Zalamegyei Ujság, 1942. július-szeptember (25. évfolyam, 145-220. szám)
1942-07-07 / 150. szám
1942. július 7. TÉT IM—TT1I ÚJSÁG < S. Terbócz Miklós miniszteri osztályfőnök A kormányzó vitéz Terbócz Miklós dr. miniszteri tanácsosnak a miniszteri osztály- főnöki címet adományozta. — Ez a kitüntetés zalai embert ért, aki Muraközből származik 8 aki szolgálatot is teljesített Zalában, miként édesatyja is. Bár jóideje elszólította őt munkája vármegyénkből, kapcsolatai idetartják őt s amikor csak teheti, Zalában tölti idejét. A Muraköz visszaszerzéséért indított mozgalomban ő is jelentős szerepet játszott s ott, mint szűkebb hazájában töltötte szabadságidejének javarészét ä mult nyáron is. Jóleső örömmel vettük tudomásul a megérdemelt kitüntetést. fi********************************* Iskolai értesítők ! II. A zalaegerszegi m. kir. állami Deák Ferenc gimnázium évkönyvét Bentzik Mihály igazgató tette közzé. Bevezetőül kegyeletes szavakkal örökíti meg az igazgató Egyed István VIII. oszt. tanulónak, az intézet legjobb diákjának emlékét, akit épen a VIII. osztály utolsó tanítási napján, ragyogó májusi délután helyeztek örök nyugalomra. Majd az iskola múltját ismerteti. Az iskola 1895. szeptemberében nyílt meg 69 tanulóval, az akkori polgári, most kereskedelmi középiskola épületében. Mai épületébe 1897. szeptember 8-án költözött. Közli az évkönyv ezzel kapcsolatosan a főigazgatók, igazgatók és volt taná- Tok névsorát. A tanév történetének ismertetésénél megtudjuk, hogy a tanévnyitó ünnepségen az I. osztály tanulóit az igazgató az intézeti sapka és címer átadásával intézeti növendékekké avatja. A lefolyt tanévben hét órarendet kellett éíetbeléptetni a tanárok katonai .szolgálata és az intézet lefoglalása miatt. A tanulók vallásos életének irányítását elsősorban az arra illetékes hitoktatók végezték, mellettük azonban mind az igazgató, mind a tanári testület igen nagy gondot fordított a vallásos nevelésre, nehogy az eszmék zűrzavarát élő korunkban az ifjúság eltévelyedjék. A katolikus tanulók ez évben is négyszer végeztek közös szentgyónást és áldozást, amely alkalmakkor úgy az igazgató, mint a tanári testület több tagja az ifjúsággal együtt járult a szentségekhez. A másvallású ifjak lelki irányítására is nagy gondot fordítottak. A hazafias nevelés szolgálatában állottak az iskolai ünnepélyek, megemlékezések, kivonulások. A szülők iskolája január 11-én kezdte meg működését, de a tervezett 8 előadásból csak kettőt tarthattak meg. Voltak szülői és osztályértekezletek. Megemlékeztek az anyák tiszteletéről, a madarak: és fák védelméről. A tanév folyamán négy nagyobb és több kisebb tanulmányi kirándulást vezettek. Muraközbe két kirándulás volt. Kirándultak Kőszegre, Budapestre, Búcsúszentlászlóra, továbbá a Kandikéra, Csurgó-forráshoz, Nagykapor- nakra. A magyar nyelv tanításában szinte új korszak kezdődött — mondja az évkönyv, — amióta az új tanterv a nemzeti tárgyakat helyezte a gimnáziumi oktatás középpontjába. Vonatkozik ez a nyelvi oktatás minden ágazatára. A szorosan vett nyelvtanítás sokat nyert azzal, hogy ideje egy évvel megnövekedett s így a tanulók nyelvi tudása és készsége sokkal erősebb alapokat kapott. Megerősíti ezt jaz a körülmény is, hogy a stilisztikai és poétikai ismeretek tudatosítása szinte az I. osztályban megkezdődik s folytatódik a tanulmányok egész folyamán. A leggondosabban ügyelnek a helyesírás pontosságára és ezt, különösen az alsó fokon, táblára Íratással és apró házi