Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)
1942-12-02 / 272. szám
4. LA LA;*1&G Y töl UJSaG J&evente Sport V^sásrnajp grls^&a&ágé tnér^iizés Lezajlott a kél zalaegerszegi csapat nagy találkozója, elhallgattak a szurkolók, de már reszelik a torkukat és készülnék a vasárnapi visszavágó mérkőzésre. A kél egyesület játékosai is komolyan készülnek, hisz a Move játékosgárdája abban bízik, hogy a ZLE csapatát saját pályáján hengereli le és nagyobb arányú győzelmet arat, mint az elmúlt vasárnap. Ezzel szemben a leventék legalább döntetlen eredményt szeretnének kiharcolni és a vasárnapi játékhoz hasonlóan, a közönséget szép és sportszerű játékban akarják gyönyörködtetni. A csütörtöki edzésen kélkapus játékkal készülnek a csapatok a vasárnapi, de egyben az év utolsó labdarúgó mérkőzésére. Mint értesültünk, a ípérkőzés után baráti összejövetelt tart a két egyesület labdarúgó gárdája és a szakosztály vezetősége és fehér asztal mellett vitatják meg mégegyszer a bajnoki év őszi fordulójának nevezetesebb eseményeit és az esetleges téli edzéseket, amelyet a két egyesület közösen szerelne megvalósítani. Rövid spoHkirck Megváltoztatja nevét a szombathelyi FC. A Szombathelyi Futball Club a napokban rendkívüli közgyűlést tartott Omischl Antal alezredes, elnök vezetésével, amelynek tárgya az egyesület alapszabályainak módosítása és nevének megváltoztatása volt. A közgyűlés határozata alapján a szombathelyi kék-sárgák kedvelt csapata a jövőben Szombathelyi Atléták Köre lesz és így rövidítésében SzAK-nak hangzik az új név. Berlin—Becs 1:1 (1:1). Berlinben 60.000 ember előtt mérte össze erejét a két város válogatottja. A mérkőzést Bécs csapata könnyen meg- | nyerhette volna, ha belső hármasa nem tehetetlen. Vasárnap lesz az utolsó őszi forduló. A kerületi alosztályok már befejezték a bajnoki év őszi fordulóját, de az NB 1.-ben még folyik a küzdelem és csak vasárnap kerül sor a n így látogatottságnak örvendő labdarúgópályák kapuinak lezárására. A kanizsai ökölvívók szombathelyi szereplése. A vasárnapi hadtest-válogatón kiválóan szerepeltek a kanizsai leventék. A Szombathely—Nagykanizsa városok között megrendezett vei'senyt a kanizsai csapat nyerte 12:4 arányban. Mint első helyezettek, resztvesznek a pesti országos versenyen a kanizsai csapatból: Bácz, Szenta Seres és Ács. **m*A*A*AfiA*a*****AA0*A*A*A6A*A**^ ^i7. ; ! Öltözködjünk f *ÓTH S3 VIIL S* úri és női szabóságából Kész nöikabát és ruhaosztály / Uridivaf, és szöveteladás KésoOlt a Zrínyi Nyomdát Az angolszász hatalmak északafrikai vállalkozása a szembenálló Felek helyzetéi tekintve — általában a következőképpen jellemezhető: 1. Franciaország északafrikai birtokainak legfontosabb kikötői Casablancától bonéig (Tunisz halárától mintegy 80 km-re) a nyugati szövetségesek kezében vannak. Az angolszász felvonulás eg3rrc jobban kibontakozik és lassú ütemben közeledik kelet felé, a tuniszi határ irányában. 2. A tengelyhatalmak légi haderejének azonnali közbelépésére a légi fegyvernem hatókörében operáló haditengerészeti egységeket és szállítóhfl- jókat rendkívül súlyos csapás érte. A tengelyerők támadása pillanatnyilag sem hagyott alá és a jövőben sem fog engedni. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a német-olasz tengeralattjárók is erőteljesen támogatják a légi fegyvernem akcióit. 3. Franciaország irányadó tényezőivel történi megegyezés alapján német-olasz harci erők partraszálltak Tuniszban. A tengelyhatalmak ezzel Északafrikában rendkívül fontos oázishoz jatollak, amely a Tunisz—Biserta és Szicília közötti tengerszoros ellenőrzését most már az afrikai partokon is a tengely kezébe helyezte le. 4. A 8. brit hadsereg túlsúlya elől, amely a nyugati szövetségesek stratégiai elgondolásai sorában mondhatnánk k indulópontot jelenteit ama cél felé, amely a német-olasz páncélos haderő megsemmisítését, a tengelyhatalmak északafrikal hadszínterének áttörését és az északafrikai nyugati és keleti haderő egyesítését foglalta magában, Rommel kemény harcok során visszavon ül (. Stratégiai mérleg Az északafrikai partok, mint ?z európai erőd- rendszer déli vonala elleni támadás kiinduló>- pontja, meghódítására irányuló nagyszabású angolszász átkaroló hadművelet fjlődése éppen égy, mini a, tengelyhatalmak azonnali ellenintézkedései, még nem tekinthetők lezárt ténynek. A 8. brit hadsereg erejének teljes megfeszítésével sem tudta stratégiai célkitűzését. Rommel megsemmisítését elérni. Az angol-amerikai erők, amelyek nyugat felől törnek Északafrika belső területei felé, még mindig a felvonulás stádiumában vannak, de a német-olasz ellenintézkedések sem jutottak túl az előkészület fázisán. Az angolszász támadóterv kétségtelenül nagyszabású. Az