Zalamegyei Ujság, 1942. július-szeptember (25. évfolyam, 145-220. szám)

1942-09-19 / 211. szám

2.

ZALA MEGYEI ÚJSÁG

Zalaegerszegi parancsnokokkal légfúrók között

A mai háború egyik legfélelmetesebb eszköze a repülőgép. Útjába nincs akadály, sem távolság. Sokszor okoz meglepetéseket, mert áltálában olyankor jön, amikor senkisem várja. Legtöbbet vele foglalkozik a katona, tiszteli, ha barát, tart tőle, ha ellenség. Saját érdeke, hogy minél előbb felismerje őket s ha kell, még idejében tudjon ellenük védekezni.

Már a hangjáról megismeri a katona, hogy melyik milyen szándékkal jön és lassan olyan kifinomult lesz a füle, hegy minden kis apróságra felfigyel. Tudjuk már, hogy a Messerschmiedt vadász hangja éles, mintha üveget vágnának, a falderítő gólyánké nyugodt ^egyenletes, mintha csak otthon repülne, olyan kényelmes. A Kata hangja szakadozott brum- mogó, a Martinié túlzottan erős, olyan, mint a nagyhangú ember, többet mutat, mint amit ér.

Itt Oroszországban katonáink általában Rata néven emlegetnek minden ellenséges gépet. Egyébként sem igen tudnák megkülönböztetni őket egymástól, mert nappal túl magasan járnak és csak nagy ritkán merészkednek lejjebb. ha már igen biztonságban érzik magukat.

Általában éjjel járnak, amikor kisebb a veszélye, hogy kellő fogadtatásra találnak. Igaz hogy azután a munkájuk is csak annyit ér, mint azé. aki a sötétben keresgél. Ha vadászgépeink felettünk járnak, rendezhetnénk akár tömegfelvonulással egybekötött népünnepélyt is, biztos hogy nem jönne egy Rata sem.

De a vadász sem járhat mindenütt és minden időben. Hogy ilyenkor is biztosítva legyen a légitér, erre valók a légelhárítók, katonanyelven a légfúrók.

Egy ilyen légelhárító félszakasznál tett látogatásomat szeretném most elmondani.

Erdő szélén van a parancsnokságunk s biztosítására túl a sűrűn, egy nagy tisztáson állnak a légvédelmiek. Létezésükről csak a működésükből vettem tudomást.

Egvik délután, úgv öt óra tájban, hat bombázó húzott el felettünk. Olyan szép rendben jöttek, hogy öröm volt nézni. Ezeket érdemes közelebbről is megvizsgálni! Elő gyorsan a messzelátót!

Felségjelüket nem sikerült megállapítani, mert a napfényben erősen csillogtak.

Nyugodtan és élvezettel néztük, amint előírás szerint egymást biztosítva repültek.

Egyszer csak apró füstgomolyagok jelentek meg közöttük, fölöttük és csak ezután ért hozzánk a légelhárító gépágyú hangja, jelezve, hogy ellenség jár felettünk.

Az első lövésekre úgy szétrebbenlek a gépek, mint a verebek, ha megijesztik őket és csak lőtávolon kívül verődtek újra össze.

Ettől fogva a Ráták nem tudtak nyugodni. Mint amikor a hangyabolyba valami idegen dolog kerül, úgy kóvályogtak körülöttünk, főleg éjszaka keresték nagyon lég- elhárítóink állását, hogy elüldözzék őket a környékről.

Türelmetlenül vártam már cgv ellenséges gép lelövését, amikor végre egy reggel arra ébredek, hogy nagyon magyaráz valaki a sátram közelében:

— Arra lettem figyelmes -- beszéli az illető —, hogy kihagy a motorja, azután meg egészen leáll, majd mind mélyebbre ereszkedik a patak túlsó partján lévő rét fölé.

Tovább már nem bírtam türelemmel, berendeltem a távbeszélőt, aki azután elmondta, hogy egy orosz vadász — valódi Rata — fel- felderíleni járt az erdő felett és a Jégelhárí- tóink eltalálták. Még annyi ideje volt, hogy leszálljon a réten. A pilóta kiugrottá gépből éje futva menekült. \ közelben lévő huszárok voltak szemtanú' az cselnek, utána eredtek és amikor az orosz látta, hogy elmenekülni nem tud, fejbelőtte magát.

Ezek ulán elhatároztam, begy meglátogatom a légelbárítókat, annál is inkább, mivel

valaki említette, hogy egerszegi a parancsnokuk.

Egy napsütéses délután elindultam a táboruk felé. A rét közepetáján volt az állásuk, valószínűen azért, hogy minél nagyobb terűidet belássanak. Terepszínre festett sátraikat még innét, lentről is alig tudom megkülönböztetni az orosz rét ezer-szín növényzetétől.

Tarka vadvirágok között vezet egy kis mezei út hozzájuk. Ebben a nyári napsütésben csupa élet erre minden és olyan nehéz elhinni néha, hogy életre-halálra megy itt a játék.

Ahogy közelebb érek, már a sátrak között embereket is látok. Hirtelen az jut eszembe. hogy valamikor régen, nyugat felé tartó őseink táborozhattak ugyanígy ezen a vidéken.

De nincs időm sokat a múltban járni, mert már jön elém a napos. Megmondom neki. hogy miért jöttem és ő készségesen vezet a zászlós úr sátra felé. Úgy látszik, kissé hangosak voltunk, mert máris észrevette a légvédelmiek fiatal parancsnoka, hogy idegen jár a kis táborukban.

Álmos arccal bújik ki sátrából. Nem csoda, amint később elmondja, az éjjel megint nem hagyták a Ráták aludni. De minden fáradtsága ellenére csupa készség és ő maga vállalkozik mindjárt, hogy működésükről egy kis képet fessen nekem.

