Zalamegyei Ujság, 1943. április-június (26. évfolyam, 73-144. szám)

1943-04-17 / 87. szám

Stockholmi hir szerint német inváziótól tartanak Angliában Tuniszban alkasaredetten «Ilonáinak a tangelycsapatok Egy órás légitámadás London ellen Kétmillió lengyel katolikus tűnt el A Magyar Távirati Iroda jelenti: Stockholmi jelentések szerint Londonban erősen foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy Németország megtámadja az angol szigetet. Feltevéseiket azzal indokolják, hogy Német­ország az utóbbi időben feltűnően tartózkodik a nagyobb légitámadásoktól, ami kétségtelenül (jelentős anyag- és embertakarékosságra vezet. Angliában félnek attól, bogy a németek, még mielőtt maguk valamit elérhetnének, döntő csapást mérnek az angol birodalomra, vagy legalább is olyan súlyosan megsebzik az angol gyülekezési helyek és raktárak elpusztításá­val, hogy ingen el kell halasztani az inváziós (MTI) A keleti hadszíntéren csak a ku- báni hídfőnél folytatott hiábavaló támadást ezovjet katonaság, amit azonban könnyűszer­rel visszavertek a német repülők és a tüzér­ség. Az egész napos támadás alatt két német repülőgép elvesztése mellett halvan bolsevista | vállalkozásokat. Hogy valóban van a brit aggodalom hát­terében valami, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a Todt-szervezet vezérének kijelentése,, amely szerint Németország nem várja meg, míg megtámadják. Az kétségtelen, hogy Né­metország meglehetősen feltűnően kíméli re­pülőit, ami igen nagy üzemanyag tartalék-) gyűjtésre ad alkalmat. Á harcterek eseményei meglehetősen el­lanyhultak, csak Tuniszban folynak súlyosabb' harcok, ami minden bizonnyal egy hamarosan bekövetkező és máris bejelentett német meg­lepetésnek az előkészítését engedi sejtetni. gépet semmisítettek meg. Észak-Tuniszban Medjez El Bab, Djebe^ Selsour és Anizaville vidékén a tengelycsa­patok elkeseredett ellenállást tanúsítanak a2i ellenféllel szemben. Egy római jelentés szerint Szicília ellen! indított brit légitámadás alkalmával töltőtolla­kat és ceruzákat is dobtak le, amelyek a gyer­mekek kezében felrobbantak. London ellen egy ébként, berlini jelentések szerint, egyórás légitámadás volt, amely al~ i kálómmal a német bombázók jó eredményt >; értek el az angol hadifontosságú pontok ellen. Nyugat-Franciaország ellen angol gépek j intéztek légitámadást, de a támadó gépek kö~ ? zül hatot a francia, kettőt pedig belga terület ií felett a vadászok lelőttek. Déli és északi német területek ellen indí­tottak tömegtámadást a brit bombázók, de? közülük igen sokat lelőttek. A gépeket német vadászok és az összpontosított védelmi tűz szétszórta őket. Lapzártakor érkező jelentések szerint teg­nap egész napon át ezrednyi erőkkel támadtak a kubáni vidéken a bolsevista páncélésok ésí lövészek sűrű sorokban a németek arcvonalát, de nem sikerült sehol sem eredményt elérni. A német zlubanóbombázók, a vadászok védelme alatt, indítottak támadást a bolsevista sorok! ellen. 56 repülőgépet lőttek le a kifejlődött légicsatában a németek. A német vonalak fölé érkező bolsevista repülőgépek közül 8 gépet lőttek le. ; Világhírek röviden Genf. Summer Welles helyettes amerikai külügyminiszter a háborús kérdésekkel fog­lalkozott egyik beszédében, amelyben azt taná­csolja, hogy Lengyelország alkudjon meg a' helyzettel és Moszkvával. A csehek már helyre­állították a jó viszonyt. Brüsszel. A belga Nouveau Journal címűi! lap főszerkesztőjét és egyik szerkesztőjét me-í rénylet alkalmával agyonlőtték. London. Az angol király fogadta a Vati­káni angol nagykövetet. Washington. Mormandot, Trockij egykori gyilkosát, a mexikói törvényszék 20 évi fegy-1 házra ítélte. » London. Londonban egyórás légiriadó volt. Paris. Laval kijelentette, hogy megbe­széléseket folytatott a német prefektussal és több franciát megfosztanak állampolgársága-' tói. Budapest. Szász Lajos közellátási minisz­ter nagy beszédet mondott, amelyben ismer­tette a háborús közellátást. A beszédet hétfői számunkban ismertetjük. * Előre a ezovjetorosr. hajnalban Két millió lengyel katolikus tűnt el i Ára 16 finér szállás alkalmával. Ebből négyszázezer bol­sevista elnyomás alatt él, egyrészük pedig ki- I szökdösött az ország területéről. (MTI) Washingtonban ülést tart a lengyel . katolikus bizottság, amely szerint kétmillió lensrvel katolikus veszett el a szoviet mes- s Észak-Tuniszban elkeseredett ellenállás folyik

Next

/
Thumbnails
Contents