Zalamegyei Ujság, 1942. július-szeptember (25. évfolyam, 145-220. szám)

1942-09-03 / 198. szám

2. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1942. szeptember 3. nyira a Boldogasszony Anyánkhoz, mint ezek­nek a napoknak reggelén. Aztán kezdődött a játék, majd a várost mutatták meg a jó nő­vérek. De voltak kedves napjai is a kis nya­raló csoportnak, — mondják a nővérek —, amikor Mindszenthy prelátus úr meglátogatta a negyvenkét főnyi sereget, elbeszélgetett ve­lük és egy-egy hatalmas almáskosárral lepte meg a mindig éhes apróságokat. KÁL, HOGY E KÉJ MENNI!.... Az idő azonban szalad ,s minden vidám­ságnak és őrömnek vége van, elmúlt a gond­talan két hét. A kis munkásgyermekek test­ben és lélekben felfrissülve, kiszínesedve men­tek vissza Muraközbe, ahol a szerető mamák könnyes örömmel ölelték keblükre a visszatért csöppségeket. — Kál, hogy e kéj menni, — sejpítette egy négyéves apróság, amikor csomagjaival együtt felrakták a vonatra. — Miért ? — kérdi tőle a mosolygó nővér. — Mejt itt mindenki olyan jó vojtl Valóban kedvesek és jók voltak a nővé­rek és nagyon jó volt az a gyár, amit csak füstös,- nagy épületnek ismernek eaek az ap­róságok, ahol apuka keresi a kenyeret é,s most lehetővé tette azt, hogy ez a negyvenkét ap­róság legalább két hétig jól érezhesse magát es teleszívja emlékezetét egy esztendőre em­lékekkel. Öltözködjünk TÓTH GYULA úri és női szabóságából Kész női kabát és ruhaosztály Uridivaf, és szöveteladás Magyar Érdemrend Lovag­keresztjét kapta a hősi halált halt kormányzóhelyettes Magyarország kormányzója legfelsőbb kéziratot adott ki Gödöllőn, amelyben a hon­védparancsnokság javaslatára vitéz nagybányai Horthy István kormány zóhelyettes, repülőfő- hadnagyot a harctéren tanúsított bátor maga­tartásáért a Magyar Érdemrend Lovagkereszt­jével hadiszalagon a kardokkal adományozta. Ezzel az elhunyt kormányzóhelyettes a legna­gyobb magyar katonai kitüntetés tulajdonosa lett. Gyakorlott könyvelőt egész napi elfoglalt­ságra felveszünk. Ajánlatot a kiadóhivatalba kell beadni. *********************************** Meggazdagodott a levélborítékból Egyetlen és sokszor teljesen jelentéktelen ötlet milyen sok embert tel t már gazdaggá.. . Egy amerikai lelkész a kórházban fekvő gye­rekek babáira és egyéb játékalakjaira gumi- zsinórt szerelt fel! s így a babák lel és le ug­rándoztak ... A papnak is heti kétszáz dol­lárt hozott lő éven át! 1836-ban pedig egy párizsi papírkereskedőnek eszébe jutott, hogy neki a levélborítékot kellene feltalálni. Fel is találta! Meggazdagodott! Tizenhat honvéd csodálatos menekülése a fogságból (Honvéd haditudósító század. Kantár La­jos hadapródőrmesíer). Tábori kórházban vagyok. Hazulról ír­ták, hogy egyik barátom megsebesült s itt fekszik valamelyik kórházban, öt keresem már napok óta. Sajnos, itt sem találom. Már ép­pen távozni készülök, amikor mosolyogva mondja az egyik vöröskeresztes nővér: — Hát, hogy nelegyen hiábavaló a fá­radsága, kárpótolom egy riporttémával. Tele van a zsebem feldolgozatlan riport- anyaggal, de azért megkérdezem udvariasan, hogy mi lenne az. — Jöjjön, elvezetem egyik betegemhez! — mondja — s már el is indul a hosszú fo­lyosón. Szótlanul megyek utána. Belépünk az egyik kórterembe, öt-hat beteg fekszik itt. — Mondja csak el, fiam, a hadapród úr­nak, hogyan menekült meg a biztos halál­ból! — szól az egyik beteghez a nővér. A beteg — Simonyi László honvéd — először katonásan combjaihoz szorítja két ke­zét, azután lassan beszélni kezd: — Tizenhat bajtársammal aknafelszedé­sen voltunk Tim előtt. Igaz, nagyon előreme­részkedtünk, de hogyan történt, ma sem tu­dom, egyszerre csak ötven orosz vett körül bennünket. A megrohanás olyan hirtelen tör­tént, hogy szó sem lehetett ellenállásról. Fog­lyok lettünk mind a tizenhatan. A vörösök gyorsan leszedték fegyvereinket, azután futva hátra vittek állásaikba. Valami tisztféléhez ve­zettek. Tudtuk, hogy innen már népi lehet menekülés, elhatároztuk tehát, hogy bármi tör­ténjék is, nem vallunk semmit sem. — A tiszt tuirnáesa útján mindjárt ki­jelentette, hogy, ha minden kérdésére vála­szolunk, semmi bántódásunk nem lesz, sőt