Zalamegyei Ujság, 1943. július-szeptember (26. évfolyam, 145-221. szám)
1943-08-27 / 193. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG J943. augusztus 27f állapította, hogy a finnországi terméskilátások a koratavaszi nagy (esőzések miatt meghiúsultak. Különösen gabonában, burgonyában lés takarmányfélékben mutatkozik nagy hiány. Róma. A volt fasiszta kormány anya- és gyermekvédelmi hivatalának vezetője íomai lakásán agyonlőtte magát. Róma. A Lavoro Italiana című olasz lap Volt vezetőségét feloszlatták, amely még a La- varo Fasiszta nevet viselő lap vezetősége volt. A lap számára új vezetőséget szerveznek. , ' Szófia. Boris bolgár király három nap óta súlyos beteg. Kezelését szakorvosokra bízták1. Londonban a québeci értekezletről érkezett jelentések nagy , csalódást keltettek. Bern. Svájc és Olaszország között a három! fővonalon megindult a telefonösszeköttetés. Fokozott erővel dolgoznak a telefonbeszélgetés helyreállításán is. A gazdákat érdekli s dr. Mórotz Kálmán miniszteri osztálytanácsos feldolgozásában megjelenő mű a mező- gazdaságot és a mezőgazdasággal összefüggő ipart és kereskedelmet érdeklő árakat tartalmaz^ s így a gazdák és a közellátás igazTegínap fél 10 órakor ^a vármegyei szociális gondozónő kíséretében autón érkezett Alsólendvára gróf Teleki Béláné leányával, ahol a napközi otthont látogatták meg. A fiatal grófnő különösen nagy ^érdeklődéssel figyelte a napközi otthon jnunkáját, mivel maga Pölöskén vezet napközi otthont, y A főispánná kíséretében megjelentek A pá t h i József főszolgabíró, dr. Pu s- kás András járási tisztiorvos, Fülöp Mária alsólendvai vöröskeresztes nővér, Lelkes József főjegyző és Dervalics Elemér községi bíró. Minden ünneplés bevárása nélkül, gatását végzők számára könnyű jájékoztatást nyújt az egyes árakra Vonatkozólag, miért/ is ennek 1.80 pengős áron a »liege« könyvkiadónál, Budapest, V., Katona József-utca 23a való megrendelése ajánlatos. besiettek a napközi otthonba a vendégek, ahol már várta őket a kedves gyermeksereg Ma- risztella nővér vezetésével, akik dalokat mutattak be, szinte kifogyhatatlanul. Helyesek, aranyosak voltak a kis csöppségek, akik között sok volt olyan, aki a napközi otthonban tanult meg gyermektársaitól magyarul. Az énekek a szülőkről, édesanyákról, a magyar hazáról szóltak. A főispánná szeretettel [simogatta meg a csöppségeket, gratulált Marisztella nővérinek a szép sikerhez, gz ügyes -yez^téshez,* majd Nagykanizsa felé távozott. Gróf Teleki Béláné főispánná meglátogatta az alsólendvai napközi otthont Járási szociális nap Zalaegerszegen A zalavármegyei Gazdasági Egyesület ezúton is felhívja a vármegye birtokosait, gazdaköreit a földművelésügyi minisztériumnak la termesztés egységesítése és a minőség fokozása érdekében való minőségi vetőmag akciójának igénybevételére. Eredeti nemesített vetőmagot birtoknagyságra való tekintet nélkül azok a gazdák igényelhetnek, akik a M. kir. Növénytermelési Hivatallal (Budapest, IV., Horthy István-körút 2.) a továbbszaporításra szerződést vkötnek. Az igénylést közvetlenül a nevezett hivatalnál kell bejelenteni. Az utántermesztett vetőmagot, igénylő 100 kát. holdon felüli gazdaságok közvetlenül ugyancsak a hivatalnál, a 100 kát, holdon aluliak pedig a vármegyei gazdasági felügyelőségénél jelenthetik be Igénylésüket. Az akció során búzából a Dunántúl nyugati részén hatvani 5612., rozsból lovászpatonai, őszi árpából hatvani, mezőhegyesi és Székács fajtát osztanak ki. Az eredeti nemesített vetőmag kiosztásánál a teljes alapárat, Jehát a jobb minőéi Segre megállapított ártöbbletet is, Valamint [a nemesítői felár felét, 8 pengőt az átvevő; gazda köteles fizetni. Az utántermesztett vetőmagot a gazdák ugyancsak .az alapárért kapják és a szaporítói felárból 4 pengőt kell fizetniök. A szállítás az akció terhére történik. j A minőségi vetőmagakció során kiosztott vetőmag pont-értékével a vetőmaghoz jutott} gazdát megterhelik, tehát beszolgáltatási kötelezettsége a juttatott vetőmag pont-értékének megfelelően növekszik. Ugyancsak felhívja az egyesület a sertéstenyésztő gazdákat, gazdaságokat, hogy a szérum- és virustermelésben zökkenő ne álljon be, az oltóanyagtermelő intézetek sertés szükségletére az igen jutányosán megállapított vételárban megfelelő számú sertést ajánljanak fel. Sertéstenyésztésünk érdekében való ezen felajánlástól — saját érdekünkben is — bizonyára nem zárkóznak el vármegyénk sertéstenyésztő gazdaságai. Felajánlható nem szi- multánozott 50—90 kg. mlyii (hússertés és keresztezett anyag. Zala vármegyében 100 darab man&ahca tenyészkocasüldő kerül kiosztásra, a kisbirtokosok részére éspedig olyképp, hogy községenként legalább 15 süldő . osztható ki. Akik az akcióban részesülnek, kötelesek a kapott süldőt legalább 2 évig tenyésztésre használni. Ezen időn belül levágni csak a vármegyei gazd. felügyelőség engedélyével szabad. A süldők vételárából 30 százalékig terjedő állami kedvezményt engedélyezhetnek. A vételár, 70 százaléka előre befizetendő a várni. gazd. felügyelőséghez. A süldőket 80 százalékos vasúti fuvardíjkedvezménnyel szállítják. A kiosztást december 15-ig befejezik. 