Zalamegyei Ujság, 1944. január-március (27. évfolyam, 1-73. szám)

1944-01-25 / 19. szám

1944. január 25. Z A L A MEG VEI ÚJSÁG 3,---■— — Holnap január 26.. SZERDA, a kato­likus naptár szerint Polikarp uupfu van. Éjjeli ügyeletes gyógyszertár: S peri ág h (Rákóczi-utca.) — A rádió is közvetítette GsHáuy’ ve • /érőrnagy avatását. Lapunk más helyén szá­molunk be vitéz Ősz lányi Komé! v ezérőmagy beiktatásáról. Hétfőn este az érdekes rendi szertartás lefolyását a rádió is hanglemezre vette és tegnap este sugározta széjjel. — A Muraközt Közművelődési Egyesület iskolánkívüü központi előadói vasárnap dél­után Zalaúj váron tartottak .muraközi nyelvű előadást a lakosság részére, amely alkalom­mal W éber József telekkönyvvezető, a telek- könyvet ismertette, Buko vies Elek pedig az állatszayatosságrol tartott értékes előadást. Az előadáson 150 hallgató volt, jköztük 30 más llő is. Rode Imre [igazgató, aki az előadás- sorozatot megnyitotta, az iskola jés a családi otthon kapcsolatáról tartott előadást. — Mégsem ül. össze a siafáLálás bíróság. Tegnapi lapszámunkban megírtuk, hogy Kis- bucsa községben Gyű táv Károly és társai fel­gyújtották Kai anyós Sándor kisbucsai cigány házát, majd fegyverrel megfenyegették. A csend őrség a megindított .nyomozás "során meg­állapította, hogy a két cigányon kívül senki sincsen, aki a perben szükséges bizonyítékokkal szolgálhatna, így a statáriális bíróság össze nem hívható. A gyújtó gat ókat azonban a csend­őrök beszállították a zalaegerszegi ügyészségre, ahol megtették ügyükben a szükséges intéz­kedéseket. — A badacsonyi borvidéken a szükséges munkaerő biztosítása. Az 1942. évben olyan kormányintézkedés történt, amelynek értelmé­ben mindazok a munkások, akik előző évek­ben a kőbányáknál dolgoztak, arra kötelez­hettek. hogy ott ismét foglalják el munkahe­lyüket. Sérelmes ez ,az intézkedés, mert ennek következtében a badacsonyi borvidék munka­erőhiánnyal küzd, Felterjesztéssel fordult a mezőgazdasági kamara a földművelésügyi mi­niszterhez és kérték közbenjárását e sérelmes intézkedés visszavonása érdekében, mert a kő- bányamunkát honvédelmi, hozott munkások­kal is lehet végeztetni, míg a szőlőművelési munka gyakorlatot és szakismeretet kíván. — Éjjel lelőtték a kanizsai soiíőrí. Vil- Géza Maort gépkocsivezető barátjaival Sur- don járt és este, amikor hazafelé igyekeztek, a sötétben váratlanul lövést hallottak. A követ­kező pillanatban Yilesek felkiáltott, hogy meglőtték. Társai azonnal autót kerítettek és beszállították a kanizsai .kórházba. Megálla­pították, hogy a veséit érte a golyó. A c&endőr- ség erélyes nyomozást indított az éjjeli lövöl­döző kézrekerítését. — A zeneiskola februárban kezdődő má­sodik félévére zongora-, hegedű-, ének-tan­szakra és a játékos osztályba beiratkozó új növendékeknek beiratási díjon felül csak a második félévi tandíjat kell havi részletekben megfizetni. — Égési szerencsétlenség következtében meghalt egy kisleány. Kovács ‘/Anna, Kovács István gazdasági cseléd tanuló gyermeke, a Telkes Pal-pu-ztán napokkal ezelőtt 1—11. fokú égési sebeket szenvedett az egész teste balhe­tén. Súlyos állapotban szállították be a zala­egerszegi kórházba, ahol január 23-án el­hunyt. \ esendőrség megindította a nyomozást annak megállapítására, hogy kit terhel a fe­lelősség. Már csak pár napig vásárolható búzakötvény Budapest, január 25. A búzakötvény jegyzése néhány nap múl­va, január végén, lezárul. Bizonyára ez az oka annak, hogy azok a túlságosan óvatosak, akik eddig a fejüket törték, hogy vásároljanak-e búzakötvényt, most a jegyzési lehetőség utol. o napjaiban tömegesen döntöttek. Ez a magya­rázata annak, hogy az ország minden részé­ből egyre-másra érkeznek a jelentések illeté­kes helvre arról, hogy az elmúlt héten rend­kívüli mértékben fellendült ,a vásárló kedv s máris lejegyezték ,a bűzakölesön legnagyobb* részét. Feltűnően jelentékeny" összegeket jegy­zett az ipar, hogy ezáltal felújítási és után­pótlási tartalékokat képezzen ,.a saját részére, de hasonló célból .sokmillió pengős jegyzé­sek történtek az agrár gócpontokban is, ami azt igazolja, hogy az ország gazdaközönsége is teljes megértéssel fogadta ezt az új érték­papírt. Úgy tudjuk, hogy a kereskedő- és