Zalamegyei Ujság, 1943. április-június (26. évfolyam, 73-144. szám)
1943-04-05 / 76. szám
ZALAMBGYEI ÚJSÁG Először megy át a mozdony a helyreállított hídon. Jeckel József postafőnök nagyhatású beszéde az A. G. ötödik gyűlésén ,Az A. gyűlésiek sórán vasárnap délután az ötödik előadás megrendezésére került sor. A gyűlést a kereskedelmi iskola énekkara által e őadott Hiszekegy vezette be, majd Mécs László egyik költeményét szavalta el id. Török István kitűnő betanulásban. Utána decket József postafőnök gondola tokban gazdag, magasnívéjú előadása következett. \z előadó beszéde elején rámutatott; arra, hogy a katolikus ténykedés, amely egyházi vezetés alatt áll, évenként egy-egy tétoíi tanítását tűzi ki feladatul. Az 1943. esztendő a gyermekmentés és esaládmentés nagy gondolatának terjesztését tette kötelezővé. Beszéde1 során részletesen ismertette az előadó, milyen eredményre vezetett; a polgári házasság bevezetése és hogy Trianon után milyen család - védelmi intézkedéseket hoztak hazán kivan. Az ország kato ikosaxnik az a vágya — mondotta —. hogy a polgári házassági törvényt he'yezzék ha.ályo« kívül, mert akkor a keresztény családokat és gyermekeket újból paizs gyanánt védi &t keresztény házasság szentségi* és akkor bátran mondhatjuk, hiszek Magyar4)rszág feltámadásában! \z Egyház elfogulatlanul nyílváenít véLeményt a házassági kérdésekben és az Egyház az, aki a durva vadállati ösztönök útjaim csőrié.ő era - bőrnek fülébe harsogja, bogy a Teremtő \ házasságot szentségnek és nem bűnös együttélésnek alkotta. Ezzel szemben a házasságot érdekterületnek tekintették a nagyurak, tehát az, államnak a házasság szentségébe nincs sokj beleszólása. A továbbiak során Jeckel Józsefi kitért arra, hogy m!i a terve az Istennek a háziassággal? Bibliai példákkal viszonyította aj zíassággal? Bibliai példákkal bizonyította a majd ránnviuioti az ünnepélyes esküre és megállapította, hogy a szentségi házasságnak egyik egyik kimagasló mozzanata a hőség. Beszédében :• .r z i vii adatokkal bizonyította, hogy, a házasság ígérete a gyermek és, hogy a szom - szédos ,r t ic milyen szaporulatot mu*.a'nak ki évenként, Könnyen lehetünk a szomszédosnépek fölösleges oéptömegeinek elhelyező területe és az, •■uik: rajtunk múlik, ha mi leszünk az, okai an:: hogy a Kárpátok övezte szép magyar földön nem a magyar lesz 20 mii i *. Beszéde bed (evő résében a házasság ismertetői jeleiről beszélt, majd a válásokkal kapcsod latosan hangsúlyozta, hogy amit Isten egybekötött, azt ember ne válassza el. A -nagy tetszéssel fogadott, szép felépítésű Iveszód után újabb szavalat következett és az A. C. ötödik gyűlését a Pápai Himnusz zárta be. Ä r*f alitiríf wi hírek A zalaegerszegi anyakönyvi hivatalban az elmúlt hét folyamán a következő bejegyzések i történtek: j Szülei égek: Németh Lajos hentesmester és Balaskó Mária halvaszületett fia, Simon István Maori-munkás 6s Simon Anna Évái leánya rk., Palkovice István és Takács Irén István fia rk. (ördöghenye), Bakonyi Erzsébet Mária leánya rk. (Söjtör), Kamin Lajos földműves és Vasas Mária Mária leánya rk., Gulá3 István kereskedő és Farancsics Mária Mária1 leánya rk., Körösi Ferenc kereskedősegéd és, Csutora Anna Ferenc fia rk., Hermann István várni, irodakezelő és Hevesi Lujza Imre fia rk., Balogh István dr. fakitermelő és Neu- j mayer Irén Magdolna leánya rk., Szilver József kórházi gépész és Sárd.i Jolán