Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)

1943-02-23 / 43. szám

1 2. Törökország nem vállalt kötelezettséget ’ (MTI) Szaracsoglu miniszterektől; beszé- «sléliez a mai napon még a következő meg­jegyzést: (űzték isztambuli hivatalos politikai, körökben: Szaracsoglu min iszter elnök Jjeszedébea azt 3s kijelentette, hogy Törökország semmiféle kötelezettséget nem vállalt és nem is vállai. Politikai körökben az utólagos közleményt a török kormány félreérthetetlen magatatása aláhúz ás á n a k t ©kiütik. Hires zalai emberek Ili. Szabaryak. Szintén a llahót-nemzetségből szármáz­lak. Az öt testvér közül Búzád, a nagy Búzád {elsőszülöttje, kapta meg az oszto/áskor S. a’aa.-t, ahonnan utódai évszázadokig írták vezeték- sav tikét. Mindjárt ennek a Búzádnak híres fiai vol­tak. A legidősebbet. Tamást, már 1227 -ben emlegetik. Papi pályára lépett s előbb "székes­fehérvári prépost és királyi kancellár lett. il255-bcn kalocsai érsekké választják, de nem­sokára maghalt. Másik fia, Sói, szintén pap llett, s mint dömösi prépost 128ö-ig élt. A harmadik fid, Atyusz, akitől a Sza- baryak származnak. Fényes pályát futott meg. Nagybátyja, Hahót Csák, revén ifjú korában x királyi udvarba került. Ott nevelkedett, mint apród. Kikerülve innen, barna ne av. Vesz­prémben, Zalában, majd Somogyiján lett fő­ispán. A cseh háborúkban ismételten nagyon kitüntette magát. JA. ívun László halála után mindjárt III. András király pártjára állott s az Arpciádház ezen »utolsó aram ágacskája« mellett jóban- rossában mindvégig kitartott. 1291 -ke» vas­megyei főispán lett. A következő évben a rend­bontó Kőszeginek fellázadtak a király ellen, de Ő egész rokonságával híven kitartott a tör­vényes király mellett. Emiatt mérhetetlen ká­rok érték. V. Kőszeginek elfoglalták Hahót falutól nem messze fekvő várát, Buzádszigetét. Ezáltal meg más pusztítások miatt mintegy 1000 márkámé (egy márka körülijeiül 200 gramm tiszta arany, vagy ezüst) kárt szenve­dett. Hűségében mégsem ingott meg. Sőt, ami- kor III. András, király a Kőszeghyek fog­ságába került, egyetlen fiát tuszul adta érte. A hálás király ekkor az annvira szeretett édes­anyjának. T omasinának, ndvarbírájáva ne­vezte ki. Atyus rokonsága alapította 1270-ben a Boldogságos Szűz tiszteletére a premontreiek' rajki monostorát. Az alapításban neki is nagy része volt, úgyhogy 19 év múlva a csornai prépost egyedid őt nevezte ki a rajki.monostor1 alapítójának. Azért nagy keménység is volt volt benne. Bő nembeli János egyszer azzal vádolta, hogy az ő Csovom a nev ű birtokát lefoglalta s laz Or ségben lakó szolgáit Atyusz mind kirabolta. A bíró ág előtt Bő dános vádjai igaznak is bizonyultak, mire Atyusz elégtételt adott. 1302-ben meg élt, de 1310-ben már mi it néhairól emlékeznek meg. ilyen volt a Szabaryak eleje. Erényeivel és hibáival. Eltek nála nagyobbak is, fényeseim tehetségnek is és nagyobb tisztségeket betöltők. De hűségesebb, barátait és hozzátartozóit sze­relőid) ember —- sajnos — kevés, nagvooi kevés ... Egyed Ferenc. