Zalamegyei Ujság, 1943. október-december (26. évfolyam, 222-296. szám)
1943-10-23 / 240. szám
I ( ZÁLAJVffiGYEI ÚJSÁG 1943. október 23Nagykanizsa, október 22 Most tartott a város kép viselőtestülétének pénzügyi és jogügyi bizottsága ülést, amelyen több érdekes ügy szerepelt, amelyek mind a város fejlődését szolgálják. Többek között elhatározták, bogy a MAORT részére a vásártér egyes részeit béa- beadják raktárak építéséhez. Szóba került, hogy a MAORT az építkezések további folytatását kéri az egész vásárteret megvételre. Ugyancsak további bérpalotát kíván építeni a MAORI1 a postával szemben. Ezt bizonyos fcelekcserével teszik lehetővé. Ugyancsak székházépítéshez telket leér a várostó I a folyammérnökség is. A református templommal szembeni telket jelölték ki erre a célra. A Budapesten felállítandó muraközi ta- noncotthon megvalósításához és fenntartásához a város 1000 pengővel járul hozzá. Egyúttal elhatározták, hogy Nagykanizsán is létesítenek egy hasonló tanoncotthont a muraközi gyermekek részére. A Zöldkereszt segélyezését évi 20 ezer pengővel felemelik. A három egyházközség plébánosainak fizetését VII/2 fizetési osztálynak megfelelően állapítják meg, míg a tisztviselők segélyezésére 130,000 pengőt irányoztak elő. Három hadiárva felneveléséhez évente 3 ezer pengővel járulnak hozzá. Októberi erdőn A bánatos piktor már meghúzta az első ecsetvonásokat a lombokon. Beteg lett tőle az erdő. De a kérlelhetetlen kézben tovább dolgozik a láthatatlan ecset. Az alapszínt festi. Olyan lesz az erdő képe, mint a tüdőbeteg arca: sápadt, szánalomkeltő. Ha most összehúzódna az erdő olyan véznára, olyan kicsire. mint egy törékeny embertest, magamhoz ölelném és arcomat közel, egészen közel hajtanám fakó arcához. Nem félnék, hogy7 lehelle te a számbapermetezi a hervadást. Mert így ősszel még a halál gondolata is megszépül. Tavasszal mindig félek tőle, de ilyenkor a szemébe nevetek. Ahogy elnyargal mellettem )\záraz, fehér csontjaival, egy csendesebbet dobban a szívem, de aztán érett, komoly ütembe kezd és nyugodt megadással kalapál bele az ^elmúlásba. így érezhet az októberi erdő is . . . Egy fiatal, sudár fatörzs mellett állok. Olyan, mint a bátyám, öt évvel ezelőtt, mikor hazajött a szanatóriumból. De .annak a lesoványodott arcában két forró fénypont égett: két létre éhes szem, melyben az élet tüze lángolt. Fiatal volt és élni akart, élni akart erősen ... és meggyógy ült. Felnézek a fára. Az arcába. A sugarak beletűznek és... csodálatos: benn, mélyen, fényes levélszemek csillognak. Ezeket még elkerülte a piktor ecsetje. Erőszakos tűz vibrál bennük. — Ez is meggyógyul. A tavasszal. Mert fiatal és élni akar. Nem igazi i beteg — gondolom gyorsan és tovább megyek. A fa utánam néz. Vértélén ajka.szétnyúlik. Hallgatok. Meg mernél csókolni? — kérdezi. — Meg — mondom én és visszamegyek. Az ajka alá állok és megvárom, míg számra ejti száraz, beteg csókját. Nem gy ólunk tőle. Az arcú ni Mindenféle vadbört: txarvasf, őzet, macskát, pézsmát, borsot, nyári rókát, nyisl«t a legmagasabb napi áron megveszek. RADU DEZSŐ tímár Zalaegerszeg, Berzsenyi Dániel-atca 55—57. sz. lanathíd. Aztán beleúszik a szálerdőbe. Soká kísérem szemmel. Aztán én is .