Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)
1942-10-10 / 228. szám
1942. október IO. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 5. ' Haléira gázait egy vasutast a zalaegerszegi vegyesvonat UJKERESZTESEK; Irta: Lipics Gyufa. Miért hallgattok? most haraoajatok. Most rival íjatok győzelmi dalok! Vérében fetreng egy beteg világ: Fejvesztett gyáván futnak a gazok. Tépett láncok csőrrennek az éjben. Holt aranyán gyáván leng a done ... 1 Gép ma da-*k szállongnak a légben, — líj keresztesek! hajrá! előre! Bábel! büszke tornyaid remegnek. Nagy szívvel léptél a gátra magyar! Torz agyakban akármit is főztek: Hunnia földjén nem lesz nyelvzavar! Nemzeti zászlónk győztesen ragyog, Napsugártól csillogón átszőve. — Ívik élni akartok, de halni sem féltek, üj keresztesek! hajrá! előre! Verejtékrabló, bitang, uzsorás, Sábádnak bamba, szétzü lőtt hada! Nem remeg bárgyú szamárfü’eíck, ?T.a zúg a légben az Eszme dala?! Szeméíenszedett Krisztus-tagadók! Nem [ebeitek kincseinknek őre, — Élesre fent szabivá! villogtatva, lrj keresztesek! hajrá! előre! Magasba tekints magyar föld népe! Győzelmi daltól mámoros a húr. Szelek hátán röpítem felétek: Magyarországon magyar lesz az úr! Istenember vérző Krisztus-arca, Eszme, zászló nem zuhan a kőre! Világunk bűzlő bűntanyáira, Uj keresztesek! hajrá! előre! Zalaegerszeg, 1942. Tragikus halálos szerencsétlenségről érkezett ma reggel jelentés a za'aegerszegi kir. ügyészségre a tűrjél vasútállomásról. E szerint a tőrjei állomáson tolatás közben eddig még kiderítetlen okból Semasi Jóo c? r zsef 23 éves Máv segédtiszt a tolató vonat kerekei alá került és a kerekek azonnal halálra gázolták. ,-jf A praktikus Liszt Liszt Ferencet egy alkalommal Becsben vacsorára hívták meg. Tekintettel a nagynevű művész magas korára, elküldték a ház egyik barátját, hogy gondoskodjék Liszt kíséretéről. Már az utcán álltak, amikor a ven- , dégnek eszébe jutott valami. Hirtelen megállt. bocsánatot kért kísérőjétől: »Csak egy pillanat, kérem! Azonnal jövök. A feleségemet odahaza felejtettem«. Sietve visszament és ragyogó arccal hozta fogkeféjét. A fiatalembernek nem volt bátorsága megkérdezni, miért is van szüksége a nágv művésznek fogkefére. ha vacsorára hivatalos? Vacsora után természetesen haza is kellett kísérnie az idős urat. A fiatalember most már nem tudta visszatartani kíváncsiságát és hosszú udvarias bevezetés, előzetes bocsánatkérés után megkérdezte, ami a szívén feküdt: — Miért volt szüksége a fogkefére? — Csak ezt szerette volna tudni? Hát, tudja, az a helyzet, hogy a kapunkra új zárat; tették és a kulcs nagyon nehezen fordul benne. Rájöttem, hogy. ha a fogkefém nyelét átdugom a kulcs fején, akkor minden megerőltetés nélkül megy. OLVASSA A ZALAMEGYEI ÚJSÁGOT! Az állomásfőnökség azonnal értesítette a csendőrséget, ahonnan a helyszínre érkezett járőr már csak a beállott halált állapíthatta meg. A csendőrség ma reggel telefonon jelentette az esetet a kir. ügyészségnek, ahonI nan délután szállnak ki a helyszíni vizsgálat és a boncolás megejtésére. Egy kiló zsiradékért egy kiló szappant adnak ki A közellátásügyi miniszter rendeleté alapján Zalaegerszegen is körzeti szappanfőzőt állítottak fel, ahol a lakosság által összegyűjtött zsiradék szappanra cserélhető át. A polgármester felhívja a város és at környéken élő lakosságot, hogy hulladék-zsi- radékait gyűjtse össze, mert az összegyűjtött zsiradék a körzeti szappanfőzőnél (Vas Iván szappanosmesternél) a templommal szemben, a beszolgáltatás alkalmával azonnal szappanra cserélhető ki. Minden beszolgáltatott 1 kg zsiradék után 1 kg szappant szolgáltatnak ki. A közönség szappanellátásának biztosítása céljából felkérik az összes háztartást vezetőket, hogy hulladék-zsiradékaikat gyűjtsék ösz- sze s azt szappan ellenében szolgáltassák be a fenti helyen, mert ezzel szappanszükségletük egyrészét kevés fáradtsággal biztosítani tudja minden család. — Megállapították a cukorrépa árát. A közellátási miniszter most állapította meg a cukorrépa árát. mégpedig mázsánként 4.93 pengőben. Tips! a kerítésen... Irta: Szakái Ferenc. Keménynek és Tibornak hívták a cimborát. S ha már cimbora, hát köztünk csak Tipsi volt. Míg a kutyáját Topáinak nevezték. A kutya most nem is fontos, hiszen jelei] esetben éppen a konyha egyik sarkában kényelmes ládája pokrócán aludta a kutyák csontokkal bélelt álmát. A Tapsira ugyancsak illett, hogy irigy kutya, a Tipsi azonban a legjobb pajtás volt a világon. Ö volt, aki elkísért az esküvőmre, ő volt, aki megfelezte a falatját velünk, ha az újságíró életben olyan gyakran megtörténő esetben a kerék éppen lefelé billent. A Tipsi minden szenvedőt megkönnyezett, minden szegénynek adott s a köszönetkor úgy elszégyelte magát, mint a szomszédék Sári lánya, amikor megkérte a kezét ünnepélyesen a harmadik szomszéd Pista fia. A Tipsi. kérvényeket csinált ingven. hivatalok! m szaladgált a mások dolgában, aztán szabad idejében a tetőt malterozta és úgy mellesleg rendbepoiózta a kilenc testvérével kö- 2$üs házát is. Persze úgy melegebb tavaszi »tápokon már ott ácsolt az udvaron s készült a. csónak, ami majd nyáron állandóan a mások kényelmét szolgálja. Mert a Tipsi aztán megtagadni, vagy ellentmondani soha nem tudott. * A Tipsi, egy szó, mint száz. a legjobb barát volt és a legjobb szívű ember, akit; mindenki csak kihasznál és úgy hozzátartozik a kis dunántúli városka életéhez, mint a városháza, vagy egyéb, hasonló emeletes épület, ahonnan nagy könyvekből és száraz rendeletekből kormányozzák az emberek ezreinek a sorsát. Tipsi újságíró volt és ez mindent megmagyaráz. Újságíró volt, mégpedig a legjavából, önzetlen, kemény öklít harcos, aki szóval és a holt betűk légiójával állott ki a porondra az elnyomottak érdekében. Ha kellett, az asztalra csapott a vármegyeházán, vagy a polgármesternél, de rá senki ezért nem haragudott, mert tudták, hogy nem magáért teszi, hanem a közért. .. Ilyen fiú volt a Tipsi! A leghívebb kollégám életemben. Az egyik este azonban megesett a csúfság; a népszerűségén. Tipsit nem ismerte meg egy olyan hivatalos személyiség, akinek mindennap háromszor volt dolga a köz nyeszlett alakú, kopaszos, sokbeszédű bajnokával. De, hogy az egyik szavamat a másikba ne öltsem, elein kezdem a dolgot. Este későre járt már az idő, amikor egy ilyen mérges, sötét őszi este valamivel túl, vagy innen az éjfélen, elváltunk a sarokháznál. Gyorsan ment Tip sível mindig a búcsú, ha kezdtük ki1 énekor, éjfélre biztosan végeztünk, persze ezalatt sokszor még háromszor is megkerültük az egész környéket, amire végesza- kadt a fontos és holnap reggelig elhalasztha- tatlan megbeszélésünknek. Szóval most is elváltunk valamikor. Már az utca közepén járok, amikor hangos beszéd üti meg a fülemet Tipsiék felől. Hallom, hogy Tipsi mérges és igen korhol valakit. Visszasietek. Mit látnak szemeim? Az én Tipsi komámnak a rendőr) tart rablétrát házuk igen magas kőkerítésénél. ő maga pedig éktelen mergelődéssel kapaszkodik felfelé, de mindig visszacsúszik. A rend szigorú őre majd bele nem szakad alatta a rötvögéstől. Tg) ment ez jóidéig, egyszer csak Tipsi leugrik és reménytelenül csóválja a fejét. — Az iskoláját, látja, mit csinált Finta bácsi ? — Hát, ha tuttam vóna. — dörmögi az öreg zsaru, — hogy a Kemény úr. — Mondtam magának, hogy hagyjon békén. — Mondják a varjak a szemének, hogy csecse bogyó! — Ja, kérem, azt más is mondhatta vonta. Mit tudhatja az ember fia! Csak figyelek és kezdem érteni a dolgot, ahogy meséli Tipsi félig nevetve, félig mérgesen, miközben Finta bácsi szájába egyre tömi a cigarettát. A dolog úgy történt, hogy Tipsi elfelejtette magával hozni a kapukulcsát. Mindig vele van, de ma valahogy ruhát cserélt és ottmaradt az ebadta. Persze, ezt is csak most vette észre, amikor hiába kutatta, forgatta; zsebeit előre, hátra, jobbra, vagy halra. A kulcs nem volt sehol. Mit volt mit tennie, jónéhány nekilendülés után valahogy elkapta a kőkerítés felső peremét és hosszú percek: végkimerülésig erőltető munkájával már az egyik lábát is felakasztotta a kerítésre, amikor a sarokra ért a Finta bácsi, aki »civilben« rendőrőrmester és, hogy baj ne essék a szerkesztő úr portája körül, nagy hirtelen a kerítés alá ugrott, egy-kettő és elkapta a Tipsi lelógó lábát, aztán hózta, húzta, amíg csak az kénytelen-kelletlen le nem ugrott az utcára. Hiába mondogatta hősünk: — Ki az? Ne bolondozz má no! Eriszd a lábam, mert úron rúglak! Hogy a varjak mondják a szemednek: csecse bogyó! Finta bácsi nem volt hajlandó a koromsötétben elárulni kilétét, amíg végképp le nem rángatta Tipsit a kerítésről. S aztán amikor megvolt a nagy betörőfogás, a két jó ösmerős egymás atya fiának bizonyos családi kapcsolatai gyakori félidézésével barátkozott a kerítés alján. Finta bácsi ugyan egyre kérte a bocsánatot és fel is ajánlotta a segítségét;.! így esett meg aztán, hogy a hórihorgas Finta őrmester rab lé trát tartott Tipsinek. aki viszont ekkorra már annyira kifáradt az erőlködéstől, hogy sehogy sem tudott többet felkapaszkodni a fránya magas kerítésen. Jókorát pihentünk s Finta bácsi csakúje« neki vetette hátát a falnak. Tipsi meg újult erővel kapaszkodott a falra. Amikor felért, visszakiáltott: — Hm! He-he! Hogy mondják a varjak a szemeteknek: csecse bogyó!