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1943. február 23. Védekezés a tüdővész ellen < Irta: Deli Károly dr. tisztiorvos A történelem tanulmányozása során meg­állapítható, hogy minden kornak meg volt a maga pusztító népbetegsége. A mai kor pusz­tító népbetegsége a tuberculosis, amelynek: borzalmasságát fokozza az, hogv elsősorban/ a fiatalságot támadja meg. a nemzet színe- v irágát puszii ja. Leküzdése neme ak azért fon­tos, mert nagy veszteséget okoz nagy halálo­zási száma miatt, éppen a legm unkák ép esebbj korba, hanem azért is, mert évekig, év tize­dekig beteggé teszi az illetőt és így hosszig munka kiesessel j á r. Az utolsó évtizedek megoldandó szociális problémái között, amelyek a világ mindem nemzetét nagv erőfeszítésre kéazteíi, legeLo- rendü szerepet töltenek be a népesség szociális nívójának emelése és egészségi állapotának ja­vítása. Hazánknak is elsősorban a nálunk nagy­mértékben előforduló népbetegség, a tubercu­losis ellen kell védekeznie. Az utolsó évtized­ben óriási a haladás, igen sokat megvalósí­tottunk. Sok tubereifió1 is kórhág szanatórium, gondozó és otthon épült, amelyek igénybe- vehetők és teljes biztosítékot nyújtanak a be­tegség megelőzéséi"*, illetve gyógyítására. A! köztudatba bele kell mennie annak a megálla­pításnak. bogy a tuberculosis nemcsak meg­előzhető, hanem gvógvíthatú betegség is, csak idejekorán kell orvosim/ menni. Nem szabad előfordulni annak az állandóan tapasztalható» jelenségnek, hogy a betegség már igen előre­haladott, amikor már óban roncsolási folyamat állott elő, amelvet már nem lehet helyre­hozni. Az állam és annak szervei, az intéz­mények csak akkor tudják elvégezni valójában nehéz feladatukat, ha azok erőfeszítéséhez a nagv közönség, az érdekelt beteg is segítségére van. A tuberculosis elleni védekezés országos szervezete a Tuberculosis Elleni Országos Szö­vetség kezeljen összpontosul, akinek feladata a nagyközönség felvilágosítá a. lelkiismeretének ébrentartása, figyelmeztetése már a gyanú*) betegeknek is. hogy idejében forduljanak or­voshoz, v egyék igénybe az intézményeket (kór­ház. szanatórium, gondozó), ahol díjmentesen vizsgálják meg és adják meg a megfelelői u útbaigazítást. i Af Az egészségügyi kormányzat intézkedése folytán egv éve minden házasulandót megvizs­gálunk tubercullósisra. Azonban ez maga nem elegendő e súlyos népbetegség leküzdésére. Ezen a vizsgálaton a lakosságnak csak egy töredéke esik át, de ekkor is csak egy alkalom­mal. Már pedig tuberculosis betegségben meg­betegedhetnek később is. évek múlva a házas­ság megkötése után is. Tehát nem elég azzal a nyugodt lelkiismerettel menni a házaséleibe, hogv most már minden tuberculosis, gondtól megszabadultak. Saját maga, családja és a> haza iránti köt ességnek kell tartania minden­kinek, hogy a körülöttünk lévő és állandóan ránk leselkedő veszedelem ellen a küzdelemre* készen álljunk és annak támadását kivédjük. A tuberculosis elleni védekezés nemcsak egyéni, hanem fontos nemzeti érdek is. Min­denkinek tudomással kell bírnia a baj borzal­mas pusztító erejével és - azonkívül tisztában, kell lennie a kezdődő tünetekkel, hogy úgv sajátmaga megtegye, illetve másokkal is meg- 'tétess» a szükséges óvintézkedést. Az orvosok1 össze íi lították a tuberculosis elleni védekezés tízparancsolatát, finnek 2-ik es 3-ik pontja ígv) szól: Tüdőbajra gyanús az. aki tartósan gyen­gélkedik, testsúlya fogy. éjjel könnyen izzad, köhög és köpköd. Ila ezeket magadon, vagy másokon észreveszed, ne sajnáld a láradsá-, got orvosodat megkérdezni, elmenni a zöld- keresztes tanácsadóba, v agy tüdőbeteggondo- zóíjjn és embertársaidnak ugyanezt tanácsol ri, \zí se feledd, hogy a tüdőbaj vagy. in mint csonntszxí, bélgümőkór, bőr farkas jelentkezik, ha korán gyógykezelés alá kerül, a legk nnv eb­ben gyógyítható, még könnyebben megelőz­hető. Azok, akik valamely bctqgségbiztorító in­tézetnek tagja (OTÍ, MABI, ÓIBA. MÁV;,f FOSTA stb.) menjenek el bizalommal ezen intézményekhez. Ezeknek az intézeteknek fel­adata. hogv a biztosítottak egészségét a leg- messzebbmenően szolgálják. A biztosítottak egészségének megvédése, betegségüknek korai! felismerése, gyors és hatásos gyógyítása állam­érdek is, mert a népesség erejét és munkaké­pességét szolgálja. Ez az oka annak, hogy* az egészségügyi kormányzat különös gondot' Iordít a betegségi biztosító intézetek iránví- tasára cs felügyeletére. A tuberculosis elleni küzdelemből termé­szetesen az állam is kiveszi a részét. Az egész­ségügyi kormányzat az 1940. évben megal­kotott tuberculosis elleni törvény alapján első­rendű kötelességévé tette a pusztító ragály- elleni küzdelmet. E törv ény íobb rendelkezései a következők: Minden munkaadónak kötelessége minden alkalmazottját, aki gtiinőkórra gvamís. meg­vizsgáltatni az orvossal. Az olyan alkalmazottal! szemben pedig, aki gümőkórra gvamís es nem, akar orvoshoz menni, magát g-. ógv kezeltetni, jelenteni tartozik az O l 1-nak, MÁA-nak stb., illetőleg az illetékes tisztiorvosnak. Az ilven beteget, vagv gümőkórra gyanúsat, hivatalosan rendelik orv osi v izsgálatra, akár. ha kell. bün­tetés terhe mellett is. A törvény és különösen annak végrehaj­tási utasítása, különösképpen védi a gyerme­keket, akik nagymértekben hajlamosak a gü- mőkóros fertőzésre. Kisgyermekek tápláláslíra mindeneseire csak olyan tejet volna szabad használni, amelv tuberculosis mentes tehéntől származik. A most megjelent rendelet sze­rint a fertőzésnek kitett csecsemőt az állami gverlnekmenh elvbe elkülönítés céljából fel kell v enni és onnan csak akkor lehet kihozni, ha az anya vaióöan ineggvógv uií. azaz fertőző képes­ségének még a gyanúja sem forog fenn. A törvény pedig elrendeli az óvódás gyerme­kek ás a (>—! i éves gyermekek évi vizsgálatát. A leventék vizsgálata minden évben ősszef történik meg rendszeresen, úgyhogy minden leventére minden 3. évben kerül sor. A gyer­mekek védelmét szolgálja az is, hogy az óvo­dákban, az iskolákban a tanszemélyzetet min­den 3 évben átvizsgáltatnak. A megv izsgálásii rendszabályok kiterjednek a közfogyasztásra szolgáló élelmiszerek és italok, valamint egv éh fogyasztásra szánt cikkek előállításában, keze­lésében vagy forgalomba hozatalában szereplő személvekre. A fodrásziparban is esik olvan személveket szabad alkalmazni, akik fertőző- képes, vagv arra gyanús gümőkóros betegség­ben nem szenvednek. Az ilyen üzemekben alkalmazottakat is 3 évenként meg kell v izs­gáltatni. Idetartoznak még a következő üzemek alkalmazottai: vágóhidak, tejüzemek, vendég­lők, kifőzések, kávéházak, sütő, cukrász, fagy­lat üzemek és műhelyek, szódavíz, ásvány­víz üzemek, cukor, cukorka és csokoládégyá- írak, ecet-,, élesztőgv árak. hentes, szatócs, cse­mege, gyümölcs, zöldség, péküzletek. A törvénv végül büntető szankciókat is alkalmaz, ha arra éppen• szükség van. lla\ a beteg otthon az elkülönítés ellen ellenkezik, kényszerelkülönítésnek van helye. Sőt, tovább megy. Az ellene vétőket 2 hónapig terjedhető elzárással, illetőleg pénzbüntetéssel bünteti. Mindenki tartsa tehát nemcsak egyéni, liá­néin nemzeti szempontból is elsőrendű kö­telességének, hogv a kapott: felszólításnak lei­get tegyen és a vizsgálaton megjelenjen. Mindezek az intézkedések óriási nagy horderejűek és hatásuk, ha nem is azonnal, de nébánv éven belül feltétlenül jelentkezni fog­nak és a tuberculosis megbetegedő ;ek e halá­lozások száma erősen, csőkké ni fog. FELHÍVÁS! Borszükségletet legelőnyösebben beszerez­heti Bődey Gyula bornagykereskedönélj Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-utca 32 M« Telefon 37». j

Next

/
Thumbnails
Contents