Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)

1943-02-23 / 43. szám

7AT rTio.'r« 1943. február 23. *31 api fiireß Magyar hősök Fáradhatatlan küzdő szellemével és vak­merő bátorságával vívta ki elöljárói és baj- társai elismerését a szovjet ellen vívott li ar­cokban Szomolányi László őrmester, páncél- jépkocsiparancsíiok. A páncélgépkocsi-szakasz, amelyben jár­müvének parancsnokaként harcol(, veszedelmes felderítő feladatot végzett s ennek végrehaj­tása után visszatérőben volt, amikor ellensége* lián kocsikkal került szembe. V magyar páncélgépkocsi-szakasz, gyen­gébb fegyverzete ellenére is, elszántan vette Bel a küzdelmet és szakadatlanul harcolva folytatta útját. Eközben a páncélgépkocsi-szakasz pa­rancsnokának járművét súlyos találat érte, a- inelynek következtében megbénult. Háj’ az állva maradt páncélosjáriiűívet az ellenséges harckocsik a legnehezebb tűz alá kelték. Szomolányi őrmester habozás nélkül' ínnak segítségére sietett a a sérült járműi mellé hajtva, átemelte magához a sebesült pa ­rancsnokát, valamint a használhatatlanná vált páneélgepkoesi kezelőit. Ennek megtörténte! után, állandóan küzdve, lassan visszavonult.. Mihelyt azonban kiért az ellenséges harckocsik lőtávolábái, s biztos helyen tudta baj társait i járművét, egyik kezelőjével önként vállal­kozott arra, hogy gyalogszerrel megkísérli a kilőtt szakaszparancsn*ki páncélgépkocű mű ízereinek és értékesebb berendezéseinek meg­mentését. Nagy ügyességgel meg is közelítették í páncélos járművet, azonban az ellenség idő­közben két löveget is tüzelőállásba hozott és ezek tiizével megakadályozta a vállalkozás si­keres befejezését. Ebben a tűzben Szomolányi őrmester kíséretében volt páncélgépkocsi-ke- celő is súlyosan megsebesült. A bőslelkű őr­mester ekkor a hátára vette a? öntudatlan állapotban lévő bajtársát és szakadatlan el­lenséges tűzben mintegy három kiló-méternyi távolságból visszahozta őt szakaszához. — Pénzügyi és jogügyi bizottsági ülés a városházán. Zalaegerszeg megyei város kép­viselőtestületének pénzügyi és jogügyi bizott­sága szerdán délután 5 órakor tartja ülését, amelynek tárgysorozatán 16 pont szerepel. — Tisztiorvosi kirendelés. A belügymi­niszter Tóth Antal Csáktornyái járási tiszti­orvos katonai szolgálata idejére Lagánvi Jó­zsef dr. orvost rendelte ki. — Katonai kitüntetés. A honvéd vezérkar főnöke az ellenség előtt tanúsított kiváló ma­gatartásáért okirati dicséretben részesítette •Szávav. József tart. főhadnagyot, Keszthely köz- igazgatási jegyző jót. — Lehet pályfázni a perlaki és a balaton­füredi főszolgabírói állásra. A belügyminiszter pályázatot irt ki a perlaki és a balatonfüredi: főszolgabírói állásokra. A pályázatok a február, hó 21-iki keltezésű hivatalos lapban jelentek meg. — Meghívó a MAXSz műsoros előadására. A MANSz műkedvelőgárdája folyó évi már­cius hó 4-én 17 óra 30 perces kezdettel a Katolikus Művelődésházban mii soros előadást tart a