Zalamegyei Ujság, 1944. január-március (27. évfolyam, 1-73. szám)

1944-01-08 / 5. szám

\ *#44. SALAMEGYEI UJ8ÄG 3. cIrodalom fflfilöp : A BALLADÁK. NÉPE. Sihka István: Balladáskönyv. Magyar hazánk népi életének súlyos ezer *ve a nehéz küzdelmek örökös vérmezője volt. Harcokban és viharokban edzett lelke kemény magyar elszántsággal tiszta öntudatot sugár­zott' mindig, - fajtánk őszinte hitével és nemes tulajdonságaival. A csaták liősei nemzetünk történelmének különböző korszakaiban a ma­gyar erények példaképei maradiak szamunkra, így tevődik össze a nemzet igazi magyar múltja egyetlen fenséges balladává- így vált * magyar nép a balladák népéve. Népköltészetünknek js a balladák a leg­csodálatosabb alkotásai, amely egyúttal népünk életének története: tragédia daliján elbeszélve. Kölesei Himnusza sem egyéb, mint bailadai hangulattal tele drámái ének. Tömör magyar történelem, Sinka István a balladák népének gyer­meke. Uj >> Ballad áskönyve- úgy hat Muhara y esodásan szép képeivel, mint népünk történe­tének egy-egy hűségesen megtestesült színekké elevenedett darabja. Sinka a legmélyebb ma­gyar rétegből emelkedett fel a népi írók leg- Kiválóbbjai közé. Onnan hozta lelkében a bal­ladái készséget és tisztán magyar életszemlé­letét. Balladáiban a népi Magyarország titok­zatos világa s lefojtott fájdalma elevenedik meg drámai erővel. A bihari puszták ncpe él a balladák minden ütemében:, akik egyúttal az örök magyar sors jelképei. A tűzvészben elhunyt Fügedi Imre, a var- ttyudi szél hangjainál tűnődő Zab Mihály, Pé­teré:? áron, az inándi szalmacscsz, Tálas Ger­gely, az erdők és nádasok legény e, Fábián Pista, a zaklatott nép vezére mind egy szálig színin agyar alakjai a magyar puszták népé­nek. Balladáinak tárgyát mind a nép életéből meríti. Formáiban a gazdagság éppoly nagy, mint tartalomban. A népdal egyszerű rövid­ségével, a lélek nemes felindulásával eleve­níti meg a nép fiainak balladává magasztosult szenvedő életét. A sokat hányódó népi lélek • igaz. megrázó jellemrajza a huszonnégy bal­lada. Tömör rövidség jellemzi mindegyiket. Sinka kifejezésmódjában is a bihari magyar maradt. Dióéren költöztettek...-ben Sólyom Lász­lót állítja elénk, az ökrészt, aki nagy nyomo­rúságában éhen «rogyott a grófi búzaföldek­nek árkába. Sólyom László Dióéren sivó kétszeres kenyéren élt szegény... egy tyúkja sem volt, s feküdt, keit vesztett reményen. Ökrész volt ő s jniinden este, körözte fejét a lepke. Jóisten árva báránya, el-elíántorg o í t Fáayáura, mikor a grófi búzaföldeknek éhen rogyott az árkába. Húga ott egy tanyán lakott, * ha volt, egy \ki$ kölcsönt adott. írást róla nem is írtak, esak belül hangtalan sírtak. Lelkűk nagy rendülcjsei súlyos .könnycseppekké híztak. De lehullni nem engedték, csak a szívükön esett szét. Én ismertem mind a kettőt: a húgát s őt is, a veszendőt. Ifjan kezdte és amikor szolgált negyvenöt esztendőt: költöztették .Dióéren... Őt vitték ökrös szekéren. * * * , Sinka »Balladáskönyv«-ét Muharay Mihály lűépi festő huszonnyolc gyönyörű, színes képe díszíti. Két csodálatos lélek találkozása. Kép­balladák örök ölelkezése: a balladák költője, a balladalelkű festő lelki testvéré,vei. Muharay pompásan fejezi ki egész egyéniségét. A mese boldog