Zalamegyei Ujság, 1943. október-december (26. évfolyam, 222-296. szám)
1943-12-24 / 291. szám
1943. dcdember 24ZALAMEGYEI ÚJSÁG \ ütwtefi e/nU'fc'" Zsfó£ karácsonyfája Irta: Gyúrt ay fstvád. Kárász Istoíc szelíden, alázattal a szén» telt. víztartóba eresztette kezét. Arcán az éjféli mise áhítata ült. Keresztet vetett. Visz- szanézett, mintha sajnálná, hogy végétért az imádság, az ének. A templomajíóban egyik is, másik is megállt, lámpájukat gyújtogatták. A hó csendesen pelyhedzett, pedig már amúgy is arasznyi vastagságban lepte el a fákat, bokrokat. Hiába, itt a karácsony, itt fez ideje. Úgy szép a karácsony, fia fehér! A hátramaradottakkal Istók is kilépett a templomból. Felgyürte kabátja gallérját. Hej, nem mai gyerek már! Negyvenben jár, haja is déresedik, de azért még szemet vetnek rá a •férjhezmenendő lányok. Négy. ökör, még pedig szilaj, morikál pattogó ostorának hangjára. De Istók nem ügyelt a lányokra. Ha házasságról szóltak előtte, legyintett, de méregbei is jött. Ezen nem csodálkozott senki, tudták, hogy Évikéért imádkozott naponkint és ;az mégis másnak’ lett a felesége. (Ezért ptte Istók az agglegények keserű kenyerét, égert kerülte, a lányokat, ezért nem látott, pern hallott semmit ... , v És most ott csörtetett .a hóban. E1:ő(t;tje pislogó hunpácskák fénye bukdácsolt. Maga meg a botjával tapogatott árkot, göröngyöt. Egyik-másik házból lámpafény szűrődött ki, vagy éppen a karácsonyfa fénylő gyertyái csalogatták a bámulókat a kis ablakok elé. Egyik ház előtt Istók is megállt. Kalapját melyebbre húzta, botjára dőlt. »Sóhajtott. — Évi! Évi! Az ablakok itt sötétek yoltak. (Ajtóra-i ablakra jéghideg meredt. Semmi zaj. alszik a ház, !az asszony, a két gyermek. Nekik szomorú karácsonyuk van, a férj. az atya, életét hagyta az orosz csatamezén. Pár hete., hogy megírták. Könny és bánat nehezedett a kis házra, pedig amúgy is nehéz az élet terhe. Gond, Szegénység volt Évi ps a két gyermek osztályrésze. Dehogyis gondolhattak a karácsonyfára, annak gyertyácskáira. A kenyér, haj, a kenyér, legalább abból jönne elegendő! Meg aztán a ruha, ,a cipő.. . Talán ezek körül járhatott Istók gondolata, mikor megállt a sötét ablakú ház előtt, vagy ki tudja? Tipegett, topogott. Tekintetét körüljárhatta, de mégis inkább az ablak előtt álló havas fenyőfán pihent meg. Jó magas volt, ennek ólomkatonát, aranyos diót utánzóit volna a természet. Istók rávert botjával (az ágakra. — Évi, Évi, de másként is történhetett volna! Azután megint csak nézett és bámult. Az alvég felől hó ropogás, csörtetés hallatszott. Istók ennek irányába lesett, fülelt. Lámpás im- bolygott, mindig közelebb. Istók (áthúzódott a túlsó sorra, lopva yissza-visszatekkitgetett. Megállt s csak úgy magának, inkább befelé mormolta: — Az éjjeliőr.. . Ez is nyughatna,. ki- szent karácsony v an, a békesség órája... Azután tovább lábolt. Most már sie'.ősén, • gyorsan. A szomszédék kutyája felneszelt a lépésekre. Rá vakkan to tt, s még el is kísérte egy darabig. Istók ráfenyegetett botjával: — Elhallgass, csiba, te! A hangról Istókra ismert ,az (éjjeliőr. Megtorpant, harcsabajuszáról csipegette a jégcsa- pot, jókorát’ rántott a subáján. — Hm, hát ez meg mit akar? A gazdag Kárász, csípje meg a kánya! Majd meglássuk... ö is átkerült a túlsó sorra. Istók után lesett. Lámpáját ráállította a hóra. Maga meg rákupakolt, nagyokat szippantott: pipájából, mintha ez is a karácsonyi örömök közé tartoznék. A templom órája éjféliutáni. 