabesztercei irodatisztet m. kir. anyakönyvvezetőhelv ettesse nevezte ki. — Ma városi közgyűlés. Ma, szerdán délután 4 órai kezdettel Zalaegerszeg képviselőtestülete rendkívüli közgyűlést tart. — Névmagyarosítás. Mlinárics -József szepetneki lakos a belügyminiszter engedélyével Miklósi-ra változtatta a maga cs ä családja vezetéknevét. — Jöjjön el e hé 26-án és 27-é«i 5 órakor k Kultárházba és nézac meg A bolond Ásvayné mrafi saÍM«Uira]»ot. , Zalaudvarnok. február 22. Ilálaadó istentisztelettel és a tanlöly am- hallgatók közös áldozásával kapcsolatban vizsgáztak e hó 20-án a zalaudv arnoki ezüstkalászos gazdák. A vizsgán a földművelésügyi miniszter képviseletében Banke Antal szakoktatási főigazgató elnökölt. Megjelent a záróvizsgán Schneller Jenő kormány főtanácsos, esperes- plébános, Zala vármegye alispánjának képviseletéljen dr. Forintos László főszolgabíró, a vármegyei gazdasági felügyelőség képviseletében Horváth István gazol. felügyelő. Németh Kálmán oki. gazda, földbirtokos, dr. M mgliár Károly körorvos, a község elöljárói, a szomszédos községek ezüstkalászos gazdái és a tanfolyamba 1 Iga tó k hozzátartozói. Az érdeklődő gazdaközönség a vizsgatermet zsúfolásig megtöltötte. Moliacsek Lajos m. kir. gazd. tanár, tan- íolyamvezető üdvözölte a miniszteri vizsga- biztost, aki a vizsgát megnyitotta. A tanfolyamhallgatók feleleteikkel a legnagyobb fel- készültségről tettek tanúságot. A tanfolvam- hallgatók saját terményeikből és háziipari kéj szítményeikből kiállítást is rendeztek, amely * kiállítás, csinos összeállításában mindenki tetszését megnyerte. A záróv izsga után a tanfolyam keretében alakult önképző gazdakör tartotta meg záró díszűlését, amelyen Danics József »Betonlapos trágyakezelés«, Mükics Imre »A fejes és a lej kezelése«, Kovács Sándor Gazdák és a gazdakör« címmel tartott szabadelőadást. Nagy Gyula Petőfinek »Egy gondolat bánt enge- met«, Czoíter Zsignvond Gyóni Gézának: Csak egy éjtszakára« és Ferenczi Lajos pedig Benedek S. »Ne hívjatok« című versét szavalta. Nagy sikert aratott Szaksz .József kántortanító vezetésével a tanfolyam énekkara az előadott népdalaival. Kiss István gazdaköri elnök társai nevében megköszönte a földművelésügyi miniszternek. valamint mindazoknak a közreműködését, akik lehetővé tették a tanfolyam megszervezését. Banke Antal miniszteri vizsgabiztos elismerését fejezte ki a tanfolyam eredményessége felett, buzdító beszédet intézett a tanfolyamhallgatókhoz, majd kiosztotta a bizonyítványokat és 47 tanoflyamhallgatót kóz- ofgással ezüstkalászos gazdáv á avatott. — Meghalt Scipiadies Elemér. A magvar orvosi karnak mélységes gyásza van, mivel Pécsett február 21-én elhunyt dr. Scipiades Elemér, egyetemi orvoskari dékán és rektor. A 69 éves orvostanár Európa egyik leghíresebb szülész-nőgyógyász orvosa volt, aki számos zalai orvost, akik a pécsi egyetemen végeztek, indított útnak széleskörű tudásával. Halála nagy vesztesége a magyar orvosi karnak és a magyar anyáknak, akiknek szinte biztoskezű gyógyítója volt. Beszentele&e ma délelőtt folyt le Pécsett a ferencesek templomában, ahonnan Budapestre szállítják, ahol szombaton temetik cl. Finveem! LAPZÁRTA Zágráb. Kedden a délelőtti órákban kisebb amerikai bombázócsoport bombázta a hor- vát fővárost, aminek következtében egy templom, több zárda és iskola, valamint családi ház esett (áldozatul. Ma estétől kezdve e miatt Zágrábban este 9 órától van záróra. Bankok. Gandhi, indus szabadságvezér felesége meghalt. Holttestét elhamvasztották. Stockholm. A lengyel titkos rádióállomás jelentése szerint teljhatalmú lengyel nemzeti tanácsot állítottak fel. Cipőiaip jefynélkül prima minőség érkezett Kiss bőrsiaküilítbe. 2 a laegerszeg. (Vármegyeházzal szemben,) — Fogházra ítéltek két csempészt. A kanizsai törv ény szék most tárgyalta Mlinárics Milán 27 év es drávaszilasi. és Stefulj István dráva- vasárhelyi lakosok megvesztegetési bűnügyéi. Az előbbi kenyérlisztet, a másik pedig lisztet, cukrot és kukoricalisztet akart átcsempészni a határon, majd amikor tettenérték, pénzösszeget nyomtak a határvadászok markába. Persze feljelentés lett a vége és a kanizsai törvényszék most a két vesztegető csempészt két-ket hónapi fogházra ítélte. KALO f-©st Ságodban. Mint ismerete Ságod községben megalakult a KÁLÓT és fiók nagy lelkesedéssel megkezdték munká jukat. Vásárnap máris műsoros estet és teá rendeztek, amelynek jövedelméből egv kis ott bont akarnak berendezni. Klsaeolqáléleányt felvesz az EXPRESSO-cukrászda — Újabb csodálatos gyógyulás Székesfehérváron. Hivatalos jelentés szerint a székesfehérvári Kaszap István sírnál újabb csodálatos gyógyulás történt. Nagy Géza kaposvárosi néma bognár, aki hosszabb ideje szenvedett a betegségben, négy napig tartózkodott Kaszap sírjánál. A negy edik napon egyszerre csak felemelkedett a néma bognár és beszélni kezdett. Egyházi körökben megkezdték az ügy egyházi kivizsgálását, mivel orvosi vélemény, szerint, a tudomány ér the. ellenül áll a gyógyulással szemben. IIIhjIíhéiii felvesz a ZALAMEGYEl ÚJSÁG Kiadóhivatala Széchenyi-tér 4. — Mégis sikerül jeget gyűjteni a vermek részére. Legutóbb kormány rendelet jelent meg, amely felhív ja a jégveremmel rendelkezőket, hogy a jéghiányra való tekintettel hóval töltsék meg vermeiket, mert a jeget /jelentős módon ez is pótolja a nagy ny ár idején. — Örömmel látjuk, hogy a rendelkezés végrehajtására nem igen kerül sor. mert közben a csekélyvizek befagy tak és így megnyílt a jég- gyüjtélsre is a mód. Úgy látjuk, hogy a verem- tulajdonosok közül néhányan napok óta szorgalmasan gyűjtik is a jeget.