Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)

1942-10-13 / 230. szám

4> ZA LAMEOYEI U3SAG 1942. október 13. Tegnap mult 450 éve Amerika felfedezésének Október 12-én volt 450 esztendeje, bogy Kolombusz Kristóf kikötött az amerikai Ba­hama szigeteken három hajójával. * Kolombusz K isi óinak íuajdonképen nem volt szándéka felfedezni Amerikát, hanem In­diába igyekezett. Tekintve, hogy akkor már elfogadott tény volt a föld gömbölyű volta, igy’ Kolombusz is nyugatra indult, mert meg­győződése az volt, hogy erre is eléri Indiát. Végre ki is kötött a Bahama szigeteken, amit ő maga Nyugatindiai szigetcsoportnak neve­zett ei. Kolombusz felfedezése után indult meg az az öldöklő csata, amelyben az emberi kapzsi­ság minden eszközt megragadott az amerikai benszü'öttek kiirtására, bár azóta már sokszor kimutatták ezt a végzetes hibát, mert az ame­rikai benszülöttek, az indiánok a legértékesebb emberi fajok egyike. Az indiánokat lassan ki is irtották, csak kis töredékük él ma is az úgynevezett Nemzeti Parkban. boa akkor jéf ha LA SC I szűcstől való! Bundák mérték után mikádok bélelése és gallérozása legolcsóbban ifJ. LAKI SÁNDOR ■ : izüesmcsto r-nél késztlnak. ■ - H Zalaegerszeg Bethlen Gábor-u. 5. Ma 130 éve pusztult el a világhódító francia hadsereg jOevenfe Sport A hivatalos lap írja hogy... Az egyesbíró a játékvezető jelentése alap­ján Kántor József Kőszegi SE játékost a szab. 28./a §. alapján, 3 bóra, október 5-től decem­ber 15-ig és 1943- február hó 15-íői március 5-ig a játéktól eltiltja. Sárközi Rezső kőszegi játékost, mivel a mérkőzés után Simon József intézőt bántalmazta, a szab. 29 a. §. alapján. 12 hóra, 1942. október 5-től 1943. évi októ­ber hó 5-ig tiltja el a játéktól. A Kőszegi SE pályaválasztási jogát a Move ZSE elleni mérkőzésen történtekért három iz- beni pálya válasz! ási jogát az o tikon lejátszandó mérkőzéseiről a kerületi egyesbíró elvonja és kötelezi a KSE csapatát, hogy az SZFC TI., Kinizsi, Selyemipar mérkőzéseket vidéket ját- . 9za le. ' _.__ j A CVSE csapata a bajnokságtól vissza- | lépett és ezért hátralévő le nem játszott mér-i ! kőzéseit, gólarány nélkül, ellenfelei javára ir~ j ják. Zalaegerszeg megyei város polgármesterétől* 17613/1942. HIRDETMÉNY. A m. kir. közellátási miniszter 110.400/ 1942. K. M. számú rendelete alapján köz­hírré teszem, hogy mindazok a termelők, akik­nek kukoricával bevetett területe a 800 négy­szögölet meghaladja, köteles az 1942. évi ok­tóber hó 15. napjáig a beszolgáltatandó ku­korica mennyiség megállapítása végett gab on a- lapjavai hivatalomban megjelenni. Mindazok a termelők pedig, akik 800 | négyszögölnél nagyobb területen termelnek ku- . koricát és gabonalapot még nem váltottak ki, kötelesek ugyancsak október 15-ig a bevetett terület nagyságát bejelenteni. Felhívom tehát az érdekelteket, hogy e bejelentési kötelezettségüknek 1942. október 5. és 15. között (régi városháza, II. emelet, 9. sz. ajtó) feltétlenül tegyenek eleget, mert a bejelentés elmulasztása esetén ellenük a ki­hágás! eljárást azonnal meg fogom indíttatni. Zalaegerszeg, 1942. szeptember 30. Polgár »ne* te*. * Kegyeleti váltófutás Nagykanizsán. Va­sárnap tartottak Nagykanizsán váltófutást a negyvennyolcas hősök emlékünnepén. A fu­tásban első lett a kereskedelmi iskola csa­pata, második a gimnázium, harmadik az NVTE. A győzteseket Uh er Ernő ezredes buz­dító beszéd kíséretében tüntette ki. Zalaegerszeg megvet város polgármesterétől. 