Zalamegyei Ujság, 1943. július-szeptember (26. évfolyam, 145-221. szám)
1943-07-10 / 153. szám
1943. júliusi 10. ZALAMEGYEI ÚJSÁG Amíg a három angoranyulból szövőgyár lesz. . . Igaz mese a Keresztury-szövőgyá születéséről Július van. Az ég zápor utáni fényesség ben ragyog s a nap közben úgy ráfeledkezett az emberek hátára, hogy a kabát, meg az ing alatt apró patakocskákban csörgedezik lefelé a víz. A Zala is teleitta magát. A kaszaházi malom gátjánál hatalmas bukfenceket vetnek a sárga iszapos, szeméttel teli hullámok. Csaknem tele van az egész meder A hatalmas ívű vasúidról csak centiméteres emberi árnyék vetődik rá a lomha víztükörre. Két asszony csibéket kerget, az útkaparó meg éppen a Háry-kastély előtt ábelálódik: karszalagját cserélgeti, húzogatja, mint amikor az ember hátára ül a Lalci s nem igen van kedve a komolyabb munkához. Az elhanyagolt udvaron katonai vezényszó harsog, sárga karszalagos munkáshad legényeit oktatják katonai rendre, fegyelemre. A tört ablakok mögül' szövőgépek kattognak s egv-egy árnyékos fa hűvöséből kiváncsi bakaszemek kutatnak a szövőgépek felett játszadozó gömbölyű leánykezek után. Keresztúrv György pénzügyi tanácsos fogad bennüket. A földszinten éppen kenderből szőnyeget és kötényanyagot szőnek, míg az emeleten gyapjúból készül a ruha. A szövőszékből ebben a pillanatban 5 kattog, míg mellettük gömbölyítő-motollák kerekei játszadoznak. Aztán tovább megyünk a raktárba, ahol nyersanyagok és készárúk várnak az utolsó simításokra. A három angoranyul Mintha valami mesemondó szőtte-fonta volna mindazt, amit hallunk a három angóra- nyúlról. — Három angóra nyállal kezdtem — vallja a népszerű Keresztury György' tanácsos úr, aki a hivatalos idő után a munkásokat ellenőrzi, hogy feleségének, aki a vállalat lelke, vezetője és tulajdonosa, segítségére legyen. — A három angóra nyúl rövidesen 50-re szaporodott. Aztán az 1938-ban megkezdett akció kiterjedt nemcsak Zalaegerszegre, hanem az egész vármegyére s hamarosan vagy 5 ezer apró, fehér szőrpamács követelte napi friss kosztját. Ahogy elbeszélgetünk, rpegtudom azt is, hogy abban az időben Magyarországon a nevezetes frázisadót mindössze a Keres ztury- háziipar és egy budapesti cég fizette. Az adó azonban annyira megnyomorította a vállalkozásokat, hogy Keresztury az angóra nyúl tenyésztéssel, illetve az ezzel kapcsolatos szövés-fonással felhagy. Ök felhagytak a munkával, az 5 ezer apró, selyemszőrű kis állat pedig emberi táplálék lett. Pedig ők készítették a 30-as évek végén Magyarországon egyedül az angóraszövetet, amikor Budapesten egy angóra ruhadarabot 40 pengőért árúsítottak, akkor a Kérészülry- házi-szövőde 13 pengőért hozta forgalomba. A szövőgyár Csütörtökön a pénzügyi és jogügyi bizottságtól Kereszturyné szövőde-tulajdonos 500 négyszögöl telket kért a Zalaegerszeg—lövői vasútvonal és a Kaszaházi-út kereszteződése mellett, hogy mechanikai szövőgyárat építhessen. Fel is tesszük nyomban a kérdést. — Milyen alapon óhajtja a Keresztury- cég megvalósítani a szövőgyárat? — A gyár természetesen részvénytársasági alapon, helybeli tőkével, létesül. A szövődé természetesen csupán gépi erővel fog működni és az a célunk, hogy a szövődé mellett hamarosan festőt és készítőt is alkalmazzunk, s ezzel a fonaltól kezdve piacra kerülő árúig mindent magunk végezzünk el. — Milyen anyagokat kíván az új gyár feldolgozni ? — Természetesen — folytatja Keresztury György — elsősorban is ruhaszövetet óhajtunk gyártani, de ha anyagot sikerül beszerezni, egyébb egységes ruhaanyag készítését is vállaljuk. — Mennyi nyersanyagot dolgozik fel a szövődé? — Sajnos, mindössze három mázsa ruhaszövethez szükséges fonalat kapunk egy hónapban az Anyagelosztó Hivataltól. — És mennyi anyagot tudnának fejdolgozni ? — Havonta 15—20 métermázsát. Ebben az esetben a szövődé állandóan üzemben lelhetne. Természetesen aztán a kiutalt 3 mázsa fonal mellett egyébb, kisebb mennyiségű zárolás alá nem tartozó nyersanyagot is dolgozunk fel. — Mennyit keresnek a munkások hetenként ? — A férfi szövőnk, állandó munkával, havonta körülbelül 400 pengőt keres megy míg a női munkaerők, amikor van munkai és egész nap foglalkozhatnak, 9—12 pengőt keresnek meg naponta. A munkások méterenként kapják a fizetést. Megtudom még azt is, hogy hogy itt, Kaszaházán, a Háry -kastély szövőüzemmé hasznosított részében 24 munkás dolgozik. Odahaza, a háznál 3 munkaerő van alkalmazva, míg a város különböző részeiben és leginkább Kaszaházán körülbelül 200-an kötnek a Keresztury háziipar részére. Mire a