Először a légvédelmi gépágyúhoz vezet. Olyan mélyedésben áll a lövegűk, mint otthon egy jókora szökőkút medencéje — nem. akarom azt írni, mint egy bombatölcsér, mert azt, szerencsére, nálunk nem ismerik.

A gépágyú leírására nem merek vállalkozni, pedig jópárat láttam már, mert csupa műszer az és megismerése bosszú tanulmányt igényelne. Azért csak úgy laikus szemmel nézegettem és próbáltam magamnak cgyet-mást megjegyezni róla.

Alváza olyan, mint egy jókora teherautóé. Felelte egy karcsú, bosszú cső, kétoldalt egy- egy ülés azok számára, akik függőleges és vízszintes síkban egyszerre irányítják a löveg csövét, amely most lefelé fordítva pihen, hogy amíg nem kell, minél kevesebb lássék belőle. Kiszélesedő torkolatával úgy fest, mint egy óriási harsona. Gyönyörködve nézem ezt a modern háború csodáját, annál is inkább, mert hazai munka, magyar büszkeség.

Szürke csövén, a torkolat körül egy fehér gyűrűt látok. Megkérdezem a zászlós úrtól. hogy mire való az?

Elmondja, hogy ahány ellenséges repülőgépet lelőnek, annyi kört festenek fel. Szóval olyan győzelmi jel féle.

— Ez a napokban lelőtt Rátáért van?

— kérdezem tovább.

— Nem, kérlek, ezt máshol szereztük. Egyébként a gyűrűt csak akkor festhetjük fel, ha azt a (‘elsőbbség hivatalosan megengedi, mert minden ellenséges gép lelöveset igazolni kell és utána kivizsgálják az esetet, hogyha e elleg többen tartanak rá igényt, kit illet a győzelem.

— A löveget azonban nemcsak légvédelmi célra lehet használni — magyarázza tovább,

— hanem harckocsi-elhárításra is, csak ilyenkor más lövedéket alkalmazunk. A kilőtt harckocsiért is jár egy kör, de az a cső másik végére kerül.

— Na és mondd, kérlek, hogyan tudjátok megállapítani egész biztosan, hogy milyen gép az, amelyik közeledik? — kérdezem kíváncsian —, mert mi a múltkor is csak akkor vettük észre, hogy ellenséges gépek járnak feleltünk, amikor lőttelek rájuk.

— A háborúban használatban lévő ösz- sz.es szövetséges és ellenséges gépnek az alakját ismernünk kell, ugyancsak a motor bú- gásál is, de biztosat e kis gépezet segítségével mondhatunk, — vezet oda egy henger1942. szeptember 19.

KESEHÜVIZ

alakú, vízszintes síkba állí 1 ott olyan műszerhez, mint egy vízszintező.

Lassan magyarázza, hogyan kell használni, abban a reményben, hogy közben feltűnik egy gép és mindjárt be is mutathatja gyakorlatban azt. De még így is kell várni vagy negyedórát, amííi valahol messze egy vadászgépét látunk elhúzni más irányban. Reállítják a rnesszclálót és átnézek rajta én is. A gép, amely szabad szemmel csak akkorának látszott, mint egy fecskemadár, ezen keresztül oly élesen mutatkozik, hogy még a pi- ros-fehér-zöld jelzését is tisztán kivehetem rajta.

Innét egy másik készülékhez megyünk. Akkora csak az egész, mint egy fél levelesláda. Felül üveglap, az alatt számok, mutatók. Ez a légelháríló legfontosabb műszere. Megállapítható vele a gép sebessége, magassága és iránya.

— Ezek után azt magyarázd meg, hogyan van az, hogy néha mégis hibáztok? — firtatom tovább.

— Mert minden műszer mellett is sokat számít az emberi ügyesség és a gyakorlat.

— Még csak egyre vagyok kíváncsi: hogyan dolgoztok éjjel?-— Sötétben fényszóró egészíti ki a gépágyút, de mivel a fényforrás árulónk is lehet, azért inkább világító, úgynevezett nyomjelzős lőszert használunk.

— Igen, ezt már többször láttam, — erősítem meg, — úgy kúsznak az ég felé messziről, mintha apró szentjánosbogárkák lennének.

Hirtelen még egy kérdés jut eszembe:

— Mi lesz a lövedék sorsa, ha nem talál, meddig megy felfelé?

— Lövedékünk érintésre robban, de ha nem talál, akkor sem esik egészen vissza,, mert, ha bizonyos magasságot elér. minden külső behatás nélkül is felrobban. Ez az, amit ipgy Iá unk, mintha fü t pamacs ok lógnának a levegőben. De azért a visszahulló szilánkok' is okozhatnak sebesülést.

Megnézem még a legénység szolgálatban lévő tagjait, akik itt ülnek a gép mellett mindig, munkára készen. Csak egy áll és figyel körbe, nyakában szíj jón messzelátó, amivel néha az eget vizsgálja. Mind csupa mosolygós dunántúli legény, akikről látszik, hogy élvezettel te! je: isik kötelességüket.

Megköszönöm a zászlós úr szíves ismertetését és kifejezem óhajomat, hogy a lelőtt Rátákért és a kilőtt harckocsikért festett körök a eső közepén találkozzanak.

Többet aztán nem is láttam őket. Hogy a nagy doni előnyomulásnál merre kerültek, nem tudnám megmondani, de biztosra veszem, hogy a győzelmi gyűrűk azóta jól megsokasodtak. F- L.

FEREHCJÓZSEF

divatáruüzletében Zalaegerszeg, (Plébániaépület)