Zalamegyei Ujság, 1944. január-március (27. évfolyam, 1-73. szám)

1944-03-06 / 53. szám

ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. március (. &. — Nagy sereg csontío lú madár Zalaeger­szegen. \ asárnap a csúnya, szeles idő* alkja Il­mával mintegy 4—-500 csonttollú madár re­pült a Horthy-tér fái közé, ahol most már második napja kitűnően lakniároznak és igen jól érzik magukat a magas észak ritka és dí­szes vendégei. A szép madárseregnek : ok bá- mulója akadt. — Közúti közlekedési zavarok várme­gyénkben. Nagykanizsai jelentés szerint jnár szombaton elakadt a közúii forgalom a járás területén. A forgalom szabaddátétele érdeké­ben a járás vezetői megtették a szükséges in­tézkedéseket. — Két muraközi asszonyt telten éritek lo­páson, rendőrkézre kerültek. Nagykanizsán a Teutsch-féle drogériában megjelentek Mihi- nvás Jánosné és Mrázovics Klára zalaújlak-tót­falusi lakosok olyan időpontban, amikor ott nagy forgalom volt. A két muraközi asszony, kihasználva a tumultust, az egyik üzleti polc mellé Kirakodtak s onnét 2 üv eg kölnivizet el­emeitek. A szemfüles alkalmazottak meg is találták náluk a két üveg kölnit s a tolvaj asz- szonyokat átadták a rendőrségnek. A házku­tatás alkalmáv al több lopott holmi is előkerült, amiket ugyancsak a Teutsch-féle drogériából loptak. A bűnügyi eljárás megindult ellenük. — Közélelmezési kihágások a megyében. Horváth .Júlia nagykapornaki lakos nagymeny- nyiségű baromfit és tojást szállított engedély nélkül Nagykanizsára. A nagykanizsai főszol­gabíró ezért 700 pengő pénzbüntetésre ítélte s elkobzott tőle több baromfit, valamint 500 tojást. — Lachub Imre hahóti főmolnár el­mulasztotta terménybeszolgáhatási kötelezel t- ségét és többízben szabálytalan gabonaőrlést végzett malmában, Rosenberger Béla babó ti lakos nem tett eleget kukoricabeszoigáitatási kötelezettségének: a nagykanizsai főszolgabíró ezért mindkettőjüket 200—200 pengő pénz- büntetéssel sújtotta. Az ítéletek jogerősek. — Az Uj Idők legújabb számában a szín­házi élet nagy eseményéről, He reze«' Ferenc: Aranyszárnyak című színművéről számol be Benedek Marcell. A lap számos képet is közöl a szereplőkről. Egyes szám ára 1 pengő. — Alsólendvai hírek. Vasárnap Hármas­ul alomban nagyszabású vizsga keretében zá­ródott le a négyhetes főzőtanfolyam, amely­ről részletesen holnapi számunkban ,adunk hír­adást. — Ugyancsak Alsólendván tartóit elő­adást vasárnap Markos Jenő népművelési tit­kár is. — Gyermekgyilkost fogott a rendőrség Zalaegerszegen, özv. Ekhamp Gézáné pákái asszonyt a zalaegerszegi rendőrség gyermek­ülés bűntettének gyanúja miatt előzetes letar­tóztatásba helyezte. A nyomozás eddigi adatai szerint Ekhampné el puszii oltu ú jszülött gyer­mekét. — A szokássá vált székrekedésnél és un­tnak mindenféle káros utókövelkezménycinél (i régóta kipróbált, tisztán természetes »Ferenc József« keserűvíz — reggel éhgyomorra egy pohárral hévévé — pompás háziszer, amely állandó használatra is nagyon alkalmas. Kér­dezze meg orvosát! ZALAMEGYEI ÚJSÁG Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Nyomdabérlő: Felelős kiadó: CAÁL ISTVÁN. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Zalaegerszeg megyei városnál szervezett és üresedésben lévő két hivatásos tűzoltói ál­lásra pályázatot hirdetek. A meghirdetett állások az 1931: 111. t. c. alapján igazolvánnyal elütött altisztek részére fenntartott állások, az előírt kellékekkel ren­delkező ilyen pályázók hiányában azonban az állásokat más pályázókkal fogom betölteni. A meghirdetett állásokra alkalmazott tűz­oltó az alkalmazás első évében ideiglenes pró­baszolgálatot teljesít és ezen idő alatt kisegítő szolgai illetmények illetik meg, míg az egy­évi kifogástalan próhaszolgáíat után, ameay- hyiben tűzoltói szolgálatra alkalmasnak bizo­nyult, alkalmazása véglegessé vá’ik és a II. o. altisztek részére mindenkor megállapított illet­ményekben részesül. A tűzoltói állásokra csak a 21. életévü­ket betöltött olyan pályázók alkalmazhatók, akik katonai szolgálatot teljesítettek, műszaki képesítésük van (motorszerelő, géplakatos), de legalább gépkocsivezetői szakvizsgával rendel­keznek. Az állások betöltésénél egyébként egyenlő feltételek fennforgása esetén előny­ben részesül az, aki már megfelelő műszaki, tűzoltói, vagy légvédelmi kiképzésben része­sült. A pályázati kérvényt Zalaegerszeg megyei város polgármesteréhez kell címezni és a 37.200/1943. B. M. sz. r. 4. §-ában foglalt rendelkezések szeiint kell felszerelni. A pá­lyázati kérvényt az a pályázó, aki már köz- szolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivata­lánál, parancsnokságánál), míg az, aki köz- szolgálatban nem áll, annak a járásnak a fő- szolgabírájánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújthatja be, akinek a te­rületén lakik. Pályázati határidő a jelen pályázati hir­detménynek a Budapesti Közlönyben való meg­jelenésétől számított 15 nap. Zalaegerszeg, 1944. február 26. dr. vitéz Tamásy István s. k. polgármester. AUTÓBUSZ MENETREND. Érvényes 1943. december 14-től. — o — 1445 1517 15-20 1545 Í7 35 17 45 —•-* i. é. 8*15 i. 8-25 é. 10-30 é. 10*40 é, 8- 30* i. 9- 30 i. 1010 é. Zalaegerszeg—Keszthely Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. Bak Hangya szövetkezet i. Bak Hangya szövetkezet é. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i. Keszthely Hungária szálló i. Keszthely pályaudvar i. ' P ■ Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. Bak Hangya szövetkezet i. Bak Hangya szövetkezet é. Zalaszentmihály—Pacsa pu. i. Keszthely Hungária szálló i. Keszthely pu. - i. Bak—Nova Bak pályaudvar é. Bak Hangya szövetkezet é* Nova v i. 10-00 928 926 9 — 7-10 15-25 15*30 16*10 17*25 1805 1819 19*10 i. Bak pályaudvar é. i. Bak Hangya szövetkezet i. é. Nova ' i. Zalaegerszeg—Bánokszentgyörgy i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. é. Bak Hangya szövetkezet é. é. Söjtör Búza vendéglő i. é. Bánokszentgyörgy i. *1705 16*33 16-31 1605 1415 Í4-00 *1315 13*10 12-30 6*55 6-50 6-10 700 6-42 5-50 14'30**i. Bak Hangya szövetkezet é. 15*15 14-59 i. Söjtör Búza vendéglő i. 15-03 15 50 é. Bánokszentgyörgy —*— *) Csak hétfőn, szerdán és pénteken köz­lekedik. **) Csak kedden, csütörtökön éo »mm- haton közlekedik. Az nutdbuszközIekedés vasár- ée ünnep nap minden viszonylatban szünetel. Az orosz viharban Irta: dr. Simányi Ernő és Nemese Ernő. 48. Segítségükre van, hogy belső viszályok folytán az általános gazdasági helyzet is rom­lani kezd. A megélhetés mind nehezebb é* nehezebb. Minden forrong, a legszilárdabb egy­ségeket is a szétesés veszedelme • fen vege ti. Nagyszerűen lehet halászni a zavarosban. És a halász kiveti horgát. Mennyi orosz muzsik, mennyi szegény fogoly akadt meg ezen a hor­gon. hogy kirántódjék az élet vízéből és nyo­morúságos halállal fejezze be életét. 1917. tav aszán Kerenszky a helyzet un. Nagyszerű, szuggeráló szónoklataival magával ragadja a tömeget ez az alig 36;—37 éves* alacsony termetű, sovány -ember, akinek sá­padt, beteges arcára sűrű, fekete haj csapzó- dik és ajkán népbolondító, de ellenállhatat­lan erejű frázisok követelik a cár lemondását a béke érdekében. Ideges, lazító beszédével és pózoló, honmentő törekvésével hamarosan eléri célját. A cár lemond. Köztársasági kormány ala­kul Kerenszky diktatórikus vezetésével. A hír órák alatt Pavlodárba is eljut a helyi újságok révén, amelyek közlik az ój kor­mány tagjainak névsorát és ,egyúttal hírül ad­ják. hogy a cár a cáii palota foglya. Nagy a vígasság a városban. Mindenki örül a változásnak. Nép, katonaság egyaránt. Mindenki azt hiszi, hogy a béke egyedüli akadálya cár és most, hogy a yár uralma, megszűnt, eljönnek a béke várva-várt napjai. A katonaság nemzeti zászlók (alatt vonul ki. Élteti a forradalmat és a (békét. (Nem a forradalom üdvözlésére, hanem a béke ér­dekében. Az egész város forrongó, rajzó méhkas képét mutatja. Mindenki az utcán, öreg, fia­tal, férfi, nő. Mindenki! Még talán a szopós gyermek is a tömeg közé sodródna, ha vonni tudná a lába, olyan nagy a lelkesedés. Szabad oroszok és fogoly (lisztek össze­ölelkeznek. Régi ellenségek testvérként borul­nak össze. Ember öleli az embert! Pár nap múlva megalakul a katonatanács. Tagunovv kapitány az elnök. Ez a foglyokra nézve nagyon kedvező, mert hiszen Tagunovv még a cári fegyelem alatt is inkább barátnak mutatkozott, mint táborparancsnoknak és így most bízhatnak ab­ban, hogy addig is, amíg hazakerülnek, em­berséges elbánásban részesülnek. (Folytatjuk.) cAprc/iirdeiések Minden wó 8 fillér. A vastag betű duplán littámít. A cím a kiadóban feladott hixdctéwlí §É«®©lési díja 50 fillér. __________________ Az üzlet, az ipar és a mai kereskedelmi élet lelke a hirdetés. Hirdesse minden el­adni-, vagy vennivalóját a Zalamegyei Új­ságban._________________________________ Hasz nált szabó varrógépet, vagy varró­gép-aljat vennék. Cím a kiadóban._________ Víiicel léri állást keresek, kertészetben is teljesen jártas vagyok. Varga József Becsalí­hegy, Zalaegerszeg._______________________ Vennék 20 métermázsa burgundit. Cím a kiadóban.__________________ Eladó Za laegerszegen, Vág-utca 16. sz. alatti kétszobás családi ház. Érdeklődni ugyan­ott____________________________________ Zalaszen tgyörgyön, a főútvonal mellett, egy kétszobás ház melléképületekkel együtt eladó. Cím a kiadóban. _______________ Gye rmekágyak és más bútorok eladók. Landler Dezsőné, Könyök-u. Hirdessen a ZALAMEGYEI ÚJSÁG-ban Eredményes — gyors és biztos!____

Next

/
Thumbnails
Contents