Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)
1942-11-03 / 247. szám
1 vezényel Nagy Károly polgári iskolai igazgató. 9. Zrínyi vezess! Cäinget József verse, Szavalta Bálint Sarolta pölg. iskolai tailáiiiő. 10. Kiszely Gyula: «Gróf Zrínyi Miklós jcimű művét és Liszt Ferenc: XI. Magyar rapszódiáját zongorán előadta Kiszely Gyula zongoraművész, a Rádió rendezője. ill. Magyar dalok. Énekel Nemes Nándor nótaénekes, zongorán kísér: Ilerboly László. 12. A honvédelmi minisztérum regős-csoportjának műsorszámai. Rákóczi induló. Előadás után bajtársi vacsora a Zrinyi- Bzálló éttermében. { ( Fekete Géza. Lapzártakor jelentik Budapestről: A honvéd vezérkar főnöke közli: Az elmúlt hét folyamán az ellenség felderítő és légi tevékenysége a magyar hadsereg arcvonalán igen élénk volt. Gyalogságunk példásan működő zárótű- zében az ellenség minden vállalkozása ösz- Bzeomlott. Tüzérségünk igen jó eredménnyel lőtte az ellenség gyülekezőhelyeit és műszaki építményeit. Légvédelmi tüzérségünk több ellenséges bombázó köteléket szórt szét és ösz- szesen 14 gépet lőtt le. Saját rohamjárőreink néhány sikeres vállalkozást hajtottak végre saját veszteség nélkül Berlinből: Mint a Német Távirati Iroda értesül, a Szovjetunió ellen folyó harcban az elmúlt napokban különösen kitűntek a magyar vadász- repülők. Oktober 30-án és 31-én a doni arcvonal felett légi harcban — részben szabad- vadászúton, részben védőkíséretben — öt bolsevista repülőgépet lőttek le. Afrikából: A Nemzetközi Sajtó Tájékoztató jelentése szerint tíz nap óta irtózatos erejű brit támadás zúdul a tengely állásaira. Ezeket a támadásokat azonban ezideig sikerült visszaverni. A britek veszteségei rendkívül nagyok. A tegnapi nap folyamán a brit főparancsnok minden rendelkezésre álló repülővel és tüzérséggel minden eddigit meghaladó kereszttüzet zúdított a német és olasz állásokra és amikor már érettnek gondolta a helyzetet, meglevő katonáival szűk résen gyalogsággal támadt. Az eddigi jelentések szerint egy kis részén sikerült a tengely-állásokat benyomni. Ez után a támadás után a páncélosok következtek, amelyeket azonban Rommel páncéltörői erősen megritkítottak, majd a német es olasz páncélos kocsik igen erős ellentámadásba mentek át. A csata lapzártakori még tart. ' ' • f *i T (fljlfl, A britek Egyiptom egyes kikötőiben ismét partraszállást kíséreltek meg, hogy a tengely-csapatok hátába kerüljenek, ezt azonban a zuhanobombázók megsemmisítették. köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik szeretett jó férjem, illetve édesatyánk elhunyta alkalmával részvétükét nyilvánították, ezúton mondunk hálás köszönetét. Schmidt család. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1942. november 3. ÜKÜBÉI Boday János tanítót is a győri főügyészségre kísérték Tegnapi számunkban hírt adtunk arról, hogy Pesthy József riyüg. kereskedelmi iskolai tanárt nemzetgyalázás gyanúja miatt letartóztatták és a győri kir. főügyészségre szállították, ahol a politikai ügyekkel foglalkozó ötös tanács ítélkezik felette. Ugyancsak megemlítettük, hogy Bődey János ellen szintén folyik az eljárás és a kihallgatás. Tegnap délután Bődey tanító ügy e ariy- nyira előrehaladt, hogy kihirdették előtte a letartóztatásról szóló végzést. A nemzetgya- lázással vádolt tanítót még az este folyamán ugyancsak Győrire szállították, ahol a politikai ötöstanács elé kerül Pesthy Józseffel együtt ********************************************************************** Gyűjtés a Szent József Otthon részére Alispáni engedéllyel a Szociális Missziótársulat zalaegerszegi szervezete e hó 3-ári elindul a városban házról-házra könyörado- mányt gyűjteni, hogy a Szent József Otthon 36 lakójának teljes ellátását, a nváii 60—70 napközista kéthavi élelmezését, a kórház nincstelen betegeinek legszükségesebb apró beszerzéseit és a fogház szerencsétlen, meg- tévelyedetteinek szabadulásukkor ruházatát biztosítani tudja. De hozzájárul a karitász- cipők vásárlásához, a szegény tanulók kosztolásához s általában a testi és lelki Ínség enyhítéséhez. Huszonhat év óta rójja az utcákat és talál gyakran zárt ajtókra s kérges szívekre. De, hála Istenne, vannak jó lelkek is, akik a kevésből is sokat tudnak adni. Ezeknek szól az Ur Jézus kijelentése: »Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek«. ********************************** Meghívó A Zrínyi nyomdaipar és könyvkereskedés R.-T. zalaegerszegi bej. cég XXL évi rendes közgyűlését 1942. november hó 12-én délután 6 órakor a Kultúrház kongregációs termében tartja, amelyre a részvényeseket meghívja az Igazgatóság. Tárgysorozat: 1. Jegyzőköny vvezetők és hitelesítők kijelölése. 