17609/1942. HIRDETMÉNY. A m. kir. közellátási miniszter 110.400/ 1942. K. M. számú rendelete alapján köz­hírré teszem, hogy mindazok, akik 1942. év­ben 1/2 (fél) katasztráiis holdnál nagyobb te­rületen termelnek burgonyái; és gabonalapot eddig még nem váltottak ki, kötelesek a bur­gonyával bevetett terület nagyságát 1942. évi október hó 15. napjáig hivataibmban beje­lenteni. Felhívom tehát az érdekelteket, hogy e bejelentési kötelezettségüknek 1942. október 5. éa 15. között (a régi városháza II. emelet, 9. ajtó) feltétlenül tegyenek eleget, mert el­lenkező esetben a hivatkozott rendelet 13. §-a alapján ellenük a kihágási eljárást azonnal megindítom. A rendeletben megállapított bur- gonyabeszolgáltatási kötelezettség teljesítésé­nek idejét és módját később fogom köhírré tenni. Zalaegerszeg, 1942. szeptember 30. Polgármester. j c%pró/tiróetése£ [ j Az üzlet, az ipar és a mai kereskedelmi élet lelke a hirdetés. Hirdesse mindéi el­adni-, vagy venni rolóját a Zafatmegyei Új­ságban. Tangóharmonikát »zeretaék tanulni sajtk harmonikámon. Bővebbet a kiadóban. Intelligens, 4 középiskolát végzett, per­fekt németül beszélő lány gyermekek mellé elhelyezkedne. Cím a kiadóban. Bútorozott különbejáralu szoba k i a d é Rákóczi-utca 16 sz. Keresek két ágyas bútorozott szobát ellátással. Cim a kiadóban Használt, javítást igényié gyermek-hinta- lovat vennék. Cím a kiadóban. ZALA MEGYEI ÚJSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon: 128; } Előfizetés: egy hóra 2 P, negyedévre 5.70 P Hirdetések díjszabás szerint, í Postatakarékpénztár! csekkszámla: 49.368 Felelős kiadói GAAií ISTVÁN Október 13-án 130 esztendeje annak, hogy Napoleon világhódító útján elszenvedte az első és egyúttal végzetes csapást. Moszkva égése után ugyanis visszafelé jövet, a szibériai tél beálltával az oroszok lerombolták a Bere­zina folyó hid ját, amelyen Napoleon nem tu­dott átkelni. Hires hóditó csapata ott fagyott meg a folyó környékén és főleg annak med­rében, amelyen nem tudott átkelni. <d?ilm-Szinitáz '*'* l- I,. --- Defalt A harmincadik. Ideálisan tiszta és szép magyar film, a katolikus élétszemléiet mély­ségeivel Babilon. Nemes szándékú és elgondolású film, de az erkölcstelenség nyers, durva és merész ábrázolása mellett világnézeti bizony­talansággal is. Bécsi vér. Történelmi keretekbe állított vígjáték, léha, de nem bántó légkörrel. HIRDESSEN A ZALAMEGYEI ÚJSÁGBAN 1 MÁVAUT Zalaegerszeg autóbusz mene Érvényes 1942. szeptember 28-tól Zalaegerszeg—Bak—Keszthely idje mAvaut Meneteli» _.__ 14-45 17-15 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 9-55 1700 1— ­_•_ 15 18 17-45 é. Bak Hangya szövetkezet i. 924 16-29 8*35 15 17 —•— i. Bak Hangya szövetkezet é. 9*23 16*25 180 ­907 15*45 —é. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i. 853 1628 4-50 ­_ . —1 _ 17 20 —é. Hévizfflrdö i. —*— —•— 450 ­1030 17-35 —é. Keszthely Hungária szálló i. 7*30 14*30 10-35 17-40 é. Keszthely pályaudvar i. —*— • Menetdíi 8*40 Bak-Nova 15-20 i. Bak pályaudvar é. 6 55 1335 —9-30 16-35 i. Bak Hangya szövetkezet é. 6.50 13*30 L70 1010 1715 é. Nova i 610 1250 1 — 1*70 4*50 Zalaegerszeg—Bak—Llepe—Szentador jón 1715 i. Zalaegerszeg Széchenyi tér é. —— 17 45é. Bak Hangya szövetkezet é. 7 05 17 59 é. - Söjtör Búza-vendéglő i. 6 47 19*25 é. Szentadorján i. 5 20 t Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gtéfxdn, Zalaogenowg, SAiltfByi-ffc 4. NyamdavazafÖ: €WB hNb.

Next

/
Thumbnails
Contents