még örülhetünk, hogy fogságba estünk. Vallatni kezdtek. Most a hangja egészen elhalkul. Lehunyja szemét, nyelvével nedvesíti ajkait. A nővér azonnal mellette terem s megitatja valami folyadékkal. Még gyenge a vérveszteségtől a sebesült. — Azt mondja el barátom, hogyan mene­kült meg! — szólok hozzá, amikor néhány perc múlva újra kinyitja a szemét. — Amikor látták, hogy semmit sem tud­nak kivenni belőlünk, — folytatta Simonyi honvéd, — egy erdő középen lévő tisztáson ásókat nyomtak kezünkbe s ásatni kezdtek velünk. — Tudtuk, mit jelent ez... Bár lehet, hogy csak ijesztgetni akartak. — Ásás közben én állandóan imádkoztam. Arra kértem a jó Istent, ne engedje, hogy megöljenek a bolsevisták, akik az ö ellensé­gei is. — Amikor elkészültünk, beállítottak ben­nünket az árokba. A tiszt mégegyszer fel­szólított, hogy feleljünk kérdéseire, mert kü­lönben most élve temettet el bennünket. Alig fejezte be azonban fordítását a tolmács, ami­kor hirtelen repülő jelent meg felettünk. Nem tudom, magyar volt-e, vagy német, csak úgy éreztem, az Isten küldi. Ami ezután történt, olyan csodálatos yolt s olyan hirtelen történt, hogy nem tudnám részletesen elmondani. Csak arra emlékszem, hogy mi valamennyien ösz­tönösen bevágódtunk a »sírunkba«. Egymás­után több bomba robbant mellettünk. Ä lég­nyomás teljesen összenyomott bennünket, d© bajunk, hála Istennek, nem esett, a repeszek ellen megvédett az árok. Amikor kidugtuk fejünket a gödörből, borzalmas látványban volt részünk. Véres testrészek feküdtek kö­rülöttünk szanaszét. Vállalóink és őreink ma­radványai ... — Nem volt sok vesztegetni valónk. Ki­ugráltunk a talán sírunknak szánt, de mene­külést jelentő gödrünkből s szaladtunk az erdő fele. Az életben maradt bolsevisták hamar észrevették. Vadul lövöldözni kezdtek utánunk. Rohantunk, elvágódtunk s azután megint ro­hantunk. Hogy meddig tartott ez a vad ro­hanás, nem tudom, de amikor majdnem kiér­tem az erdőből, találat ért. összeestem s Mind­járt el is vesztettem eszméletemet. Utóbb né­met kötözőhelyen tértem magamhoz. Itt tud­tam meg, hogy német páncélosok mentettek meg, akik épen akkor indultak támadásra az erdő ellen. Az ott lévő bolsevisták mind né­met fogságba estek. — Mi lett bajtársaival? — kérdem végül. — Azok egy-két sebesült kivételével más­nap újra szedték a bolsevista aknákat! — mondja Simonyi helyett az egyik beteg, aki ugyancsak a kisalföldi utászoktól került ide. *************************************** Ismét Lénárd János dr. lett a keszthelyi rk. egyházközség képviselőtestületének elnöke Szeptember elsején tartotta a keszthelyi r. k. egyházközség képviselőtestülete tiszt­újító közgyűlését, amelyen az egyházközség világi elnökéül Lénárd János dr. kir. kor­mány főtanácsost választották. A tagok is va­lamennyien a katolikus közélet régi harcosai közül kerültek be. Szakosztályi vezetők let­tek: Lénárd János dr. hercegi főtitkár, Gár­donyi Lajos dr. szerkesztő, Oroszlán István dr. adóhivatali vezető jegyző és Búzás Béla dr. járási főszolgabíró. A választás után az új képviselőtestület a templomba vonult, ahol Szerecz Imre dr. apát kezébe letették az előírt esküt. FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ Mit jelent a torpedó? A torpedó latin eredetű szó és szellemi és testi bénulást jelent. Ezért a rómaiak aa elektromos szervezetű tengeri halfajtákat, így a tengeri rájákat torpedónak nevezték, mert érintésük bénulást idéz elő. — © — A borivás is művészet! A valódi borivás az tudomány, szinte művészet. Eddig az a meggyőződés uralkodott, hogy nem gyerek szájába való a borospo- hár. De, amíg a szőlőből bor lesz, addig szá­mos szakszerűséget követelő folyamat pereg le; érteni is kell a bor kezelését, sőt aa ízéhez is, tehát magához az iváshoz is. Ez a gondolat vezette a német szőlősvidékek isko­láit akkor, amikor a magyar állami borpin­cegazdasághoz hasonlóan borkezelői, borivá- szati tanfolyamokat rendezett a serdülő ifjú­ság számára. ***************************************** Ma és mindennap a Horváth Elemér közkedvelt prímás zenekarával muzsikál. A zongoránál D*r». Bártiényiné ! zongoraművésznő. i

Next

/
Thumbnails
Contents