lap nyilvánosságra kerül, a város már a szükséges telket kilátásba helyezte a Keresztury-cégnek, amelynek hamarosan megindulnak majd az építkezései és a szövőgyár kéményének pjöfékelésével ismét egy csomó ember jut komoly és állandó keresethez. Csak laz első lépés nehéz s így valószínű, ennek a gyárnak a megvalósulása utón új ipartelepek, új üzemek indulnak s talán mégis megvalósul mindannyiónk álma, a forgalmas és a fejlődő megyeszékhely , amely nemcsak megye- székhely, hanem valóban középponti helye is lesz a vármegyének. Bízunk benne, hogy a Keresztury vállalkozás nemcsak a maga sikere, hanem a város fellendülését is szolgáló vállalkozás lesz... így lett a városban az ugyancsak lekicsinyelt Keresztury háziszövőde életképes vállalattá és Zalaegerszeg egyetlen és első gyártele- pévé. .. (sz): Bür^e, Kása, meg a vigéc Vászonnadrágos, csokornyakkendős atyafi kapaszkodik föl a hegyre. Ugyancsak szedi a lábait, hogy még sötétedés előtt elérje a hegyen túli falut. Vagy talán nem is a sötétedési miatt siet. hanem az esőtől tart, amely még alig szemerkél. Mikor a hegytetőre ért, szemére húzta sapkáját, mert az eső mindig kövérebb cseppekben érte az arcát. Tanácstalanul nézett körül. Csakhamar széles mosolyra húzta a száját. Együk pincéből nótaszót hallott. Aktatáskáját a másik hóna alá szorította és bekopogott a vasajtón. Első pillantása az asztalnál ülő két parasztra esett, a másik a meleg kályhára, amelyen egv fazék eresztette magából a gőzt. — Jó estét az uraknak! — mondta az — Fiát csak az uraknak, akkor mán mehet is! — mordult föl az egyik. — Maguknak mondtam én, — szólt ijedten a vászonnadrágos. — Idát, ha csak csúfolni akar, akkor is begyühet, mer’ most jó kedvünkben talál mondta a paraszt és már igazította is a székét, — üllőn le. — Bocsássanak meg az urak, hogy csak úgy betörtem ide, de az eső elől menekültem. Egyébként Boros Kázmér vagyok. Az idősebbik paraszt megpróbált .felállni a székéről. Sikerült. mink mán Ábris, ezé meg Bürge Kos János, osztón sógorom is. — Ida megengedik az urak, akkor én is letelepedem. — Gyűjjön csak, gyűjjön, vigéccel még úgyse mulattunk. Magára is ráfér a bor, mer' ollan vászon színe van a képének, mint a nadrágjának. A fiatalabbik paraszt is bólogatott: — Aszondom én is. Fia maga csikó róna. — Maga még nem boros, de azok vagyunk. Az én nevem Kása huncut garast se, dk nem adnék érte egy girhes. — Bürge úr nagyon kedves ... — A w ót am én teljes életemben, mer’ a szerencsétlennek mindig pártját fogtam. — Kérem ... — Ne kérgyen semmit, mer’ ha én a kódisnak adok, akkor az illen ágrulszakadt vigécet nem engedem el üresen. így ék! — Talán egy kis pohárkával... , — Aztán egyék is. Mit szeret? — Én, kérem, mindent. Kása Ábris a pipa szárral bizalmasan megbökte a vigécet: — Én peid nem szeretek mindent. A levesfélék közül a bort, a hüvelyesek közül a kohászt, a tésztafélék közül meg a húst. — Kása úr nagyon szellemes. . . — Szerelmes ám az ángya kön vöké, nem én!... — Kérem, kérem, nem úgy értettem. Ne haragudjon. — Nem haragszok én semmiféle csavargóra se. János, hozd ide a forralt bort. Maga meg igyék ám! Bürge levette a kályháról a bort, Kása meg sonkát hozott. A vigécnek kezdett melege lenni. Egy nyelet sonka, egy pohár bor, ez volt a sorrend. Hiába szabadkozott, Kása, meg? Bürge nem engedett. Egy nagy sóhajtással megadta magát sorsának. Vizescipőjű lábait a kálydra felé nyújtotta. Bürge ránézett a cinege lábakra és énekelni kezdett: Girbe-görbe pipaszár, pipaszár, pipaszár, öreganyád háta fáj, háta fáj, háta fáj. j Kása fölemelte a bokállás korsót és a vigéc szájához nyomta: — Igyál, vigéc! — De kérem, én nem vagyok vigéc!... — Akkor is igyál! — Kérem, én nem szoktam magamat ke-; retni, de .. . — Akkor meg mégjobbari igyál! — s töltötte bele a bort. A vigéc undorodva nyelt., Szemei vérben forogtak, amikor meglátta, hogy Bürge is visz hozzá egy bokáikéval: — Megharagszok, vigéc, ha tűlem meg visszautasítod! A vigéc rémülten rugdalózott: — De uraim, az ég szerelmére, könyörüljenek! Nekem gyomorsavam van, a bor beteggé tesz! Kása megcsóválta a fejét: — Akkor talán ekkis pálinkát. János hozd . .. A vászonnadrágos kétségbeesve ugrott az ajtónak. Ott egy pillanatra megtorpant: zuhogott az eső. Majd a sapkáját a szemére húzva hatalmas bakugrásokkal eltűnt. Kása Ábris értelmetlenül nézett utána: — Na, ez se bolondul meg többet! Bürge Kos János legyintett, aztán maga elé fogta a bokállás korsót: szar Girbe-görbe pipaszár, pipaszár, pipaKása meg vele együtt fújta. KOCSIS LÁSZLÓ.