feladatokkal állandóan gyakoroltatják. A természetrajzi oktatásban a jól bevált úton tovább haladtak s a természetrajzot tanító tanár az ifjúság fogékony lelkét állandóan a természetvédelem fontosságára irányította,_ szem előtt tartva az Utasítások vezérelveit és a nemzeti érzület és a valláserkölcsi nevelés tökéletességét. Ifjúsági egyesületek: önképzőkör természettudományi és fényképező, valamint táj- és népkutató szakosztállyal, Mária Kongregáció, 71. számú cserkészcsapat, Evangélikus Diák- szövetség, Sportkör, Zenekör, Segítő Egyesület. Mind nagyon dicséretes tevékenységet ;Pej- tenek ki. Rendkívüli tárgyak: olasz társalgási gyakorlatok, vívás. A tanári testület a négy hitoktatóval együtt 20 tagot számlált. Osztályozást nyert 275 nyilvános tanuló, 7 fiú- és 19 leány-magántanuló; összesen 301. Ezek közül r. k. 252, gör. kát. 1. ref. 8, ág. NYOMDAI MUNKÁK KÖN YVEK PAPÍRÁRUK ISKOLAI CIKKEK ISKOLAI KELLÉKEK KEGYTÁRGYAK legolcsóbb beszerzési helye ZALAEGERSZEG Széchenyi-tér 4. Tel. 128 Öltözködjünk TÓTH GYULA úri és női szabóságából Kész nöikabát és ruhaasztály Uridivaf, és szövetelaáás h. ev. 11. izr. 12. Magyar anyanyelvű 301, csak magyarul beszél 282, magyarul és németül beszél 9, magyarul, németül és franciául 6, magyarul és horvátul 4. Szülőinél lakik , 245, kosztadónál 56, bejáró vonaton 65, gyalog 5, kerékpáron 4. Kitűnő élőménetelű 34, jeles 11, jó 82, elégséges 136, túlnyomóan elégséges 54, elégtelen 1 tárgyból 25, 2—4 tárgyból 13. 1920—21-től 1935—36-ban volt legnépesebb’ az intézet 377-es létszámmal. A tanévvégi érettségi vizsgálatra jelentkezett 19 nyilvános intézeti fiútanuló, 4 bejáró leány m.-tanuló, 1 fiú m.-tanuló és 5 ismétlő. A jelentkezettek közüli meghalt, 1 bejáró leány- magántanuló és 4 ismétlő tanuló visszalépett,, két VIII. o. fiútanuló az osztályvizsgálatokon lemaradt, így a 30 jelentkező közül 22 maradt az érettségire. Kitüntetéssel érett 3, jegesen 1, jól 8, érett 4, nem felelt meg 6. Azok a tanulók, akik egy rendes tárgyból kaptak elégtelent és magaviseletük jeles, jó, vagy elégséges, tehát akiknek bizonyítványában »javítóvizsgát tehet« van bejegyezve, augusztus 31-ig jelentkezzenek az igazgatónál. A két tárgyból bukottak nem kaphatnak javítóvizsgálati engedélyt. A javítózók jelentkezéskor; 25 pengőt fizetnek a H. M. ö. alap javára. FERENCJÓZSEF KESERŰVIZ Másolat a zalaegerszegi v. adóhiv. 3419/1942, sz. iktatmányához. A zalaegerszegi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. 2995/1942 tk. szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT J A kir. kincstár végrehajtat'óilak ozv. Kovács Istvánná Varga Teréz és társai végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyéiben a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1984 P 08 f. tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a zalaegerszegi 1643 sz. betétben A—j—1. sor-, 268. hrsz. alatt felvett házra, udvarra és gazdasági épületre (Berzsenyi- utca 43. sz.) 4000 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1942. évi július hó 27. napján délelőtt 11 órakor a telekkönyvi hatóság hivaía'os helyiségében (Várkör-utca 2 sz. 28 ajtó) fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. I Bánatpénz a kikiáltási ár 10 százaléka, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Zalaegerszeg, 1942. március 12-én. Dr. Noszlopy Pál sk. kir. jbíró. P. H. A kiadmány hiteléül: Oszlányi Mihály sk. telek- könyvvezető. A másolat hiteléül: Aujmsztinv V. adóh. kiadó. * ,