Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)
1943-02-06 / 29. szám
1943. február 6. ZALAMEGYET ÚJSÁG Nem vagyunk mi kollegák? 'j — Vöröss György — l ém leges szolgálatom idejében, ha külszolgálatba mentem, legviseltebb ruhámban Leltem útra. Néni különcködésből tettem. Okaim voltak arra. Így: utasember sohasem tudhatja, hol virrad meg. Igazán felesleges új, elegáns ruhát koptatnunk akkor, amikor (gyakran utazó elégszer kerül olyan helyre, ás, hova akarata ellenére téved — esik — s virrad meg ott, ahol legkevésbé —- gondolta. Külszolgálataim legtöbbjénél az utat — nem a »sport«, iránti rajongásból — prózai jpekuniális szempontból az »apostolok esi- kain« tettem meg. Élrevasalt, új ruha igazán felesleges lett volna ahhoz, napokon, heteken kersztül meneteljek poros, esős, sáros: útakon, csatakos mezőkön erdőn, hegyen, heg) - hátakon át. Legfeljebb csak arra lett volna jó mindenki által irigyelt ruha: valaki érte és a sejthető pénzbeli zsákmányért fejbekólintson egv elhagyatott úton, mezőn, erdő sűrűjében, domboldalban, kanv arban. Sohasem fektettem súlyt arra, legújabb szabású ruházatomról a kiskutya is íelismerjen. Sőt, kilétemet legtöbbször titkoltam, kendőztem. Okom az volt, a nép szivéhez-lel- kéhez ismeretlenül, viseltes, kopott ruhában sokkalta könnyebben férhettem hozzá és szerezhettem vizsgálataimhoz adatokat, mintim nagyon kivasalt nadrág, remekszabású szmoking, vagy Ferenc .Jóskában, magas gallérban, kézellősen, cilinderben, vagy kobakban tudakoltam volna. — Hé,... izé ... parasd:!... Mondja csak: a jegyzőjük tisztakezű ember?... Az adóhivatali urak nem csalnak, szabálytalankodnak, panamáznak ? . Hosszú szolgálatom alatt,. .. ó, mennyi intim dolgot tudtam meg a kopott gúnya használat, »Adjon Isten urambátyám«, öcsém - uram, »kedves néni«, édes húgám« megszólítással kezdődött beszélgetés közben. De sokszor nézett a megvizsgált, amikor turpisságának bűnlajstromát eléje tártam. A legfőbb okom mégis az volt: falun ócska ruhában utasembernek — olcsóbb az élet. * Nyárón és ősszel, vízhatlan csuklyáskör- gallér. Tavasszal és télen briesessz nadrág, csizma, vadászkabát, barna puha kalap, mellette virág, hátulján toll. Vendégmarasztaló szöges végű kampósbot volt a ruházatom. Késő ősszel egyik Istenhátamögötti faluba kellett sürgős v izsgálatra kimennem. Hetes eső előzött meg. Gyalogszerrcl az odautazás képtelenség lett volna. Vonattal mentem. Alikor megérkeztem vizsgálati helyemre, szürkület ülte a falut. Ä korcsmába mentem. Ezzel, a magyaros, barát köszöntéssel: »Adjon az ür Jézus e ház minden lakójának szer etetet, békét... « Egy, hozzám hasonlóan öltözött vendég fogadta azt. Közben a konyhából bekukkantott egy kócosfejű vászoncseléd, aki felérni tartván, érdeklődve kérdi: — Mit tetszik parancsolni? — Jó időt lányom a falunak, magamnak reggelit. Egy darab szalonnát, teát., pohár vörös bort. A lány elment. Reggelim érkezéséig, léptemmel méricskéltem az ivószoba széltét-hosz- szát, lépéseimhez fütyültem persze az Indulókat. * * * * \ endégtársam az előtte álló »féllityi« mellől nézett és bámult és mustrált. Amikor már többszörösen is elvégeztem a méréseket, az én emberem még mindig gusztált. Már úgy, volt, megkérdem: miért bámul? — lévén személyiségem ember, nem újkapu, ő meg résen túllépte az ököridőt is — borjú akarva 5em. lehetne. Amíg ezeket forgatom az eszemben, ő izolált meg, illerntudóan kérdezé: — Bocsánat uram..., nem vagyunk mi collegák? — öltözékeink után Ítélve: nincs kizárva ! Hozzám lépett és bemutatkozott: — Kokas János, komáromi tvukász vagyok . . . Szívemben egyet mosolyogtam, agyamba az vágódott: »ne rontsd le hiedelmét«. Iln te Kokas tvukász vagy, én Tyuk »tikász«; leszek... Kezet nyújtok: — I vük György, jánosházai »tikász« vagyok. .. Üdvözlöm kolléga! Ahogyan mi, isten- igazában kezet ráztunk... Aztán honnan következett mifelénk? — kérdem. —• Horvátországból!... és merre tart kollegám? — teszi fel vissza kérdést. Horvátországba! Aztán hogyan kel a tojás, csibe, tyúk, ruca, liba? — adom vissza a kérdést. Elég ócsón v ettem ... Sejtem!. .. \ elük könnyű lesz üzletet kötni! Én sokat járok náluk! — Könnyű kolléga úrnak: szomszédságban van! Úgy rémlik, mintha emlegették volna!... Nem magát hívják »szép tikász« -mik? — Engem csúfolnak úgy — nevettem. — Sok helyen mondogatták: a »szép tikász« többet ad érte!'Végtelenül örülök, hogy kedves kollega urat megismerhettem. Hogy üzletünket ne rontsuk, amondó volnék, lehetőleg állapodjunk meg egységes