Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)
1942-10-24 / 240. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1942. október M, Hej\ nem így volt hajdanában Zalában sem a szüret... — Az üclő becsapta az embereket az idén! Legalább is így vélekedik a mostani időjárásról Ferenc bácsi, a zalai nagy szőlősgazda. S ha utánanézünk a dolognak, van is ebben valami. Merthogy olyan melegen sütött le ránk az ég örök futóbolondja, a Nap, mintha eltévesztették volna a kalendárium- csináiók ennek a hónapnak a nevét. Nem is igen törekedett senki sem a hegyre, kellett volna az eső a szőlőkre szintúgy, mint annakidején a kukoricákra. A kukoricán azonban, ha későn jön, nem segít, de a szőlő az másfajta vélemény s így nem árt, ha a megázott földből, annak törvénye szerint, jóné- hány akócskát felszippantgat a melegtől megpetyhüdt szemekbe. Míg egyben van a szőlőszem, addig igyék, mert aztán már úgyis őt issza meg a sok száraztorkú ember! Az esőt azonban hiába kunverálta a szőlősgazda, az égi csatornák valahogyan berozsdásodtak a sok szünetelés alatt, hát lassan csak nekiálltak a Csácsi, Bozsoki, Ivánka, Vorhota, örzse- hegy, meg a többi tulajdonosai, hogy leszedjék, amit jó idővel, kevés peronossza 1 megadott a jó Isten. Annyi szent, hogy az eső kevés volt, de minden bajnak van haszna s ennek az lett a kamatja, hogy nem kellett annyit permetezni, hisz úgyis igen szűkös mértékkel rakosgatják a gálicot a papír »stánec- liba«. Azelőtt Ferenc bácsi vélekedése szerint ugyan a »fene vitte« volna el stániclibán a kékküt, amikor azt zsákkal is mérték s dekára a kutya se hederített. — Ja akkó békeüdő vót, — fontolgatjuk kettesben az épület gádorjában. S itt meg kell egy kicsit állani, ha tetszik, ha nem, mert itt van a bibi, hogy ma meg nincsen békeüdő. S ki tudja, hogy mikor is lesz az. Az ember soha sem tudja, hogy azok a népeket irányító, nagy urakj mit okumlálnak össze, meg vissza. — Mondta nékem az öregapám, hogy nem jó a nagyurakkal egy tálbu cseresnyét enni, mert visszapökik a magot. Éppen most is ez történt, mert addig nyalábulgatták egymást jóbarátságbu, hogy háború lett a vége. Azt hitte az ember, hogy, na most rögvest örök béke lesz. Lett is örök barátság annyi, mint a szemét, de tessék csak körülnézni, hogv ki tartja vájjon azt a barátságot egy huszonnégy- órán túl. Mit szólhat erre a bölcs beszédre és mély filozófiára valló elmélkedésre az ilyen magamfajta ember, aki bizony még a boszniai akkupáció idején sem hunyorgatott szembe a nappal. Fiatalember mit tud az, nem igaz? Persze, eddig eljutottunk volna. Hiszen politikus nemzet vagyunk s nálunk minden emberben két Hitler és öt »Csörcsij« veszett el. így aztán magam csak rábólogatok a dologra és elmorzsolgatom a magam szűk agya-világában mindazt, amit Ferenc bácsi, a zalai szőlősgazda mondott. Az persze nem éppen fontos, hogy az a cseresznyemag nem éppen passzol e pminutumban, de mit háborgassa az ember a dolgot? Más talán jobban ért a, dolgokhoz. Mit ártsa az ember mások' okosságában az ő gyöngéjét. — Hat milyen volt a termés? — tekerin- tek a beszédünk fonalán. Ferenc bácsi nem a féle elhamarkodi ember, csak óvatosan válaszolgat, elvégre ki biztosítja róla, hogy a fene nadrágos, aki valami firkásznak jelenti ki magát, nem-e valami »borhimpellér«. Sohse tudja az ember ma már, kiben mi lakik. De aztán, hogy látja rajtam a stoppolt nadrágot, meg gondolkodni is szokott és rájön hamar, hogy a »finánc« csak nem bolond ide kigyünni a Vorhotára, amikor minden becsületes magyar embernek kutyakötelessége amúgy is be jelenteni a bortermést a városházán, ahol aztán a holdak száma után könnyen eligazodik a »finánc« és ráér akkor utánanézni a dolognak. Szóval egyenest nekimegyünk fejjel a kérdésnek, jobban mondva immár a feleletnek, mert hiszen a kérdés már vagy félórája elszaladt lefelé a Vorhota-oklalon a tőkék között. — Teccik tunnL tekintetes úr, ez a bolond üdő csak becsapott, merhogy megkésett az eső! Ezt mintha már hallottuk volna, de azért csak figyelem a dolgot. — Sok a szái’az szem. Jóval több is lehetett vóna, ha esik az eső! A minőség az ugyancsak kielégítő, csak a mennyiséggé, avva van a baj. Hej, pedig de jó mutatkozott águsztusba! Mondtam is az annyidén