tiszt- viselőíársadalom számtalan tagja is búzaköt­vénybe helyezte pénzfeleslegét. A búzákötvény nagy népszerűség-e telje­sen érthető. Tudjuk, hogy a magyar állam 200 millió pengő .névértékben bocsátotta ki ezt az újfajta kölcsönt. Ezt az összeget öt­millió métermázsa búza fedezi, világos tehát, hogy' ezt a 25 évre szóló kölcsönt egyetlen évi átlagos búzatermésünk sokszorosan felülmúlja. Természetes, hogy az ilyen, a legtökéleteseb­ben, vagyis búzaértékkel biztosított kölcsönt csakis olyan állam bocsáthatja ki, amely el­sőrangúan búzatermő ország, mint hazánk. A magyar állam, ha akarna, a jelenleg kibo­csátott 200 milliós búzakölesönnél sokkal na­gyobbat is könnyen elhelyezhetné, de ezt most nem látja időszerűnek, hiszen több, mint 95 százalékban rendes bevételeiből fedezi eddigi legmagasabb háborús költségvetését és csak! alig 5 százalék erejéig pótolja kölcsönnel rop­pant kiadásait. A mostani búzakölcsönnek a magyar állam biztos anyagi teljesítőképessé­géhez arányított csekély volta a legmegnyug­tatóbb biztosíték arra, hogy a lehető legalkal­masabb »vastartalckot« jelent minden kötvény- tulajdonos számára ez ,a kitűnő, kamatozó és a tőzsdén bármikor (értékesíthető értékpapír. — Jogerőre emelkedett ;a szentpéjeruri I tostvérgyiSkos büntetése. Annakidején megír- j tűk, hogy Szentpéjterur községben Kránitz j László egyetlen késszúrással megölte Zsigmond j nevű testvérét. A két testvér igen szerette a | bort és igen rosszul bántak a velük lakó édes- ; anyjukkal. Múlt év áprilisában Zsigmond va­lami rézgálicvásárlás miatt veszekedett édes­anyjával, amikor a veszekedés hevében köz­; belépett László és a kezeügyébe akadt nagy- késsel szívenszúrta testvérét, aki nyomban meghalt. A nagykanizsai [törvényszék a test­vérgyilkos Kránitz Lászlói 10 évi fegyházru : ítélte, amit a tábla, majd a Kúria is jog- j erőre emelt. — Énekoktatás a zeneiskolában. Kellő szánni beiratkozás esetén februárban énektan­szak nyer felállítást a zeneiskolában. Beirat­kozás és bővebb felvilágosítás csütörtöki na­pon délután nyerhető. — A kezdődő érelmeszesedés kezelésében : reggel felkeléskor egy kis pohár természetes »Ferenc József« keserűvíz megfelelő bélmű­ködést, jó gyomoremésztést és kielégítő anyag­cserét biztosít s így jelentősen hozzájárukba} a magas vérnyomás leszállításához. Kérdezze meg orvosát! Sukk hírek A Csáktornyái sakkozók Zalaegerszegen A Csáktornyái Sakk Kör I. és II. csapata j 12 sakkozóval 30-án Zalaegerszegre érkezik. A verseny kezdete délután 2 órakor lesz. A két Csáktornyái vendégcsapattál szemben a zalaegerszegiek előreláthatólag a következő összeállításban szerepelnek: dr. Pintér, dr. Szirmai, Albert, Maczek. <Bita, dr. Karácson Vidőczy, Bogár. Könczöl, dr. Haász, Székely és Kóbor. Tartalékok: Kopács és Kollarics. Mindenféle v.dbört: péxsnaéti foorxotp nyári fókát, nyalni a legmagasabb napi áron megveszek. RADII DCZ 4 timar Berzsenyi Dániei-utca 55—57. sz. AUTÓBUSZ MENETREND.-*Á í Lri eényes 1943. december 14-től. Zalaegerszeg—Keszthely ; 14-45 L 2a!aegerszeg Széchenyi tér 4. 10*00 15-17 é. Bak Hangya ézövefkezet 928 15*20 j. Bak Hangya szövetkezel e. 926 15*45 Áalaszentmihály—Pacsa p. u, 9*— 17 35 Keszthely Hungária szálló i. 710 í 17 45 Keszthely pályaudvar b — _• * ö ­2 TáU-.c-gei-szeg Széchenyi-táí K *1705 ; -- g. Ba k Hangya szövetkezet u 16-33 8* 15 I. Bak Hangya szövetkezei é 16-31 8 25 o. árJaszenímihály—- Pacsa pu. 1 *605 50 30 t Keszthely Hungária szálló L 14 15 10*40 é. Keszthely pu. 1 400 Bak—Nova 8-30* Bök pályaudvar & *13 15 9-30 í Bak .Hangya' szövetkezei L 13-10 I0T0 Nova i. 12* 0 —o— I 15 25 Bak pályaudvar é 6*55 j 15*30 i. ■Bak. Hangya szövetkezet f 6-50 j lö !0 á N óva 6 10 Zalaegerszeg—B ánokszen tgyörgy : (7*25 í Zalaegerszeg Széchenyi tér é. — •— 8 05 Üafí Hangya szövetkezel & 700 18 19 Söjtör Búza vendéglő i 642 19 10 Bánokszentgyörgy í 5-50 • 4>3o** —n— Bak H/;.ugva (szövetkeze; é. 15*15 . S 4*59 i : jpör Búza vendéglő 15 03 15 50 . Búnokszentgyörgv —•— * Csak hetión, szerdán és pénteken köz­lekedik. ■ • Bsak kedden, csütörtökön és szóm­l aton kié dekedik. HIRDESSÉK , i A MEGYÉI UJS• > Az autóbuszközlekedés vasár- és üu/ep sp minden viszonylatban szünetel. yszh

Next

/
Thumbnails
Contents