Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)

1943-01-15 / 11. szám

i. ZÁLAMBGYEI ÚJSÁG 1943. ja miár 15. összeomlott a brit támadás Rommel ellenállásán (Stefan’). Amszterdamból érkező jelentések szerint Tuniszban ezrednyi páncélos erők támad­ták meg a ieagfclycsapatok egyik szárnyát. Rövid Stare után 1.5 páncélost és 800. halottat vesztettek * britek. Másik két támadási hullámot visszave­tettek, amelynek . során az Atlasz-hegységben nem kevesebb, mint 52 páncélos maradt a csatatéren. A nemei és olasz repülők tovább bombázták a gyülekezőbe íveket és utánpótlási vonalakat, sok tehergépkocsit pusztítottak el mély támadással • is. Egy életen át... körülbelül egy éve annak, «miikor egv estén, mint azt már oly sokszor máskor is megteltein, feí- mentem a Katolikus Legény egylet be. Ahogy be­nyitok, egy bgdvesarcú bácsik« mosolyogva fciír Sfzönt rám. Mellet le áll egy ifjú, akit be is ima tat, n fia. llövkfde! később érkezik föl Elnök urunk, lámáidéi a bácsika és kedves szavakkal kéri, hogy fiái vegyék fe! az egyesület tagjai sorába. Oly megkapó vall ez a jelenet. Egy édes­apa, aki elkíséri fiát oda. ahová ifjú korában1 9 is szívesen feljárt. Mini mondotta, szeretné, ha a fiának is olyan második otthona lehelne w az egyesület, mini őneki volt. Ez nem volt üres állítás. Ennek bízonyüé- hául szelgált az ő egész élete. Kivitte magával Polping Adolf szellemét «z életbe, megvalósí­totta műhelyében. Mindenki úgy ismeri«, mint derék, vallásos, becsületes, megbízható iparos- ■aeslerl. Ili, az egyesületi közösségben acélosodon azzá. amivé lett. ő megértette azt, amit Koiping hirdetett és az egyesületben azóta is hirdetnek, hogy a műn kásái júnak Krisztus nyomdokain kell Járnia. 6 tudott imádkozni és dolgozni. Azt akarta, Éogy a fia is ebben a légkörben, az egyesületi fcozösségben talál)« meg második ollhonál. Ezl a szellemet tegye magáévá.. * Istenem, mennyivel boldogabb volna az ipa- raslársadalom. ha ennek az édesapának követői akadnának. Fiaikat oda kísérnék, ahol n szóra,- bozás mellett is felszáll az ima a munkás ajkakról, m szociális igazságot hirdető Krisztus felé. Most. m|nl pártoló tagját kísérle el utolsói Aljára a Katolikus Legényegylet. Ott állt a sín­nál is mellette és elnökének ajkáról szállt el azt tora: Requiescaf ia pace. Leeresztik a koporsói, ráhull az édesanya föld1 és ipí elbúcsúzunk a kedves bácsitól: Simon Kasztétól. Napsugár Leánykor vezetője. Bunda, boa akkor jó, ha Liky szűcstől való Bundák mérték után, mikádók bélelése és pallérozása legolcsóbban ifj.LakyBánűor szucsmesternál készülnek ZALAEGERSZEG Bethlen Gábor-u. 5. sz. VERSENYTÁRGYALÁSI II1RDETMÉNY­Alulírotl hivatal a Zalaújvár községben levő «oll Festetich kastély iskola céljára való átaliaj- kítási munkáinak biztosításóra folyó évi február hó :3-án versenytárgyalási fart. Bővebb fclvitúgo- «ílás az alulírott hivatalnál nyerhető. Zalaegerszeg, 19-13. évi január hó 4-én. ÁHamépílészeti Hivatal. Zalaegerszeg. A hií- vaial főnöke: h. Nagy János sk- kir* műszaki gunácsos. ! > A kiadmány Inteléül: Kovács Mihály műj- szaki gyakornok. A zalaegerszegi törvényszék elnöki irodája mu készült el az elmúlt év munkastaliszt.ikájáh