árakban. — Azt akarom én is —1 mosolyogtam. Azért tettem fel elébb az árakra vonatkozó kérdésemet, de kedves maga, a válasszal bölcsen adósom maradt... — Az ám, a kiskésit! — szégyenkezett. Hallgatásomért bocsánat! Az nem szándékosságból történt... — Egy percre sem gondoltam artpy < ' •¥ — Tojást hátával vettem. Természetesen: válogatva? — Nem bizony, kollegám!. .. Időmet nem pazarolom arra! Tojás-tojás! Ahogy adják, úgy vettem! Az átvett záptojást azonmód adtam és adom tovább. . . Azt senki nem tudhatja megállapítani: a zápulás. nálam történt... Beállhat az a szállítás közben is. — Itt az útaink ketté válnak! En bizony semmiféle apadt, kotyogás, romlott tojást meg nem veszek. Először megnézem az árut, csak azután veszem meg. Azzal két célt érek el: Először mindig friss tojást kapok, másodszor. az eladó nem halmozhatja az áruját! össze: nem spekulálhat. vele áremelkedésre. — Van benne v alami — bólintott az érvemre Kokas. — De van ám. No, meg az is, hogy halhatatlan Telkemet hitvány, rongy záptojás miatt nem dobom az ördögnek. Ili ;en lelkinyu. galmunk olvan drága kincsünk, amelyet nem pár rossz tojás árából eredő haszonért, de a világ összes vagyonáért sem adhattunk oda, dobhatunk el magunktól. — Kocsimra fel sem mernék ülni azzal a tudattak hogy a budapesti, bécsi, gráci., berlini, stb. kereskedő tagtársaimat tudatosan becsaptam 50—80, 100—200 darab záptojással. — Tettünkkel, amíg egyrészt rontjuk a magyaráru kivitelét a külföldön, ma reszt bűnt, Bunda, boa akkor jó, ha Laky szűcstől való Bundák mérték után, mikádók bélelése és gallérwása legolcsóbban ifj.Laky Sándor szücsmesternél készülnek ZALAEGERSZEG Bethlen Gábor-u. 5. sz. Újdonság! jHIagyar találmány! Kerékpárosok, autósok, motorkerékpárosok j nincs többé gumiragaztás, az abroncs j járműveknél. I„HEikULE S“ gumiabroncstömítőszer folyékony állapotánál fogva üzemközben a gumin keletkezett szúrások helyén, önműködően a keletkezett nyilást betömi, anélkül, hogy a fentemlített gépeket az üzemből ki kellene vonni. A gumira nincs káros hatással. Engedélyezte a M. kir Technológia és Anyag* vizsgáló Intézet 2769/41. sz. alatt. 24.915/42. sz. alatt magyar szabadalom. Forgalombahozza Győr-Moson Pozsony vármegye területén. Körzetképviselő : iHUBI NSZKY ADOLF vaskereskedő, Zalaegerszeg. gazságot követünk el, érte örökösen rettegnünk kell a jóságos isten sújtó haragjától. — Ne, és nem utolsó testvérem az sem: egyszer meg is kell ám halnunk. Azok a. záptojások az örökbíró előtt vádlóink lesznek ám . . . Kokas barátom elgondolkozott és mélyen sóhajtott. En ütöttem tovább az izzó vasat. * * * — Az ember élete szappanbuborék ... Főként a miénk, akik azt állandó utazgatásban, kocsikázásban éljük le. Közben ki vagyunk téve az idő minden viszontagságának, szeszélyének, sőt az emberek mindenfajta gazságának .. . Egy percig sem lehetünk nyu-* godtak, hiszen nem tudhatjuk, hol leselkedik reánk a csontoskezű halál... — Ezeket tudva, hogy an feledhetnők az Istent és az ő törvényeit? Kedves barátom, ép ésszel, tudva és akarva: nem cselekedhetünk! Isten ellen. Lehet, azt tartja, kedves maga is, amit tart, a legtöbb üzletember: »Ilyen apró-cseprő dolgok az üzletben igazán semmik. Megengedett cselekedetek.« — Ez vaskos tévedés. A hitnek ferde el- magyarázása. Isten a csalásra, lopásra, mások megkárosítására sekinek sem adott szabadalmat. Tehát nem kaphatott mandátumot a tyu- kászság sem arra, hogy megzáporodott, élvezhetetlen tojásokat árusítson. — De hiszen mi is úgy v esszük — nvug- tatja a lelkét. — Igaz. De mivel megvesszük a romlott árut: bűntársak leszünk az eladókkal. Idegen bűnt követünk el. Közbenjárunk, hogy az eladók bűnt kövessenek el. Ha a rossz árut! meg nem vennőlc, többszöri visszautasítás után az eladók az összes záptojást a földhöz vernék ... ☆ * * A korcsmáros nyitott az ivóba. Amikor meglátott, lekapta sapkáját, hajlongva köszöntött: — Alázatos szolgája, nagyságos uram. — Ebben a csúnya időben is ilyen korán? választ. — A kötelesség nagy úr — nevettem a — Miv el nagyságod hangja ismerős volt, kérdeztem a leányt: milyen forma az új' vendég ? — Mint a másik. '» — És a másik? — kérdem? — Mint egy göbeherélő! — volt a válasz. Jót nevettünk. — Én — szólalt meg a tyukász — kollégámnak néztem a nagyságos urat. — Igazán nem bánt. Ruházatom után joggal nézhetett. A tréfával pedig tisztáztunk! egv szakkérdést. Mosolyogva fogtam kezet emberemmel. — Aidd ja meg az Isten szívességéért! — hálálkodott a jóútra tért — volt kolléga. /
