Zalamegyei Ujság, 1943. április-június (26. évfolyam, 73-144. szám)
1943-04-14 / 84. szám
1943. április 14. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3. f ctöapi Kirak Magyar hősök Vakmerő személyes bátorságáról és eleven! támadó szelleméről tett tanúságot Dudás László! szakaszvezeíő, egyik honvédszázadunk rádió- járőrének parancsnoka. <• 1942. december 13.-án rádiójárőre élén résztvett a Kolybelka mellett lefolyt roham- szájad vállalkozásában. Ennek során nemcsak a rádióösszeköttetést biztosította a rohamszázad., valamint a zászl óal j par a ncsn o k ságí között, hanem személyesen is résztvett a harc-: ban. A Század sikerült betörése után az ellenséges védőővezetbe települt a rádióval, amikor az egyik néma. s ezért üresnek vélt cllen-i séges földerődből váratlan tüzet kapott. Dudás* szakasz vezető, bár a leghevesebb tűzben ál-i lőtt, habozás nélkül rávetette magát a bolsevista íölderődre és sikerült azt kézigránátjaival] elhallgattatni. Ennék az egyéni vállalkozás! nak végrehajtása közben szovjet kézigránát- |kötegeket talált. Ezeket magához vette s a települt rádiótól elvonható emberei élén maga is támadásba ment át és öt további földerődöt': robbantott fel, a menekülő bolsevisták közüli pedig hármat foglyul ejtett. E fegyvertényével) megakadályozta, hogy az ellenség ottmaradt; részei a rohamszázad hátába támadjanak s így] jelentős mértékben járult hozzá, hogy a vállalkozás teljes sikerrel fejeződjék be. —o— — Iskolalátogatás. Wallner Ernő dr. egyetemi m. tanár, tanügyi főtanácsos, a helybeli kereskedelmi középiskolában foyó hő 13., 14. és 15-én általános tanulmányi felügyelői látogatást tart. — Kormányzói kinevezések és cím adományozások. A kormányzó, a közoktatásügyi miniszter előterjesztésére, Kelemen Krizoszton panonhalmi főapátot 1946. december végéig) az országos közoktatásügyi tanács elnökévé nevezte ki. — Figura György nyug. gazdasági főfelügyelő, zalaegerszegi lakosnak a földművelésügyi miniszter előterjesztésére, az' V. fizetési osztály jellegét adományozta a Kormányzó. — Kirendelés. A belügyminiszter KrausZ Dezső dr. siklósi orvost honvédelmi munkára kötelezte. A kötelezéssel a tótszerdahelyi köz- egészségi körbe a körorvosi teendők ellátásával is megbízta. — Alerdész szakiskolába pályázók a feltételeket megtudhatják személyesen a zalaegerszegi m. kir. erdőfelügyelőségen. — Folyó hó, 18-án, vasárnap zárul 1 lénél, Gusztáv és Margit festőművészek képkiállítása a megyeháza közgyűlési termében. A kiállítás, előreláthatólag, szép erkölcsi és anyagi eredménnyel fog végződni. — Tanügyi hírek. A főigazgató Angyali Béláné Bedő Margit tanítónőt a kisbúcsai áll. népiskolától a zalaegerszegi állami népiskolához, Kiss Endréné Kresselbauer Mária tanítónőt pedig ^ lendvahídvégi állami népiskolától a kisbúcsai állami népiskolához helyezte át. — Péter Pál zalaszabari, König József rezi-i, Horváth Pióza dióskáli rk., dr. Ágoston Józsefnó Horváth Irén semjéahházai állami népiskola j) tanítók állásukról lemondottak. — A kultusz- i miniszter Kádi Imre kiscsehi, Bakos Ernő eger- j aracsai, Horváth Erzsébet petriventei állami = helyettes tanítókat állami rendes tanítókká kG j nevezte, Györki Jenő csömödéri nyug. községi ! iskolai igazgató nyugdíjazását hatálytalanította, i 1943. szeptember 1 -i hatállyal Zebecke köz- ‘ ségben állami népiskola létesítését rendelte el, jj Lahocsinszky Sándor tanügyigazgatás! díjnokot pedig a pécsi főigazgatóságtól a zalaegerszegi j tan felügyelőséghez helyezte át. Bégen bevált, lódcnkabátok, esőköpenyek^ : aől tavaszikabátok és ruhák nagy választéki j ban Tóth Gyula divatházában. — Vásári forgalom. A tegnap megtartott országos állatvásárra felhajtottak összesen 706 szarvasmarhát, 370 lovat, amiből gazdát cserélt 472 szarvasmarha és 115 ló. A vásár forgalma, valószínűleg a nagy munkaidő következtében, csekély érdeklődés mellett folyt, le. Pokrócpótló kender- és ftentakarók erő« Minőségben 28—36 pengő darabja a Scküti Áruházban. — Nem tudott elszámolni a cukor jegyek-, kel, megvonták az engedélyét, özv. Bermanecx Antalné perlaki kereskedő az ellenőrzések során nem tudott 83 kg. cukorral elszámolni. A perlaki főszolgabíró ezért most megvonta Bermanecznétől a közszükségleti cikkek áru sítási engedélyét. — Rendőri felügyelet alá helyzés. A nagykanizsai forgalmi adóhivatal, mint megírtuk, több drávai malmot, köztük négy perlaki vízimalmot is, lezárt szabálytalan kiőrlések miatt. Ezekkel a visszaélésekkel kapcsolatosan megállapítást nyert, hogy a malomtulajdonosok elősegítették a csempészést is. A perlaki főszolgabíró Dolenecz Vince, Kuhár Bálintné. Kuhár Ferenc és Szinkovics Antal malom- tulajdonosokat most rendőri felügyelet alá helyezte. — A pótanyagok diadala. Megérkezett a Sehütz Áruházba az első küldemény bútorszövet, amely sodrott hártyapapírból és kenderből van öaszef enva. Olcsó, csinos és tartás. Matracokra és díványhuzatra alkalmas. Métere caak 6.63 pengő. cffiáóic~műscr CSÜTÖRTÖK, április 15. 10.15: Székesfővárosi Tüzoltózcnekar. 11.15: Szórakoztató zene. 11.40: Felolvasás. 12.10: Hangi emeezk. 13.30: Honvédeink üzennek. 14: Szalonzene. 15: Melles Béla zenekar. 16: Közművelődési előadássorozat. 17: »Április, te évek éke ...« 17.40: A földművelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 18.10: Tánczene. 18.30: Rádió a rádióról. 18.40: Zongorahangver9eny. 19: Wagner-est. 21: Felolvasás. 21.25: Magy ar nóták. 22.10: Tánczenc. 23: Szórakoztató zene. jOevente és Sport Már Alsólendwára gondolnak m ZLE labdarugói A vasárnapi nagyarányú győzelem után nem állt meg a munka a zalaegerszegi leventék labdarúgó csapatában, mert kedden délután már komoly edzés, vezette be a vasárnapi nagy mérkőzést. Ez a mérkőzés a másod- osztály tavaszi évadának legnagyobb küzdelmet ígérő összecsapás lesz. A bajnok jelölteié találkozója elé nagy érdeklődéssel tekint a) ZLE szurkolótábora, az eddigi eredményes éss szép mérkőzések után. Mint értesültünk, Alsó- lendván is nagy érdeklődés előzi meg a két csapat találkozóját. Az alsólendvai Move jelenleg jó formában van és vasárnap nagy küzdelemben, de sportszerű és élvezetes játékkal győzte le a körmendi leventék csapatát. Siltár és Vidák II. kitűnő játéka biztosította az alsólendvai csapatot, hogy a bajnokságra, törő körmendiektől két értékes és a bajnokság* kimenetelére nagy jelentőségű pontot elraboltak. Ez a két pont a lendvai labdarúgókat a második helyre juttatta. A vasárnapi összecsapás nagy tét mindkét csapat számára. Ezért előzi meg olyan nagy érdeklődés a két megyei csapat összecsapását, mert a lelkes leventék hárompontos előnye nem eléggé biztosíték a három, nehéz, a ideki mérkőzésre. Legjobb tudásukat, levente-lelkesedésüket é* a vasárnap mutatott szép és eredményes játékukat kell a ZLE játékosoknak a lendvai pályán is bemutatniok, hogy az eredménv olyan legyen, mint amilyent a zalaegerszegi közönség a ZLE játékosaitól elvár. H Move Szombathelyen küzd a bajnoki pocitokért A Move ZSE vasárnapi győzelme, a szépszámú közönség és a sportszerű játék, minden sportembert örömmel töltött el. A sorozatos vereségek után váratlanul nagyszámú nézősereg vonult fel a Move ZSE vasárnapi mérkőzésére. Mintegy 700 néző övezte a Hor- thy-téri sporttelepet, amikor a csapatok meg jelentek a pályán. A közönség, aki a kedvenc csapatát akkor sem hagyja cserben, amikor néhány balszerencsés küzdelem után már mindenki elkönyveli a csapat bukását és már olyan gondolatokkal kezd foglalkozni »hogy ezek úgyis kiesnek« az elsőosztályból. Ez a közönség sorakozott a csapat mögé. hogy végre a buzdításnak meg legyen az eredménye is és a csapat győzelmesen hagyja el a zöld,- gyepet. A Move játékosok megmutatták cs vasárnap Szombathelyen is megmutatják, hogy Budapestet megelőzve! Premier csütörtökön az Edisonban! Az idei szezon legaranyosabb magyar filmje! Tündérmese boldog bé iőkröl, amelyről ma el sem tudjuk hinni, ogy ilyen is volt valaha. Főszereplők: üsilass; Vas-■ 5Éí»kS©, Pelsőcst Mély f3er«g Pm9 Ajtay, f 'es»