2. Az igazgatóság és felügy előbizottság jelentése az 1941—42. üzletévről. 3. Zárszámadások ismertetése. 4. Az igazgatóság és felügyelőbizottság részére a felmentvény megadása. Kivonat az alapszabályokból: 10. §. Szavazati joggal csak azok a részvényesek bírnak, akik részvényeiket a közgyűlés megtartása előtt legalább három nappal a pénztárnál (Z/damegyei Újság kiadóhivatala) elismervény ellenében letétbe helyezik. Mérleg 1942. április hó 30: Vagyon: 1. Pénzkészlet 636.35 P. 2. Postatakarékpénztár 1.634.98 P. 3. Árúkészlet üzletben 24.475.98 P. 4. Árúkészlet nyomdában 3.255.58 P. 5. adósok: helybeli6.944.67 P, vidéki 6.495.82, előfiz. 5.784.87, részv. 2.290.—, élsz. szia 354.47, összesen: 31.869.83 P. 6. Hitelezők: árú 5.978.28, pénz —, egyéb 19.69, összesen 51997.97 P. 7. Lapérték 11.Ó00 P. 8. Gépek és felszerelések 24.825.54 P. 9. Berendezés 4.795.Í38, összesen 108.492.11 P. Teher: 1. Részvénytőke 25.600.— P. 2. Átm. tartalék 2.529.69 P. 3. Adósok: 4.348.83 P, 828.12 P, 2.923.01, összesen: 8.099.96 P. 4. Hitelezők: árú 15.020.73, pénz 1 7.133.75, egyéb 2.258.84, elf. 13.769.59, bank 22.443.30, üzleti bnittóelszám. 1600 P., összesen 7 2.226.21 P. 5. Nyereség 1941/42. évben 36.25 pengő, összesen: 108.492.11 P. Eredmény számla: Veszteség: 1. Gépek és felszerelések 2.378.21 P. 2. Lapvállalat 977.21 P. 1941/42 évi nyereség 36.25 P. 3. Berendezésből 483.21 P. 4. Lapérték 1000.— P. 5. üzletbér bruttó elszámolva 1600 P. összesen 6.474.88 P. Nyereség: 1. Árúüzletnél 1.635.71 P. 2. Nyomdánál 3.408.37 pengő. 3. Engedmények. 1.430.80 P. összesen 6.474.88 P. Zalaegerszeg, 1942. augusztus hó 27. Igazgatóság. A baromfijárványok elleni védekezés Aki a napilapokat figyelemmel olvassaa de meg a rádió is bemondta, tudhatja, hogy ebben az évben nem tartják meg az ősszel megtarlani szokott országos baromfikiállítást,. amely7 pedig gazdaemberek körében éppen olyan gazdasági esemény-számba megy, főleg a teny észtő nők között, mint a tavasszal megrendezni szokott tenyészállatvásár. Hi3z a baromfikiállításnak is egyik legfontosabb hivatása, hogy módot nyújtson egyrészt arra, hogy; baromfitenyésztésünk terén történt haladásról számot adjon a BOE (Baromfitenyésztők Országos Egyesülete, Budapest, IX., Ullői-út25), másrészt, hogy7 módot adjon a tenyésztőknek vérfelfrissítő kiváló, államilag ellenőrzött anyag beszerzésére. Ez egy nagy7 seregszemle a baromfitenyésztés terén. Mint említettem, ebben az évben eknarad, mintahogy elmaradt már a tenyészállatSásár, alkalmával, azért, mert az országban sajnost igen sok baromfiak között a ragadós betegség és így' annak nem kívánt továbbterjedését kívánja a kormány7 és a BOE megakadá-i hozni. c. Közismert, hogy ebben az évben igen{ nagy' járványok pusztítottak és bizony egész vidékek vannak, ahol a baromfiállomány teljesen elpusztult. Ezért nincs baromfi, ezért nincs tojás, holott erre ma nagyon nagy szükség volna, éppen beteg honvédeink élelmezése céljából, a kórházaknak tojással való, ellátása céljából, libazsír és toll termelés szempontjából. A legveszedelmesebb baromfibetegség, mely ilyen nagy pusztításokat végzett, a ba- Jromfikolera, melyet általánosságban, helytelenül, baromfivésznek, pestisnek neveznek, (erről majd külön írok részletesen). Ez a betegség, mely észrevéltenül jelenik meg és azonnali elhullást okoz. Este még makk egészségesen ülnek a szárnyasok, reggelre elhullott. Igen sokszor azt hiszik, hogy a görény ölte meg, pedig nem, hanem ia cholera. Esetenkint, 4—5 napig betegek az állatok. Igen sokszor, ha nagyon hirtelen következik be az elhullás, hullabontáskor sem-, miféle tüneteket nem látunk, egész egészé ségesnek látszik az állat. Külsőleg, élő állapotban is alig -látunk tüneteket, legfeljebb! bágyadtak, lógatják a fejüket, sántítanák, esetleg hasmenés mutatkozik, vagy izületi dudorod ás. Miután a járványokat mindig az idegenből vett baromfiakkal hurcoljuk be, óvakodjunk a máshonnnan való beszerzéstől, ha veszünk is, különítsük el .egészen más helyen és ilyenkor ősszel, alkalmazzuk a védőoltásokat. Ott, ahol a betegség fellépett, se- íümozzunk, a betegeket vágjuk le, égessük el, fertőtlenítsünk alaposan, forró lúggal,; mésztejjel, fertőtlenítő szerekkel. Irtsuk az egereket, patkányokat, mert ezek és a galambok a legjobb terjesztői a betegségnek (sok más, az emberre is átragadó betegségnek)1. Alkalmazzunk sokféle oltási eljárást, ezt az állatorvosra bízzuk. A betegség fellépését be kell jelenteni a hatóságnak. luikuljevic József dr. WWW****************************** HIRDESSEN / A ZALAMEGYEI ÚJSÁGBAN 1 jj