Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)
1943-03-18 / 62. szám
1943. mjáfcnw 18. ÁALAMEGYEI újság <31 api iirefi — Istentiszteleti hírek. Március 19-én, Széni József ünnepén Zalaegerszegen az öreg- templorában, szentség imádás lesz. Szentség- kitétel este fél 6 órakor. Szentmisék: 6. fél 7- negyed 8, 8, 9, 10. fel 12 órakor. < — A férfiak második nagy böjti kimíe- rencijabeszédét március 19-lén este 6 órakor tartják a Kukórházban. — Kitüntetés ért egy püspöki tanácsost. A Kormányzó legfelsőbb elhatározásával megengedte; hogy Pfeiffer János dr. püspöki tanácsos, egyházmegyei tanfelügyelőnek a hazai történetírás terén kifejtett munkásságáért elismerése tudtul adassék. A kitüntetés átadása \ eszprémben 14-én ünnepélyes keretek között folyt le. — Meghalt Marton Dénes csáfordi kántor- tanító. Temetése folyó hó 16-án volt nagv részvét mellett. Temetésén megjelent a környék tanítósága Kov ács István körzeti iskoláiéi ügyelővel az élen. A lcesz thely—zalaszcnt - gróti tanítói kar nevében Szőczey József zala'- végi kántortanító mondott szí\ hemarkoló gyászbeszédet. A temetési szertartást Schnelle! Jenő esperes-plébános végezte papi segédlettel. — Az Asszo.ayszövet'-íég köszöneté. A Katolikus Legényegylet a legutóbbi műkedvelő dőadás jövedelmének 50 százalékát, 80 pengőt. az Asszonyszö\etségrnek adományozta a ladhavonultak hozzátartozóinak segélyezése faára. Hollóssy Ernő bankigazgató 8 mázsa válóit fát adományozott a szövetség céljaira, lz elnökség ezúton mond hálás köszönetét a zives adományokért. — A zalaszentgróü Levente Egyesület ultúrális szakosztálya 250 pengőt juttatott a elvbeli Bajtársi Szolgálat céljaira. A labda- jgószakosztálv tagjai pedig sokat fáradnak a >ortpálya rendbehozásán, hogy kitűnő pályát, idjanak a bajnokságért küzdő csapatok ren■ Ikezésére bocsátani. — Jól mosható kötények csinos kivitelül, nagy választékban találhatók a Schütz ruházban. — Szociális Misszió közgyűlés. A Szőri 1 is Missziótársulat ezúton is értesíti tagjait, igv 24-én délután 5 órai kezdettel Üí'ébif: ft. j Régen bevált, lódenkabátok, esőköpenyek, i tavaszikabátok és ruhák *agy választék-, n Tóth Gyula divatházába*. — Kérelem a város jószívű közönségéhez! uét kopogtatunk a jószívű emberek aj- ;ín. Ma ugyanis kórházi igazolvánnyal aj '.ében, bejött hozzánk egy négy gyermekes egy asszony és elmondotta, hogy betegsége rvedszer is kiújult, amit kizárólag a lmda- ti Köt \ös Lóránt intézetben lehet kezelni, non Kotta a szegény asszony, bog)' nincsen, v/e az utazásra. Kétségbeesve kért bennünbogy forduljunk a város lakosságához^ itségért. meri négy felneveletlen gyermeke lleli az utazás költségeit előteremteni nem ja. Meggvógyulnia pedig feltétlenül szük- es. hacsak nem akarja, hogy szerencsétlen rmekei az utcára kerüljenek. Ezúton kér- a jószívű adakozókat, hogy adományaikat ák le szerkesztőségünkben, hogy azt minél >h ejuttattliassuk a szerencsétlen beteg! álioz, akinek megsegítésév el tulajdonképpen y kis árvát és kis családi tűzhelyet rnen- v meg a pusztulástól. — A pótanyagok diadala. Megérkezett diii íz Áruházba az első küldemény bútorét. amely sodrott hárty apapírból és kendi! vau összevonva. Olcsó, csinos és tartós, rácokra és dívány huzatra alkalmas. Métere 1 6.63 pengő. , & Március 22-én kezdik kézbesíteni a közélelmezési jegyeket xAz 1943. évi április hó 1-től 1943. évi/ J június hó 30-ig, azaz: ez év Ji-ik negyedév ére érvényes cukor-, kenyér- és lisztjegyeket, valamint petróleumjegyek, és ugyanekkor az 1943. évi május T-tői ez év szemptember 80-ig, azaz 5 hónapra érvényes zsír jegyek kikézbesítését az igényjogosultak részére megkezdik. A kézbesítés e hó 22-től március 31-ig tart. A cukorjegyekért darabonként. 6, illetve 10 fillér, és 2 fillér pótdíj, a zsír jegy eléért1 2 fillér, a kikézbesítésért pedig 6 fillér fi-' zeténdő. A házhoz való kézbesítéssel a lakosság1 óhajának tesznek eleget, mert így a jegyeknek gyorsabban a birtokába jut, a hosszas várakozásnak. sorban állásnak nincsen kitéve. A polgármester felkéri a város lakosságát* hogy a kikézbesítési napok alatt a családtagok közül valaki tartózkodjon otthon, hogy a je- jegyek átadhatók legyenek, úgyszintén arra, hogy a fizetendő díjak váltópénzzel rov assanak le, nehogy a pénzváltással a kézbesítők leltárt áztatva 1 egy en e k. A személyazonosság Igazolása végett a, kartonlapot fel kell mutatni. Az igényjogosultak a kikézbesítéskor »Ei- gyelmeztes« lapot kapnak, azt saját érdekükben olvassák el. j A most kiosztásra kerülő zsírjegvek csak ezév május hó 1-től válthatók be. < —o— Rosszalásra Ítélték a búcsúszentiászlói igazgató-tanítót Emlékezetes, hogy annakidején a közigazgatási bizottság fegyelmi vizsgálatot rendelt el Szabó Sándor búcsúszentiászlói igazgató-tanító ellen. A rendkívül érdekes hátterű f egyelmi ügyet szerdán délután tárgyalta a vármegye közigazgatási bizottságának fegyelmi választmánya vitéz gróf Teleki Béla dr. főispán elnöklete mellett. A nyilvános fegyelmi tárgyalás végül is azzal ért véget, hogy SzíajbÓ". Sándor igazgató-tanítót dorgálásban részesítették . Mi a magunk részéről jól ismerjük az! ügy hátterét, amivel ezúttal nem kívánunk foglalkozni, kérni szeretnők azonban, hogy a I tanítóság tekintélyét a községek lakossága előtt! minden körülmények között igyekezzünk megóvni, hiszen ők a kultúra előharcosai. amely munkát csakis kedvvel és odaadással leheti elvégezni. Igyekeznünk kell tehát minden za-1 varó körülményt kikapcsolni a község életéből, jelen esetben Búcsúszentlászló eleiéből',, hogy a község nyugalma és békéje teljesen) helyreálljon. Ma nincsen civódásnak helv e. Ma mindenkinek össze kell tartani, hogy a faIű kultúráját emelhessük és ezzel előmozdítsuk: a magyarság szellemi feltámadását, amely! ezekből a kis falvakból és elsősorban a népiskolákból indulnak ei. Nagyszabású terv a muraközi villany-ellátás megoldására Alsó-Muraköz íe jlodcse szempont j ából nagyjelentőségű terv megvalósításán fáradozik Perlak lakossága. Ugyanis a perlaki nép! kimondotta, hogy a Dráva erőssodrású vizében rejlő erőt ki kell használni és v illanyerőre, kell átv áltoztatni. A Dráva vizéből való v illanyerőnek a megszerzése nem új gondolat. Már 1912-ben foglalkoztak a tervvel és Szűcs Béla budapesti; mérnök el is készítette a terveket, amely szerint 30 kilométeres szakaszon csatornát építenének, amely a Csáktorny a alatt lév ő Zrinyi- falvától Alsódomborúig húzódna. A csatorna; mentén 3 villanytelepet létesítenének, amelyek 30.000 lóerő energiát termelnének. Ez elegendő lenne Muraköz villanyellátására, de jutna a Dráva vízi-energiájából sok zalai gyárnak is és a tervek szerint, a tervezett perlaki—le-' tényé—zalaegerszegi vasúlat is villannyal lehetne hajtatni. Az építéshez a hozzájárulásif Perlak község már megszavazta. A perlakiak évi összeget ajánlottak fel. azonkívül azokat! a telkeket, ahol a csatornát építenék. át-> engedné ingyen és azoknak a gyáraknak, amelyek itt létesülnének és legalább 25 munkást! foglalkoztatnának, szintén ingyen adna telket. Bizonyos, hogy Perlak község példáját még sok muraközi község követi majd, mert ez a kérdés, a drávai villanytelep megvalósítása. egész Muraköznek nagy érdeke. A terveket a közelmúltban vitéz Horváth Eercno nyug. vezérőrnagy, a perlaki kerület országgyűlési képviselője, behatóan ismertette Bánffy; Dániel földművelésügyi miniszter előtt. A miniszter teljes mértékben helyeselte a mura- köziek törekvéseit és támogatást is ígért, aj munkák azonban csak a háború győzelmes befejezése után indulhatnak meg. * 104 Részletes kimutatás Zalaegerszeg népmozgalmi adataiból Születési bejegyzések száma: 497 (412), \ kórházban született élő vidéki 209 (ln I}, halvaszülettek száma 23 (27), utólagos bejegyzés' ) 2 (6), összesen 234 (184). Ä tényleges zalá- | égerszegi élveszületések száma: 263 (228). Bejegyzett házasságkötés 127 (94'. Bejegyzett halálozások száma 324 (293), J kórházban elhalt vidéki 129 (124). Tényleges I zalaegerszegi elhalálozások száma: 195, (169). A. zalaegerszegi élveszülettefc számából le- ; vonva a zalaegerszegi, halottak szamai, meg- ■ kapjuk az 1942. évi természetes szaporula- I tót 68 (59). ‘Részi c t e z é s: I Született: 472 (379) él gyermek és pedig: fiú 263 (202), leány 209 (177). Ebből törvényest születésű volt 434 (337), törvénytelen 38 (421. Vallás szerint: rk. 443 (361), izr. 6 (6 , ref. 8 (5), ág. h. ev. 13 (7\ görög keleti 1 (—, • } kát. 1 (-). “ ' ' Házasságkötés volt: 127 (94). Ebből rk. 104 (76), izr. 6 (8). ref. 1 (—1, ág. h. ev. 1! (—), vegyes 15 (8). Reverzálist adott a rkl vallás jav ára 5. (4), a ref. vallás jav ára 1 (—), az ág. h. ev. vallás javára 2 (1). Halálozás volt: 324 (293). Vallás szerint: •rk. 287 (270), izr. 24 (14), ref. 3 (4), ág. fij ev. 8 (5), unitárius 1 (—), g. kát. 1 (—). Áz* elhaltak közül 1 éven aluli csecsemő volt 39