Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)

1943-01-30 / 24. szám

I 4. ZALAAfiEGYEI ÚJSÁG 16*43. január 30. Néma Bál - 1943.- Láthatatlan Yacsora Tegnap indult meg Kecskemété« a ha­gyományos Néma Bál-mozgalom, 1000 darab Meghívó csekklappal mellékelve. A mozga­lom elindítását Szász Tajos dr. közelelmczesi miniszter buzdító szavai bocsátottat útnak. A Szociális Missziótársulat helybeli szer­vezete is — mint minden évben — az idén äs megrendezi szokásos Láthatatlan Vacsora- ipát — jótékony célra. Elsősorban a katonák családjainak és másodsorban a városi szegé­lyek javár«. í Tavaly is sok szegénye« segítettünk a befolyt összegből, akik szegényes kis ottho­njukban nélkülözések közt élnek és dúcára az (általános pénzbőségnek, nekik még annyijuk &em volt, hogy zsír és egyéb fejadagjukat ki­válthatták volna. Es most is nagyon sokan vannak ilyenek. Ezeken akarunk ismét segíte*i. Kérjük a jó lelkű embereket, ne dobják félre meg­hívónkat, ba majd február első napjaiban ko­pogtatunk ajtóikon a posta útján, hanem küld­jék el jószívvel az oda szánt 1 vagy több1 ipengőt — kitől mennyi jut — rendeltetési hc­Ami az Alföldnek sikerül, nekünk a Du- ttántúlon éppen úgy sikerülhet ez évben is. Ez a mi Istenbe vetett reményünk! Elnökség. AUTÓBUSZ MENETREND Érvényes 1942. december 6-tól. Zalaegerszeg—Keszthely 14*45 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 9.55 15.17 é. Bak Hangya szövetkezet i. 9 23 15 20 i. Bak Hangya szövetkezet é. 9*20 15*46 é. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i. 8 54 17*20 é. Keszthely Hungária szálló i. 7 30 17*30 é. Keszthely pályaudvar i. 7*23 1715 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 17*— 17*49 é. Bak Hangya szövetkezet i. 16 28 8’30 i. Bak Hangya szövetkezet é. 16*26 9 05 é. Zalaszentmihály—Pacsa pu. i. 16’— 10 25 é. Keszthely Hungária szálló i. 1430 10 35 é. Keszthely pu. i. —'— Bak—Not«. 9*20 i. Bak pályaudvar é. 1315 9 30 i. Bak Hangya szövetkezet é. 13*10 10 10 é. Nova i. 12 30 15 30 i. Bak pályaudvar é. 1315 15*35 i. Bak Hangya szövetkezet i. 13*10 1615 é. Nova i. 12 30 Zalaegerszeg—Szén ladorján. 17*15 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. — *— 17*47 é. Bak Hangya szövetkezet é. 7*05 18 04 é. Söjtör Búza-vendéglő i. 6.47 19*30 é. Szentadorján i. 5*20 — Jól szórakozik és a heti rádióműsora is megvan, ha a Képes Krónikát megvásá­rolja. — A színházi események szakavatott és hű tükre a Film-Színház-Irodalom. I A f fi város egyik legnagyobb textil- és ruhá ’ zati részletkereskedő vállalata keres közalkalma­zotti vevőkörének látogatására ' üzletszerzőket és helyi képviselőket. Kizárólag szakmailag képzett és üzletszerzői gyakorlattal biró őskeresztény urak nyújtsák be — fényképpel és referenciákkal felszerelt — ajánlatokat „Tekintélyes jutalékjövedelem“ jeligére BLOCKNER J. hirdető irodába, Budapest, IV., Városház-utca 10. Naplótöredék — V őrösé György — igazán nem tudnám megmondani, mit éreztem szívem bensőjében, amikor elhagy­tam szülőföldemet: idegenbe mentem. Azt tu­dom: szegény balfelem úgy sajgott, fájt, majd megszakadt. Érthető... Hiszen őket — sze­retteimet, akik szívemhez