Zalamegyei Ujság, 1944. január-március (27. évfolyam, 1-73. szám)

1944-03-08 / 55. szám

ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. március 8. I. lyamat a halhatatlan lélekben történik, lát- katatlan. Mégis megvan ia változás. Íme, az akárki által inogta paszta Iható bizonyíték. Az #lején mindjárt lelkigyakorlatot hirdet a fia­ltál plébános, hogy mintegy szántással készítse elő a talajt, iparosok, kereskedők, vagy fog­laljuk össze a tartalmas szóban, a polgárság számára rendezi meg. Hivatalosak a mesterek, segédek, tiyudók és mindezeknek hozzátarto­zói, rokonai. Megjelennek, ha fölfelé kerekít­jük a számot, összesen harmincán. Ma csu­pán a kereskedők, az iparosmesterek maguk megtöltik a Kid tárház nagytermét a kizárólag számukra tartott lelkigyakorlaton. Pedig kü­lön tömeg jelenik meg, amikor a tisztviselők, I különböző egyesületek rendezik meg a maguk lelkigyakorlatait. Mindenesetre jelzi ez a sok gyónó, áldozó, szentmisét hallgató mellett a lelki igényt, amelyet megteremtett. Mik voltak az eszközei V Imádság és munka. Lelkiélete minden pap és hívő számára példakép. Szentbeszédei min donna pi elméi ke d és ein ek el m é 1 y ü lé sei h ő 1 hangzottak, éppen ezért visszhangra találtak. Jellemző erre a más a ilágnézetet valló hall­gatónak önkéntelen vallomása: »beszélni, azt *ud«. Ez magában mégsem magyarázza a vál­tozást. De nem kell külön szólnom arról, hogy mennyit dolgozott. Erről mindenki tud. Fárad­hatatlanul járt hívei után, akiket személyesen ismer a legkisebbtől a legöregebbig. Tudja bajukat, gondjukat. Nehézségeiket, kéréseiket ©lviszik gyóntatószékéhez, ahol mindig vár, irodájába, ahol mindenkit fogad. Segít egész •rejével, minden összeköttetését kihasználva, jobban segít, mintha a maga dolgáról volna szó. Ez a segíteni akar ás röppent el ajkáról, mint »Zala segélykiáltása«, amikor ,a csúcs­pontját érte el a gazdasági krízis. Néhány so­rát, mint az aggódó szívnek ütemét, dobogását, ideiktatom: »Hogy nagy, szí\szaggató nyomor­ban élnek embertársaink százai, azt mindenki Üudja és érzi, ha járt már azokban az utcák­ban, ha benézett azokba a szomorú lakhelyek­be, ahol sorvadó, éhes, mezítelen, didergő gy er­mekek gubbasztanak, ahol nincs öröm. ahol szegény szülők szívét felszántotta a keserűség. Sötét, vizes, nedves lyukakban, szeles vagonok­ban. deszkabqdékban micsoda nyomor húzó­dik meg. a jó Isten a megmondhatója. Az ín­ség szava a szívünkbe markol és sikolt, mint a fuldokló ember: segítsetek, ne hagyjatok el«. Hitelszövetkezet Ez a segíteniakarás jelentkezik, lamikor a Zalaegerszegi Hitelszövetkezetnél elvállalja az elnökséget. Lelkesít, indokol: ».az igazi nép­barát indulatot, a rátermettséget abban látom, hogy az Egyház, szemben minden idők piócái­val, lerakja a hitelszövetkezetek alapjait, meg­védi a nyomorultat, rászorítja p. kíméletre a pénzes embert; a gazdasági fejlődésnek pedig E ompás lendületet ad, elülteti azokat a csírá- at, amelyek a mai gazdasági élet alapjai, megind í tói, kifesi ető i«. Ma is, ha valaki karácsony este kereste otthonában a zalaegerszegi plébánost, nem ta­lálta. Azokat a házakat járta, ahol a nyomorú­ság és szegénység a Megváltó első karácsonyi éjtszakáját példázza. De nemcsak karácsonyi szórakozása ez. Máskor is, alkalmas és alkal­matlan időben megkereste az elhagyottakat, szűkölködőket, hogy megvizsgálja a helyzetet és segítsen. Segített a magáéból. Azután meg­indította munkatársait, akiket az egyesületek­ben fáradhatatlanul nevelt, hogy a társadalom is tegye kötelességét, gyakorolja a felebaráti »zenetetet. Hitélet llúsvét, karácsony idején a betegek, öre­gek gyóntatása szívügye volt. Akikről talán mindenki megfeledkezett, a Plébános számon- Itartotta őket. Felkereste a tehetetlenségük mi­att elhanyagolt szobáikban, odúikban. A Szent­ségekkel erősítette