is tény, hogy a megvalósításra bevetett erők sem alábecsülendők. Német részen már a kezdetben elért angolszász sikereket sem akarják lekicsinyelni. A tengelyhatalmak általános helyzetét sem igyekeznek szépügetni. Az a nagy stratégiai játék azonban, amelynek végső kimenetele dönteni fog Északafrika sorsa felett, még csak most kezdődött meg és csupán a fejlődés első stádiumában van. Lépésről-lépésre újabb események bontakoznak ki előttünk és az esemé- nyek már most bebizonyították, hogy a tengelyhatalmak olyan ellenintézkedést foganatosítottak, amelyek energia, támadóerő és katonai intelligencia szempontjából egyaránt kiválóik. \ stratégiai mérleg, amely a folyamatban lévő és állandóan változó helyzetről csupán egy pillanatfelvétel! nyújthat, mutatja, hogv» a tengelyhatalmak gyors ütemben végrehajtót! tuniszi partraszállásukkal olyan pozíciókat és előnyöket szereztek, amelyek a küszöbön álló északafrikai harcok során majd előnyösen éreztetik hatásukat. A német-olasz harci erők ezzel nemcsak a nyugatról felvonuló angolszász csapatok elten képeznek erős védelmi vonalat (mint Rommel keleten a 8. brit hadsereg ellen), hanem a Tunisz—Szieítiai-i tengerszoros teljes birtokbavételével olyan utánpótlási és összekötő utat szereztek, amely rövidségét •és biztosítottságát tekintve, eddig nem állott a tengelyosapatok rendelkezésére. Az angolszászok északafrikai inváziójának közvetlen következményeként kell felemlítenünk, hogy a tengelyhata]- mak a Szardínia Szicília- Tunisz háromszög, 'mini a Földközi-tenger legfontosabb központi stra- ; tégiai pozícióját, most már korlátlanul a kezük- j ben tartják és akár védelmi, akár támadó szempontból hasznosan gyuvnölcsöztethetik. Egészben véve a tengelyhatalmak számára az északafrikai perifériális hadszíntér is a belső vonal törvényei alá esik. A szárazon és levegőben rövid időn beRt. gépéin, Zalaegerszeg, Saé«benyi-tár 4k 1942. december 2. lül következő ellenhatás újból be fogja bizonyítani, hogy a tengelyhatalmak »beiső vonalstpa- légiája» az ellenfél hónapokig tarló előkészületei és időlrabló utánpótlási viszonyai mellett rendkívül mozgékonynak fognak mutatkozni. Az észak- afrikai hadszíntéren operáló ellenfelek jelenlegi helyzetéből adódó fejlemények elé valóban nagy érdeklődéssel tekinthetünk. *3roá alom Nemrégen megjeleni Selmáit ne r Szigfrid OS* Máriáról sohasem elég c. müve. A Szűzanyáról írt nagyszerű könyv lapunk könyvkereskedésébe» kapható. cftáóic-műsor állandó köznapi ml sorszámok Budapest I. IILLLÁMIROSSZAN: Mi: Torna. Hírek. Közlemények. it-jßjjij*- Bsezek. if: Hírek. ll.it: Nemzetközi ví/jclzííszfot- iáiaí. 12: Déli harangozó. Fohász. Himnusz. 12.4«: Hírek. 13^21: Időjelzés és vízállásjelentés. 14.30: Hírek. 14.45: Műsorismertetés. 15: Árfolyam hírek, piaci árak, élelmiszerárak. 16.2®: Hírek német, román, szlovák és ruszin nyelven, lf.45: Ickijétdés, hírek. 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 18^5f: Hírek. 2L4®: Illírek. ló verseny eredmények. 23.45: Hírek. CSÜTÖRTÖK, december 3. 5.4#: Üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálala. 8.4#: Ébresztő. — Torna. — Hírek. — Reggeli zene. 10.15: Országos Postászenekar. 11.15: Hangszerszólok. 11.40: Külföldi híradó. Felolvasás. 12.10: Rádiózenekar. 13.30: .»Honvédeink üzennek». A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 14.00: Bura Sándor cigányzenekara. 15.20: Vasziljeva Bojanka gordonkázik. 15.40: Szepesi-Stowasser írén énekel. 18.90: Beszélgetés a magtár előtt. Kis’égi Nagy Dénes előadása. 17.00: Alfvén: Svéd rapszódia. 17.15: »A vemhesség és az eltés egészségügye»;, Hetze! Henrik dr. egyetemi tanár előadása 17.40: Szórakoztató zene a pozsonyi rádió műsorából. 18.20: »Elfutó vonat». Izsák íiyunnalhy László elbeszélése. 18.40: Sárvárv János tárogalózik. Srgesdjr Sándor dmbalmozik. 19.05: Részletek Dohnányi Ernő dec. 2-i. Vigadó nagytermében tartandó hangversenyéből. 10.40: »Legkedvesebb verseim». Elmondja : Somlay Arthúr. 20: Hajdú Anna és Rissav Pál magyar nótákat énekel, kísér Gáspár Lajos cigányzenekar». 20.45: Külügyi negyedóra. 21: A Légierők fúvószenekara és a Budapesti Repülőkórus. Vezényel Doroszlai Károly. 22.10: Rimszkij-KorzakoV: Seherezada, sZYÍ.f. 23: Liontas Konstantin énekel. Régi olasz dalok». 23.25: Tánczene. cMpró/iiróetésefi A legjutányosabban varr, alakit, szabni tanít: özv. Mártonná Kovács Irén női szabómester Toldy-u. 14. (Csácsi-utca végén). ZALAMEGYEI ÚJSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telelőn ? 13& Előfizetés? egv hóra 2 P. negyedévre 5.Ti R Hirdetések díjszabás szerint Poefatakarékpénztári csekkszámlái 49.BBÍ. Felelő« kiadói GAÁL ISTVÁW Nyandabérlő: Gaál István. Az afrikai felvonulás