nőttek, akikért élek. küzdők és robotolok — olyan messzi távolban tudtam szerető szívemtől... Sajgó fájdalmamhoz csatlakozott, szí­vembe lopakodott az az érzés is: mintha bizony többé sohasem láthatnálak viszont téged, édes szülőföldem, — hegyektől koszorúzott. szép Zalám!... Úgy éreztem: örökre kell felednem ‘szülő­városomat, Göcsejország fővárosát, — kapuját, bogárhátú házikóit, égbeszökellő, kéttornyú, ősi barokkstílű, hatalmas templomát, amely­ben Krisztus-hívő lettem. Először járultam az Élő Kenyér vételéhez, erősített kegyelmével a Szentlélek és vezettem szerelmem Irmámat oltárhoz, elrobogni a »holtomiglan és holtáig - lan« szent esküt. Ugv fájt a szívem, amikor arra gondoltam: felednem kell mindent... A fűt, a fát, a virágillatot, a fülemüle dalát, a kanyargós, (szeszélyes Zalát, partján a hét jegenyével! Árnyat adó, susogó füzesével, kaszaházi oázisával. .. Igen. . .. feledni min­denkit és mindent, aki s ami csak kedves és felejthetetlen volt érző, búcsúzó és szerető szí­vemnek! Hozzá: felednem a holtak birodalmá­ban azt a három sírdombot, amelyek egviké- ben életet adó szerelmem, édesanyám, másik­ban kérgestenverű édesapám — a legjobb földi apa — alussza álmatlan álmait, míg a harma­dikban kicsi, meghitt családi fészkünk korán elköltözött, drága angvala várja a feltámadást! * Szívem sajgó fájdalmát némileg enyhíté: velem együtt mondott »Isten veled« szózatot Zalának legbensőbb barátom, Jóska, akivel úgy összekapcsolt bennünket a baráti érze­lem, mint a sziámi ikreket a közös testrész. A hivatali kötelesség egyszerre szólított mindkettőnket vármegyénk határain túlra ar­ról a kedves helyről, amelyen születtünk, böl­csőnk ringott, amelyen nőttünk, iperedtünk, szőttük jövő boldogságunk ábrándképeit, él­tük a bohó és boldog diákéveinket, ahol elő- szőr dobbant szerelemre szívünk és váltunk! a Nemzet napszámosaivá, amelynek tehát min­den hantjához annyi boldog, feledhetetlen édes emlék kötött, fűzött és láncolt bennünket. .. Józsi Biharországba ment, én Kölcsey vár­megyéjébe utaztam. Ttunk Püspökladányban vált el. Amikor elcsattant a baráti eaók, aj­kunkról pedig elszállt az »Isten veled« — »Is­ten áldjon« köszöntés: szemeinkből jóidéig tö- rölgettük a fájdalomcsalta könnyeket. Részem­ről olyan fájó volt a búcsúzás: akkor is bámul­tam legdrágább kebelbarátom után, amikor vonatának már se híre, se hamva nem volt. * * * Püspökladánytól fülkémben egyedül me­rengve hánytam-vetettem a bizonytalan, ti­tokzatos jövőt. Az időből bőven futotta. Ám­bár a »vak csikó« erősen pöfékelve, fújtatva hagyta maga után a szépséges tájakat, mégis úgy gondoltam, ólomlábakon jár, a máskor oly gyorsan eliramló idő ... Végre este 8 órakor felharsant a kalauz érces hangja, kiáltva: »Szatmárnémeti!