ak: Hal- lod-e asszon, az idén meg alíigha ollan szá- rasság nem lesz, hogy lesül a szőlő a tükérü! Mert, teccik tunni, mindig hoz valami bajt az ördög! Most nem köllött permetőni, ma azt is hittem, hogy, na, visszagyütt a jóvilág, amikor sutba köll majd vágni a masinákat és a szőlő meg csak terem, mint á noha, vagy az izabella. Teccik látni, azza is, hogy van az ember. Van belüllö termés, de a kormán mindig csak beleszól a dologba. Hát nem mindegy az, hogy direkttermő, vagy faj- szőlő? Hát az a noha, meg az otelló nem egy faj? Aki szereti, hát hadd lenne neki az. Nem okos dolog, ha mindenbe beleszónak oda- föntrü. Mit tudják is azok a. .. nagy urak, mit szeret a paraszt! Van, aki a nohát issza, van, aid meg a kadarkát, vagy éppen a badacsonyit. Meg most olyat is hallok, hogy ezt is zár alá veszik. Én má csak azt mondom, hogy bolondság, mert jobb lesz akkó engem is zár alá venni, mivelhogy életemben nem sokat keveregtem a kút körül, különösen nem ivás irányában. Majd úgy járunk, hogy eltűnik a bor! Itt elnevetjük magunkat. Úgy látszik, egyet gondoltunk. Nekem az jutott eszembe, hogy itt azonban baj lesz, mert a krumplit, meg a kenyérmagot el lehet csak dugni, de a bor az kibújik, ha máskor nem, hát, amikor Ferenc bácsi is, meg a sógor is a kelleténél többet iottyintanak a garatra. — Látja, ezt gondoltam, — nevet rám széles szájjal az öreg. — Akkó mégis csak! elcsípik az embert. A fene vigye a háborút is, meg a feketebort is, merthogy ha van léke ta- árú búzában, meg zsírban, hát akko biztof lesz a borban is. Én bízok az urakban, akik között szinte van olyan jó becsüíetű magyar, aki nem szeretni, hanem meginnya szokta a bort. — Nem így vót ám régen — gombolyít- gatjuk az emlékezőtehetségünk fonalát visz- szaielé — nem ilyen csöndes vót a szüret. Cigánymórék jártak épületről-épüétre asztflfil végen és .húzták szakadásig a taip alá valót s bizony vértelen ipse vót, aki el nem kapta a jobbrul billegő menyecskét. Jó gulásokat, kalácsokat kaptak. Heggel kinyakaltam a pálinkásüreget a legényeknek s aztán ment a munka, mint a parancsolat! Ej, de hurui van már ez a világ? Innen már elkívánkozik az ember időnap előtt... El, valóban elkívánkozunk. Persze nem oda, ahova Ferenc bácsi gondolata torkollott, hanem haza. A rendekben szaporán gyűlik a szőlő, egymást kerülik a puttonosok és odabenn csikordul a szemek vére. Azelőtt ez is másként volt. ! A legények rúdon vitték a puttonyt, többet is egyszerre és úgy tapostak ki a szőlő belit. Azóta megkótyagosodott a: világ. Tankok, repülők gyilkolják az embert, hát sietni kell, ha valaki élni akar. Nem érnek rá ma már elbibelődni a taposással. Valamennyiünk vére tele van puskaporral és senki sem tudja, hol robban fel. A Don~parton! lyukasztja-e át a muszka-golyó, vagy éppé* a rend végén üti kupán a halál. Ferenc bácsi nem is érti pzt a világot, ő csak a múlt kalendáriumát betűzi s nem hajlandó egy lépést sem előre menni. Mi a fenének, — válaszolja, ha szemére vetik, — nekem jól van így. S ha valaki nem érzi jól magát, hát szaladjon. S ebben igazsága is vagyon! Szakái Ferenc. Titkos rádlóieadót lepleztek le a varasdi zsidótemető e£yik kriptájában Csáktornyáról telefonálja munkatársunk. Varasdról származó hírek szerint a környéken hosszabb idő óta három érdekelt állam illetékes szervei nyomozást folytattak egy titkos rádióleadóállomás felderítése ügyében. Ez a rádióleadóállomás a zúgiádiók idejében éj (szaka idegen államhatalom céljait szolgálva, lázító és rémhírter- jeszto propagandabeszédeket adott le s hol Rádió Zlinszki, hol pedig a Szabad Horvátok Rádiója név alatt jelentkezett. Illetékes helyről azonnal megindították a nyomozást, amelynek! első eredményeként megállapítást nyert, hogy a leadó Var as do*. Károlyvárosban, vagy a muraközi városok valamelyikében működik. Most már aztán jóval könnyebb volt megállapítani, hogy hol is van a titkos leadóállomás. Végre is elcsíptek a varasdi zsidótemető egyik kriptájában egy titkos leadóállomást, amely valószínűen azonos azzal a zűgrádió- val, amelyet hosszú ideje keresnek már. A hírek szerint gondoskodás történt róla, hogy a szabad horvátok zsidó kriptában működő rádiójának vezetői ne legyenek tovább szabadok. IZ LÉ/JEjf JO&CÁ&*