'Felvilágosítást az igénylések elbírálására illetékes várni. gazd. felügyelőség és az Állattenyésztő Egyesület ad. —o— »Az új mezőgazdasági árak 1943744.«: c. Ma délelőtt 9 órai kezdettel tartotta járási szociális-nap előadásait a vármegyei Közjóléti Szövetkezet Zalaegerszegen, a vármegyeháza nagytermében. A Hiszekegy elmondása után dr. S zá ra z István szolgabíró, elnök nyitotta meg a közgyűlést, majd dr. Józsa Fábián várhegyei szociális előadó ismertette az országos népes családvédelmi alapról szóló törvényeket. ’ Előadásában rámutatott arra, hogy az eddigi szociális megsegítés, leginkább iaségmunkából, és karitász tevékenységből állott, tehát köz-/ igazgatási jellegű volt és inkább az egyénnek adott munkalehetőséget, mint a családot támogatta. Az Országos Nép- és Családvédelmi Alapról szóló törvény azonban a család önállósítását akarja megvalósítani, ami smár gazdasági jelentőségű. Ezután ismertette dr. Józsa főszolgabíró; az ONCsA törvények részleteit, apai hivatva van arra, hogy a szegény ember szjp-\ ciális helyzetét megjavítsa és gazdaságilag önállóvá tegye, hogy azonban (pzt a \pzociál£sj törvény meg tudja [oldani, anyagiakra van szüksége, ami az állaim illetékek 28 százalékából tevődik össze. Ezután ismertette a főszolgabíró az ONCsA .szervezetét, amelynek gyakorlati végrehajtója az országos szociális felügyelőség ügyvezető igazgatója, középfokon a törvényhatóság első tisztviselője és ajsó- fokon a járási főszolgabíró. Dr. Józsa Fábián főszolgabíró, vármegyei közjóléti előadó nagysikerű előadása (után B o- róczy Márta vármegyei szociális (gondozó az ONCsA feladatairól és céljairól tartott előy adást. , Utána ismét dr. Józsa ismertette a vármegyei szerv, a Közjóléti Szövetkezet gyakorlati működését. \ Második előadásában vázolta azt p sokrétű megoldást, amellyel a rászorultak megsegítésére sietnek. Megjegyzi, hogy a juttatási lehetőségek igen nagyok és különösen a háziipar terén vár meg igen sok lehetőség a falusi lakosságra. Részletesen leírta a juttatások lefolyását, amelyben különösen nagy szerepe van a községi szociális munkaközösségnek, amely a kérvényekben foglalt kérelmeket felülvizsgálja, egyes esetekben saját hatáskörében határoz, és véleményez. Kezdeményezéfi lehetősége is Van a munkaközösségnek, mivel kérelem nélkül is megállapíthatja eg) es családok rászorultságát és javasolhat valamilyen juttatást. Ezután 10 percnyi szünetet tartottak, majd Tószegi Piroska szociáa L gondozónő az »Adatfelvételezés és a gyakorlati gondoskodásról«] tartott előadást. Boróczy Márta a zöldséges kiskertek szervezéséről beszélt, majd dr. Delyj Károly tisztiorvos a »Nyári napközi otthonok! szervezése és a gyermekvédői qm« címen tartott előadást. Kiss Mária járási gondozónő pedigf a háziipar szervezéséről beszélt. Az előadáson szép számmal jelentek meg a községi szociális munkaközösség elnökei €ß a községek jegyzői. , Ezideig hasonló szociális előadássorozat" Nagykanizsán és Nován volt. ;j Hogyan gyártja a tehén a tejet? A tudomány ebben . a kérdésben még} (nem lát tisztán. A tapasztalattal legjobban} megegyező tudományos felfogás szerint a tehén testnedvei, illetőleg vére ,nem alkothatják a tej alapanyagát, mert hiszen a 'tej legj- fontosabb alapanyaga a kaséin és a tejcukor, a testszöveteiben nem található. vViszont vérből sem lehet közvetlenül tej, mert a tej vhamuja1 gazdag kálitartalmú és szegény pátrontartal- mú, a vér hamuja esetében pedig éppen fordított a helyzet. A [legvalószínűbb ffel/tevésí az, hogy a táplálékból nyert és a yér által szállított alkalmas alapanyagok a i^ejmirigyekben titokzatos kémiai folyamatok pítján alakulnak át tejjé. Továbbá smég fel kell tételeznünk azt, hogy a (széteső és felhasznált sejtek újbóli kiegészítéséről bizonyos méregdrága igl- landóan gondoskodik és így megakadályozza a tej kiapadását. A tejmirígy a csatornák finom rendszere, mely csatornák mindig vékonyabbak Jesznek és végül is apró hólyagban végződnek. Az ép- oly-finom felépítésű véredé,ny-rendszer szállítja! az alapanyagot, míg a tejtermelést érzékeny] ideg-réteg szabályozza. Az újabb tejkcpződea legfontosabb indítéka a lehetőleg teli mér-! téfcű kifcjés, továbbá .a jó táplálkoza és a! gondos áp lás. (MN.)