helybeli hadikórház sebesül tjeinek ja­vára. A helyárak: I. hely 3 pengő, TI. heh 2 pengő, a Ili. hely I. pengő. Karzatheiv 50 fillér. Tekintettel a jótékonycélra, heivaron felüli felajánlásokat köszönettel fogadj a ren­dezőség. Kéri a kedves közön cg szives tá­mogatását azzal a tiszteletteljes iigy-elmezíe- t és sei, ho°vT az előadást pontosan Kezdik es mindenkit az érkezes sorrend jelien Helyeznek «el. A MANSz vezetősége. Régbcvált ícveszőr lódén kabátok min­den színben hamclton és gaztlász fazonban isin h kaphatók Tóth Gyula divatházában. i BalatoBi Hajózási RészYéDytársaság hajógyára Balatonfűreden keres azonnali belépésre asztalos és lakatos segédeket Kezdő é rabéi* ; 76 fiSíés* -j- 30% * További fizetés előmenetel és szaktudás szerint AJ gyár laktanyájában kedvezményes lakás, a kantinban ellátás kapható Jelentkezők élelmiszer jegyeiket hozzák magukkal — Tíz keszthelyi honvédhősnek adták át a kitüntetéseket február 15-én. Azoknak a< keszthelyi honvédeknek, akik a harctéren vi- ségíikkel kitüntették magukat, a vitézségi ér­meket a városháza tanácstermében adták át február 15-én, lélekemelő ünnepségen. A ki­tüntetett hősök a következők: Csathő Egop hadnagy (hősi halált halt) Kormányzói Dicsérő Elismerés hadiszalagon a kardokkal. ívül lev Tivadar dr. karp. őrmester (hősi halált Italt) Kis Ezüst \ itézségi Érem, Gondi István hon­véd (hősi halált balt) Nagy Ezüst \ itézségi: Érem, Farkas Imre őrvezető (hősi halált italt), Takács Ferenc őrvezető (hősi halált halt ,, László Ferenc honvéd (hősi halált hált), Per- necz László tizedes, Fekete István honvéd és Eszes Mihály karp. őrmester Bronz Vitézségi Érem, Galabár György tizedes (hősi halált halt) Tüzkereszt kitüntetést kapott. — Adományok a hacíikórháznak. A hadi- kórház sebesültjei részére szerkesztőségünkhöíz- az alábbi adományok érkeztek: Schnattner Szigfrid 60 darab tojás, 5 kg. liszt, 3 kg lek­vár, 12 liter bor, 2 kg. mák, Tüttő György: 16 darab tojás,másféllibeif- bor, 1.8 kg. lekvár, 4 kg; liszt, 1 kg. aszalók, Somogyi József: 5 kg. liszt, 15 darab tojás, 1 kg. lekvár, ifjú Goldfinger Ferenc: 5 kg. liszt, <7 darab tojás, Rohonczi János: 3 kg. liszt, 10 darab tojás, Rinkó György: 10 darab tojás, 1 kg. lekvár. 2 kg. savanyú, Rinkó Gábor: 4 kg. liszt, I kg. lekvár, Csonka István: 3 kg. liszt. 10 darab tojás, Erhalt István 11 darab tojás, Éder Antal: 3 kg. liszt, 7 darab tojás, félkiló dió. Tótii Ist­ván 15 darab tojás, 3 kg. liszt, N. N.5 darab bot. — A melegszívű adományokért ezúton mondunk hálás köszönetét azzal, hogv a kül­deményeket rendeltetési helyére továbbította):. — Nem tanulhat tovább a rosszul tanuló idősebb diák. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter rendeleté értelmében azok a gimná­ziumi tanulók, akik osztód\ ismétlés folytán ha­ladják meg az életkort, amellyel a gimnázium megfelelő osztályába nyilvános tanulóknak fel­vehetők, ezután már csak magánúton folytat­hatják tanulmányaikat. Anyakönyvi hírek A za kiég erszi •gi állami ai tyaköj nvvi 1 ii \ a fa ít­ban a; 4 e Imit It he M lolyai inán a ki iveik* '/.