álomvilága színesül daloló ritmussá a balladák bánatos hangulatával. A magyar lé­lek képzeletvilága a mesék ezer színével tá­rul elénk. Még talán soha nem érzékeltette világosabban a magyar föld szívének lüktető életét, — mesében a valóságot —, mint Sinka balladáiban és Muharay balladás-képekben. A »Balladáskönyv« a Magyar É‘et könyv­kiadó kiadásában jelent még. Egy könyv, amelyről nem lehet írni, hanem olvasni kell és csodálni Muharay magyar tájakba beillesz­tett, örökké élő népi alakjait, amely mélyen megható színekben tükrözi vissza a magyar népünk múltját. Aki átlapozza figyelmesen é* mélyen a sorok tartalmát keresi, az megérzi, hogy miért kell ma magyarabb magyarnak} lenni, az megtudja, mit jelent a »magyar sors« iczeréves hangja, amely a balladák né­pévé emelt bennünk. A könyv mély rezdülésé­ben úgy hat a szívekre, mint a magyar dal őskeleti hangja, amely csendes, elálmosító üte­mében felcsendülését halljuk mindnyájan a magyar puszták jajkiáltásának, amelyben síig zokog ,a balladák népe. Zalaegerszegi Szilveszteri t- Sötét, furcsa, nehéz felhők futottak a gö­cseji domboknak. Messziről kiágaskodott a sej­telmes sötétből a mileji Templom ősi tornya. Vitéz Taliga uram behúzta a mileji korcsma viharvert ajtaját és Zsáli bácsi, a bazitai csősz, nyugodalmas jú éjtszakát intett a f akivégi öreg kőkeresztnek. A bazitai Bődy-kilátó felől nem- láttamszínű felhődarabocskák igyekeztek elérni a zalaegerszegi öregtemplom kettős tornyát. Fázócska téli összehúzódás feküdt a városra. Hosszú árnyéka alakok húzódtak -végig a Kos- suth-utcán. Az utcakereszteződésnél kemény­léptű rendőr gondolt a családi otthon mele­gére. Álomszerűén, rejtelmes éjtszaka bakta­tott be Göcsej fővárosába a mescszerű göcseji dombok közül. Donnán bácsi, Egerszeg hegyesbajuszú do­bosa, hivatásának teljes tudatában áll ki az utcákra és terekre és hivatalosan megállapított hangon*tudtára adja Göcsej fővárosa lakóinak, hogy a háború nem engedi meg a dinom-dá~ nomqt, még a mai napon, Szent Szilveszter napján sem. Mindenki ehhez tartsa magát! A hirdetés végén megpergeti nyűtt dob­ját, s a hallgatók magukban morogva szé­lednek hazafelé. Ha rendelet, hát rendelet! Különösképpen, ha Donnán bácái hirdeti ki! S amint szóródnak szét a járókelők, a Jánka-hegy felől hosszú világosság hasít bele a sötétülő szürkeségbe. Lassanként nappalba világosodik iaz egerszegi alkony és Szilveszter éjtszakáját fénylő fényesség meseszerüsíti nap­pallá. És él és-mozog és jár és kel Zalaegerszeg. Éli. megszokott életét. Talán kissé fátyolos, talán kissé meseszerű, de mégis mozgás, de mégis élet, de mégis megfogható valóság! Oh, Egerszeg, álmaim meseszerű álma! De szép is vagy, de életszagú is vagy, ha —, álomszerű is vagy! * * * Pandúr Lajos zalai festőművész siet az állomásról a városba. Még kevesen ismerik Zalaegerszegen, de lesz idő, elismerik művé­szetét, s vele együtt őt is! Sok dolga lehet, látszik határozott léptein. Dehát: ő tervez és a trafikos végez! Az útjába eső legelső traíikosnál meg­torpan. Külön erre a célrgi rendszeresített úgy­nevezett »vevőfogú« állja útját és ajánlja fi­gyelmébe, hogy a dohány kitűnő idegcsiila- pító, vegyen hát bőven m. kir. dohánygyárt­mányt. Hiába tiltakozott, hogy ő