Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)
1942-11-11 / 254. szám
4. ^ALamEGYEI UJSaG 19-42. november 11. — Tízhónapi börtönt kapott a tolvaj háztartási alkalmazott. Nemrégen beszámoltunk arról, hogy a rendőrségre feljelentés érkezett Papp Malvin háztartási alkalmazott ellen, mert szállásadónőjétől, özv. Fabi Gézánctól annak távollétében ékszereket, ruha- és ágyneműt ellopott és azt orgazdák útján értékesített. A zalaegerszegi törvényszék a nagy- kanizsai illetőségű Papi’ Malvint ma vonta felelősségre és tekintettel büntetett előéletére, 10 hónapi börtönre ítélte. Egy varrónő orgazdát 80. két cipészlegényt pedig 40—40 pengő pénzbüntetésre ítéltek. Az ítélet jogerős. Baby flanell-íakaró, egyik oldalt rózsaszín, másik oldalt világoskék, 68—78 cm méretben 16 pengőért kapható a Schütz Áruházban. — Internálták a vesztegető zsidó adóhivatali főnököt. Alsódomborún Fischer József zsidó tisztviselő volt az adóhivatali főnök, aki mindent elkövetett, hogy Herczeg Miksa Ottó nevű rokonát az országba csempéssze. Simonies László díjnokot molesztálta állandóan, hogy szerezzen rokonának népmozgalmi és közellátási kijelentőt, amivel tudja magát igazolni az ország belsejében is. Simonies látszólag belement a dologba, de amikor a 200 pengőt átvette, előléptek a csendőrök, akik úgy Fisokért, mint Herczet azonnal megvasalták <is beszállították a perlaki főszolgabírói hivatalba, ahol mindkettőjüket internálták. Természetesen a bűnvádi eljárás is folyamatban van ellenük. Futószőnyegek, csíkos és virágos mintában, erős minőségű, szélessége 80 cna, saé|i választékban, már 3.90 pengőtől métere található a Schütz Áruházban. — Hátulról szúrták le a korcsmaajtóban. Kiskanizsán Jelen Miklós üveges és Somögy- vári Ferenc szabadságos katona a vendéglőben valami miatt összeszólalkoztak. Hogy a veszekedést elkerüljék, Jelent kituszkolták az ajtón. Amikor becsukták mögötte az ajtót, valaki zsebkéssel hátbaszúrta. A mentők beszállították a kórházba, a tettes kézr ekerí téséore pedig megindult a nyomozás. — Felborult a kocsi Nagykanizsán. Nagykanizsán a Petőfi-utcában a zalamerenyei káp- talanság igáskocsija elé fogott lovak valamitől megbokrosodtak és a kocsit az árokba fordították. Kozma János és felesége, valamint Horváth Istvánná szerencsére csak kisebb sérüléseket szenvedett. A mentők mindhármó- ] jukat beszállították a kórházba. — Tűz Kiskanizsán. Kiskanizsán Godina Antal földműves pajtájában eddig ismeretlen okból tűz ütött ki és mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek a lángok már annyira el- harapództak, hogy nem lehetett a nagymeny- nyiségű szénát megmenteni. Erdélyi szőttes, legfinomabb tiszta gyapjúból úri ruhára és női kosztümre, halvány- szürke cs drapp színekben, 12 mintában, 75 cm szélességű métere 38.60 pengő a Schütz Áruházban. — Hat ház leégett Nyirádon. Nyirád községben Gyulovics János földműves házának tetőzete kigyulladt. Az erős szél a tüzet átvitte a szomszédos portákra is, s így az elharapózott tüzet már nem tudták megfékezni. Leégett Gyulovics házán, kívül Czipp János, özv. Horváth Bálintné, Szabó Lajos, Horváth Gyula és Mészáros Lajos háza és valamennyinek a gazdasági épülete, valamint az egész terménykészlete, s Nesitz József es Hock Lajos szérüskertje. A kár a becslések szerint meghaladja a 15 ezer pengőt. — Far- Itashegy községben Salaries József ne pajtaja gyulladt ki a napokban és az teljesen leégett. Itt gyújtogatást gyanítanak, s megindítottak a nyomozást, . Erős, nagy férfiaknak való méretekben raktárra érkeztek úri divat-kamgairnok sötétszürke mintázatban a legjobb brünni gyapjú- Bzövctgyárakból a Schütz Áruházba. ______ Vá rmegyénk alispánjának felhívása a burgonyabeszolgáltatással és a burgonyaellátással kapcsolatosan Brand Sándor, vármegyénk alispánja, a burgonyaellátás és beszolgáltatással kapcsolatban a következő felhívást adta ki: A 110.400/1942. K. M. számú rendelet az 1942. évi termésű burgonya forgalmát és felhasználását szabályozza. A rendelet szerint a termelő köteles katasztráiis holdanként 12 métermázsa burgonyát a közellátás céljaira beszolgáltatni. A rendelet végrehajtása a kormánybiztos főispán hatáskörébe tartozik, aki ennek zavartalan lebonyolítása érdekében intézkedéseit már megtette, a szükséges rendelkezéseket kiadta. A kormánybiztos főispán rendelkezéseidéinek a lakosságot