Zalamegyei Ujság, 1943. október-december (26. évfolyam, 222-296. szám)
1943-12-11 / 280. szám
's- fi ff ZALAMEGVEÍ ÚJSÁG 1943. december H. MARISKA Minden akadályon A haja fekete, mint a csillagt-ulan éjie.l, szeme sötétféuyű. vibráló. mint riadt inatlan*. Ha |jeszél, szavai egymásba csncip mint szakadékba hulló űzött ví/cseppek. Járása húzódozó félénkséget árul el. líitkán jön he a iáidba. A házuk messze van, az erdők között, mezők szabad pusztaságában. Nem ma jor, nem is tanya, csak valami 3—4 házból álló »pusztaiak/. Ott nevelkedett Mariska. Maláj-barna arca s általában egész lénye magán hordozza az emberektől való ijavolság. a vadon bélyegét. Hideg, kételkedő. Nem láttam még, hogy határtalan bizalommal közeledett volna valakihez. Pedig volt, aki lehajolt hozzá, aki őt is megértette. Megértette a nélkül, . hogy letépte volna élettitkáról a bélyeget, megértette egy üg 'y ű hallgatását, ide g e s ikedő !öl osI eg er z e - tét. Hallottam, amikor simogatta a szavaival: — Hogy van. Mariska? kipihente-e magát, Mariska? — és így tovább. Mél ven szívta magába a szavakat. íci- melegtedett tőlük, de mintha félt volna a többiek tekintetétől, ijedt, fúló válaszokat adott és hagyta, hogy mások felre toljak. Egyszer, mint rejtett zugra az árvíz, rácsaptam kérdéseimmel. Nem tudom már, mi- Jyjen szándék vezetett, csak kérdeztem. Ki» küszködő szavakkal felelt, de lassan mind nyugodtál)]) lett a hangja. Megtudtam, hogy az az aranybeíűs név, ott lenn a hősök szobrán, az ő apja neve. Tehát Mariska hadiárva. Érdeklődésem melegebb lett. Az anyujáról beszéltünk. És akkor lettem én árvíz. Csendes, üdítő folyamként indultam és nem vettem észre a partot. Csak amikor mar Mariska leiken zuhogott a szabadult ártömeg. Szinte nyögött, vonaglott a kérdések alatt, de mire visszavezettem a medrébe a hullámokat — késő volt. Mariska ajkán kiszorult a válasz. Lehajtottam a fejemet és gyorsan másról beszeltem, mintha egyáltalán nem érdekelt volna, amit az előbb hallottam. .... Egyszer megdöbbentő hírrel jött hozzám valaki:-— A B.-nét meggyilkolták. — A szegény tojásszedőt? A Mariska anyját? — Azt. — Ki, hol, miért? — Egy szolgalegény összevagdalta a torkát a horgos mellett, a piros kútnál es elvette a pénzét; néhány pengő volt nála. — Borzasztó... Én magam előtt láttam a szegény, küszködő asszonyt, fáradtan, íosztottan, kosárral a kezében. Emlékszem, a nagy- nénéin, a jószívű Antónia, neki szokta í('berakni a tojást. — Legyen az övé az a néhány fillér kereset — mondta s a szegények közös sorsa volt megpecsételve ebben. .Antónia azóta már rég halott s most meggyilkolták a szegény asszonyt is. Mariska árva lett. Felnőtt árva. A karjára kis fekete szalag került és még szomorúbb lett az arca. Azóta évek teltek el. Az emberek elfeled- j ték a »szenzációt«. (?) Mariska karjáról lekerült a gyiászszalag, de a szíven — azt hiszem — kötve maradt. Feketén, fájdalmasan. Es azóta vasárnaponként; ha hazamegy a leánykörből, nem várja otthon az édesanyja. Engem se. De kísérnek a lányok, s vár falum kitárt karja, amelyben ott v iriaszt Édesanyám ezüstös emléke. De Mariska?... Mariska meg egyedül, elhagyottan, véres emlékek között a vadonban. Amikor a göröngyös dülőúton botorkál, talán könnyles lesz a szeme és ezt. nem látja, nem tudja senki. Most megfogom gondolatban a kezét és elmegyek vele hazáig. Lalán megérzi a lelke és ma nem lesznek veresek az emlékei, hanem fehérek, mint advent hajnalán a csillagfám’. Novait Mária. j ^ (M. kir, 2. honvéd haditudósító század. I Szabó Sándor zls.) Az idei szokatlanul száraz és napos uk- J rajnai (>sz nagyban hozzájárult a csapalmozr du la tok sikeréhez, \tl e mégínkábh támogatta a moesán ideken és az erdőkben, Eehér-Orosz- országban és Ukrajnában szétszórt moszkvai vörös orvlöv észbandákat, amelyeknek el ő- rendű leladatuk volt — ahogyan egv elfogott moszkv ai orv lövész-parancsnok v allomásából kitűnik -— a csapatmo.zdul-.Uuk minden úton- módon v aló zavarása, esetleg megakadólyozára. A magyar csapatok, ahogyan a már: tisztogató hadműveletek .során is, itt is leiemé,m ességükkel, rárr.enŐ,* kemény bátorságukkal akadályt nem ismerő elszántságukkal és sok esetben fegyverük .meíletl két kezük izzasztó és kimerítő munkájával is. minden akadályon át elérték kijelölt céljukat. A végtelen méretekben szetterpeszkedeü Pnpj-et mocsarak derekaim vágott úton az egyik felvidéki iü/érosztályunkkal mentünk. Harmadik napja gyúrtuk már a kilométereket, egy-lmás után, az előre tervibe vett és megbatározott menetcélük szerint. Ma estére be kellett érnünk ú j