átugrom a kis szakadékot. A túlsó part megcsúszik alattam és azt látom csak, hogy egy vékony akác elém áll, pontosan középre. Egy csattan ás, aztán odaestem a tövéhez. Homlokomban benttörött égy tüske. Éget. Szúr. Kipiszkálom ... aztán kinevetem magamat. Lépteim alatt zörög az egyéves avar. Pedig még nedves a tejfehér reggelek mosdatásá- tól. A bokrok már nem kapaszkodnak hajamba ifjú hévvel, csak a vállamat érintik meg néha, mint szelíd jóbarátok. A nyírfák lefelé fordítják fakult, csúcsos leveleiket. A szél, a mindig szilaj if jú, most hanyag lassúsággal vonszolja magát fától-fáig és fáradt simításokat végez a leveleken. Azok már alig rezdülnek. A vén piktor annál lázasabban dolgozik. Belekerül művébe. Ahogy felrecsapja súlyosan bemártott ecsetjét, a színtelen festék az arcomba fröccsen, melytől ijedt szívvel menekülök — fiatalságomhoz.! Kétféle lettem, \mint az októberi erdő. Novak Mária. Megbicsaklott kedvem őszes hajamon Irta: Nemess Ernő. Tüzes dalai régi tavasz estnek Messze mentek, olyan messze estek ... Bohókás, bolond tüzek helyében Csendes nyugalom úszik csak éjben. Pedig a szél most is tűzdalt penget, , Mint mikor a gyenge, gyatra gyermek Táguló tüdővel szívta szavát .. . Csak most a meséje más... Annyira más... I Akkor játszott. . . Mint a délibáb Úgy táncoltatott sok fura csodát, Mik arany várba visznek Hattyúfogaton. ) És hol vannak most? Istenem, hol? Hej! Irgalom! Ne vidd tőlem(a csodát Te megfordult, fonák / Esti szél! Miért? Mond, miért, hogy dalod bár régi és örök Nekem már nem a régi mesét szö\ öd ? Ne mondd meg! Hallgass! Tudom, már... Tudom A régi mese mért lett íny üt t nagyon: Megbicsaklott deres, őszies jhajamoju. Nagykanizsa a fejlődés útján egyformán közömbös. Ö 'változik először: mosolyog egy fonnyadtat — azután én: haragos leszek, oldalba csapom: — Meggyógyulsz, bolond! és ott hagyom. öreg, fáradt csont mellé érek. — Na, ez már igazi — nyugszom meg és lecsukódó szemére pillantok. Háttal nekidőlök a törzsének.. . és énekelek: \valami sohanemhallott dalt az elmúlásról. De szembe piroslik valami. Egy borzas bokor. Odamegyek. Sok-sok apró vadgyümölcs: galagonya. Felejtek mindent, rázom a bokrot, mint egy gyermek, és telerakom a zsebemet. Mert az öcsém megszokja kérdezni mikor hazamegyek: mit hoztál? És olyankor olyan jó azt mondani: nvúlalcsütötte kenyeret, meg még valamit: piros bogyót. Nesze! — És rámnevet, ugrál, örül -r talán nem is a bogyónak, hanem annak, hogy vittem valamit. Kicsit feljebb, késkenven futó bokorsor: kökénysövény. Tele van nagy, hamvaskék szemekkel, mint a leánykor vasárnap délután. A tölgyes felé, jobbra, szelíd völgy húzódik hívogatóan. Lemegyek. Szerény vadrózsaágakon érett, puhapiros csipkebogyók kínálják magukat. Megkóstolom és azokból is szedek. Az avaron állandó kopás. A tölgyfák szakadatlan hullatják egészséges, érett maidíjaikat. Milyen furcsa, milyen kétféle az októberi erdő! Egy fekete madár lebben fölöttem és szétbontott szárnya úgy terül rá a'vakarcsosságra, mint egy gyászfátyol. Ugyanakkor egy őzike fut el mellettem és ugrásában pekinyúlad a vízmosásnak. Szép, karcsú teste úgy feszül ki a völgyecske felett, mint egy lengő pil-