nem dohá­nyos, oly udvariasan, oly finoman, oly meg­Bunda, boa akkor jó, ha 1 Bundák mérték után, mikádók bélelése és gjüiémásit legolcsóbban Lak; ssücstől falé ZALAEQ ERSZEO Bethlen Qábor-u. 5. sz. ilj.Laky Sándor »starternél késeinek értően, oly szívhezszólóan kérlelték, mit tehe­tett volna mást, bevásárolt vagy egy jókora bőröndre valót. Mire végigért a városon, külön alkalmi alkalmazottakkal kellett összehordatnfa a nya- kábavarrt dohányt és cigarettát. Végh Lajos festőművészünk majdnem a cipő- és bőrkereskedők áldozata lett. Hiába hivatkozott rá, hogy ő nem talpbőr- és cipő­vásárlási célból rój ja a város utcáit, oly meg- ejtően, oly ellenállhatatlanul csábították a bol­tokba, hogy félkocsira való lábbeli maradt a nyakán. Igaz, páronként alig pár pengőbe ke­rült, s ennek árával is várnak egy álló évig, de mégis, mit csináljon ennyi lábbelivel egy­szerre ! Szerencséjére éppen találkozott Vörös Já­nos szobrászművészünkkel. Panaszkodik, ho­gyan járt a cipőkkel. Egész életre való cipőt! v ásáro lí, a kara 11 anul. Vörös János csak ühmget. Nem tud a dolgon segíteni, nem tud segítségére lepanf. Nyakig van lábbelivel ő is! Végeredményben mi is történt volna más, megesett szíve szegény*, cipőkereskedőkön és bőrösökön! Sujátmaguk csak nem viselik el töméntelen portékájukat. Éppen Nemes Ernőbe, a Deák Ferenc Iro­dalmi és Művészeti Kör költő ügyvezető el­nökébe ütköznek bele. Három g'yterek hatalmas kosarakat cipel utána. Leverten mondja Végh- nek és Vörösnek: — Megjártam alaposan! Kimentem a pi­acra! Gondoltam, veszek pár tojást. Jó, ha van a háznál néhány1 darab! Hát mi történik? A piacon egyszerre ellepnek az ,árusok. Szinte tehetetlen voltam velük szemben. Akarva, nem akarva, rámverték ezt a három kosár tojást. Hát nem éppen drágán lettem! Darabja 20 fillér. Istenem, mit csináljak?! Annyira si­ránkoztak a nénikék, hogy orvosságra kéne a tojás ára, megsajnáltam őket. No, de sebaj! Több is' veszett Molíácsnál! Csüggedten ballagott tovább a három mű­vész. Egyik sarkon Horváth Sándor, az Alsó- lendván élő tanító-író ütközik beléjük. Lát­hatóan menekül valami, vagy valaki elől. Alig liheg. Panaszkodik: — Nem lehet Égerszögen végigmenni! Képzeljétek el, hogyan jártam! Egyik utcasar­kon csak elémáll egy vidéki atyafi, s rimán- kodik, vegyem meg az eladásra behozott fá­ját! Nem tud rajta túladni, pedig anny\lrÁ kellene neki a pénz, az a pár pengő, a lánya majd lehúzza érte, mert szépirodalmi köny­veket akarna venni.... Megesett rajta a szí­vem. Megvettem a kocsi bükkhasábot, jó fél öl volt, 20 pengőért. Igaz, hogy csak 15 pen­gőt akart elfogadni, dehát szíve is van áss. embernek í — Alig megyek’ odébb, ott meg búzát Vernek rám. Megérni megérte a 38 pengőt, de mit csináljak vele, amikor két évre való is van otthon a padláson! / — De ez meg semmi! — folytatja tovább. — A következő utcánál egy néniké toppan elém, vegyek zsírt! Nagyon kellene neki a pénz, a magyar klasszikusok köteteit szeretná megvenni! Mit is csináltam volna egy (ebet V Megvettem mind a Í0 kilót. — Alig fizetem ki az érte járó 40 pengőt,; máris másik néni állja utamat. Hízott ludat: ajánlott. Szépirodalmi és mű vészeti lapot akar-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents