Zalamegyei Ujság, 1943. április-június (26. évfolyam, 73-144. szám)

1943-04-14 / 84. szám

Felelős szerkesztő: SZAKÁL FERENC szain Rommel Észak-Tiani$#han egyesült Armin @fgf ©süli Ármin láibornok seregével és védekezésiül kiépíti a megkezdett állásokat Minisztertanácsot tartott a magyar kormány — 1000 németet telepítenek haza ismét Bulgáriából — Brazília csapatai Nyugat-Afrikába indulnak Az új Európában minden állam megtartja egyediségét - írja a Messagero című olasz lap — Magyar kitüntetést kaptak a horvát miniszterek — Fél­millió tonna hajót vesztett Svédország - London szövetség-közi tanácsot akar A Magyar Távirati Iroda jelenti: Hőmmel seregeivel elérte Armin tábornok ««regeit égi, a jelentések szériáit, folytatja annak megkezdett állás kiépítését. Német rész­ről ezzel kapcsolatosan úgy vélekednek, hogy a döntés hamarosan megtörténik Afrikában. Egyébként Tuniszban a menetelő tengely- csapatok' és a 8. brit hadsereg között nagy karcok fejlődtek ki. A brit kötelékek ezek «órán szétváltak és így a német utóvédeknek könnyű dolguk akadt a támadókkal szemben. A német és olasz kötelékek ezeknek a har­coknak során 63 brit páncélost semmisítettek meg. A tengely repülői folytatták tevékeny­ségüket az angolszász és francia gyülekezési helyek és csapatösszevonások utánpótlási vo­nalak ellen és igen nagy veszteségeket okoz­tak az ellenfélnek. Magas magyar* kitüntetést kaptak a horvát miniaztenak (MTI) Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó Horvátország kétéves fennállása alkalmával, a zágrábi nagykövet útján, két miniszternek és két tábornoknak a Magyar ^Érdemrendet adományozta. Egy olasz lap feltűnő megállapítása az új Eurépárél (MTI) A Messagero című olasz lap érdekes oákket közöl a Hitler—Mussolini találkozóval kapcsolatosan és azt írja, hogy az új Európa «Sak úgy épülhet fel, ha minden állam abban megtartja egyediségét és hű marad történelmi múltjához. Az olasz lap érdekes megállapítása, te­kintettel arra, hogy az igen közel áll hivatalos1 olasz körökhöz, figyelemre méltó és azt jelenté, hogy a tengelyhatalmak nem kívánják az ál­lamok egyediségét az új és igazságos, békés elrendezesse! kapcsolatosan korlátozni. Nem sikerültök a brit-indiai támadások Japán ellen ft (MTI) Londonban szövetségi tanács ösz- hívását és állandó együtt-tartását kíván- amiben azonban nem venne részt Csung- -Kína. Az angol hivatalos körök egyébként most már hivatalosan is bevallják, hogy a brit csa­patok indiai támadása a japán állások elleti semmi eredménnyel sem járt, mert a japánok jóval erősebb állásokat foglaltak el s így nem is sikerült Akiabot elfoglalni. Az utolaá ezer námetet is elszállították Bulgáriábál (MTI) Megírtuk már többször, hogy a erémet hatóságok a külföldön élő németeket Hazaszállítják az anyaországi területekre. Ez m folyamat legutóbb Bulgária területen élő, jdéwaetek hazaszállításával volt kapcsolatos, amelynek során most vitték haza az utolsó csoport bulgáriai 1000 németet. Úgy tudjuk, hogy a németek elszállítása mindazokból az államokból folytatódni fog, amelyekben a németek a német népietsoport­SfBA m hoz tartozónak tartják ínagukat és ebbeli szán­dékukat kinyilvánították. Világhírek röviden Stockholm. A svéd kimutatások szerint a háború kezdete óta a svéd haditengerészetnek! 1134 ember és fél millió tonna hajótér vesz-* tesége van. Budapest. Antal István dr. propaganda miniszter a faluszövetség nagytermében nagy­szabású beszédet mondott. Altkara. Izmet Inonü török államelnök Isztambulból Ankarába érkezett. Berlin. Szmolenszk viel ékén eddig négy; tömegsírt találtak, amelyben eddig minteg}’; 10 ezer lengyel tisztet fedeztek fel. A németi hatóságok azt hiszik, hogy még újabb tömeg­sírok kerübiek napvilágra. A halottak szá­mát nem lehet felbecsülni. Bóina. Vatikáni körökben számítanak arra, hogy XII. Piusz pápa nagyszabású olasz be­szédet mond húsvétkor. Megjegyzik azonban, hogy az is lehet, hogy csak misét és rövid prédikációt fog mondani. Berlin. A német tengeralattjáró vad ászok két ellenséges búvámaszádot semmisítettek meg. A búvárnaszádok ismét 138 ezer tonna hajóteret süllyesztettek el az elmúlt napold harcaiban. A keleti hadszíntéren csak a mö­göttes területek bombázása van folyamatban. A pápai nuncitts Szombat­helyen é Angelo Rótta c. ériek, pápái nurA'íus, ám rövid látogatást tett a sárvári lengyel fogoly­táborban, ahonnan gépkocsiján Szombathelyre megy' és Grősz József szombathelyi megyés- püspök vendége lesz. Szombathely nagy lelkesedéssel készül a magas vendég fogadtatására. Minisztertanácsot tartott a magyar kormány (MTI) A magyar kormány, Kállay Mikló«s miniszterelnök elnöklete mellett minisztert«-1 | nacsot tartott, amely az aktuális kormányzatit ügyeket tárgyalta.

Next

/
Thumbnails
Contents