türelmüket. A hideg tél, a csaknem járhatatlan út a hegyek hajlékai kö­zött, nem jelentettek akadályt, ynert a test- roncsokban is halhatatlan telkekről a an szó, akiknek megmentése a lelkipásztor [elsőrendű feladata. t Elsőpénteken, de máskor is, a v áros műi­den híve láthatta, amint ministránsgyennek csengés lámpával jár előtte, .amint karingbe, stólába öltözötten vitte az Oltáriszentséget azokhoz a betegekhez, akik különben nem tud­nának belekapcsolódni az Ur Jézus Szívének szeretésébe, engesztelésébe. S a hívek a példa nyomán megtanulták az első parancsolatnak a gyakorlását: Uradat istenedet imádjad. Ma már buzgón, alázatosan térdelnek le, amikor (az Ur J ezus kilép a város utcájára. Akarta híveinek ezt az Istent elismerő lel- kületét. Amikor egyre jobban kiveszőben van a Dícsértessék, a római katolikus köszöntés, amellyel pedig nem embernek, az Ur Jézusnak hódolnak. Zalaegerszegen, akiket tanított, ne­velt, Dícsértessékkel köszöntének. Az ungv ári apostoli kormányzó,, amikor a kis kommunista államból, Csehországból idejött, boldogan ál­lapította meg: »Zalaegerszegen még tudják di­csérni az Istent«. Nem mondtam a megfele­lőbb mondatot: Zalaegerszegen megtanulták. A Plél )ános tanította meg. Az egyesületek is előkerültek *az előbb. Nem részletezhetem mindenben munkáját. Jel­lemzésül egy kérgeskezű munkásember szavát idézem, aki a Munkásegyesület tagja: »csak a Pnelátus űr jöjjön el a közgyűlésre, akkor biztosan jó lesz és rend lesz«. Pontosan, szaba­tosan, érthetően közli elgondolásait, amelyek mindig határozott célt jelentenek. Erről ta­núskodik a Ilölgykongregjáció, a Szociális Misz- szió Társulat, a Férfi liga, ,az Egyházközségi Képviselőtestület, amelyeket maga szervezett és vezetett a hosszúi időn keresztül, amelyek­ben minden tag elindítást kapott, hogy kifejt­hesse értékeit. Nem csoda, ha lelkesedéssel segítették elhatározásaiban, amelyek meg is valósultak. A hittudományi hetek, a konferenciabe­szédek a legidőszerűbb témákkal, a különféle egyházi ünnepélyek, a hathatós és fáradhatat­lan lelkipásztornak eszközei, minden eszten­dőben sorra kerültek. A művelt és egyszerű hí­vők egy aránt megkapták azokat az eligazításo­kat. amelyek megmutatták a különféle viszo­nyok között, hogyan is kell tenni, ha lelkűknek az üdvösségét akarják, meg életüknek a bol­dogságát keresik. Notre Dame Ha szétnézünk Zalaegerszegen, nagyszerű épületek tűnnek fel, amelyekkel a Plébános akarta gazdagítani híveit. A plébánia megépí­tése, az öregtemplom restaurálása, a Kultúrház kibővítése, a hatalmas Ferences templom a ko­lostorral, az ország egyik leggyönyörűbb is­kolája, a Notre Dame zárda, a Szent József- Otthon, amelyikben elaggott hívei találhatnak meleg szeretetre, amikor a föld kihülőben van számukra, az ő alkotásai. Ha ezeknek az épü­leteknek képeit egyetlen képeslapra összegyűj- tenénk, az emberek önkéntelenül azt monda­nák a világban: »milyen szép ez a Zalaeger­szeg!« Szép, mert a Plébános, a krisztusi pa­rancs szerint pásztor. Mint újságíró, mindegyik épületnek a sze­repéről külön riportot írhatnék. 11a városépítő mérnök volnék, bőven lehetne írni arról, mit jelentettek ezek az épületek a város rendezése szempontjából, de egyszerű rátekmtéssel is ész­reveheti mindenki, mint lettek ezek a formás fejlődés elindítói. Gondoljunk esak a Ferences templomra, amqly mögé utcák épültek. Így helyesen öldösödött ki a v áros. \ agy gondol­junk a Notre Dame zárdára, amely körül a város legszebb, legegészségesebb része van fej­lődőben. Bővebben nem írok minderről, de így felsorolva is elegendő a fokozott tevékeny­ségnek igazolására. így, úgysem szerepeltek még sohasem a Zalamegyei Újságban, amely­nek pedig alapítója és fenntartója, amelyért Bangha Béla, a nagyszerű sajtóapostol, mondta a fiatal Plébánosnak: »Irigylem ezért a lapért«» Értette