Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)
1942-11-23 / 264. szám
ZALAJVOCGYEI ÚJSÁG 1942. november 23. ái A Muraköz és vendvidék lelkisége Irta: Kóus Vince alsóhagodi plébános.* II. ■ Zala és Vas déli részeinek visszatérése Után több, odakerült magyar tanítótól és jegyzőtől hallottam ezt a keserű ldfakadást: Azok mind kommunisták, nem kell azoknak Magyarország! Én meg úgy érzem, hogy azok nem annyira kommunisták, mint inkább önérzetesnek nevelt horvátok és szlovének, akik H mi szempontunkból tévesen voltak nevelve, jaz ő szempontjukból azonban helyesen. A Trianont követő első években még állandóan visszavártak bennünket, úgyhogy a hatóságok vezetői több alkalommal igyekeztek megnyugtatni alattvalóikat azzal a nagyhangú kijelentéssel, hogy Trianon örök és többé nem kerülnek vissza a magyar uralom alá. Cserföi- dön például a megszállás első hónapjaiban — 1919. október 18-án — tette a belgrádi kormány képviselője ezt a kijelentést »Prekmurje, vagyis a Muravidék, Jugoszláviához tartozik és oda is fog tartozni örökkön örökké. Ámen!« Trianon örökkévalóságából — hála Istennek — nem lett semmi, illetve mindössze csak 22 évig tartott. De ne. csodálkozzunk azon,, bogy a fiatalságot sikerült magyarellenessé nevelni. A 22 éves megszállás hátrányait még «okáig fogjuk érezni; 22 év rövidke idő a világtörténelemben, de egyének s kis országrészek életében hosszú időszak. Tegyünk le *rról az igyekezetünkről, hogy ezeket az »el- eevelt« muraközieket és szlovéneket lelkes magyarokká tudjuk valamikor tenni! Itt van azonban a szláv mentalitástól meg nem fertőzött elemi iskolai tanulók nagy serege, akiket a magyar tanító buzgó, odaadó, lelkes munkájával érzelmében, gondolkozásában magyarnak nevelhet. Amiként magyarrá nevelték a régi, lelkes magyar tanítók a Muraközből és a Muravidékről Zadravecz István püspököt, Terbócz Miklós dr. miniszteri osztályfőnököt, Pecsomik Ottó országgyűlési képviselőt, Rogács Ferenc dr. prelátus-kanonokot, a szombathelyi egyházmegye díszét és büszkeségét, Szerecz Imre dr. keszthelyi apátkanonokot, Kühár Flórig dr. 0. S. B. egyetemi r. k, tanárt, egyházi írót, Törnár Ede dr. premontrei kanonok, gimnáziumi igazgatót, ílárs- iigethy-Vinkovics Viktorin volt ferences tar- tományfőnőköt, Oslay Osvald, ugyancsak ferences tartományfőnököt, Pável Ágoston dr. egyetemi tanárt és írót, Mikola Sándor ny. leír. főigazgatót és még másokat. A Muraköznek és Muravidéknek ezek a nevei és kívü- lök még mások nevei harsogó cáfolatai a magyar »rabságnak« és »elnyomásnak«: megdönthetetlen bizonyítékai azonban a szabad magyar érvényesülésnek. A visszatérés után most már a magyar tanítótól függ, hogyan alakítja a gondjaira bízott kis tanulók lelkét, jellemét. Nem szabad elfelejteni, hogy minden jó nevelésnek folytatása, de minden nevelői képességnek alapja is az eszmények szeretetéből fakadói önnevelés; jó nevelő tehát nem lehet az, aki Önmagát megnevelni és továbbnevelni nem tudja. Papi életemben láttam a magyar tanító-nevelői munkának gyönyörű eredményeit. Többek közül hadd említsem meg Némethy János, volt bántomyai igazgató-tanítót, aki nemes példájával, fáradságot nem ismerő büz- góságával évtizedeken át tanította a gond{ ‘aira bízott ifjúságot és érzelmében, gondolkodásmódjában magyarrá tette úgy annyira, hogy az iskolájából kikerült tamilok meglett férfi- és asszonyk'onikban spontán, minden kényszer nélkül magyarnak vallották