<! i) é­jegyző sek (Öl téut ek: S; 4 ölelést ík: 1 vauién Béla ! fe'el kezeli tani lő és Ho r\ :i íth Margit And rás fia i •k. (( fsonk R­hegvli: :ít), Ki »lom pái • Má ria cigin ívnő Ándr ááf fia rk. .. ' lor\ ai 1: Ü\ ; ■ín sz óba 1 festőm ?gétl és 1 Iá rv Mária Ah­igdo Ina 1 leánya r k,. Kator Perei ic föl d­műves ej i Ny ti lás z 1 I l én Ferenc fi a rk. (Zal a­szenti: íszl óh Kiirt HÍV a .1 ei nő | >olg. iskohi ií iga z­gató < is ! Pa|;| » Tc rév : Má ria Icánva i rk.. (Als o­lendvu A Könczöl G óbor föl dmű\ es és Z-Hl P­ponies E rzsé bet Te réz 1 eánya rk . (N i térné d­szentp ál). . Cí ni tor a Mari a es ielédl eány Karc dv1 fia rk 11 alól ozások: O zv. 1 íorv áth I i'erenc •né ( . á í Zsófia 8 2 é vés rk. ., Eunzei r Jen ioné Spiegel Ilona 56 éves izr., Na< gy Károly gt íztlaliszfcj 59 éves r kJ Delv János « kisbirtokos 77 éve# rk. (.Dióski ál), Tornyos Mi ária 59 éves r k.. Yizsy György ki: ■«birtokos 81 év e:s rk., Csutor; i Károly 1 n após rl c., Rigó János nv. körjegyző 83 éve# rk.. i 1 j ti Bogár István tanuló 1 1 é \ es rk.i, Szél Millái v favágó 79 é\ es rk., \\ cisz Tivadar 53 éves izr., ifjú Szilver József 16 hónapos rk. Házasságot kötött egy pár: Tóth Sándor földműves Kálmán Etelkával. — Vásári tilalmak, llasítottkörmű állat­felhajtás tilos a Csabrendek, Tapolca, Zalá- gvömrő, Kapó les, Köveskál, Szentbekkalla. Le- •sencetomaj és Szenta utal falva községekben^ Sertésfelhajtás tilos: Csesztreg, Lenti, Nemes­nép. Rédies, Résznek. Szentgyörgw ölgv, Bá- nokszentgyörgv, Zalabaksa, Becsehely, l'ornyi- szentmiklós, Nova. Páka, Zalaszentiván. Vlsó- lendva. Relatinc, Cserföld. Lendvavásáriielyj Csáktornya. Muraszerdahely. Hahót, Söjtör, Za­laegerszeg helységekben. Pokrócpótló kender- és lentakarók erő# minőségben 28—36 pengő darabja a Schüta: Áruházban. — öt—öt hónapot kapott az aranyóra» házaspár. Beszámoltunk arról, hogy a nagy- kanizsai állomáson egy gyanúsan \iselkedő fia­tal házaspárt figyelt meg a rendőrőrszem s amikor igazoltatta őket, kiderült, hogy az illető Sehésinger Vendel 23 éves berlini lakos­sal azonos, aki .Nagykanizsán keresztül útlevél nélkül akart beszivárogni az országba. A rend­őrőrszem azonnal megkezdte a kihallgatásukat, mire a fiatalasszony egy- aranyórát csúsztatott 3l rendőr kezébe. A rendőr erre mindkettőjüket ’őrizetbe vette és feljelentette. Ügyüket most tárgyalta a nagykanizsai törvényszék és íejen- kint. 5—5 hónapi fogházra ítélte. Az ítélet jog­erős. Viaszos vászonpótló asztalra, lemosható, 1%- féle szép mintában 80 fillér métere a Schütz Áru­házban. HIRDESSEN A ZALAMEGYEI ÚJSÁGBAN 1 Nyomtatványban Papíráruban Könyvekben Kegyszerekben R I N r I, hirszolgálatban, elevenségben, szinességben pedig a ~~ ~ Zalamegyei Újság mindenkor vezet.

Next

/
Thumbnails
Contents