érdeklő részét az alábbiak - közli az alispán azzal a céllal, hogy az érdekeltek minél nagyobb rétege ezúton is értesüljön azokról, s így is felhívja őket arra, hogy azok végrehajtását ők is mindenben segítsék elő. A beszolgáltatásra előírt mennyiség felvásárlására a közellátási miniszter a Mezőgazdasági Értékesítő Szövetkezet (Néptakarékpénztár rt.) nagykanizsai és Németh József Hombár főbizományos zalaegerszegi céget jelölte ki. A két cég között a kormánybiztos főispán a vármegyét akként osztotta meg, h«gy L Németh József Hombár főbizományos körzetébe tartozik a zalaegerszegi és zalas;zent- gróti Futura főbizományosi körzet, továbbá a sümegi és a keszthelyi járás. 2. A Mezőgazdasági értéke íi tő Szövetkezet nagykanizsai cég körzete pedig a nagy- kaiúzsai és kiskomáromi Futura főbizományosi terület, továbbá a tapolcai és a balatonfüredi járás. A két megbízott szerv a burgonya felvásárlását a Futura bizományosok bevonásával bonyolítja le. Olyan járásokban, ahol Futura bizományos nincs, az illetékes megbízott szerv a felvásárlásra alkalmas kiskereskedőt jelöl ki. A két megbízott szerv tartozik gondo»- , kodni arról, bogy a Futura bizományosok, valamint a kijelölt kiskereskedők a részükre} kijelölt területen fekvő községekben felvásárló közegeket alkalmazzanak, akik a községi elöljáróságokkal érintkezésbe lépve, a felvásárlást megindítják, annak gyors és sikeres lebonyolítását állandóan szorgalmazzák és biztosítják. A íelvásárlószervek lagpontosabb működése mellett is elengedethetetlen az, hogy a termelőnél is meglegyen a beszolgált at ási készség és ebbeli kötelezettségüknek még a kénv- szerítési eszközök igénybevétele előtt lelkiismeretesen tegyenek eleget. Ebben a tekintetben is lényeges követelmény, hogy ménéi előbb, de legkésőbb, november hó 30-ig a beszolgáltatási munkálatok befejezést nyerjenek, mert elsőrendű közellátási érdek az is, hogy a bekövetkezhető fagyok miatt a burgonya egyrésze el ne vesszék. Az ellátatlan lakosság szükségletének biztosítása egyrészt a vásárlási engedéllyel történő vásárlásoknál, másrészt pedig a kormány- biztos főispán az egyes közületek által összeírt es bejelentett és a megállapított fejadag szerinti mennyiségben kiutalás útján gondos- kodik. , boa akkor ha LA K I •zűcstöl való! jó, .................. .....................^ .........................vmrrm vtrimiwiruvt Sú lyos ítéletet kaptak a tapolcai gabonadrágítók Tegnapi lapszámunkban megírtuk, hogy a bíróság elé kerültek a tapolcai gabonadrágítók, akik gabonával, korpával és egyéb takarmánydrágítással üzletszerűen foglalkoztak Tapolca környékén. ítélethozatalra a délutáni órákban került sor és a zalaegerszegi >kir. törvényszék uzsorabírája Salamon Ferenc monostorapáti malomtulajdonost, Löffler Árpád monostorapáti molnársegédet, Bácskai Lajos Vladimír tapolcai terménykereskedőt, ifj. Kovács Vilmos 47 éves fuvarost és id. Kovács Vilmos 77 éves magánzót bűnösnek mondotta ki árdrágítás miatt és ezért a körülmények mérlegelése után Salamon Ferencet 7, Löffler Árpádot 11 hónapi börtönre és 1000—1000 pengő pénzbüntetésre, Bácskái Lajos 1 ladi- mirt 3, ifj. Kovács Vilmost 2 havi és id. Kovács Vilmost 2 heti fogházbüntetéssel sűlv- totta. Az ítéletben úgy az ügyész, mint a vádlottak megnyugodtak s így az jogerőssé vált. (ÍKÖLJOG. Bundák mérték után mikádok bélelése és gallérozása legolcsóbban ifj. LAKI SÄMDOR szűcs m este r-nél készülnek. ZalaegerszegBethlenGábor-u. 5. cflprófiiróetésefi Erdőirtást és tisztítási vállalatba adunk Salomvár állomástól 5 kiVi-re lévő 20.000 öl*» nerl/vkon T^/vxrokl-v Wallace Beery számára külön írnak lil- meket, amelyeknek főszerepét senki más nem tudná eljátszani, csak ő. Legújabb filmjében egymaga száll szembe a banditák egész hordájával és sikerül megvédelmeznie az igazságtalanul szenvedőket. Van ebben egy partnere: egy pöttömnyi fiú. A filmet szerdán és csütörtökön 4, háromnegyed 6 és fél 8-kor mutatja be az Edison mozi. 2 fiút kifutónak felveszünk. Gyarmati cég. ZALAMEGYEI ÚJSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon: 19& Előfizetés: egy hóra 2 P, negyedévre 5.7Q K Hirdetések díjszabás szerint, OLVASSA A ZALAMEGYEI ÚJSÁGOT! Postatakarékpénztári csekkszámla: 49.368. Felelő« kiadó; GA Áh ISTVÁN tfeéazüh k Zrínyi Nyomdaipar Bt. lépain, Zatoofiwwcfr SrJakmRi-tfa 4L %MidavBw*tó: €*ál Htráa.