magukat * népszámlálás alkalmával. Szegény, jó, öreg úrnak volt is aztán mit hallania a jugoszláv hatóságoktól... Egy tanítványával érvelek. Tivadar József miagyarszecsődi (Vas megye) plébánossal. Ennek a papnak az édesanyja nem tud semmit magyarul, fia azonban testvéreivel együtt magyarnak tudja, érzi és vallja! magát. Miért? Mert mint kicsiny vend gyér* Felolvasta a november 11-iki pedagógiai sze- ■úaáriam ftléoéa. mek, átlepve az iskola küszöbét, Némethv János iskolájában tanulta meg a magyar nyelvet, az írást-olvasást, tanulta meg a magyar hazát szeretni. A megszállás alatt aztán szálka volt a jugoszlávok szemében, mert nem értették meg azt, hogyan lehet egy muravidéki vend fiút lelkes magyarrá nevelni. Némethy János iskolamester értette! Ismerte faluja lelkiségét, tanulékonyságát és helyes ráneveléssel páratlan sikereket ért el. Áldott legyen emléke ennek a munkás, jeles magyar népnevelőnek! Közismert tény, milyen sok állástalan tanítónk volt csak néhány evvel ezelőtt is. Az elszakított részek visszatérése után azonban mindnyájan elhelyezkedhettek, leginkább a nemzetiségi vidékeken. Muraközbe és a Vendvidékre is kerültek tehát olyan tanítók, akik1 előbb a magyaron kívül más embert nem is láttak, más nyelvet nem is hallottak beszélni.. Az ilyenek bizony szokatlanul érezték magukat új környezetükben. Valószínűen előfordult az, ami egyik vendnyelvű állomáshelvemen történt, ahová csak magyarul beszélő tanítókat neveztek ki. Az első osztályosok! fiatal, új tanítónője kedvesen, mosolyogva beszel kis tanítványainak. Azok tágra nyitott szemmel hallgatják, persze semmit sem értenek szavaiból. Egyszercsak kibugyannak a könnyei és szepegve nyit be hozzám a szomszéd terembe, ahol hittanórám volt. »Tessék A Zala megyei Újság már többszörösen megemlítette, hogy a Deák Ferenc gimnázium ifjúsága nagyszabású estet rendez a honvédek felsegélyezése javára. Csak örül az ember, ha kibontakozó tehetségek, esetleg csak ügyes fiatalok mutatkoznak a közönség előtt. Szerencsére a Kultúrház színházterme vasárnap délutánra megürült és így semmi akadálya aem volt a nagyszabású est megrendezésének. A közönség már 5 órakor teljesen megtöltötte a termet. Sajnos, igen Zavaróan hatott, hogy igen sökan csak a kezdési időpont után érkeztek és * ennek ellenére természetesen nem tágítottak az első helyektől s a rendezők így kénytelenek voltak háromszor Í3 a közönség fején keresztül széket behordo- g'atni és a színpad előtt összezsúfolni, hogy a valóban első helyet megillető közönségnek valamiképpen szorítani tudjanak egy-egy széket. Mindenesetre, úgy látszik, mégsem az az előkelő, ha valaki - későn jár az előadásokra, mert ez legfeljebb keveredéseket idéz elő. Az előadás megnyitásakor Ivánify János gimnáziumi igazgató mondott mélyen szántó beszédet, majd kedves szavakkal fejezte be a közel négyórás előadást és egyúttal köszönetét mondott a szereplőknek. Ahogy az előadás után arról tudósítást írunk, mindenekelőtt Tóth Ervin dr. fáradhatatlan és áldozatra kész munkájáról kell megemlékeznünk, aki az egész estet szemmel- láthatóan teljesen egyedül rendezte és tanította be. A szereplők valamennyien mindent megtettek a siker érdekében. Az átlagos teljesítményen felül azonban volt egypár egészen remek szám, ami nem ügyesség, hanem tehetség. Ilyen elsősorban Hornyán Iván, aki tangóharmonikáján a legváltozatosabb műfajokkal állott a közönség elé. Úgy látjuk, ez a fiú nem úgy tanulta meg a muzsikát, hanem arra született és bárhova igyekeznének őt az életben felhasználni, a muzsika minden körülmények között utat tör magának. A másik nagyszerű előadást a Figurák szolgáltatták. Ez a négy testvér, azt hisza gyerekek egy kukkot sem értenek a beszédemből«. »Könnyű ezen segíteni, — vigasztalom — és egy értelmes, magyarul szépen beszélő III. osztályos leánykát ajánlok neki segédoktatónak. A kis tanítónő elment a leánykával; amit magyarul mondott, azt a jljeányka anyanyelvükön, vendül közölte a gyermekekkel. Egy hétig ment így az oktatás. Ez alatt az idő alatt néhány vend szót sajátított el, a gyermekek pedig kezdték érteni tanítónőjük előadását és kezdtek magyarul pötyögni. Egy hónap múlva már dicsekedve hívott első osztályosai közé, hadd! lássam, milyen szép előmenetelt tettek. A nemzetiségi tanítónak, hivatásának szeretet© mellett, nagy adag türelemmel is kell rendelkeznie, mert csak ezáltal tud eredményt elérni sajátmaga megnyugtatására és elöljárói megelégedésére. Mint említettem, a muraköziek és vendvidékiek nagyon szeretik anyanyelvűket és görcsösen ragaszkodnak is hozzá. így van ez más nemzetiséggel is. Ami érthető, hiszen a szabad nyelvhasználat az emberi szabadság- jogok egyike. A múltban, ha egyik-másik honfitársunk gúnyos, gyalázó jelzővel illette a nemzetiségiek nyelvét, bizony rosszul esett az nekik. Az a véleményem, hogy minden becsületes magyar fülnek nemzetiségeink nyelve — tehát a horvát és szlovén beszéd is — mint kellemes muzsika kell, hogy zengjen, mert azt* jelenti, hogy ismét a megnagyobbodott magyar hazának polgárai és hirdeti a trianoni) sírból való — ha még nem is a teljes, áff legalább részleges — feltámadásunkat! (Vége.) szűk, hazulról hozta a zenei tehetséget és őszintén megjósolhatjuk, ha továbbra is, kin* az életben összetartanak, hivatásuk és más elfogalltságuk mellett ezzel a tehetségükkel sok értékes pénzt kereshetnek majd maguknak. Mind a négyen igen tehetségesek. A három énekes kislány közül rendkívül bájos és fínomhangú a Ids Eckhardt Piroska, tökéletes énektechnikát árult el ArvÁy Lenke, de sok tehetséget rejt magában Bárka Margit; is, akinek eddigi kifejletlen énektechnikája mögött izzik a lefojtott tehetség. Igen ügyesek voltak a zongora mellett Takács Éva és, a Ids Tóth Rózsi. Említésre méltó a kóma Szereplése is. Jól sikerült a zenekar szereplése és az énekkar magyar népdal-műsora, amelyeket nagy hozzáértéssel Dómján István dr. tanár vezetett, ügyes volt a konferáló vitéz Nyilassy is. Tóth Ervin dr. tanár a szünet után egy ragyogó solóttal örvendeztette meg a közönséget, amely mindannyiunknak nagy zenei élvezetet szerzett. Reméljük, hogy nagyobM estéken is hallani fogjuk minél többször. Vétenénk azonban a tárgyilagosság ellen, ha nem dicsérnénk meg minden fiút éa kisleányt, akik a honvédek segélyezése érdekében fáradhatatlanul dolgoztak a siker és ezzel kapcsolatosan a minél nagyobb anyagi haszon érdekében. Reméljük, a kiemelkedő számok tagjai tovább együtt maradnak, gyakorolnak és a városunkban hamarosan üdülést kereső sebesült honvédek előtt is bemutatják tudásukat és ezzel derűt fakasztanak azoknak a szívében és lelkében, alakot kegyetlenül megtépázott a kegyetlen háború. FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ csak kérem mondani, mitévő legyek, hisz ezek 'Remek szórakozás, sok ötlet és igen sok művészet jellemezte a vasárnap esti kabaré-estet