val. A törvényszék egv évi munkája számadatok­ban kifejezve a következő: A zalaegerszegi kir. törvényszékhez az el­múlt év folyamán 817 elsőfokú bűnügyi feljelentés érkezett (420). Az emelkedés tehát a mull évihez képest: 397 ügy. A járásbíróságok ló! érkezett fel- JebbviteU bűnügyek száma 205 218j. A csöké kenés az elözőévi,vel szemben 13. A fiatalkorú vádlottak 438 esel ben foglalkoztatták bűnügyekkel a 1 örvényszéket, míg tavaly csak 389 volt., az emelkedés tehát 19. Jövedéki kihágást 225 esetijein tárgyalt a törvényszék az előző évi 184 esettel- szemben, a csökkenés tehát 259. Az árdrágító, visszaélések száma igen nagy, 315 voll. A törvényszék irodaigazgatójának jelentése szerint az árdrágítás! bűnesetek száma nagy« Hl mértékben, emelkedett, ez az ui.tákedés megközelíti az 50 százalékot. 1912. év folyamán a zalaegerszegi kir. törvény­székhez 197 polgári pert adtak be (187,, az apadás­ul A másodfokú polgári peres ügyek száma 341 volt (351), az apadás tehát 3. Nagy volt a forgalom a peren kívüli ügyekben. Csőd és kényszeregyeze ségi ügyek nem fordullak elő a zalaegersaegp; kir. törvényszék területén, hasonlóan, fegyelhaü* ügyek sem. Slatáriális bűnügyet egy esetben tárgyalt * törvényszék, de ezt is a rendes bírósághoz utalta át az ötöstanács. A bűnügyek száma nagymértékben emel kér dell, a polgári peres ügyek száma pedig meg­közelíti az elmúlt évek mértékét. ((Zárójelben, a múlt évi adatok. * 4 Folynak a mezőgazdasági kiállítás előkészületei Hírt adtunk már arról, hogy az OMGE ki­állítás rendezőbizottsága elhatározta, bogy az or­szágos mezőgazdasági kiállítást és lenyészállaf- vásárt a rendkívüli viszonyok ellenére ezévben is megrendezi éspedig a szokásos időpontban: már­cius 27— április 1. napjain. A kiállítás sikeres megrendezéséhez fontos érdekek fűződnek éppen a háborús termelés irányítása, a minőségi és mennyiségi fejlesztés terén érvényesülő liatása; miatt. A vásárlási forgalom szempontjából is ked­vezőek az előjelek. A vezető tenyészetek és te­nyésztők értékes anyaggal készülnek a kiállításra, a vásárlási kevd növekedése folytán pedig ked­vező keresletre is tehet számítani. A tejayész}- állatok csoportjában már január tO-én le is járt a jelentkezési határidő. Mivel.ez. évtől kezdődőieg a kiállításon résztvevő tenyésztők állataikat nem közvetlenül a rendezőbizottságnál, hanem a terü­letileg illetékes állattenyésztő egyesületek útján jelentik be, így számszerű adatok még nem ál­nak a rendezőbizottság rendelkezésére, a tájé­koztató jelentések szerint azonban az összes áltat-, soportokba olyan nagyszámú bejelentés érkezett, hogy ez a rendelkezésre álló összes férőhelyeken megtölti és a múlt évihez hasonló, csúcsered­ményhez hasonló felhajtást fog biztosítani. A többi csoportokban a bejelentés határideje! február 15-én jár le. A rendezőbizotlság ez év­ben is igyekszik a kiállítás alkalmából a szók A* sós utazási és egyél) kedvezményeket biztosítani és az illetékes tényezők meleg érdeklődése arr* a reményre jogosít, hogy e kedvezményeket en­gedélyezni fogják. A rendezőbizotlság egyébként már az őse kezdete óta teljes felkészültséggel dolgozik és kész­séggel ad felvilágosítást bármilyen irányú