2-t ütötte. A falura végleg ráborult a csend, csak a hó hullt tovább mindig nagyobb és nagyobb pely- bekben. 1 lólepkék röpködtek a lámpa körül s szárnyszegetten, olvadtau pottyantak alá. Kis idő múltán a szomszédok Bodrija is visszakerült. Megunta Istók kísérgetését. Leült a lámpával szemközt, azzal feleselgetett. Nemsokára meg old alt fordult, az utcahosszában hegyezte füleit. 'Főbben jöttek. Az egyik ráköszönt az éjjeliőrre: Adjon Isten! Hát, kend, még nem alszik? , — Nem ám, merthogy karácsonykor is vigyázni kel] a falura! Elkésett beilebemesek voltak. Gyejrekek, legények. Valamelyik ott, hátrább, épekbe fogott. Mennyből az angyal... ¥A falu őr azonban rászólt: ( — Nem volt elég? Tőlem ugyan nem kapsz semmit. Meg aztán öltbent, a kis otthonokban álmodnak az emberek. , Hiába beszélt nekik. Szállt az ének, a dal, karácsony köszöntése. Szólt a (pusztáról, jászolról, békességről, dicsőségről. Utóbb már a falu rendtartó őre is velük énekelt. Elfelejtette a hólrullást, a lámpást, a hivatalt. Később már ő biztatta a betlehemeseket; \ — No, niég ezt! ■, Itt-ott kinyíltak az ablakok. Kíváncsiskodó arcok tekintgettek ki ,az éjtszakába. De szép is a szent este, a karácsony éjjel. Valami ott, a túlsó soron jön, megy, tekintget jobbra- balra. Megáll Éviek háza jelölt, ráütöget bot- javai az ablak előtti fenyőfára. Az ágak fel- szisszennek, a tűlevelekről hópamatok hullnak alá. Az éjjeliőr a legközelebb álló betlehemes subáján rant keveset, odasúg neki: — Látod! Az meg ott nem jóban töri a fejét! De ráfizet. Hej, -emlékezetes karácsony lesz ez, én mondom, megemlegeti, akárki fia legyen is. Az éneklők észre sem vették, hogy a !i áccsá bajusz ú öreg otthagyta őket. De még akkor is énekeltek’, mikor ,az a lámpájával az arcába világított valakinek, aki a kerítésre feltornászta magát és a fenyő ágaira rakosgatott egyet-mást. Egyik ágról kis ködinen, a másikról cipőcske lógott alá. Lejjebb aranyos alma, felette ruhácska. A .lámpafényre összerezzent a kerítésen kuporgó piák. — Istók I , , , i — Gergő bácsi,, csend! Legyen itt js karácsony! Legyen öröm ebben a házban is. hi- szén ifimen hiányzik az (édesapa... Itt ügyi a könnyel köszöntik a karácsonyt! — Igen, én volnék, csend, pe hallják «tojj odabent. Pedig jó szív el hoztam mindent! — Istók! — Ne tudják meg! \ agy italán mégis... A betlehem esek is odaszállingóztak ,a kü lönös karácsony fához. Elhallgatott ,az ének bámultak. Tekinthettek szemre-féjre. Az éjjeliőr sűrűn csipegette aiákájmuló havas bajuszát. Megköszöni ite torkát. — Istók! • 1 v , . — Csak még ezt, —• Mi az, no? — Egy levél. — Levél? — Az, onnan tóiról... Ezüstözött papírt vont elő zseb jóból, rá- alcasztóttá a fára. — így ni ! Most már jöhet a reggel, u karácsony. Kend meg, Gergő bátya, ahogy a falut meg tudja őrizni, vigyázzon erre a karácsonyfára is... No, az fsten áldja! — Istók! Megállj csak egy szóra!-— Szívesen, akár kettőre is.-- Miféle levél az ott fenn? , — Hát. izé... hogy is mondjam... Ej, no. majd reggel. Jsiókot a betlehemesek segítették ki zavarából. Folytatták, ahol elhagyták: féltekéitek. Tiszta őrzéssel, igaz szívvel. Még Istók is segített nekik. Az éjjeliőr rákopogott dárdájával az ablakra. — Évi, hallod-e, te! Én volnék, meg az Istók! Gyere csak ki! Én mondom, nem báliad meg!