helyünkre. Kereken ötven kilométer. A nehézterepű földút az erdők között hú- zúdott. A lovak izzadtad cipelték.a karcsú lö- vegeket, (hátrább a vonat kocsijainak kerekei nyikorogtak, megviselte őket a harmad napos kínszenv edésesen rossz földút. Eddig még símán ment az újunk. Egykét felrobbantott hidat kerültünk ki, térdig, meg derékig gázolva a mocsárban, egv kisebb, tapogatózó oi v löv észtámadást vertünk v issza, az yitt est re döntött fákat kerültünk ki, de semmi különös, vagy említésre méltó dolog nem történt. Előttünk egy utászszázad ment, az erdőkben az of<iaÍl).iztoáító járőrök. A hajnali sűrű köd nehezen és lassan szakadt el a tőidtől, mintha húzta volna yvágóhoz a nedves, mocsaras erdőalj, de ahogy átgyúrta magát a nap a ködön, pillanatok alatt felszívta, el fuj la. Az erdő ezen az útszakaszon egészen kinőtt az út mellé és sűrű v olt. az oidalhiztosítój járőrök bizony kemény munkával tudták csak előverekedni magukat az összenőtt bokorágak között, a sokszor derékig süppedő iszapos talajon. így lassabban-ment az oszlop. De szerencsénkre nyugat felől feltűnt az út felett az útellenőrző karcsú góly agép, ma jdnem ráült az úttestre és az utászszázad aknakutató járőre előtt csomagot dobott le. A. csomag iegy kőre erősített jelentés volt, »Kb. 800 méterre aknák. Az erdőben behúzódott orvlöv észcsoport. Vigyázz!« A menetoszlop parancsnoka pillanatok alatt intézkedett. »Megerősített géppuskás osztag indul előre, egy aknaszedő utászrajjal, mögötte megfelelő távolságban az oszlop folytatja útját«. ügy látszik, fd/ orv lövészek észrevették, hogy erősebb oszloppal kerültek szembe. \ iszszahúzódíak. Az utászra] pedig sasszemekkel, g)lovsán akadt rá az aláaknázott útrészre. Óvatosan, lassan állták neki a fiuk. Alföldi gyerekek >:specializálták« magukat az orosz akna- • szedésben. Egy óra alatt megtisztították az utat az akuuzárlól. i ízen négy <EJ>oz aknát szedtek fel. A felrobbantott hidak sora tovább folytatódott. Ez már a tizedik volt. De eddig még könnyen bérüké ki az oszlop. j(t azonban kétoldalt terpeszkedett a mocsár: a gazos, puha, iszapos mocsár. Az utászszázad, meg a tüzérek is nekiálltak: dorong-utaí építettek. Sírtak a fűrészek, koppantak a fejszecsapások. dolgozott mindenki, hiszen a nap már túljutott a dél- lidőn cs estére be kellett érniük új helyükre. A kivágott fatörzseket az iszap hátára rakták, két sorban, egv,más fölé. a széleken le is kö- , lőtték. Mái de! kilométer távolságon kellett kisebb megszakításokkal a dorongéit. De elkészült. Azután indultaid a lövegek, lassan, óvatosan másztak keresztül a íatörzseken, alattuk imbolygóit a mocsár, de a ínéit bírta a terhet. Az oszlop keresztüljutott rajta. A következő kanyarban kidöntött iák állták el az utat, a fák alatt aknák. Ennek is nekiállt az utászszázad és már majdnem végeztek, amikor oldalról meglepetésszerű tüzet kaptak. De csak egv pillanatig, mert az ol- dalbiztosító járőr már tüzelt is. kézigránátok robbantak. A harc nem tartott sokáig. Tizenkét orv löv ész maradt ott az iszapban. így ment tovább az oszlop. De semmi sem jelentett lehetetlent a csapatok előtt és elérték céljaikat. Minden, akadályon át. hajón irta: Márkás Dezső. Eső zuhog s kifaggatja a sötétet, Mely hidegen, súlyosan a vízre feküdt, S oly laposra nyomja a Balaton hátát, Hogy máris beszakadt a hőre löbbheiyütt! A hajó gyomrában jár, forog a motor, Es viszi a hajót neki a sötétnek! Sehol egy fénysugár, körül feketeség, S -fönt is vigasztalan, csillagok sem égnek! Szorongó érzéssel nézzük a kormányost Titkoljuk előtte, hogy szívünk néha fél! S egyszertsak előttünk, sötét messzeségben, A kikötő végén csillan a fény, a .cél! Szerkesztői üzenet Csáktornyái olvasónak üzenjük, hogy Véli ár Márton halálával kapcsolatos, valamint a korábban is szóv átett hírt kanizsai laptársunktól vettük át. így az elírást annak munkatársa követte el. Özv. Horváth Lajosné szül. Hegyi Magdolna, úgy a maga, mint gyermekei és unokája, valamint a kiterjedt rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja, hogy a felejthetetlen férj, szeretett édesapa, após és nagyapa: HORVÁTH LAJOS folyó hó 10 én délelőtt 7al2 órakor, életének 57. évében, hosszú és kínos szenvedés után elhúnyt. A boldogult drága, hült teteme folyó hó 12 én délután 7j4 órakor lesz az új- temetö halottasházából beszentelve és ugyanott örök pihenőre helyezve. A megboldogult lelkiüdvéért az engesztelő szentmiseáldozat a főplébániatemp- lomban lesz a Mindenhatónak bemutatva. Zalaegerszeg, 1943. évi december hó 11. napján. Áld te és béke legyen őrök pihenése feleit!