érdek­lődésre (Budapest, IX., Köztelek-utca 8. sz., tele­fon 18-79-52). Halló itt rádióhallgató... I. Mielőtt e sorokat papírra vetem, nagyon, sokat gondolkoztam azon; szabad-e a rádió kér­déseivel foglalkozni ma, amikor minden erőnket honvédelem szolgálatába kell állítanunk? . Szabad-e a rádióról írni ma, amikor csak olyan gondolatokat szabad írásira foglalni, amely­ből fegyvert lehel kovácsolni, vagy kenyeret lel­hetne előállítani? Nem fontosabb-e ma egy sort írni a löbbtérmelésről, mint a rádióról egy egész cikkel? Most, amikor a végtelen orosz hómezőkön, csontigható hidegben őrt állnak bátor, önfel­áldozó honvédeink, most, amikor a belső fronton kétszeres erővel folyik a- munka és egymásután, nyílnak meg a népfőiskolák _és gazdasági szak- tanfolyamok, lhogy a gazdák a belső front eme óriási hadserege úgy erkölcsileg, mint gazda­ságilag a legjobb kiképzésben részesüljön,» hogy a termelés terén csúcsteljesítményt érjenek el —' engem kínoz a gondolat: szabad-e, beszólni a rádióról? Bármennyire magaménak érzem is a rádiót, bármennyire hozzátartozik is életembe/, ma mégis csak háborúban élünk, s én tudom, hogy ma csak azzal kellene foglalkozni, ami hozzájárul f egy verein k gy ő z el í n éhez. Ma a Legfontosabb s egyben a legértékesebb ladt úr,intézményeink, a leventeintézmény mellett a népfőiskolák és a gazdasági iskolák, illetőleg szaktanfolyamok, A levenleintézmény hazafias szel­lemre és fegyelemre,-a népfőiskolák pedig (amely ma még inkább vallásos intézmény, rk., prof. népfőiskolák) vallásosságra és tiszta erkölcsi életre, a gazdasági szakta nfolyamok pedig okszerű gazdál­kodásra, munkára nevelik az ifjúságot. Kzekután nézzük meg: mire képes a rádió? Ila a kérdést kicsit jobban megvilágítjuk, arra a megállapításra jutunk, hogy a rádió mind a InuE mat egyesíteni tudja magában. A rádió tud ne­velni hazafias szellemben, vallásos, erkölcsös életre és tud nyújtani olyan tudást, szakképzettségei, amiből, ha kell,, fegyvert is lehet kovácsolni, <ka ha kell, be lehet váltani kenyérre is. Vagyis olyas­valamit tud nyújtani, arai színién hozzájárul vereink győzelméhez. Ha pedig ez így van, akkor a rádió kérdé­seivel nemcsak szabad, de kell is foglalkoznál Tehát határozottan s éjjel csökkentett világít ás mellett tollal fogtam a kezembe, hogy megírjam ezt az értekezést a rádióról. Rádiós tanfolyamok rendszeresítése Már nagyon sok vita volt azon, hogy miivé« is legyen a rádió műsora? Szórakoztató, vaj^ tanító? Mert míg az egyik hallgató szórakozaü akart, addig a másik tanulni. A vitát talán azzal lehelne lezárni: A rádió úgy- szórakoztasson, hogty tanítson 'is, s úgy tanítson, hogy szórakoztasson, is. De bármennyire helytálló is ez a megái lapítasz mégis külön kell választani ezt a kettőt, vagyis ni rádió külön műsorban szórakoztasson és ugyan­csak külön műsorban tanítson a fentiek szerint. Ezt pedig csak párhuzamos műsoradással lehet legjobban megvalósítani. (Folytatjuk) 1 FELHÍVÁS! Borszükségletet legelőnyösebben besze m«j- heti Bödey Gyula b őrnagy kereskedőn^ Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-utca 32 au Telefon 37§. . A törvényszék egy esztendei munkája

Next

/
Thumbnails
Contents