« Az a város számomra aznapra végállomás lévén, elhagytam a vonatot s lábammal érin­tettem azt a földet, amelyhez annyi szomorú és fájó történelmi emlék fűzi a magyart. * * * összerázkódtam. Szokatlan, megnevezhe­tetlen érzés vett rajtam erőt és lidércnyomás­ként ülte szívemet, lelkemet. — Ejnye, — sóhajtottam fel — mi ez? Miközben ntipodgyászaimat gyömöszöltem a Pannónia-szálló omnibuszába, képzeletem szár­nyalt ... — Rákóczi, nagyságos fejedelmünk, csak nem Te figyelmezteted haragvó szelle­meddel nagy és mélységes honfiúi bánatodra m __ Öl tözködjünk TÓTH GYULA úri és női szabóságából Kész nöikabát és ruhaosztály Uridivat; és szöveteladás a »Haza bölcse« földjének szabadságért lán­goló szívét ? ... \ agy igen ? ... Lehet! Ijelkemből feltört a sóhaj ... — Ismerem, nagyságos fejedelmünk: mi történt a Majtényi síkon!... — Vagy Te, a »Himnusz« halhatat­lan írója üdvözlőd bennem és általam Kisfia- ludy Sándor, Virág Benedek és Batsányi Já­nos költőtárs-földimeimet? í^ehet! ... — K*- szönöm az Ö nevükben, ha úgy van... — De hali!... Csak nem te — »kisgéci földbirtokos«! »49 -es hóhér«, »bresciai véreb; — ijeszfcew; rabláncod csörgetésével ? — Vedd tudomásul, véreb! — sikoltá bensőm —, ha nem ijedt meg rabláncodtól és akasztófádtól Csány László, fé­nyes csillagunk sokat'szenvedett hazánk egén: engem sem ijesztesz meg azokkal! Bennem i» zalai vér pezseg... Csány László földije va­gyok, azért te gaz hóhér, örök ellenségeden tudhatod és láthatod bennem lakóhelyed — a poklos mélységes fenekéről is! * Pannónia-szállóbeli szobámban mereng­tem ... Szemeimet messze elkerülte az éi les,, a jóságos álom. .ló ideig és mélyen beleme­rülhettem a merengésbe .. . Észre se vettem: a püspöki öregtemplom órája elkongatta « fél 11 -et... — Istenem, — sóhajtottam, — mit csi­nálhat ő?!... Tizedik vármegyében hagyott drága szerelmem, hitvesem — Irmám — és apai szívemnek három szép bimbója: Gyuszin*,, Pistám. Cicuskám?!. .. A püspöki öregtemplom nagy harangja is­mét kongott. Számláltam: éjjeli tizenegy óra volt. Én a szememet még mindig nem hány­tam le. Gyertyám imbolygó fényébe bámul­tam. Képzeletemben kezdenek erős körvona­lakban kirajzolódni a történelemnek Szatmár vármegyéhez fűződő eseményei. Lelki szemeim előtt láttam »Majtényi sí­kot«, ahol Károlyi Sándor kapitulált, árul«» folytán annyi jó kuruevitéz kezéből hullott! ki a fegyver... Idéztem Haynau vérszomjas! falakját... Elvonult a »tizenhárom« aradi di­csőségünk, büszkeségünk is... Kiket ő — ae ötvenezer holdas szatmármegyei földesúr — masíroztatott október 6-án oda, ahonnan többé nincs visszatérés... Tehát a hóhérnak: »Ha­uptmann« Damjanich és tizenkét társáról — Magyarország örökké világító, fényes csilla­gaitól. héroszaitól — nem kell félnie!... Lel­kemet a borzalom futotta ál. * * * »King-kong«... Számláltam. A püspöki templom harangjai éjfélt konganak. Kitekűt- tettem az ablakon. Beláttam az egész várost... Temetői csend ült felette ... Az utcai gázvilágítást kioltották. (isiik a telchold ezüstszínű fényéi szórta szét a sö­tét, komor, ósdi v árosra. Gyertyám is sötét, borongós, kísérteties fényt árasztott szobámban... önkéntelenül rezzentem össze ... Amikor a püspöki templom órája elkon­gatta a tizenkettő utolsó ütését, eszembe ütő- dött: elérkezett a kísértetek ideje is, én még mindig ébren álmodom! Ama reményben, hogy az édes álom a sü­tetheti könnyebben rámtalál, eloltottam gyer­tyámat is, úgy vártam, hogy álmaimban lát­hassam, akiket szívemmel a tizedik várait?-«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents