Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)
1942-12-24 / 290. szám
ZALAMÉJGYKI ÚJSÁG 1942. december 24. sí. KARÁCSONY Schnattner Szigfrid O. S. B. A háborúban történt. Az egyik francia előőrs valallohnet egy bárányt szerzett. Nagykarácsony éjtszakája volt. A kis csapat már előre örült a pompás és ritka vacsorának. Egy valami azonban erősen nyugtalanította az előőrs tagjait. Hogyan főzzék meg a vacsorát ? Mert, Tha tüzet * gyújtanak, ez nyilván cél-; pontul szolgál a németeknek, az ellenségnek. Egyik katona okoskodni kezdett: ha odaát jó keresztények Tannak, ma, szenteste nem főnek ránk. Rögtön megtudjuk, vájjon jó keresztény ek - eV A francia katona óvatosan, négykézláb kúszott a német drótsövények közelébe és ellágyult szívvel elkezdte énekelni a franciák karácsony es#i dalai. S mikor bele- jfezte, várta a hatást. Egyszerre csak halkan, majd egyre erősebben es erősebben hangzott a német lö\észárkokból a szent ének: Csendes éj, szentséges éj . . . Bátran tüzet raktak és a tűz messzevíla- gító lángjánál egy este néhány órájára barátoknak érezték egy mást, hisz mindnyájan egyazon Megváltó születését ünnepelték. Immár a negyedik háborús karácsonyt ünnepli az állig fegyverzett világ. Mintha ezen az áldott éjtszakán tüzet rakna az egész emberiség, köréje kuporodnak mindazok, akiknek eszébe jut, hogy mit hozott nekünk Betlehem, hogy testvérek vagyunk, hi9z egy Atyának vagyunk a gyermekei. És piros lesz az arcuk és meleg lesz a szívük ép akkor, amikor a gyűlölet soha ilyen nyíltan, ilyen támadó lendülettel nem követel magának vezető és hangadó szerepet. Karácsony napján eszünkbe jut a szeretet, amikor az önzés, az irigység, a hatalmi téboly és megvadult szenvedély végkép el akarja törölni a jóságot, a megértést, a részvét, könyörület és testvériesség emberi érzéseit. Csupa karácsonyi ereny! Csupa karácsonyi ajándék, amitől még a pogány is keresztény lesz, legalább egy estére. Mint az a marcona édesapá, az a szakszervezeti vasesztergályos. Keresztét nem vet, imádkozni nem tud, a gyermekeihez kegyetlien, álmaikban azonban megcsókolja őket. Félnek tőle, de a pincében már napok óta ott a beácsolt karácsonyfa s a gyárban folyton azon töri fejét, hogy mit is hozzon az ő kis bogarainak? S az az ember, aki soha nem kulcsolja imára a kezét, templomba soha nem teszi be a lábát, karácsonykor lemond arról a dicsőségről, hogy gyermekei neki hálálkodjanak s az ajándékot a kis Jézuskára fogja. Mivé tud tenni bennünket a karácsony: ellenségeket testvérekké, fukarokat bőkezűvé, marconákat kedvessé, jóságos csupaszawé. S milyen kár, hogy mindez csak egy-két napra! Mintha alig várná a világ, hogy az ünnepek elteltével újra visszazuhanhasson a maga is- tentelenségébe, hideg, szeretetlen krisztusta- lanságába! Karácsony után már bátran meg merjük nézni Andersen félárva Piroskáját, a gyufaárus leánykát, aki behúzódott a kapu alá és ott lelnek majd reggel rá, megfagyottan. Karácsonykor még megborzadunk Dickens Karácsonyi énekének mogorva agglegényétől, aki, ha megy az utcán, még a vak ember kutyája is szűkülve húzza he gazdáját a kapu alá amikor továbbhaladt, farkcsóválva mintha azt mondaná: Jobb nem látni ilvent gazdnram! Pedig Krisztus nemcsak egy-k^t napra gondolta el számunkra a karácsonyt. De Krisztussal ma is úgy vagy unk, mint egykor voltak. »Nem kellesz« —mondották a betlehemi asszonyok. S néhány nap múlva, de nagyon kellett volna a gyerek! Heródes megölette' őket. »Nem kellesz« mondotta a jeruzsá- lerni csőcselék. Néhány év múlva nagyon kellett volna, amikor Tilos rosszabb sorsra juttatta Jeruzsálemet, mint aminőre ma nem egy város jutott. »Nem kellesz« — mondották Jézusnak a zsidók. »Nem kellesz« — mondta Jézusnak a legújabb kor Európája. Jézus megint csak azt feleli: »Elmegyek, fi» majd kerestek engem. És belehaltok bűneitekbe«. (Ján. 8. 21.) Azt hiszem, ha elvennék az emberektől a karácsonyt, ebbe feltétlenül belehalnának! Pedig nem csoda, hogy sok ember ebben a hazug, békéden, vérben fürdő, pogányul sekélyt** világban nem találja a karácsonyt. Leépített, menekült és kifosztott emberek csak legfeljebb egy-két órára enyhülnek; meg a karácsonyi gyertyák meleg fényében. Egy lengy el menekült mondotta nekem, hogv ő egyenesen fél a .karácsonytól. Szívfájdalom ez az ünnep számára. Csalóka illúzió. A karácsony, úgymond, olyan számomra, mint az üstökös sugárzó megjelenése. Vakító fény, tündöklő világosság csak azért, hogy utána annál nagyobb legyen a sötétség! ... A karácsonyfa gyertyája és a díszek ezüstös fénye nem homályosítja el a szememet, hisz holnap újra az élet piacán állok a régi prózában. Miért mindez? Mert nem kellett Krisztus. S így karácsonykor kénytelenek vagyunk átgondolni: mi lenne a világból, ha elfogadtuk volna társadalmi, gazdasági, vallási, politikai, művészeti, családi és nemzeti vonatkozásba* Krisztust? Teljesen. Egészen és maradéktalanul. Törvényeivel és Evangéliumával együtt. Mi lenne? Állandó, boldog, örvendő, kacagó és!tapsoló gyermekszoba! Ahol nem lenne marcona vasesztergályos és félárva,* megfagyott Piroska, nem lenne mogorva agglegény, nem lennének lövészárkok, tölténygyárak, lángszóró páncélosok, kórházi ágyakon hörgő sebesültek. Egy folyton tartó, mindig élő, szakadatlan karácsony lenne! Utópia? Nem. Csak az Evangéliumnak igazi sze!lenje, a Betlehemi szellemében. Az angyalok énekétől: »Békesség a jóakarata embereknek«, egyenesen pirulnunk kellene. Mert igazán nem lehelünk nagvra a jóakaratunkkal, ha akkora a békességünk, mint most 1942 karácsonyán. \ alahol azt olvastam, hogy az esztendőnek egyik legsötétebb napja a karácsony. Kínosan téli és barátságtalan. Ép olyan, mint a betlehemi istálló, amelyben fukarkodott a természet és művészet^ a juh nem adott gyapjút, a teve nem adott szőrt és a lúd nem adott dunnát. Az emberek között kivetve született az, Aki majd kivetve hal meg értük. Amikor így karácsonykor, a mindenki karácsonyfájának gyertyafénye köré kuporodunk és énekünket ágyúdörgés tompa moraja szabdalja, talán jó ilyen gondolatokkal foglalkoznunk. Elviselhetőbb és kissé boldogabb lesz az Ur ezerkilencszáznegyvenkettedik esztendejének szomorú és véres karácsonya. A magyar nemzet nagy Karácsonya Irta: Dr. Erdélyi László bencés perjel, egyetemi tanár A Zalamegyei Újság karácsonyi számába írta: dr. Erdélyi László bencés perjel, egyetemi tanár. Ez akkor volt, amikor megszületett lelkében s uralkodóházában Krisztus, az Isten fia és felemelte Szent István nemzetségét oly magasra, hogy maga az első magyar király és a fia, meg unokaöccse, Szent László a csodatevő szentség magaslatára emelkedtek a XI. krisztusi évszázadban, két évszázaddal utóbb pedig az Árpádház királylányaiból heten jutottak hozzá a szentség koronájához. Sőt ezt a sorozatot már előbb is elkezdhetjük. Szent István leánya volt Ágota, akit Eduard angolszász trónörökös, a királyi udvarba menekülve, a dán hódító király angol királyfiirtó szándékai előtt Szent Istvánnál, meg feleségénél, Szent Gizellánál szerető, jóságos fogadtatásra találva megszerette lányukat, feleségül fvette s az ő leányuk lett a ma református vallási! skótok jegünnepelt ebh bölcs királynéja, Szent Margit. A következő évszázad közepén Vak Béla magyar király belépett 1145-ben a húsz éve fennálló stájer admonti bencés apáca-klastromba s ott élt és halt meg szentség körében. Majd II. András magyar ki- rily leányát, Erzsébet thüringiai jótékony, alázatos tartománygrófnét avatta a pápa szentté még atyja életében, négy évvel Erzsébet halála után (1235), ami egészen rendkív üli gyorsaság a szenttéavatások történetében, mert Erzsébet szent életének és csodatetteinek igen nagy hír$ volt egész Európában. A tatárjárás nagy szerencsétlensége után IV. Béla király' leányai közül hárman jutottak el a szentség boldogságába, s V. Istvánnak és III. András királynak is voltak szentéletű leányai. Szentté leírni csak Isten nagy kegyelmével erősítve lehet az ember. A keresztségben mindenkit Isten örökbe- fogad gyermekévé, a menny országi isteni család tagjává, az örök boldogság és szentség örökösévé tesz. De nem mindenki használja föl teljes buzgalommal az isteni megszentelő és segítő kegyelmet, hanem az örökéletű lélek nagy érdekét megtagadva a test és rossz lélek szolgálatába áll. Ma is körülhullámzanak bennünket a keresztény , vagyis krisztusi, Krisztust követő élet ellenségei. De hála Istennek, ma is vannak nagy szentjeink részint rejtve, részint Istentől is megdicsőítve és például odaállítva a világ, a többi emberek elé. mint legújabban a székesfehérvári sportban kitűnő deák és jezsuita novicius, a krisztusi engesztelő önfeláldozás követője, Kaszap István. S mindjárt e szent ifjú mellett reméli a maKedves vévőinek, rendelőinek és ismerőseinek kellemes karácsonyi ünnepeket kíván Zrinyi-nyomda bérlője i i GAAL ISTVÁN