az újság, a nyomtatott betű jelen­tőségét. Amikor még másféle hatalom, a balol­dal öntötte a maga szennyes áradását Magyar- országra, amikor hallatlan vakmerőség volt szembeszállni ezzel a hatalommal, »Vigyázza­tok az újsággal« címen röpiratot készít. Nem fél a hatalmasoktól. Minden vétküket a sze­mükbe vágja, mert ki akarja nyitani a közv é­lemény szemét, föl akarja rázni az aluszékony keresztény tömegeket: »szeretném, ha bűvös hangom volna és vele bejárhatnám a hármas­halom és négy folyam vidékét; szeretném, ha felrázhatnék minden szívet, ha tárogatók hang­jával korbácsolhatnék fel minden magyar ke­resztény lelket palotákban és bogárhátú, szal- máfedeles viskókban. Óh, ha úgy bekiálthatnék a szívek mélyére markoló hangon: »Vigyázza­tok, emberek, az újságjaitokra!« Hitet, Istent, hazát tagad meg, akinek kell niég a régi újság. Elmúlik, eliramlik az élet, ne akarj úgy meg­halni, hogy az utolsó óra mardosó kín legyen ; azért a bűnért, amit a sajtó révén elkövettél. Ne akard, hogy hitvesed, gyermeked, hazád, kereszténységed vádolva álljanak vonagló tes­ted mellé..., mert kígyók mérgét, pusztuló ha­zát, hitet hagytál nekik örökségül...« Kissé szabadon, ahogyan éppen eszembe jutottak, írtam le az eddigieket. Tessék össze­illeszteni mindent. Akkor azután megérthető, — amikor beleforgatunk a zalaegerszegi plé­bánia halotti anyakönyvébe, a melyben a végső számadást találjuk, a legfontosabb, az embe­rek örök sorsát eldöntő adatot, — honnan van, hogy Zalaegerszegen a szentségek nélkül meg­haltak száma, ellentétben a régi időkkel, a le­hető legkevesebb. Azt hiszem, nem tévedek, amikor éppen ezt az adatot közlöm, mert hu­szonöt év plébánosi működéséről akartam sze­rény jelentést tenni. A püspöki biztosi működése Ha nem is jegyezték fel ezt a nagyarányú munkásságot, mégsem maradhatott elrejtve az illetékeseknek figyelme elől. 1921-ben a kerü­let élére esperesnek, 1924-ben, tehát 32 éves sem volt, pornói apátnak nevezték ki. Az es- perességrőí nem írok bővebben, mert az a papok vezetését jelentő működés. Az apátság­ról sem, mert az megtisztelő címzés, amellyel fiatalon, mint a mai időkben az országban senkit, emelték a méltóságra munkája elisme­réseként. 1927-ben püspöki biztos lett. Erről akarok írni, mert ebből egészen világosan látható, hogy méltó ember a megyeszékhelynek Plébánosa. Tizennyolc lelkészséget, közülük egy végleges plébániát létesített, mint püspöki biztos. Mit jelent ez, világosan tudják azok, akik ismer- (télka valamikori állapotokat és akik látják, mi­lyen nagy lendületet jelentett iez a göcseji ma­gyarok életében. Valahol olvastam egy helyről, melynek nem volt temploma. Még a hitetlen író is sivárnak, szomorúinak festi. Zala is sivár, szomorú hely volt. A Püspöki Biztos is így látta. Ezért épí­ttette a tizenegy plébániatemplomot, meg a hét kápolnát, hogy szebb, lelket gyönyörködtető legyen így is a megyénk. A valamikor elha­gyatott falukban tizennégy plébánialakot is épített, hogy a papoknak, akik közvetítők Is­ten és ember között, akik a templomokban a híveket szolgálják, otthonuk legyem az el­hagyott falu. Ha együtt képzeljük el a har­minckét épületet, szinte el sem tudjuk hinni, hogy egy embernek elhatározása létesített® mindezt a semminél is kevesebb szegénységből, Be a mindennél többet érő buzgóságból, amely, benne volt és amelyek másokban gyújtott ki. Pedig nem említettem még a hat rom. kát, iskolát, amelyek építésével, külön hangsúlyoz­nom sem kell, nagy jót tett Zala megyének» A művelődés, a szellemi színvonal emelése, aa ország ügye, amelyet az iskolaépítés elsőran­gúan szolgál. A kiválóan katolikus jelentőséget alá­húzza, hogy iskolaépítő programmjával három­száz, szórványban élő katolikus gyermeknek biztosította katolikus iskolákban való nevelé­sét, oktatását. J,

Next

/
Thumbnails
Contents