Jóján leánya rk., Dinda János bányamérnök és Schwendíner Gizella János fia rk. (Nagykanizsa), Salamon József vármegyei út kaparó éa Karai Rozália | József fia rk., Szekeres Anna napszámosnői Mária leánya rk. (Salomvág), Markó János kocsis és Simon Mária István fia rk., Guttmann István rk. ás Kürschner Piroska ízt. Julija! I leánya izr., Gáspár László szobafestősegéd és Szornmcr Marcello Mária leánya rk. Halálozások: Sipos® József ácsmester 49 í éves rk., Palkovics István 1 napos ((ördögbe- j nye), Simon Irma tanuló 10 éves rk. (Ke- mendollár), Döklen Miklós 10 éves tanuló rk. (Bak), dr. Pintér Gábor gyérmekszakorvos 33 éves rk., özv. Nagy Imréné Tóth Erzsébet 66 éves rk., Jaklics Sándor villanyszerelő 41 éves rk. (Tapolca), Szekeres Mária két napos rk. ; (Salomvá), Véber Ferenc 78 éves szabó izr. IfázasKÚgkötcs nem történt. Befejeződött a légoltalmi tanfolyam. Hírt adtunk arról, hogy Zalaegerszegen; március Ijó 29-én a városunkban lévő különleges légoltalmat igénylő, úgynevezett H. légoltalmi csoportba sorolt építmények (hatóságok. hivatalok stb.) pátanesnoki szervezetének kiépítésére tanfolyam indult meg. A tanfolyamon a légoltalmi vezetők záróvizsgája csütörtökön este. a légoltalmi parancsnokok és helyettesek záróvizsgája pedig szombaton este folyt le a legteljesebb siker jegyében. A hallgatók kitűnően megfeleltek az előadott bőséges tananyagnak. Az oktatást a Légoltalmi Liga hfelyi csoportjának két tisztségviselője, Mihálovich Géz#; ügyv. alelnök — aki egyben a tanfolyam vezetője volt — és Bemátzky Rezső titkár, beosztott oktató végezték nagy lelki ismeret esség gél és szaktudással. A vizsgák után 18 légoltalmi vezető és 36 légoltalmi parancsnok, illetve paraesnokheIvettes nyert bizonyítványt. Az Actio Catholics filmkritikája »Csalódás« Könnyű hatásokra törekvő, tie néhány léha kiszóláson túl erkölcsileg közöm-' bős film. »Szudáni szerelem« Igen érdekes expedícióé film. mely egyszerű történet keretében mutatja be remek természeti felvételeit s <*gy jszudáni törzs életét. »Fruska« Kacagtatóan érdekes film, sok {rajtánsággal, de minden bántó részlet nélkül, »Tigrisek ura« Erkölcsileg kifogástalan fjjm, a cirkusz világának nagyszabású beutn* tatásával. »Finn vér« Egyszerű szerelmi történet,, a finn nép vallásos érzésének nemes megnyilatkozásaival. »Opiumkeringo* Alapjaiban léha és perzselő érzékiségre felépített magyar film. I »A nagy per« Az amerikai erkölcstelen» (életfelfogás szatírája, erkölcsileg közömbös, 'sziándékkal. 1943. április 57 f köszönetnyilvánítás. Az teteíii GondvVilés úgy’ rendelkezett, hogy drága jó Gáborkánkat; fiatalon, munkái® életének teljében, Magához emelje. Elévülése feletti fájdalmunk ób szomorúságunk kimondhatatlan. Vigaszunk csak az lehelj hogy tiszta, nemes életéért égi-jutatomban részesül. Enyhíti bánatunkat az az Általános részvét, amely irányában megnyilvánult. Drága halottunk pedig, ha égi otthonából végignézte azt a sok-sok, általa gyógykezelt drága kisgyermeket, akik könnyező édesanyjukkal, virágcsokorral kezükben, koporsóját körül ál'iák, boldog lehetett, hogy nem hiába szórta reájuk! hivatását, a gyermekekért lángoló szíve egész szeretetét. Mindazoknak, akik forrón szeretett Gáborkánk temetéséi» megjelentek, ezúton mondunk köszönetét. PINTÉR CSALÁD. Régen bevált, lódcnkahátok, esőköpenyek* női tavaszikabátok és ruliák nagy választék-» ban Tóth Gyula divatházában.